Élet a Wekerlén egykor és most
Egyre több fővárost bemutató online oldal látogat már el ide, az én kis falumba – elnézést a kisajátításért – ezért az nem lehet, hogy épp én ne írjak róla. Már oly’ régóta tervezgetem, hogy kicsit jobban belemerülök Wekerletelep múltjába, és keresek régi szalmaszálakat. Olyan halványuló gyenge kötelékeket, melyek közelebb hozzák a múltat és segítenek megérteni a jelent. Régi mesékről lesz szó, olyan emberekről, akiknek szoros érzelmi kötődésük van ehhez a helyhez. A tejesség igénye nélkül írnék pár alap tudnivalót erről a telepről, mielőtt kinyitnánk a személyes emlékek padláson heverő ládikóját és a fotók segítségével visszaröpülnénk az időben.
A századfordulón a főváros és a vidék rossz lakáshelyzete, valamint a kiskeresetűek nyomorúságos helyzete megoldásra váró feladattá nőtte ki magát. Az állam 1901 és 1905 között kamatsegéllyel támogatta a gazdasági munkáslakosságot. 1910 után már, mint építtető is fellépett. A főváros főpolgármesterének, Bárczy Istvánnak kezdeményezésére, - többek között - a Pénzügyminisztérium részéről Wekerle Sándorral közösen megszületett ötletükből vált valósággá az, amit ma Wekerletelepnek nevezünk. Az új munkáslakótelep részletes elképzeléséről szóló törvénycikket 1908-ban terjesztették a Parlament elé, és július 25-i kihirdetésével végül el is fogadták.
A túlnyomó többségben a MÁV-gépgyárban és az Északi Főműhelyben dolgozók, valamint a postások, tisztviselők, nyomdászok, dohánygyárosok, tanítók, rendőrök, gázművesek közül kikerült új beköltözők részére első körben a kőbányai Óhegyet szemelték ki, majd kedvezőbb feltételek végett az 1 km2-es, Határ út menti területre esett a választás. Feltételnek szabták, hogy csak állami és üzemi munkások igényelhetnek itt lakhatást úgy, hogy a lakbér számukra is megfizethető legyen. Cserébe adókedvezményt kaptak, ám a lakásokat el nem adhatták.
Az álmok és elképzelések magvalósulására 1908-ban pályázatot írtak ki. Egy résztől a terület szabályozására, ahol Páloczy Antal „Szituációk” pályaműve nyert, más résztől a telepen építendő házakra, ahol Fleischl Róbert Lakóháztípusok pályázata lett a befutó. Pálóczy munkájában kiemelték az utcák, terek és a parkok művészi harmóniáját. Ám a Pénzügyminisztérium, mint építtető kifogásolta a vadregényes íves utcákat, így Győry Ottmár – kinek nevét a telep egyik tere is viseli – mérnöki utcahálózata valósult meg.
Fleischl típusterveinek nagy sikere a változatos lakóházak kialakításában rejlett, mely a kor neves építészeinek is munkalehetőséget biztosított. Az előírásoknak megfelelően az egyszerűség és gazdaságosság nevében földszintes, valamint egy- és kétemeletes; két- és négyosztású lakások, valamint hat és tizenkét osztású lakások épültek. A beépítettség 70%-a egyedi telkes földszintes, illetve 30%-ban emeletes, zártsorú lett. A hat éves építési tervben 1909-től egy év alatt a telep 40%-a készült el, ám anyagi forrás és a háború viszontagságai miatt lelassult, sőt három évig, 1918-ig áll az építkezés. 1926-ra végül 4738 lakással, befejezettnek tekintették a telepet – holott az egykori téglagyár területe sokáig „lakatlan” maradt, s csak később húzták fel a stílusukban cseppet sem illeszkedő emeletes kockaházakat.
A 48 féle háztípus tervezői között - a teljesség igénye nélkül - szerepel Pálóczy Antal, Kotál Henrik, Schodits Lajos, Éberling Béla, Árkay Aladár, Kallina Géza, Fleisch Róbert stb. Az ország különböző területére jellemző népi építészet jegyeit viselik magukon a házak. A lakások az akkori színvonalhoz képest jóval előremutatóbbak voltak, hiszen 1-2-3 szobás kialakításuk mellett konyhával, kamrával és még mellékhelyiséggel is rendelkeztek! A közművek közül 1909-től útrendszer, csatornarendszer és vízvezeték épült ki. Az 1926-ig használt petróleumvilágítást a korszerű villanyáram bevezetése váltotta fel.
A főtér kialakítására 1912-re sikerült megoldást találni. A nyolc utcát összefogó terület kialakítására az eredeti elképzelés szerint egy zárt, intimebb park megvalósításával számoltak. Dr. Forbáth Imre felkérésére Kós Károly a maga szerény egyszerűségével – a komoly tervrajzokat lobogtató építészek mellett – kezében egy szál krétával a tökéletes megoldást vázolta egy táblára. A zártsorú, egyforma magasságú házak megépítésével teljesült az intim, zárt park elképzelés, ám a tér lezárására, - mint egy keret- egymással szemben két-két házat összekötő kaput is kitalált. Kós nem egyéni, hanem csoportszellemben gondolkodott, mely még szerethetőbbé tette elképzeléseit. Az építész ezért, csupán egyetlen épületet – a mai cukrászda házát – tervezett, melyben most unokája él, és ablakából kinézve éppen nagyapja szobrát láthatja.
A telep gondnoka 1919-ig maga Győry Ottmár volt. A házirend szigorú betartására – ami kitért a bérelt helyiségek karbantartására, a járdák tisztántartására, a ruhaneműk mosására, a szőnyegek porolására, az udvarok és a lépcsőházak karbantartására, az állatok tartására, a virágok elhelyezésére stb. – mindenki ügyelt, hiszen tudta, hogy be nem tartásuk esetén a legsúlyosabb szankció, hogy el kell hagyniuk a telepet, a munkásparadicsomot!
A Wekerletelep egykor és most (az egérrel told arrébb a képet!)
A közérdekű létesítmények is nagy szerepet játszottak itt, hiszen, önellátó kis faluként jóformán minden helyben rendelkezésre állt. Így épülhetett négy iskola, öt óvoda, két fedett tornacsarnok, két posta, gyógyszertár, élelmiszerboltok; mindösszesen 62 üzlet is. A tervek szerint a munkáskaszinó, a kórház, a népfürdő és könyvtár nem valósult meg, anyagi feltételek hiányában, valamint a háborús viszontagságok miatt.
Ami azonban megmaradt arról a lakók még tudnak mesélni! Az emlékek gyűjtögetése, egy-egy mozaikdarabka felkutatása, majd a részek összeillesztése izgalmas feladat.
Ha tetszett a cikk, ajánld másoknak is!
