KULT
A Rovatból

Egy igazi bűnös élvezet Nicole Kidman új netflixes sorozata – A tökéletes pár kritika

Ha egy kompetens gyilkossági rejtélyre vágytok, akkor messziről kerüljétek el A tökéletes párt. Ám, ha jól akartok szórakozni és egy pár órán át néznétek szép embereket, ahogy butaságokat csinálnak, akkor keresve sem találhatnátok jobb sorozatot.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. szeptember 19.



Ez történik, amikor egy romantikus ponyvákat jegyző írónő úgy dönt, hogy ő bizony Agatha Christie wishes klónja lesz. Elin Hilderbrand főleg romantikus zsánerben alkotott, ám 2018-ban kiadták A tökéletes pár című rejtélyes gyilkosság köré írt regényét.

Amint a könyv elérte a „New York Times bestseller” jelzőt, a Netflix rögtön le is csapott a megfilmesítési jogokra.

Felkérték az amúgy színészként is dolgozó Jenna Lamiat showrunnernek, aki a többszörös díjnyertes író/rendezőnővel Susanne Bierrel elkészítette A tökéletes pár minisorozatot.

Érdekes látni hogyan épített Hiderbrand alapvetően klisésnek ható romantikus ponyva elemekből, koherens, ám kissé csalódáskeltő „whodunit” történetet. Nem mondom, hogy tipikusan az a kitalálható „ki-miért és hogyan ölte meg az áldozatot” típusú történet, de maradjunk annyiban, hogy a lezárás sokaknak olcsó megoldásnak hathat a rengeteg terelés után. Áh, a terelések… Nem viccelek, hat epizódos a sorozat, de több félrevezetés és feltételezett gyilkos van benne, mint egy teljes Helyszínelők évadban.

Az írónő folyamatosan játszik a nézővel, bedobnak egy csontot, amire mindenki ráharap, mint az éhes pirája áldozatára, aztán belép egy újabb szereplő, és borul minden.

Ez egy bevett módszer a nézők elterelésére, red herring-nek hívják, mert bedobnak a nézőtérre egy vörös heringet, és mindenki azt nézi, amíg a háttérben mások ügyködnek. Nos itt a sorozat háromnegyede ilyen húzásokkal van tele. A végére, már semmit nem hiszünk el, amikor felfedték a tényleges megoldást, még azt is kétkedve néztem, valóban ez-e a végső megfejtés.

Nem azt mondom, hogy nem élveztem A tökéletes párt, mert ideális „bűnös élvezet” típusú sorozat. Látni, hogy az alkotók is imádták a forgatást.

Történetünk szerint az egyszerű sorból származó Amelia (Eve Hewson) összeköti életét a szuperhíres és gazdag családból származó Benjivel (Billy Howle). A nagy napra össze is csődül a két család apraja-nagyja, hogy a párt ünnepelje. Ám nem mindenki örül a frigynek. Benji anyja, Greer (Nicole Kidman) egy irányításmániás, hideg, számító írónő, míg férje, Tag (Liev Schreiber) egy laza, imádnivaló óriás, aki megmondja az arcodba a véleményét, miközben viccelődik veled, és általában fogalma sincs ki vagy, vagy mi a neved.

Ők a tökéletes házaspár, persze csak kívülről nézve. Tag úgy csalja Greert, ahogy tudja, míg Greer is érdekes titkokat rejteget.

Benjinek van két testvére, a fiatalabb Will (Sam Nivola) egy kicsit labilis kamasz, aki próbálja feldolgozni, hogy a családja egy csapat seggfejből áll. Illetve az idősebb testvér Thomas (Jack Reynor) egy igazi fekete bárány, akit még eltartanak, de senki sem tudja miért viselnek el. Thomas felesége, Abby (Dakota Fanning) az aranyásók mintapéldánya, aki ráadásul éppen Thomas gyermekével várandós. Fontos karakter még a család két közeli barátja, a francia szupergazdag Isabel (Isabelle Adjani) és az indiai származású milliomos csemete Shooter (Ishaan Khattar).

Ez a népes kompánia az esküvő napján egy tragédiára ébred, egy gyilkosság történt az éj leple alatt a próbavacsora után. Nem lövöm le a poént, hogy ki halt meg, mert a sorozat se teszi egy ideig és a szerkezete miatt, úgy gondolom fontos részét képezi az élvezetnek ez az információ. A hatalmas lagzi helyszíne a család tengerparti birtoka. A látványvilág impozáns, a helyszín varázslatos, Nantucket egy gyönyörű sziget, a ruhák extravagánsak, a szereplők szépek.

Mintha tényleg egy romantikus ponyvát néznénk a Hallmark csatornán, amibe belerondít egy rejtélyes haláleset.

A folyamatos félreterelések mellett, ami még zavaró, az a rendőrnyomozók hihetetlen bénasága. A forgatókönyvíró valószínűleg nem nagyon látott még nyomozást, mert ennyire együgyű és alapvetően rosszul kezelt gyilkossági nyomozást én mozgóképen még nem láttam. Tényleg hibát-hibára halmoznak a rend szakadatlan őrei. Itt látszik igazán, hogy az írónő a ponyva részt élvezetesre írta, ám a nyomozáshoz és a rejtélyes gyilkosságokhoz nagyon nem ért. A megcsalások, romantikus kikacsintások működtek, még akkor is, ha közben éreztem, hogy az agyam folyik ki a fülemen át. A krimi szál viszont olyan mélyre süllyedt, mint a Titanic 1912-ben.

Technikailag szinte minden tökéletes a sorozatban. A látványos helyszínek elismerésre méltó kamerakezelés. A tempó működik, a történet pedig a maga egyszerűsége mellett nézeti magát. Bár mindenki kicsit egybites szerepet játszik, abból az egy-egy tulajdonságból mindenki kihozza a maximumot.

Nicole Kidman kemény kézzel tartja egyben a családot, míg Liev Schreiber azzal nem flörtöl csak, aki nincs vele egy helyszínen.

A fiúkat alakító színészek mind-mind irritálóak, ahogy lenniük kell az újgazdag ficsúroknak. Sam Nivolának kijárt volna egy-két atyai pofon, Jack Reynornak akár több is, míg a gyengéd, tutyi-mutyi Billy Howle még a leendő feleségét sem tudja levenni a lábáról. Még a történethez egyáltalán nem kapcsolódó szerelmi háromszöget is behoznak a sztoriba, ami nemcsak kellemetlen, hanem felesleges is. A gyönyörű ír szépség, Eve Hewson karaktere főszereplőnek gyenge lenne, ámde ilyen impozáns színészkoszúrban nincs vele baj, azon kívül, hogy ő se túl szimpatikus.

Azt tudtam, hogy Nicole Kidman nem tud méltósággal megöregedni és lassan már mosolyogni sem tud a sok operáció után, de Úristen, szegény Isabelle Adjanira nem ismertem rá.

Tény, hogy az egykor gyönyörű francia színésznő fiatalosabb a koránál (69), de halála után szerintem ezer évig nem fog lebomlani, mint a műanyag zacskók. Ám, a kedvencem a terhes, hisztis, alattomos aranyásót alakító Dakota Fanning. Egyszerűen minden megszólalása bicskanyitogató és ezt a színésznő olyan élvezettel adja át, hogy nem tudott idegesíteni.

Annak ellenére, hogy néha egy agylágyítóan, vérlázítóan buta sorozat A tökéletes pár, én nagyon jól szórakoztam rajta. Randisorozatnak, gyilkossági rejtélysorozatnak, romantikus ponyvának tökéletes és nem is akar más lenni.

Tudja magáról, hogy egy bűnös szenvedély, amit nem sok ember fog bevallani, hogy tetszik neki és ezt büszkén vállalja.

Engem behúzott a csőbe és élveztem. A tökéletes pár hat része magyarul megtekinthető a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
30 órája gyászzene szól a TV2 helyén – 10 ezer magyar család maradt Tények nélkül a nagy lekapcsolás után
A TV2 Csoport tartozásra hivatkozva függesztette fel a jeltovábbítást az EuroCable felé Budapesten és több vidéki településen. A szolgáltató a lépést ellehetetlenítésnek tartja és bírósághoz fordul.


Temetői gyászzene és egy fekete-fehér üzenet fogadja azokat a nézőket, akik a TV2 Csoport csatornáira kapcsolnának az EuroCable hálózatán. A TV2 Csoport szerdán lekapcsolta csatornáit több évtizedes üzleti partnere, az EuroCable Magyarország kábelszolgáltató hálózatáról – írta a Media1.

A döntés közel 10 ezer háztartást, valamint több kórházat, állami intézményt és hivatalt érint. A lekapcsolás miatt Budapest XIII. kerületének és a Budai Várnak a lakói mellett Epöl, Bajót, Máriahalom, Szomor, Szécsény, Kocs, Pöstyénpuszta, Benczúrfalva, Nógrádmegyer, Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház, Sáránd és Balatonaliga térségében sem láthatják a kormányközeli csatorna műsorait.

A TV2 Csoport arra hivatkozik, hogy az EuroCable lejárt kábeldíj-tartozással rendelkezik feléjük. A magyar tulajdonú szolgáltató ezzel szemben üzleti konfliktust és a cég ellehetetlenítésének szándékát látja a háttérben. Közölték: különféle jogi lépéseket tettek a médiavállalattal szemben, a TV2 közleménye miatt pedig jó hírnevének megsértése miatt bírósági eljárást is indítanak.

Pataki Tamás, az EuroCable ügyvezető igazgatója szerint a temetői gyászzene indokolt, mert a TV2 nem vette figyelembe a nézők érdekeit. „A TV2 nem vette figyelembe a nézők, Piri néni és Józsi bácsi törvény által védett érdekeit” – mondta Pataki, hozzátéve:

„Piri néni jogaiért állunk ki vele.”

Az ügyvezető az egységes hírközlési törvényre hivatkozik, amely álláspontja szerint védi a fogyasztókat, és a szolgáltatóknak 60 napos türelmi időt kellene biztosítaniuk, mielőtt kivesznek egy csatornát a kínálatból.

Az EuroCable már korábban eljárást kezdeményezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál és a Gazdasági Versenyhivatalnál a kábeltévés piacon tapasztalható anomáliák miatt. Amennyiben a vita elhúzódik, az érintett háztartások hosszabb ideig is TV2-csatornák nélkül maradhatnak.

A szolgáltató időnként fekete szalagba öltöztetett távkapcsolókkal is illusztrálja a helyzetet, de általában a lekapcsolt csatornák helyén jelenleg a TV2 Csoport közleménye látható, amely szerint az EuroCable tartozik nekik, alatta pedig nagy betűkkel az a felirat olvasható, hogy a kábelszolgáltató jogi lépéseket tett a TV2-vel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Tankcsapda bejelentette, ki lesz az új gitárosuk
A Retro Rádió Bochkor-műsorában árulta el a Tankcsapda, hogy Vörös Attila az új gitáros. A zenekar hivatalos, új felállása március 28-án debütál a Papp László Arénában.


Hónapokig tartó találgatás végére tett pontot csütörtökön a Tankcsapda: a Retro Rádió Bochkor című műsorában kiderült, hogy Vörös Attila lett a zenekar új gitárosa. A hírt a zenekar a Facebook-oldalán is megerősítette.

A gitároscserére azért volt szükség, mert Sidlovics Gábor Sidi tavaly bejelentette, hogy tizenhárom év után elhagyja a bandát. Az új, hivatalos felállásban a hazai közönség először március 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a zenekart.

Vörös Attila neve a hazai metaléletben nem ismeretlen: a gitáros az amerikai Nevermore turnézenekarában, valamint a Leander Rising alapító tagjaként szerzett ismertséget.

Első önálló albuma 2016 decemberében jelent meg Strength Of Will címmel. Zenei kötődése családi örökség: édesapja, Vörös Zoltán az egykori BTK együttes billentyűse és a Headbanger metalshop tulajdonosa, nagybátyja, Vörös Gábor pedig az Ossian egykori, jelenleg pedig az Omen basszusgitárosa.

Sidi távozása után a zenekar 2025-ben több vendéggitárossal játszott, a végleges tag személyét pedig hónapokig tartó találgatás övezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Chris Evans, mint szexfüggő egyházfő és drogdíler? Margaret Qualley, mint leszbikus magándetektív? A Nyugi, Honey! sokakat kiakaszt majd
Egyelőre úgy tűnik, kár volt külön utakra váltania a filmtörténet egyik legegyedibb rendező-író-producer testvérpárjának, Ethan és Joel Coennek.


A Coenek számtalan örökbecsű, ma is szórakoztató és sokatmondó klasszikust tettek le együtt az asztalra, olyan filmeket, mint a Véresen egyszerű (1984), A halál keresztútján (1990), a Hollywoodi lidércnyomás (1991), a Fargo (1996), A nagy Lebowski (1998), a Nem vénnek való vidék (2007), az Egy komoly ember (2009) vagy A félszemű (2010). Több mint 15 Oscar-jelölést gyűjtöttek be fejenként, 4 díjat pedig meg is kaptak (a Fargo forgatókönyvéért, valamint a Nem vénnek való vidék forgatókönyvéért, rendezéséért és produceri teendőiért). A „Coen fivérek fogalom a szakmában. A karrierjük első 20 évében az volt a felállás köztük, hogy bár az elejétől fogva együtt írták és rendezték a filmjeiket, a stáblistán mindig az idősebb Joel volt feltüntetve rendezőként, a fiatalabb Ethan producerként, íróként pedig mindketten.

Ezt a csacskaságot a 2004-es Betörő az albérlőmnél hagyták el először, azután már mind a három posztnál mindkettejük neve ott díszelgett… egészen 2018-ig, akkor készítették ugyanis utolsó közös filmjüket, a Buster Scruggs balladája című szkeccswesternt a Netflixre.

Ezt követően döntöttek úgy, hogy külön-külön folytatják a karrierjüket. Joel azóta megrendezte a 2021-es Macbeth tragédiáját, amely, bár vizuálisan megkapó volt, mellette hihetetlenül unalmas is, s az a bizonyos coenes íz egyértelműen hiányzott belőle (nem is nagyon beszélünk róla azóta, ugye?).

Ethan pedig megrendezett egy dokumentumfilmet Jerry Lee Lewisról 2022-ben (Jerry Lee Lewis: Trouble in Mind), 2024-ben kijött a Szökevény csajok című gyengécske akció-vígjátékkal, tavaly pedig a Nyugi, Honey!-val, amely nemrég jelent meg nálunk a Telekom TV GO kínálatában, a mozis premierje Magyarországon elmaradt, csupán a miskolci Cinefesten lehetett látni a vásznon tavaly szeptemberben.

Elöljáróban csak annyit, hogy sajnos a Nyugi, Honey! sem erősíti meg az elgondolást, amely szerint Joelnek és Ethannek külön kellene filmezniük, úgy tűnik, mindkettejük munkáiból hiányzik valami a másik nélkül, ami oly egyedi hangulatúvá, oly abszurddá és oly emlékezetessé tette a közös darabjaikat.

Talán Joel nemsokára ránk cáfol majd új filmjével, a már leforgott Jack of Spades című, az 1880-as évek Skóciájában játszódó krimi-drámával, amelynek főszerepeiben Josh O’Connor, Frances McDormand, Damian Lewis és Lesley Manville lesznek láthatók.

De térjünk vissza a Nyugi, Honey!-hoz, amelyben a humorfelelős Ethan próbált egy kicsit rákontrázni a klasszikus film noirokra, csak a modernkor sivatagos Kaliforniájába helyezve a kifacsart sztorit: ezúttal a kisvárosi, fiatal, leszbikus magánnyomozó, Honey O’Donahue (Margaret Qualley) van a középpontban, aki egy halálos közúti balesetnek tűnő ügyben nyomoz (egy fiatal nő az áldozat), majd egyre több késelésben elhunyt áldozatra bukkan, a nyomok pedig egy, a városban működő felekezethez, pontosabban annak szexfüggő és drogbizniszben utazó fejéhez, Drew Devlin tiszteleteshez (Chris Evans) vezetnek. Közben látjuk, azt is, ahogy Honey próbálja előkeríteni az eltűnt unokahúgát, Corinne-t (Talia Ryder) is, illetve tanúi lehetünk újdonsült kapcsolatának és hálószobai rutinjainak is a rendőrnő MG-vel (Aubrey Plaza).

Vagyis több szálra ágazik a cselekmény, ám sajnos egyiket sem tudja kibontani igazán.

Erre mondjuk nincs is sok ideje a filmnek, mivel csupán 89 perces a játékideje, így viszont egy ebbe-abba belekapó, kapkodó és összecsapott sztorival van dolgunk, amely több kérdést hagy maga után, mint választ.

Ethan Coen ugyanakkor nem pironkodik. A film tele van szexszel, meztelen testekkel (Qualley és Plaza sem szégyellősek) és nihilista erőszakkal is: a karakterek olyan szenvtelenül gyilkolásszák egymást, nyilván a kopár, kiüresedett kisvárosi léttel való összecsengésben, hogy azt öröm lenne nézni, ha mindez nem tűnne erőltetettnek.

Laza hangvételű a Nyugi, Honey!, de inkább azt érezni rajta, hogy Ethan Coen próbálja visszaidézni a Joellel közös egykori stílusukat, ez azonban egy idő után eléggé görcsösnek érződik. Persze így is akadnak jó poénok, azzal pedig egyáltalán nem lehet vádolni a filmet, hogy kiszámítható lenne, a legváratlanabb dolgok történhetnek meg bármelyik percben (és meg is történnek). Így kétségtelenül nézeti magát a film, s kíváncsivá teszi a nézőt, hogy mi lesz mindennek a megoldása, a finálé azonban sokaknak csalódást okoz majd.

Ha belegondolunk, az igazán kreatív, stílusos és a film atmoszférájába a nézőt pillanatok alatt belehelyező főcím a Nyugi, Honey! legjobb része, ez azonban csak első látásra dicséret, valójában szomorú a film egészére nézve. Ethan és Joel, újabb közös filmet követelünk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Mindenki elájult Ryan Gosling űreposzától – hetekkel a premier előtt kikiáltották az év mesterművének
A Project Hail Mary című film első kritikusi reakciói euforikusak. A filmet máris kötelező űrodüsszeiának és epikus teljesítménynek nevezik, ami komoly bevételt sejtet.


Alig három héttel a márciusi premier előtt lázba hozta az internetet Ryan Gosling új sci-fi filmje, a ​Hail Mary-küldetés, miután az első, zárt körű vetítéseken részt vevő kritikusok és véleményvezérek reakciói napvilágot láttak.

A visszajelzések szinte egyöntetűen euforikusak: az alkotást „kötelező űrodüsszeiának”, „epikus filmes teljesítménynek” és az év első igazi mesterművének nevezik,

ami azt jelzi, hogy az Amazon MGM Studios 150 millió dolláros (körülbelül 48 milliárd forintos) befektetése az év egyik legnagyobb mozis eseményét készítheti elő. A film hivatalosan március 20-án debütál az amerikai mozikban, de az Amazon Prime-tagok már március 16-án, hétfőn este exkluzív, prémium nagyformátumú vetítéseken láthatják. A 156 perces, PG-13-as korhatár-besorolású űreposz iránti várakozás ezzel a premier előtt hetekkel a tetőfokára hágott.

A GamesRadar által összegyűjtött első reakciók alapján a film ereje a látványos űrkaland és az intim, emberi dráma tökéletes egyensúlyában rejlik.

„A Hail Mary-küldetés messze nem az a film, amire számítottam… intimebb történet a társaságról és katarzisról a végtelen űrben. Ryan Gosling elképesztő egyszemélyes show-t nyom”

– írta Tyler Taing, a DiscussingFilm kritikusa. Mások a rendezőpáros, Phil Lord és Christopher Miller eddigi legambiciózusabb munkájának tartják. Scott Menzel újságíró szerint „a Hail Mary-küldetés egy epikus filmes teljesítmény… talán a legambiciózusabb és legrátermettebb Lord–Miller-film.” A kritikusok kiemelik Greig Fraser (Dűne) operatőri munkáját és Gosling alakítását, de a legtöbb dicséret egy váratlan szereplőt, egy Rocky nevű idegent illet.

„Szeretem a Hail Mary-küldetést: igazi ‘buddy movie’, csak épp a társ egy idegen, aki nem beszél emberi nyelveken… nagyon édes, és a végén vissza kellett tartanom a sírást”

– írta Mike Ryan kritikus a GamesRadar összefoglalója szerint. A lelkesedés nem állt meg a szakmai köröknél; Josh Gad színész egyenesen úgy fogalmazott: „Az első mestermű ebben az évben.”

A film Andy Weir 2021-es, azonos című regényének adaptációja. A történet szerint Ryland Grace (Ryan Gosling), egy középiskolai tanár amnéziával ébred egy csillagközi űrhajó fedélzetén, egyedül, 11,9 fényévre (hozzávetőlegesen 113 ezer milliárd kilométerre) a Földtől. Hamarosan rájön, hogy egyetlen célja van: megoldást találni egy jelenségre, ami a Napot – és ezzel az egész emberiséget – fenyegeti. Küldetésében váratlan szövetségesre talál egy Rocky nevű idegen lény személyében, akivel a nyelvi és biológiai korlátok ellenére kell együttműködnie.

A produkció érzelmi magját nemcsak Gosling alakítása, hanem Rocky karaktere adja, akit a rendezők szerint „a legaranyosabb idegennek szántak E.T. óta”. A lényt a gyakorlati effektek és a legmodernebb animáció ötvözetével keltették életre a Star Wars-filmek lényeiért is felelős Neal Scanlan csapatának közreműködésével. A forgatáson James Ortiz bábművész volt Gosling partnere, aki a karakter mozgását és „lefordított” hangját is szolgáltatta, megteremtve a hiteles interakció alapjait. Christopher Miller rendező egy korábbi bemutatón így beszélt a karakterről:

„Gyönyörű elegye a bábművészetnek és az animációnak. Úgy kel életre, hogy ‘meghalnál érte’.”

A stúdió nem kevesebb mint 12 különböző prémium formátumban teszi elérhetővé a filmet, köztük IMAX 70mm-es és hagyományos 5-perf 70mm-es kópiákon, valamint olyan különleges, immerzív formátumokban, mint a mozgó üléseket és környezeti effektusokat használó 4DX, a ScreenX vagy a Dolby Cinema. Az IMAX-verzió bizonyos jelenetekben kitölti a teljes, 1.43:1-es képarányú vásznat, maximális látványt nyújtva a nézőknek. Az iparági elemzők az észak-amerikai nyitóhétvégére 45 és 70 millió dollár (körülbelül 14,4 és 22,4 milliárd forint) közötti bevételt jósolnak.

A produkciót rekordokat döntő marketingkampány támogatja. A film első előzetese tavaly júniusban egy hét alatt 400 millió megtekintést ért el világszerte, ami rekordnak számít az eredeti (nem folytatás vagy feldolgozás) filmek körében. A végső trailert a Super Bowl alatt mutatták be, a napokban pedig egy Ryan Goslinggal készült, virális Jeopardy!-paródia járta be a közösségi médiát.

A promóció része egy március 1-jén megjelenő, 830 elemből álló LEGO Icons készlet is,

Gosling pedig a premier előtt két héttel, március 7-én a Saturday Night Live házigazdája lesz. A stáb mögött olyan nevek állnak, mint Drew Goddard (A marsi) forgatókönyvíró és Daniel Pemberton zeneszerző.

Via GamesRadar


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk