HÍREK
A Rovatból

Egymilliárd dollárért engedik csak ki a Szuezi-csatornából az Ever Givent

Az egyelőre nem világos, hogy a tulajdonostól vagy a cégtől kéri-e az összeget Egyiptom, ám anélkül nem engedik el a hajót.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2021. április 11.



1 milliárd dollár - ennyibe került a világnak az a hat nap, amíg az Ever Given hajó balesete miatt leállt a világ legforgalmasabb kereskedelmi útvonala. Ebben benne van annak a 800 embernek a hatnapos munkája, akik a hajó kiszabadításán dolgoztak, másrészt a kompenzáció is azért, hogy több mint 400 hajó útját blokkolva az egész világ áruforgalmában megakadást okozott. Egyes becslések szerint ugyanis az egyiptomi államnak 95 milliós veszteséget okozott a csatorna leállásának hat napja.

"A hajó addig marad itt, amíg a nyomozás le nem zárul, és a kompenzációt ki nem fizetik"

- nyilatkozta még csütörtökön az egyiptomi állami televíziónak Osama Rabie, a csatornahatóság elnöke. Azt is hozzátette, hogy ennek értéke azonos a becslésekkel, azaz nagyjából 1 milliárd dollárt kérnek.

Az egyelőre kérdéses, hogy pontosan kitől.

Az Ever Given tulajdonosa, a Shoei Kisen Kaisha nevű vállalat azt állítja, hogy őket még nem keresték fel a kompenzációval kapcsolatban az egyiptomi hatóságok,

így nem tudnak róla, hogy nekik kell-e kifizetniük a hatalmas összeget.

A hajót használó Evergreen nevű konténerszállítót üzemeltető cég igazgatója azt nyilatkozta a Bloombergnek, hogy a társaságot a késésből származó kiesések nem terhelik, mivel van erre biztosításuk.

Az Ever Given még március 23-án szorult be a Szuezi-csatornába, amellyel elvágta a többi hajó elől az utat. A 200 ezer tonnás hajót hat napig tartott kiszabadítani, ám addigra már bevételkiesést és áruhiányt okozott világszerte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”


Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.

Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.

Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.

Magyar most ezt írta a Facebook-oldalán:

"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.

Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.

Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.

A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Az operatív törzs szerint a Békemeneten 80 ezren voltak, míg Magyar Péter beszédét mindössze 45 ezren hallgatták
A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.


A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken összefoglalta, hányan vettek részt az október 23-i programokon, írja a 24.hu. Az operatív törzs szerint „cellainformációk alapján” a beszédek idején

a Kossuth téren – ahová a Békemenet érkezett, és ahol Orbán Viktor szólt a tömeghez – több mint 80 ezren, a Tisza Párt Hősök terei rendezvényén pedig 45 ezren voltak.

A kormányzati számok összhangban vannak azzal, amit Orbán Viktor már csütörtökön, Magyar Péter felszólalása előtt jelzett: a Békemeneten nagyjából kétszer annyian lehettek, mint a Tisza menetén. A miniszterelnök ehhez egy olyan fotót mellékelt, amely még a Tisza Párt elnökének beszéde előtt készült a Hősök terén.

Más becslést tett közzé Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Szerinte a Békemeneten körülbelül 85–92 ezren, a Tisza rendezvényén viszont nagyjából 160–170 ezren lehettek.

A Kossuth térre megadott 80 ezres adat azért is érdekes, mert a miniszterelnök és a kormánypárti sajtó napközben azt hangsúlyozta, hogy ez volt minden idők legnagyobb Békemenete. Ezzel szemben korábban, az első – 2012. januári – Békemenet után a Belügyminisztérium közel 400 ezer résztvevőről írt, a 2014. márciusi felvonulás után pedig 440–460 ezres hallgatóságról adott ki közleményt.

Az online közvetítések nézettségénél október 23-án Magyar Péter vezetett: a streamjét nagyjából négyszer annyian követték, mint a miniszterelnökét.

A KTK a többi ünnepi eseményről is közölt létszámokat. Október 22-én a Műegyetem épületében tartott megemlékezésen 250 fő jelent meg, az ’56-os hősök műegyetemi emlékművénél tartott koszorúzáson, a fáklyás felvonuláson és a Bem téri ünnepségen 3000-en voltak. Október 23-án a reggeli zászlófelvonáson 250-en vettek részt, az esti díszünnepségen a Müpában több mint 1200-an. A Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között közel 2700 látogató nézte meg a Kupolacsarnokot, a Díszlépcsőházat és a Szent Koronát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.


Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.

A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Dobrev Facebook-bejegyzésében így fogalmazott:

„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.

Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”

Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Letarolja a Benjamin-ciklon az országot: sokfelé nincs áram, fák dőltek az utakra, épületek teteje rongálódott meg
A tűzoltókat kora délutánig már 300 káresethez riasztották. Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél.


Viharos széllel vonul át az országon a Benjamin elnevezésű ciklon, amely már most sok kárt okozott. A Blikk arról számolt be, hogy

több Pest vármegyei településen, például Halásztelken, Ócsán, Kistarcsán és Maglódon is áramkimaradás van.

Egy halásztelki lakos azt a választ kapta az E.ON-tól, hogy egyelőre nem is tudják megjósolni, mikor állhat helyre az áramszolgáltatás.

A tűzoltók kora délutánig országosan 300 káresetet számoltak fel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, méretes ágakat szakítottak le, és nem egy esetben épületek tetejét rongálták meg.

A Hajdú-Bihar vármegyei Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél, amit a tűzoltók rögzítettek, majd visszabontanak. A rendezvény nagyjából félezer résztvevőjét biztonságos helyre irányították.

A Hungaromet előrejelzése szerint az ország északkeleti felén még délután erős lökések kísérhetik a nyugatias szelet (45-65 km/h), de fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, este inkább már csak élénk lökések fordulhatnak elő ezeken a területeken is. Baranya, Somogy és Vas vármegyében előfordulhat egy-egy zivatar, melyet átmeneti szélerősödés, jégdara kísérhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: