SZEMPONT
A Rovatból

,,Egy hónapig voltam a börtönben, mire hazatoloncoltak Amerikából, és én még szerencsés voltam!”

Alexandra és a párja egy magyar munkaközvetítőn keresztül jutottak ki az Egyesült Államokba, állításuk szerint azt hitték, legálisan dolgoznak. Aztán lecsaptak rájuk a bevándorlásiak, és elkezdődött a rémálom.


Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Gondoltuk, na ebbe belevágunk, és elkezdtük elintézni a dolgokat, eladtuk a házunkat, kifizettük a hiteleket, felszámoltunk mindent, és felutaztunk Pestre.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

Semmi gond nem is volt, minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük,

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

A saját autó megkönnyítette a helyzetünket, és a megvásárlása sem ütközött semmilyen problémába.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

Egy év sem telt el, és kivettünk egy saját apartmant ugyanott a lakóparkban,

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

Azt kérdezte tőlem, hogy én gondoltam-e már valakire, ha esetleg velem is ez történne,

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

feltűnt egy fekete dzsip, ami már napok óta nem mozdult.

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Minden úgy történt, mint a filmekben, érkezett még két rendőrautó, így három autó közé kerültünk.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Akkor ott sokkot kaptam, egy világ omlott össze bennem.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy úristen, a két kiskutyám bent van a lakásba, mi lesz velük, akkor megint nagyon rám jött a sírás,

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Megvárták, amíg mindenki kijött reggel az utcára, amikor indultunk a munkába.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Mindenki úgy, ahogy volt, ahogyan reggel kilépett az utcára, ült ott ledermedve.

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

Ott anyaszült meztelenre kellett vetkőzni, és testüregvizsgálatot is tartottak, ez nagyon megalázó volt,

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

10 napig voltunk ebben a gyűjtőben, mindenféle bűnözőkkel voltunk összezárva, életemben nem láttam még ilyet, ez lesokkolt mindannyiunkat.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

Mindenki láthatta, hogy ki mit csinál, nem volt semmi magánszféra, nekem ettől teljesen leállt a gyomorműködésem,

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Nem mondhattuk, hogy nem engedjük, mert ez kötelező volt, hagynunk kellett, hogy befecskendezzék.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

mert minket nőket nem vittek ki az udvarra sétálni, csak a férfiakat.

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A zuhanyzóra is rálátott a kamera, szerintem azon is ellenőrizhettek minket, amikor éppen fürdés volt.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

A párommal csak később tudtam kommunikálni, erre csak hetente egyszer volt lehetőség,

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

Mindenem áron alul odalett, állítólag nem értek semmit a cuccaink, ki voltam szolgáltatva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

amikor mehettem a reptérre, mert zárva volt a pénztár, mondták, hogy várjak még 10 napot

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

Végig kellett mennünk az összes utas között, miközben a rendőrök a helyünkre kísértek, ez borzasztóan megalázó volt szintén.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Gúnyosan megkérdezte az egyik, hogy remélem ebből jót tanultak, nincs már kedvük Amerikába menni.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Két hét múlva kaptuk az újabb munkaajánlatot, így kerültünk ki újra külföldre és azóta is külföldön vagyunk, beilleszkedtünk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

hogy valaki segítsem, küldjék már utánam, mert benne vannak a magyar irataim, de senki füle botját se mozdította,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András: Nincs szükség a Fidesz-oligarchák volt kommunikációsaira az új közmédiában
A kommunikációs szakember nyíltan bírálta Hajdú Gábor kinevezését az M1 Híradó főszerkesztői pozíciójára. Szerinte elfogadhatatlan, hogy egy Mészáros Lőrinchez köthető szakember kapjon kulcspozíciót a köztévé új híradójában.
DKA - szmo.hu
2026. augusztus 04.



Jámbor András a Facebookon reagált arra a hírre, hogy Hajdú Gábor lesz a közmédia híradójának új főszerkesztője. Ahogy megírtuk, Hajdú korábban a Mészáros-csoporthoz tartozó Talentis Groupnál dolgozott kommunikációs szakemberként, és kommunikációs specialista is volt a Mészáros-csoportnál.

„Nincs szükség a Fidesz-oligarchák volt kommunikációsaira az új közmédiában!”

– jelentette ki a jelenleg Pikó András józsefvárosi polgármester tanácsadójaként dolgozó Jámbor.

Bár hozzáteszi, nem gondolja, hogy senki, aki valaha kapcsolatba került a Fidesszel, ne kaphatna fontos pozíciót, de szerinte „az talán egy kicsit erős”, hogy Mészáros Lőrinc cégének egy nemrég még aktív kommunikációs szakembere kerüljön a köztévé híradójának élére. A képviselő felidézi korábbi álláspontját, miszerint azok, akik például 2015-ben szálltak ki a Fidesz-propagandából és utána független sajtót csináltak, megérdemlik a megbocsátást. Hajdú Gáborral kapcsolatban azonban máshogy vélekedik:

„Nem hiszem, hogy egy olyan embernek kéne ezt a fontos posztot megkapnia, aki vígan keresett és jól élt a korrupt oligarchák kiszolgálásából, miközben a kollégáit támadta, megalázta és ellehetetleníteni akarta a rendszer. Nem láttunk ettől a Hajdútól egyetlen mondatot sem arról, mit gondol a közmédiát propagandaszócsőként használó előző rendszerről. Amely rendszerben az őt alkalmazó cégeket is kiszolgálta a közmédia.”

Megjegyzi, hogy nem véletlenül nem ír posztot minden fideszes kötődésű emberről, aki feltűnik az új rendszerben, de szerinte ez annyira kirívó eset, hogy meg kellett szólalnia. Szerinte lenne kikből válogatni, és több nevet is említ, akik megérdemelnék a feladatot: „Bakos Piroskától Krizsó Szilviáig számtalan olyan volt MTVA-s van, aki még baloldalinak sem mondható, mégis jól végezte anno a munkáját”. Hozzáteszi még Benyó Rita és Mészáros Antónia nevét is.

A kommunikációs szakember elismeri, hogy politikailag nehéz a helyzet, mivel „a Tisza nem szólhat bele ebbe a kinevezésbe, ha komolyan gondoljuk a független közmédiát”. Ennek ellenére úgy véli, jó lenne „egy erkölcsi határvonalat húzni, hogy legalább az előző rendszer legegyértelműbb kiszolgálói ne kerülhessenek pozícióba”.

Bejegyzése végén Jámbor megjegyezte, hogy „Magyar Péter a kinevezésről szóló Telex-cikk alatt azt kommentelte: »Nem hinném«”, amivel arra utalhatottt, hogy szerinte vissza fogják vonni a kinevezést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs: A Külügyi Intézetnél súlyos nemzetbiztonsági aggályok merültek fel az Orbán-korszakban - döbbenetes dolgokat állít
Az újságíró szerint a Külügyi Intézet korábbi amerikai vezetőjének nemzetbiztonsági átvilágítását az Orbán-kormányból siettették. Azt is állítja, Orbán Balázs politikai felügyelete mellett orosz lehallgató-berendezések közelébe költöztették az Orbán Viktornak anyagokat készítő intézményt.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró annak kapcsán mesélte el korábbi értesüléseit, hogy új vezetők kerültek a Magyar Külügyi Intézet élére. Szerinte a váltás komoly nemzetbiztonsági aggályok után történt.

Panyi Szabolcs szerint „kiváló magyar külpolitikai szakértők, Feledy Botond és András Rácz kerültek a Magyar Külügyi Intézet élére”.

Panyi azt írta,

„Mindegyik jelző fontos, ugyanis az intézet előző vezetője, Gladden Pappin se magyar nem volt, se külpolitikai szakértő – annál inkább JD Vance amerikai alelnök egyik közeli ismerőse, illetve Orbán Balázs bizalmasa.”

Szerinte Pappin irányítása alatt „az intézet vezetése – az orbáni propagandamédia saját állítása szerint – a korábbiaknál több minősített információhoz, vagyis magyar államtitokhoz férhetett hozzá.”

A posztban egy korábban nem publikált információt is közölt, miszerint „egy magas rangú magyar titkosszolga azt is elárulta nekem, hogy Pappin nemzetbiztonsági átvilágítása úgy zajlott, hogy az Orbán-kormányból letelefonáltak az Alkotmányvédelmi Hivatalnak: gyorsan le kell zavarni az ellenőrzését és meg kell adni neki az engedélyt” - állítja.

Panyi megjegyezte, „Mindez azokban az években történt, amikor ugyanez az Orbán-kormány független újságírókat és civil szervezeteket amerikai ügynöközött.”

Az újságíró szerint más nemzetbiztonsági aggályok is felmerültek. Állítása szerint az intézet Orbán Balázs politikai felügyelete alatt a Bajza utcába költözött, az orosz nagykövetséggel szemközti épületbe. „Az orosz diplomáciai épületek pedig más orosz külképviseletekhez hasonlóan jelfelderítési (SIGINT) csomópontok is, tele megfigyelő- és lehallgató berendezésekkel.”

Mivel az intézet egyes munkatársai közvetlenül Orbán Viktornak készítettek anyagokat, ezért „ha valaki őket megfigyelte-lehallgatta, azzal közvetlen rálátásuk lehetett a legfelső döntéshozatalra.” A poszt szerint az orosz fenyegetés nem csak elméleti volt: Magyarország a választás után csendben kiutasította Artur Sushkovot, az orosz külső hírszerzés fedett tisztjét, aki állítása szerint információit részben a Külügyi Intézethez fűződő kapcsolatain keresztül szerezte.

„Egyik hírigénye például nem más volt, mint a Külügyi Intézet belső wifihálózatának jelszava, annak megszerzése.”

Az intézet az akkori cikkére annyit ismert el, hogy Sushkovról a jelenléti ívek alapján be tudták azonosítani, hogy részt vett két rendezvényükön. Panyi szerint az orosz és amerikai befolyás mellett „Kína irányába is komoly kitettsége lett az intézmények”. Úgy zárta bejegyzését:

„Feledy Botond és Rácz András előtt nagyon komoly kihívások állnak tehát”.

Szent-Iványi István volt külügyi államtitkár már pénteken arról beszélt, hogy menesztették Gladden Pappint az intézet éléről. A volt diplomata akkor súlyos vádakat fogalmazott meg, azt állítva, hogy Pappin és helyettese „rettegésben tartották” a munkatársakat. Szent-Iványi már ekkor megnevezte Feledy Botondot mint lehetséges új vezetőt, akivel szerinte „végre jó kezekbe kerül az Intézet”. A személyi döntés egy nagyobb szervezeti átalakítás része, miután Orbán Anita külügyminiszter május 11-én bejelentette, hogy a korábban a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó intézmény visszakerül a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem térdeltünk le a Bayer előtt” – Zugló polgármestere szerint miattuk bukhatja el a NER-es cég a 300 milliárdos üzletet
Rózsa András, Zugló polgármestere szerint a Bosnyák téri irodakomplexum-beruházás egy túlárazott „ingatlanmutyi” volt. A polgármester állítja, a Bayer Construct nem állapodott meg a kerülettel, ezért a kormány jogszerűen állhat el a 300 milliárdos üzlettől.
F. O. - szmo.hu
2026. augusztus 05.



Rózsa András, Zugló polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a Bosnyák téri irodakomplexum körüli helyzetről, miután Magyar Péter kormánya bejelentette, hogy eláll a vásárlástól és visszaköveteli a 300 milliárd forintos vételárat. A polgármester szerint az épületek teljesen készen állnak, de üresen fognak maradni.

„Készen vannak, be vannak rendezve az oda érkező állami hivatalok részére. Úgy tudom, hogy konkrétan a növények, a fogas, minden be van téve. Kulcsra kész az egész” – mondta Rózsa András, aki hozzátette, hogy az épületeket jelenleg is őrzik és a környezetét gondozzák. A polgármester kiemelte, hogy a kerületnek semmi köze a fenntartási költségekhez, mivel az önkormányzatot a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás minden fázisából kizárták.

Szerinte „Zugló és a zuglóiak abszolút elszenvedői ezeknek a NER-es projekteknek, elsősorban ennek a gigaberuházásnak.”

Rózsa András felidézte, hogy az állam és a beruházó Bayer Construct közötti elővásárlási szerződésben eredetileg szerepelt egy kitétel, miszerint a cégnek meg kell állapodnia a zuglói önkormányzattal. Ez a feltétel azonban Rózsa állítása szerint később kikerült a dokumentumból, ami szerinte lényegében lenullázta a kerület tárgyalási pozícióját. A polgármester elmondta, hogy tárgyalt a céggel a kerület kompenzációjáról, mivel a beruházás túlépítettsége minden helyi szabályozást áthágott.

„Egy nagyon nem gáláns ajánlatot adott a Bayer Construct, amit tavaly decemberben elutasított a képviselőtestület, én magam is leszavaztam, és ezt javasoltam a képviselőtestületnek: nem térdelünk le a Bayer előtt, nem adtuk el magunkat fillérekért, hanem fenntartjuk azt, hogy Zuglónak jár a kárpótlás, a zuglóiaknak jár a jóvátétel” – fogalmazott.

A beruházás a kerület mindennapi életére is komoly terhet rótt volna Rózsa András szerint, mivel a közlekedési és parkolási infrastruktúra fejlesztése elmaradt.

A polgármester szerint a helyzetet jól példázza egy általa abszurdnak nevezett eset.

„A pofátlanság tetőfoka volt, amikor az egyik állami hivatal, amely ide költözött volna, írásban megkereste a zuglói önkormányzatot, hogy tudunk-e nekik parkolóhelyeket biztosítani. Úgy építették meg ezt az irodakomplexumot, hogy pontosan tudták, óriási közlekedési és parkolási terhelés lesz a környéken, és nem biztosítottak megfelelő számú parkolóhelyet”

– mondta a polgármester.

Úgy véli, ez a projekt „az abszolút koronája annak a szörnyűségnek, amit a Fidesz és a NER vitt véghez Zuglóval”. Rózsa András élesen bírálta a beruházás hátterét, szerinte az nem szólt másról, mint a profit maximalizálásáról.

„Ez egy ingatlanmutyi. Az egész történet egy hatalmas nagy ingatlanmutyi. Itt arról szólt a történet, hogy a mi becsléseink alapján nagyjából százmilliárd forintot akartak kivenni ebből” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy a kormány döntése helyes volt, de felelősséggel is jár, mivel foglalkozniuk kell az épületek sorsával és Zugló kárpótlásával.

A polgármester szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a Bayer Construct visszafizeti a 300 milliárd forintot.

„Úgy számolom, hogy a projekt felépítése körülbelül 150 milliárd forintba kerülhetett, ennyit ténylegesen ráköltöttek munkabérre, anyagra. Ez a pénz már nincs meg”

– magyarázta. Úgy látja, elhúzódó pereskedésre kell számítani.

Az épületek jövőbeli hasznosításával kapcsolatban felmerült a diákszállás vagy kollégium lehetősége. „Ilyen mennyiségű irodára szerintem senkinek nincs szüksége” – tette még hozzá.

A polgármester kifejtette, mi ad szilárd jogi alapot a kormánynak a szerződés felbontására.

„A magyar állam eláll a vásárlástól. Leginkább azért, mert a zuglói önkormányzat nem tudott megállapodni a Bayer Construct-tal, mert nem adtuk meg magunkat könnyen, és így az elővásárlási jogunk fennmaradt, ez pedig egy súlyos hiba volt a Bayer Construct részéről” – mondta.

Minden más szerződéses pontot szerinte lehet vitatni, de „az elővásárlási jog az kőkemény”. Úgy véli, a Bayer Construct részéről hiba volt, hogy nem egyeztek meg időben a kerülettel, és hozzátette: „pici mohóak voltak.”

A Dürer Park beruházása a polgármester szerint már lefutott ügy, hiszen oda beköltöztek az állami szervek. A Bosnyák tér esetében azonban még lát lehetőséget a kerület számára. Reményét fejezte ki, hogy az ügyletből visszaszerzett pénzből megvalósulhatna a 4-es metró régóta ígért meghosszabbítása a Bosnyák térig. „Erre voltak tervek is, tehát ezek készen vannak, és tovább kell tervezni Újpalotáig a 4-es metró meghosszabbítását. Ez egy olyan kompenzáció lenne a kerületnek, ami tényleg jár.”

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vona Gábor: Magyar Pétert csak egyvalaki tudja megállítani
A politikus szerint sem az ellenzék, sem a sajtó nem képes megállítani a kétharmados többséggel kormányzó Magyar Pétert. Úgy véli, egyedül a Tisza Párt saját szavazóbázisa tudná korlátok közé szorítani a miniszterelnököt, ha jeleznék elégedetlenségüket.
F. O. - szmo.hu
2026. augusztus 05.



A Médiapiac című műsorban fejtette ki véleményét Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke, aki eredetileg a halál témájáról beszélt volna, de a közelmúlt eseményei miatt inkább az aktuálpolitikára terelődött a szó. A politikus a beszélgetés elején azonnal reagált arra a hírre, hogy visszavonták az M1 Híradó újonnan kinevezett főszerkesztőjének és műsorvezetőjének megbízatását, miután Magyar Péter miniszterelnök egy kommentben fejezte ki nemtetszését.

Vona szerint már a két név, Hajdú Gábor és Borsa Miklós felmerülése is hiba volt a közmédia megújítása kapcsán. Úgy véli, a másik, talán még súlyosabb hiba, hogy a miniszterelnök kommentje kellett a döntés visszavonásához.

„A miniszterelnök ezek szerint lényegében kézi vezérléssel, bemondásra tud beavatkozni a kommentben, még csak nem is egy hivatalos levélben vagy egy magántelefonhívásban, hanem kommentben, nyilvánosan teszi helyre, »a közszolgálati tévét«” – fogalmazott.

Szerinte ez a lépés nem a demokratikus érzésünket erősíti. „ Magyar Péter miniszterelnökként mindent kézben akar tartani, és mindent ő akar irányítani és korrigálni, ha szükséges” – mondta.

Mélyebb, rendszerszintű gondot lát az ügyben.

„Itt az igazi, súlyos probléma most nemcsak az, hogy kommunikációsan ez egy rosszul kezelt konfliktus, hanem egy működési elv, egy antidemokratikus működési elv jelenik meg így a szőnyeg alól”

– jelentette ki. Szerinte ha ez a fajta „kommentben kormányzás” lesz a norma, az hosszabb távon komoly problémákat vet fel.

A Tisza Párt fejlődési ívét is kritikával illette, mondván, a párt nem kormányzásra, hanem egy rendszer leváltására kapott kétharmados felhatalmazást. Szerinte egy semmiből jött, tapasztalatlan politikusokból álló pártnak két év alatt nem lehet felkészülni egy kétharmados kormányzásra.

„Nincs meg az a szamárlétra sem, hogy elindulsz, kialakítod a saját értékrendedet, programodat, bejutsz az Országgyűlésbe, növekedsz, kudarcokkal szembesülsz, hanem lényegében egyből, szinte a semmiből. És szerintem ez a fajta unorthodox szervezetfejlődés, vagy közösségfejlődés, előbb-utóbb benyújtja a számlát” – magyarázta.

A kialakult vízválság kapcsán a politikai egység hiányát emelte ki. Felvetette, hogy a pártok frakcióvezetői közös sajtótájékoztatót is tarthattak volna, hogy a nemzeti egység képét mutassák. „Mi lett volna, hogyha ebben a helyzetben a parlamenti pártok frakcióvezetői azt mondják, hogy ez most egy olyan helyzet, hogy tudjuk, mindannyiunk »hardcore« szavazóinak nem fog tetszeni, hogy itt áll mellettem a másik, de most egy olyan helyzet van, hogy ezt be kell nyelnie a saját szavazóbázisunknak, és mi itt most közösen vagyunk” – vázolta fel a lehetőséget. Véleménye szerint ezek az „out of the box” kilépések hiányoznak a magyar politikából.

Élesen bírálta a jelenlegi politikai kultúrát, amelyet „keresleti politikának” nevezett, ahol a pártok azt nézik, mit akarnak hallani az emberek, ahelyett, hogy „kínálati politikát” folytatnának, azaz valódi programokkal és értékrenddel állnának elő. Szerinte a miniszterelnököt egyedül a saját szavazóbázisa állíthatná meg, ha jeleznék, hogy bizonyos lépések már nem elfogadhatók számukra.

„Most Magyar Pétert én nem tudom megállítani, te se, a sajtó se, senki nem tudja, kétharmada van. Egyvalaki tudja megállítani: a Tisza szavazóbázisa. Nekik kellene ilyenkor jelezni, hogy ez nem oké” – mondta.
A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk