News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Elfogták a 30 éves kolozsvári nő feltételezett gyilkosát

Molnár Beáta és barátja szombaton tűnt el. A férfit korábban amiatt ítélték el, mert brutálisan bántalmazta az akkori partnerét.

Link másolása

hirdetés

Csütörtökön mi is beszámoltunk róla, hogy eltűnt Romániában egy magyar nemzetiségű, 30 éves nő, aki múlt szombaton adott utoljára életjelet magáról. Molnár Beáta holttestét később egy zsákba csavarva találták meg egy elhagyott benzinkút területén Báródsomoson.

A hölgy annak a Boné Ferencnek a barátnője, aki két évvel ezelőtt brutálisan bántalmazta akkori partnerét.

Bonét tavaly a kolozsvári bíróság büntetlen előéletére való tekintettel 90 nap közmunkára ítélte, és kötelezte, hogy pszichológiai tanácsadáson vegyen részt.

A férfit csütörtök este fogták el Nagyváradon, és a hatóságok Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítják. A Kolozs megyei rendőrség szóvivője azt mondta: Boné a nagyváradi vasútállomás közelében egy tehervagonban bujkált. A Transtelex Igazságügyi források azt írja, hogy a férfit még aznap este Kolozsvárra szállították, hogy kihallgassák az ügyészségen.

hirdetés

A lap szerint a nyomozók nyomon követték Boné autójának útvonalát Kolozsvárról Rekettyó irányába, majd különböző Bihar megyei településekre, így bukkantak rá a nő holttestére, és tovább folytatták a kutatásokat Nagyvárad irányába. Az autót találták meg először, az aradi rendszámú szürke Dacia Logan Nagyvárad Velence nevű városrészében, a CFR vasútállomás közelében parkolt, ahol Boné egy lakóházban bérelt szállodai üzemmódban működő lakást.

Az utcán ütötte és rúgdosta a barátnőjét

A harmincéves kolozsvári nő óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári Filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította. Szombaton egynapos kirándulásra indult Bonéval az Erdélyi szigethegységbe, ahonnan nem tért haza, és a férfinek is nyoma veszett.

Az erdélyi és a romániai országos sajtó azért foglalkozott sokat az üggyel, mert előélete alapján hatóságok már akkor a barátját, Bonét, a Sapientia egyetem korábbi oktatóját gyanúsították a nő megölésével.

Boné akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2020-ban

nyolc percen át különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta a nyílt utcán az akkori barátnőjét.

A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt erőszakosságot térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amit ő haladéktalanul meg is tett. Egyetemi óráit a mostani áldozat vette át. Az akkori bántalmazás ügyében a Kolozsvári Bíróság tavaly márciusban egy év három hónap börtönre ítélte Boné Ferencet, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbeztek a felek, ezért az jogerőre emelkedett.

A közösségi médiában az elmúlt napokban számtalan írás látott napvilágot arról, hogy megfelelő ítélet született-e a gyanúsított korábbi bántalmazási ügyében, és hogy helyesen járt-e el a kolozsvári közösség, amikor szemet hunyt a korábbi ügy fölött, és megértően viszonyult az elkövetőhöz.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Kirúgják a katonát, aki meg akart erőszakolni egy terhes nőt Miskolcon
A férfi a nő mellkasára ült, hogy ne tudjon mozogni, úgy fogdosta a nemi szervét. Végül a nő fel tudta hívni a segélyhívót, amitől a katona megijedt és elmenekült.

Link másolása

hirdetés

Pár nappal ezelőtt egy magyar katona a földre tepert egy 30 év körüli várandós nőt Miskolcon, hogy megerőszakolja. A 24.hu megkérdezte a Honvédséget, hogy mit kezdenek a 35 éves katonával, így derült ki, hogy azonnal kirúgták.

"A katona ellen a Központi Nyomozó Főügyészség büntető eljárást folytat. A katona jogviszonyának megszüntetését azonnal kezdeményezte az állomány illetékes parancsnoka"

– írták a válaszban.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő a munkahelyéről tartott hazafelé, amikor a katona egy lépcső mögül rátámadt. Hátulról átölelte, majd lehúzta a földre, ahol fojtogatta, hogy ne tudjon segítségért kiáltani. Ezután a lépcső melletti erdős részre húzta, ráült a nő mellkasára, hogy ne tudjon elmenekülni. Így vette le a ruhákat az alsótestéről, és fogdosta a nemi szervét.

A nő folyamatosan ellenállt, és közben valahogy sikerült tárcsáznia a segélyhívót. Az elkövető ettől megijedt, abbahagyta az erőszakoskodást, majd elvette a nő telefonját és táskáját – amelyeket később eldobott – és futva elmenekült. A katona tagadja a tettét, de már folyamatban van a letartóztatása.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Kapualjban ülő hajléktalant gázolt el és gyűrt maga alá egy autó a VIII. kerületben
Az áldozatot egy speciális párnával tudták csak kiszabadítani az autó alól.

Link másolása

hirdetés

Egy személyautó gázolt el egy embert Budapesten egy kapualjban a Rákóczi út és Vas utca közelében - írja a BalesetInfo.

A portál információja szerint a tűzoltók és katasztrófavédők egy speciális párna segítségével tudták kiszabadítani az elgázolt és a jármű alá beszorult férfit.

A lap helyszíni információkra hivatkozva azt írja, hogy egy hajléktalan volt az áldozat.

Az autóvezető a kapun keresztül akart behajtani az udvarba, felment a kapu előtti járdára, távirányítóval nyitotta ki a kaput, de nem vette észre a kapualjban lévő embert.

Ezért gázolta el a férfit, aki a kocsi alá szorult.

Az áldozatot - vélhetőleg - súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba - írják.

hirdetés

A helyszínen készült fotókat ITT lehet megnézni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A gyalogátkelőtől száz méterre akart átmenni a ferihegyi gyorsforgalmin, halálra gázolták a férfit
Az egyik autó még időben le tudott fékezni, de a másik sávban haladó kisbusz nem látta az idős férfit, és elütötte.

Link másolása

hirdetés

Halálra gázoltak egy gyalogost Budapesten, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton csütörtökön kora este - közölte a rendőrség a honlapján.

A XVIII. kerületben, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton egy autó eddig ismeretlen körülmények között ütötte el a gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a BRFK vizsgálja. A Budapesti Közlekedési Központ közúti oldalán azt írta: a baleset a Ferihegyi repülőtérre vezető úton a D portánál történt - írja az MTI.

A BalesetInfo értesülése szerint

a gyalogos nem a kijelölt átkelőhelyen próbált átkelni a többsávos úton.

A külső sávban haladó autó még meg tudod állni, de a másik sávban érkező kisbusz vélhetően - a másik autó miatt - nem észlelte időben a gyalogost és elütötte.

hirdetés

A 70 év körüli férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

További fotók a helyszínről ITT láthatók.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Újabb tragédia: egy 16 éves fiatal fulladt a Tiszába
A mentők arra figyelmeztetnek, hogy bár a nyári szezon alig kezdődött még el, de nem ez volt az első, ehhez hasonló, tragikus baleset.

Link másolása

hirdetés

Szerdán a késő délutáni órákban riasztották a Nyíregyházi Tűzoltó és Vízimentő Egyesületet, hogy a Tisza Tokaji szakaszán egy 16 éves fiatal a stégről a vízbe ugrott és elmerült - írják a közösségi oldalukon.

"Mentőhajónk perceken belül a helyszínre érkezett. A helyszínen lévő szintén fiatalkorúak elmondták, hogy egyik társuk beugrott a folyóba majd nem messzire a stégtől kapálózni kezdett később pedig elmerült".

A Tokaji Vízi Rendészet, a hivatásos tűzoltók, majd a Kelet-Magyarországi speciális mentőegyesület is kivonult. Szonárral keresték az eltűnt fiatalt. A holttestet a speciális mentők búvára vitte a felszínre.

A mentők azt írták:

"A nyári szezon alig kezdődött még el, de sajnálatos módon vízi mentőinknek nem az első ilyen jellegű riasztása volt. A hétvégén a Tisza-tavon is kollégáink segítségét kérték, ahol szintén a tóban eltűnt személyt kellett keresni".

Arra figyelmeztetnek, hogy mindenki tartsa be a fürdőzés szabályait, és csak a kijelölt helyen strandoljon.

hirdetés

Az RTL.hu nemrég megszerezte a szomorú adatokat. Idén már 22-en fulladtak vízbe, és minden évben száznál is többen halnak meg így.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: