Az árvízhelyzet miatt a rendőrség lezárta a helembai-ipolydamásdi Károly Róbert hidat, így azon nem lehet átkelni, jelenleg a Letkés-Ipolyszalka összekötő hidat tudják használni a közlekedők.
A kialakult helyzet miatt – szeptember 17-én 17 órától – Kismaroson hét utcát (Dévér u., Sügér u., Keszeg u., Csuka u., Pisztráng u., Kecsege u., Viza u.) zártak le. Kerülni a környező mellékutcákon lehet.
Szintén kedden 17 órától nem lehet megközelíteni az árvíz miatt Nagymaroson a Sólyom szigetet.
Szeptember 18-án 0 órától a 11-es főutat – a 46-os kilométerméterszelvénytől – egészen Komárom-Esztergom vármegye területéig zárják a rendőrök.
Vácon kilépett a medréből a Gombás patak, ezért szeptember 18-án 14 órától a Vám utca teljes szakaszát lezárták. A patak vízállása miatt a Földváry téren lévő Kőszentes hidat szeptember 20-án 10 órakor zárták le. 16 órától lezárták a Barabás utcát is, így a Liszt Ferenc, az Ady Endre és József Attila sétányok sem közelíthetők meg. Az ott lakók az otthonukhoz gyalogosan juthatnak el.
A Vác, Budapesti főút egy részét – a dr. Csányi László krt. és az Oswald Gáspár út közötti szakaszát – szerdán 15 órától zárták le, a Diadal teret pedig 16 óra 30 perctől nem lehet megközelíteni.
Ipolydamásd és Letkés közigazgatási területén a 1201-es számú út 5500 méterszelvényétől, 8500 méterszelvényig tartó szakaszát is lezárták a rendőrök.
Tahitótfalu irányából nem lehet megközelíteni az árvíz miatt Kisoroszit, az oda vezető utat szeptember 18-án 16 óra 30 perckor lezárták.
Az M2 csomópont és Verőce között a 12-es főutat 4,5 kilométeres szakaszon (M2 csomópont - 12-es főút 4500 méterszelvény között) szeptember 19-én 5 órakor zárták le.
Sződligetnél a 2-es főút egy részét – a 28-as és 29-es kilométerszelvények közötti szakaszt – 2024. szeptember 19-én 7 órakor zárták le.
Az 5101-es út Tököl és Szigetújfalu között szeptember 19-én 14 órától nem járható.
Az árvízhelyzet miatt a rendőrség lezárta a helembai-ipolydamásdi Károly Róbert hidat, így azon nem lehet átkelni, jelenleg a Letkés-Ipolyszalka összekötő hidat tudják használni a közlekedők.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem Nagy Ervin lett a kulturális miniszter, Magyar Péter mást választott
A leendő kormányfő újabb minisztereket jelentett be, és egy kormánybiztost is megnevezett. Tarr Zoltán vezeti majd a a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumot, Tanács Zoltánt pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
A megalakuló Tisza-kormány újabb két miniszterét és egy kormánybiztost is bejelentett Magyar Péter kedden a Facebookon. A bejegyzésből kiderült, hogy
Tarr Zoltánt, a TISZA alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására. Tanács Zoltánt, a Működő és Emberséges Magyarország program összeállításáét felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányításával bízta meg.
Azt is bejelentette, hogy Bódis Kriszta kormánybiztosként felel majd a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális öszehangolásáért.
Magyar Péter hangsúlyozta,
Tarr Zoltán miniszterként azért felel majd, hogy megtörténjen „a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadítása és fejlesztése”.
A miniszterjelölt feladatai közé tartozna az elmúlt évtizedekben elhanyagolt műemlékvédelem helyzetének rendezése, valamint a közgyűjtemények és a kreatív ipar megerősítése. A minisztérium hatáskörébe kerülne a civil szervezetekkel, egyházakkal, valamint a határon túli és a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás is.
Tanács Zoltán feladata az lesz, hogy Magyarország „egy modern, digitális, innovatív és sikeres ország legyen, amely képes hosszú távon, stratégiai szemléletben is gondolkodni, és a kihívásokra tudományosan megalapozott, jövőálló megoldásokat kínálni”.
A tervek szerint a minisztérium felel majd a korszerű, mobilbarát és biztonságos digitális állami szolgáltatásokért, az állami adatvagyon értékteremtő hasznosításáért, valamint a tudománypolitika, a kutatás-fejlesztés és az innováció irányításáért, beleértve egy sikeres startup-ökoszisztéma kialakítását.
Magyar Péter Bódis Kriszta kapcsán kiemelte, hogy „több mint harminc éve dolgozik terepen, ahol kiépítette a Van Helyed rendszert, amely a társadalompolitika különböző területeit összekapcsolva biztosítja, hogy a minőségi oktatáshoz és alapvető szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés, társadalmi helyzettől függetlenül, minden gyermek és család számára elérhető legyen”. Az ő feladata a társadalompolitikai stratégiáért és az érintett ágazatok összehangolása lesz.
A megalakuló Tisza-kormány újabb két miniszterét és egy kormánybiztost is bejelentett Magyar Péter kedden a Facebookon. A bejegyzésből kiderült, hogy
Tarr Zoltánt, a TISZA alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására. Tanács Zoltánt, a Működő és Emberséges Magyarország program összeállításáét felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányításával bízta meg.
Azt is bejelentette, hogy Bódis Kriszta kormánybiztosként felel majd a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális öszehangolásáért.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: így távoztak a Fidesz politikusai a választmányi ülésről
A Polgárok Házában megrendezett választmányi ülésen Orbán Viktor felajánlotta a lemondását. A testület nem fogadta el, a június 13-i kongresszuson határozhatnak személyi döntésekről.
Véget ért a Fidesz választmányi ülése, a párt vezetői először gyűltek össze ebben a formában a választás óta átbeszélni a bukás okait.
Az ülésen Orbán Viktor ugyan felajánlotta a lemondását, ám azt a választmány elnöksége nem fogadta el. Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.
Fotóink a távozó fideszesekről:
Az ülés előtt a Polgárok Házánál Orbán Viktor még hosszabban nyilatkozott a sajtónak, utána azonban már nem, azonnal beült az autójába és távozott. A leköszönő miniszterelnököt arról is kérdezték, miből fog megélni májustól. „Majd májusban válaszolok erre, ezen még nem gondolkodtam, ráérek májustól” – mondta.
Véget ért a Fidesz választmányi ülése, a párt vezetői először gyűltek össze ebben a formában a választás óta átbeszélni a bukás okait.
Az ülésen Orbán Viktor ugyan felajánlotta a lemondását, ám azt a választmány elnöksége nem fogadta el. Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.
Fotóink a távozó fideszesekről:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott az NKA alelnöke a Fidesz-kampány celebjeinek kiosztott milliárdok botránya után
Bús Balázs távozik a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról, miután az intézményt súlyos vádak érték. Sajtóhírek szerint az NKA közel 12 milliárd forintot osztott szét a Fidesz holdudvarának.
Távozik a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról Bús Balázs, a hírt a politikus a HVG-nek erősítette meg.
Bús lemondása azután történt, hogy a sajtóban megjelent, az NKA az érintett szakmai kollégiumokat megkerülve, közel 12 milliárd forintot oszthatott szét a Fideszhez köthető gazdasági, közéleti és művészeti szereplőknek.
A gyanú szerint a kormánypárt az NKA-n keresztül fizethette ki a 2026-os választási kampányában részt vevő influenszereit.
A hírek szerint a támogatottak között volt például Pataky Attila cége, amely 150 millió forintot kapott, de jutott pénz Tóth Gabi énekesnőnek is: új albuma dalszövegének megírását 5 millióval, a cégét pedig további 9 millióval támogatták – írta a Telex. Rajtuk kívül számos olyan előadó részesülhetett milliós támogatásokban, akik valamilyen módon részt vettek a Fidesz kampányrendezvényein, így jutott pénz Kis Grófónak, G.w.M-nek és Dopemannek is.
Hankó Balázs kulturális miniszter a Magyar Nemzetben reagált a vádakra. A tárcavezető szerint a támogatások odaítélése minden esetben szabályozott pályázati eljárás keretében, meghatározott szakmai szempontok alapján történt.
Azt is hangsúlyozta, hogy a támogatásokból nem „csorgattak vissza” semmit a választókerületi kampányába.
Bús Balázs nem ismeretlen a politikai életben, 2006 és 2019 között Óbuda fideszes polgármestere volt, 2010 és 2014 között pedig a párt országgyűlési képviselőjeként dolgozott.
Az NKA alelnöki székét először 2021-től 2024 elejéig, majd idén ősztől töltötte be ismét. A lemondásával kapcsolatos kérdések elől egyelőre elzárkózik, a Telex telefonhívását kinyomta.
Távozik a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról Bús Balázs, a hírt a politikus a HVG-nek erősítette meg.
Bús lemondása azután történt, hogy a sajtóban megjelent, az NKA az érintett szakmai kollégiumokat megkerülve, közel 12 milliárd forintot oszthatott szét a Fideszhez köthető gazdasági, közéleti és művészeti szereplőknek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bánki Erik: Orbán Viktor felajánlotta a lemondását
Orbán Viktor felajánlotta lemondását a pártelnöki tisztségről, de ezt az elnökség nem fogadta el. Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.
Bánki Erik elmondása szerint Orbán Viktor „értékelést tartott arról, hogy ő hogy látja, az elnökség hogy látja, mik voltak azok a dolgok, amik a választási vereséghez vezettek.” Hozzátette, hogy ezt nyilvánvalóan tovább kell értékelni a Fidesz csoportjaival.
A politikus bejelentette:
„Lesz egy tisztújító kongresszus, amit az országos választmány június 13-ára összehívott.”
Elmondása szerint a kongresszuson fogja a leköszönő miniszterelnök ismertetni a részletes értékelést. „Úgyhogy 13-án a kongresszuson fogja elmondani a miniszterelnök úr azt, hogy mi az elnöksége által összerakott teória, és mi a tagokkal végigbeszélt konkrét összefoglalója ennek a helyzetnek” – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy születtek-e már személyi döntések, Bánki Erik egyértelműen fogalmazott: „Nem születtek személyi döntések.”
A párton belüli hangulatról azt mondta: „Hát nézze, egy vereség után azért örömódákról nem lehet beszélni.”
Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte mindenki reálisan értékelte a helyzetet. „Mindenki szerintem reális értékelést adott, és azt gondolom, hogy minden részletre kiterjedő összefoglalót adott a miniszterelnök úr” – állította.
Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktort továbbra is támogatják-e, Bánki Erik a saját nevében válaszolt. „Én a magam részéről mindenképpen” – mondta.
Ezt követően közölte, hogy a pártelnök felajánlotta a távozását:
„Ő felajánlotta természetesen a lemondását, de hát a kongresszus fog majd dönteni.”
Amikor arról kérdezték, kiderült-e, hogy a kongresszuson lesz-e kihívója Orbán Viktornak, a politikus a Fidesz belső működését kezdte el magyarázni. Kijelentette, hogy „mi egy demokratikus párt vagyunk.”
Kifejtette, hogy a párt alulról építkezik. „Tehát alulról építkezünk, hogy csoportoknál lesz először vita, a csoportok választanak kongresszusi küldötteket, és akkor a kongresszusi küldöttek tesznek jelöléseket a különböző pozíciókra” – vázolta fel a jelölési folyamatot.
A megbeszélésről távozó Deutsch Tamás „nagyon izgalmas beszélgetésnek” nevezte az ülést, és elmondta, a Fidesz készített egy gyorsértékelést, amit írásban küldenek el a sajtónak.
A vereséggel kapcsolatban több fideszes politikus is a felelősségvállalás szükségességét hangsúlyozta, Deutsch Tamás szerint „az a fideszes, aki a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy nem hibázott, az téved”.
Kubatov Gábor pártigazgató úgy fogalmazott, a választási vereségben mindenkinek, neki és Orbánnak is megvan a személyes felelőssége, de „hosszú történet lenne” elmondani, kinek pontosan mi - írta a Telex. Radics Béla egy „ütőképes csapat, amiben van tapasztalat és egyensúly” összeállítását ígérte.
Az ülés előtt a Polgárok Házánál Orbán Viktor még hosszabban nyilatkozott a sajtónak, utána azonban már nem, azonnal beült az autójába és távozott.
A leköszönő miniszterelnököt arról is kérdezték, miből fog megélni májustól. „Majd májusban válaszolok erre, ezen még nem gondolkodtam, ráérek májustól” – mondta.
A mandátumok visszaadásáról Orbán Viktor az ülés előtt azt mondta, komoly döntéseket és személyes áldozatokat kellett hozni, mert a politikusok „megharcoltak a mandátumért”, de belátták, hogy „az a közösséget illeti meg”. A párt egységét is hangsúlyozta: „A mi közösségünk most is a legegységesebb.”
Saját szerepéről így beszélt: „Sosem futamodtam meg, most se fogok, ha valamerre megyek, az mindig előre van.”