FELFEDEZŐ
A Rovatból

Elájulhat, akárhányszor feláll, ezért 24-ből 23 órát ágyban tölt egy fiatal amerikai nő

A 28 éves nő ritka betegségben szenved, amit ő hétköznapi nyelven csak úgy ír le, hogy „allergiás a gravitációra”.


Egy nap többször is képes elájulni egy ritka rendellenesség miatt egy amerikai nő, ezért szinte minden idejét ágyban tölti - számolt be róla az Independent.

Lyndsi Johnson korábban az amerikai haditengerészetnél dolgozott szerelőként, a betegsége miatt azonban már nagyrészt a férjére kell támaszkodnia. Mindez 2015 októberében kezdődött, amikor has- és hátfájástól szenvedett. Hiába járt orvosról orvosra, nem tudták megmondani, mi okozza a krónikussá vált fájdalmait. Többször is olyan rosszul volt, hogy kórházba került, de csak azt tudták mondani neki, hogy valószínűleg a szorongása áll a tünetek hátterében.

2020 októberében aztán történt vele egy ijesztő eset. Éppen egy vizsgálatra tartott, amikor elájult egy liftben, ekkor nagyon megijedt. Onnantól kezdve folyamatossá váltak az eszméletvesztések, már naponta tízszer is képes volt hányni és elájulni.

Végül idén februárban diagnosztizálták poszturális ortosztatikus tachycardia szindrómával (POTS), amely azzal jár, hogy ha hirtelen feláll, leül, vagy lefekszik, nem normális értékre emelkedik a pulzusszáma. Mivel ilyenkor az agy és a szív vérellátása is csökken, elveszítheti az eszméletét.

Gyógyszerekkel sikerült csökkenteni a napi ájulások számát, már "csak" általában háromszor veszti el az eszméletét, de a gyakori rosszullétek miatt sok mindenre képtelen egyedül.

Leginkább csak enni és mosakodni kell fel az ágyból, egyébként szinte egész nap fekszik.

"Allergiás vagyok a gravitációra - tudom, hülyén hangzik, de tényleg ez a helyzet. Nem tudok három percnél tovább állni szédülés, rosszullét és ájulás nélkül. Sokkal jobban érzem magam, ha fekszek, ezért napi 23 órát ágyban vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy 28 évesen ülve zuhanyszékre lesz szükségem. A lakásomat se hagyhatom már el többé. Sajnos erre nincs gyógymód, de nagyon hálás vagyok a férjemnek, és mindannak, amim van"

- mondta a Maine-ben élő nő.

Bár örül, hogy már tudja, mi a baja, elszomorítja, hogy képtelen ellátni magát. Férje, James látja el az otthoni teendőket, mellette pedig feleségének is segít mindenben, például zuhanyozni.

"Volt, hogy hetekig nem mostam fogat, mert rosszul voltam tőle. Ha főzök valamit kettőnknek, utána három napig képtelen vagyok bármit csinálni, csak fekszem"

- mesélte Lyndsi.

Abban reménykedik, hogy el tudnak költözni egy kertes házba, hogy ha máshová nem is, legalább az udvarra kimehessen levegőzni. Bár nagyon nehéz volt alkalmazkodni a betegségéhez, hiszen korábban nagyon aktív életet élt, örül annak, hogy még így is vannak lehetőségei: most például zenei üzleti tanulmányokat folytat az ágyában fekve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.

Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.

Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.

Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.

A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.

„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.

A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elpusztult a budapesti állatkert négyhónapos kistigrise
Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert. A kitartó próbálkozások ellenére nem sikerült megmenteni Szása életét.


„Bár az állatorvos csapatunk és a gondozóink éjt nappallá téve küzdöttek az életéért, és voltak bizakodásra okot adó pillanatok, de sajnos az apró nagyragadozó a kezelésekre érdemben nem reagált. Elveszítette látását, nem evett és képtelen volt néhány lépésnél többet megtenni.

A gyógyszerek ellenére is újra és újra ismétlődő rohamok végül az élettel összeegyeztethetetlen állapotot idéztek elő Szásánál”

írta a Facebookon a Fővárosi Állat- és Növénykert, majd hozzátették: Szása elvesztése mindannyiuk számára megrendítő.

„Megható volt ugyanakkor látni azt a sok biztatást és jókívánságot, amit a korábbi posztunkhoz írtatok. Köszönjük, hogy lélekben ilyen sokan vele, és az életéért küzdő szakembereink mellett voltatok” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: