Egy 21 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottjait fogták el
1996. augusztus 31-én, Törökbálintnál egy nejlonzsákba rejtett holttestet találtak. A fiatal férfi halálát egyértelműen idegenkezűség okozta.
Az áldozatnál azonban semmilyen okmányt nem találtak.
A rendőrök először az eltűnés miatt körözöttek listáját nézték végig: köztük volt egy Budapesten kereskedést vezető örmény állampolgár, akiről pár nappal korábban a barátnője jelentette be, hogy nem tud a hollétéről. A nyomozás során kiderült, hogy többekkel konfliktusba keveredett, de sokáig nem sikerült kétséget kizáró bizonyossággal tisztázni a haláleset körülményeit.
Tavaly márciusában jutottak újabb információkhoz a nyomozók. A 15 hónapon keresztül tartó munka során kiderült, hogy az áldozat a halálát megelőzően másodmagával kirabolta az akkor 28 éves H. Arshak, szintén kereskedelemmel foglalkozó örmény állampolgár raktárát.
Nagy mennyiségű készpénzt vittek el, és az éppen ott tartózkodó férfit tettlegesen megalázták.
H. Arshak bosszút forralt, megállapodott K. Lászlóval, hogy jó pénzért segít neki visszaszerezni a raktárból elrabolt vagyont. Az akkor 33 éves ukrán állampolgár, testépítő bajnok a '90-es évek alvilágának ismert személyisége volt.
1996. augusztus 23-ra találkozót beszéltek meg egymással és még két, ez idáig ismeretlen férfival a Kőbányai Bazár közelébe. Egy ötödik társuk, az akkor 25 éves A. Garri odacsalta az áldozatot. Bántalmazták, majd egy autóba tuszkolták, s egy erdős területnél végeztek vele. Mindeközben A. Garri a piacon a sértett ismerőseinek hamis információkat terjesztett a férfi hollétéről.
A. Garrit előre kitervelten, aljas indokból, illetőleg célból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsították meg.
A férfi beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezhet.
K. Lászlót június 26-án egy szociális intézményben fogták el, ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást. K. László június vége óta házi őrizetben van.
H. Arshakot a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának munkatársai múlt hétfőn Budapesten fogták el. Ellene előre kitervelten, nyereségvágyból, valamint aljas indokból, illetőleg célból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az örmény férfi előzetes letartóztatását a bíróság múlt szerdán rendelte el.