KÉK HÍREK
A Rovatból

Elfogta a rendőrség Motherless-ügy gyanúsítottját, aki olyan képeket osztott meg, amiken átvágott torkú vagy lefejezett magyar nőket lehetett látni

Berlinben csaptak le a nyomozók a 39 éves férfire. A lakásán egy rejtekhelyről merevlemezek kerültek elő. Az ügyben a magyar és a német hatóságok párhuzamosan nyomoznak.


Elfogta a rendőrség Motherless-ügy elkövetőjét, aki olyan képeket osztott meg egy weboldalon, amelyeken átvágott torkú vagy lefejezett magyar nőket lehetett látni - derül ki a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfői közleményéből. Az archie147 felhasználónéven futó férfire Berlinben csaptak le február 6-án.

Az ügy még tavaly augusztusban robbant ki, miután kiderül, hogy a Motherless nevű, Csehországban bejegyzett pornóoldalon nemrégiben magyar lányokról, nőkről készült fényképeket kezdtek el terjeszteni. Ezeket a fotókat engedély nélkül készítették, egy részeket rejtett kamerával, de ennél is rosszabb, hogy

a képek mellé odaírták azt is, mi mindent csinálnának velük.

Az oldal tömeges felháborodást váltott ki a közösségi médiában.

Nyomozó Iroda közleményében azt irta, a férfi bemutatkozó szövegében az szerepelt, hogy az általa feltöltött lányok nagy részét ismeri – a profilt augusztus 17-én törölték.

Az adatgyűjtés és a sértettek vallomása alapján a kibernyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, hogy a gyanú szerint a képeket egy Berlinben tartózkodó magyar férfi tölthette fel a weboldalra. Ezért a Kiberbűnözés Elleni Főosztály Felderítő Osztály felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal, és február 6-án a nyomozók Berlinben el is fogták a férfit.

A lakásán a nyomozók számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat, CD-ket, memóriakártyákat, digitális fényképezőgépeket, e-bookot, fotókat és jegyzetfüzeteket találtak és foglaltak le.

A konyhai mosogatószekrény hátfala mögötti rejtekhelyről egy speciális keresőkutya jelzése alapján további eszközök – mobiltelefon, merevlemezek – kerültek elő.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

„Az ügyben a KR NNI és a német hatóságok párhuzamosan nyomoznak. A két hatóság közötti együttműködés folytatódik a további sértettek felkutatása és a még szükséges nyomozati cselekmények végrehajtása érdekében” - irta a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Azt is hozzátették, hogy az eset kapcsán modósitották a Btk.-t, és bevezették az „internetes agresszió” törvényi tényállását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A gránátrobbanás két sérültjénél járt Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „a katona jobban van, a sebesült hölgy jelenleg nincs életveszélyes állapotban”
A honvédelmi miniszter a kórházban azt ígérte, hogy az újdörögdi baleset mindkét sérültjének minden támogatást megadnak.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglátogatta a gránátrobbanásban megsérült katonát és kormánytisztviselőt.

Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy kormánytisztviselő mindkét karját elveszítette a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, miután felrobbant egy gránát a tenyerében. „A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – közölték. A másik sérült a kiképző katona, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.

A miniszter a kórházi látohatás után azt írta:

"Ma délután meglátogattam a Honvédkórházban az újdörögdi baleset sérültjeit.

A kormánytisztviselő hölgy szüleinek személyesen fejeztem ki az együttérzésemet, valamint biztosítottam támogatásomról a kiképző katonát.

A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban.

Köszönöm orvosaink és ápolóink helytállását!

Mindkét sérültnek minden támogatást megadunk"

- írta bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Napokig verhette élettársa a 64 éves pedagógust, akinek holttestét szombat délelőtt találták meg Ráckeresztúron
A háromgyerekes anya két éve fogadta be a férfit, de a szomszédok szerint gyakran hallották, hogy veszekedtek, verekedtek egymással.


Szombaton találták meg azt a 64 éves pedagógust, akit részeg élettársa verhette halálra a ráckeresztúri otthonában. Napokig is bántalmazhatta az asszonyt, mielőtt meghalt - derüt ki a Tények beszámolójából.

Szomszédai elmondása szerint egy nappal korábban is összevert arccal látták a nőt, akit korábban is durván bántalmazott a férfi. Sokszor hallottak kiabálást, veszekedést, verekedést tőlük. Mentő is vitte már el a nőt, a férfit pedig a rendőrök. Mindketten ittak, majd veszekedtek, vélhetően legutóbb is ez történt.

A gyilkossággal az 53 éves alkoholista élettársát gyanúsítják, aki maga hívott mentőt a nőhöz, de már nem tudták megmenteni az életét. Nem menekült el, megvárta a rendőröket, akik elvitték.

A háromgyerekes anya egyedül élt, ismerősei szerint két éve ismerhette meg a férfit, akit befogadott. Nem jöttek ki egymással, többször elküldte a nő a férfit, de visszatért.

A férfit a napokban letartóztathatják.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Betörték az ablakot és vízzel kevert kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába
Kisberk Szabolcs szerint a támadás nem véletlen, hiszen hónapok óta foglalkozik a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyével, és több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett.


Fotókkal illusztrált hírt osztott meg a gyömrői Mi Hazánk közösségi oldala. Bejegyzésük szerint megtámadták a párt képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak az autóját. Szerintük az állatkínzók lehetnek az ügy mögött.

Azt írják:

"Az elmúlt időszakban egyre szaporodnak a párt elleni támadások. A hét közepén a Mi Hazánk szegedi irodájának megnyitása előtt pár órával dobtak festékbombát az iroda bejáratára, szombatról vasárnapra virradó éjszaka pedig a Mi Hazánk Pest Vármegyei képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak, - aki egyben gyömrői önkormányzati képviselő is - az autóját tették tönkre. Az egyelőre ismeretlen elkövető

kivágta az autó egyik gumiját, betörte az utasoldali ülés ablakát, és körülbelül 10-15 liter vízzel elkevert kutyaürüléket öntött az utastérbe".

A pártban ő foglalkozik az állatvédelemmel, és biztos benne, hogy ennek a támadásnak köze van "az állatvédelem területén végzett tevékenységéhez. Ő tartja hónapok óta napirenden a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyét, de több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett az elmúlt hetekben" - áll a bejegyzésben.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fordulat a francia kisfiú meggyilkolásának ügyében: őrizetbe vették Émile Soleil nagyszüleit
Négy embert, köztük a nagyszülőket tartóztatták le szándékos emberölés miatt. A kisfiú maradványait hónapokkal eltűnése után találták meg egy kápolna közelében.
F O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. március 25.



Négy embert vettek őrizetbe a francia rendőrök Émile Soleil meggyilkolásának ügyében, köztük a két és fél éves kisfiú nagyszüleit is. Az Aix-en-Provence-i ügyészség közleménye szerint a nagyszülők két felnőtt gyermekét is elfogták. A hatóságok jelenleg Franciaország különböző területein folytatnak törvényszéki vizsgálatokat, és a nyomozás előrehaladtával újabb közleményt adnak majd ki.

A nagyszülők ügyvédje, Isabelle Colombani megerősítette, hogy ügyfeleit őrizetbe vették, írja a Le Monde.

A két és fél éves Émile Soleil 2023. július 8-án tűnt el

az Alpes-de-Haute-Provence régióban található Haut-Vernet nevű apró faluból, amely mindössze 25 lakosú. A kisfiú szülei az anyai nagyszülőkhöz vitték nyaralni, ahol a tíz Vedovini gyerekből heten is jelen voltak. A családi összejövetel során Émile, aki sárga pólót és fehér rövidnadrágot viselt, eltűnt az udvarról. Néhány szomszéd még látta őt a falu főutcáján sétálni, de később szem elől tévesztették.

A nagymama aznap este értesítette a rendőrséget, a nagypapa elmondása szerint körülbelül 18 órakor. A hatóságok azonnal nagyszabású keresést indítottak, amelyben több mint 800 önkéntes is részt vett. A keresés során nyomkövető kutyákat, helikoptereket és hőkamerákat is bevetettek, de az első 48 órában nem bukkantak a kisfiú nyomára.

Több hónap elteltével, 2024. márciusában egy nő emberi csontokat talált nem messze attól a kápolnától, ahol korábban a szülők kérésére misét tartottak Émile megtalálásáért.

A nő nem értesítette azonnal a rendőrséget, hanem személyesen vitte be a csontokat az őrsre. A törvényszéki vizsgálat megerősítette, hogy a csontok DNS-e megegyezik Émile DNS-ével. A hírek szerint a kisfiú koponyáját és fogait találták meg.

Az újabb kutatások során a rendőrök megtalálták a kisfiú eltűnésekor viselt ruháit is. A póló, a nadrág és a cipők elszórva hevertek egymástól 10-10 méterekre, körülbelül 150 méterre a koponya megtalálásának helyszínétől. A hatóságok folytatják a nyomozást, és további törvényszéki vizsgálatokat végeznek különböző helyszíneken Franciaország területén.


Link másolása
KÖVESS MINKET: