Elkérte a mentőszolgálat a fertőtlenítő gépet, amit a helyiek vettek a szentendrei mentősöknek
Szentendrén a napokban a helyiek összegyűjtöttek annyi pénzt a helyi mentőállomásnak, hogy tudjanak venni egy ózongenerátort, amivel fertőtleníteni tudnak három mentőautót. Szombaton azonban a mentőállomáson kaptak egy telefonhívást az Országos Mentőszolgálattól, hogy elkérnék az eszközt.
Ez nagyon felháborította a szentendrei lakosokat, hiszen ők a helyi mentőállomás számára gyűjtöttek.
A gépet vásárló civilek most egy jogásszal konzultálva olyan adományozási szerződést írnak, melyben rögzítik, hogy a gépet kifejezetten a helyi mentőállomás részére adják át.
Egy neve elhallgatását kérő informátorunk azt mondta:
központi rendelet alapján bevonják a fertőtlenítő gépeket, attól függetlenül is, hogy civilek vették-e vagy sem.
Budapesten ugyanis egy központi fertőtlenítő állomásban minden beteget szállító mentő bemegy a fuvar végén, ott fertőtlenítik és csak ezután mehet vissza a telephelyére.
Pilis Dániel, Szentendre alpolgármestere azt közölte,
az Országos Mentőszolgálat kölcsönkérte a fertőtlenítő készüléket a hétvégére, amit bajtársi segítségnyújtás keretében kölcsön is adott a helyi mentőszolgálat, mert ideiglenes tartalékkapacitás gond akadt a megyei központban, ahol az összes olyan mentőautót fertőtlenítik folyamatosan, amelyek részt vesznek a koronavírusos esetek szállításában. Hétfőn visszakerül a készülék a szentendrei mentőállomásra.