Egy 81 éves férfi bankot rabolt, hogy az éhezés elől börtönbe mehessen
Minden kétséget kizáróan léteznek komfortos börtönök, ahol konditerem, könyvtár, televízió és sok más dolog szolgálja a rabok ellátását.
Azonban olyanról mégis viszonylag ritkán hallani, hogy valaki önszántából "bevonuljon".
A 81 éves Robert Francis Krebs számára nem volt ismeretlen a rácsok mögötti élet és úgy döntött, hogy egy utolsó akcióval inkább visszateleportálja magát oda.
Januárban egy éles fegyvernek látszó légpisztollyal lépett be egy hitelintézet fiókjának ajtaján az arizonai Tucsonban.
Ám dacára annak, hogy tapasztalt rókának számított a témában, ezúttal mindenféle álca nélkül próbált bankot rabolni.
A kihallgatásán aztán az FBI-ügynököknek elárulta, hogy valójában nem a zsákmányszerzésre hajtott, hanem egészen más cél motiválta.
Azt szerette volna, hogy elkapják és visszamehessen a börtönbe, mert havi 800 dolláros (kb 227 ezer forintos) nyugdíjából nem tud megélni.