HÍREK
A Rovatból

Durvul a cicaharc: Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert is elmondta, mi történt pontosan

A BRFK közlése szerint a IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozást folytat, melynek során egy férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki gyanúsítottként.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy pénteken tettlegességig fajult Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert vitája. A fizikai konfliktus rendőrségi üggyé fajult, és Ábrahám a kihallgatás után posztolta, hogy a kritikus folyamatosan provokálta őt, ezért muszáj volt kiállnia magáért. Később

Puzsér is megerősítette a hírt, miszerint "kollégája" valóban "pofon csapta" őt, és kijelentette: ez nem a Mónika Show, így hiába várta ellenfele, hogy visszaüssön, nem tette.

Inkább egy kemény hangvételű, saját maga által "szatirikus gúnyiratnak" nevezett válaszlevelet küldött, amelyben azt állította: Ábrahám meleg és zaklatja őt. Továbbá megemlítette, hogy Ábrahámnak állatias természete van, ami miatt mára már csak aggodalmat érez iránta, semmi mást, félelmet még kevésbé. Ezt követően kijelentette, hogy ha a Pesti Srácok munkatársa újra a közelébe megy, és ismét kezet emel rá, akkor újra összevérzi majd a ruháját, de nem fog visszaütni.

Ábrahám Róbert szombat délelőtt közzétette egy bejegyzést a Facebookon, ahol részletesen elmagyarázta, mi is történt pontosan:

„Akkor hadd meséljem el részletesen, hogy hogyan is fajultak odáig a dolgok, hogy megütöttem Puzsért, és hogy aztán ez a mindenkit gyalázó, provokáló, se Istent se embert nem tisztelő, senkiházi szájhős, hogyan szaladt a rendőrségre. Azt még ő maga sem tagadta korábban, hogy ő volt az, aki évekkel ezelőtt teljesen indokolatlanul kezdte el a mocskolódásomat. De nem volt ezzel semmi gond, mert nem tört be a fejem, ment a szellemi adok-kapok, de még ennek ellenére is volt köztünk egy olyan kapcsolat, hogy felvegyük egymásnak a telefont, vagy beszéljünk egymással”

– kezdte posztját.

Ábrahám szerint Puzsér körülbelül két éve kezdett el alacsonyabb színvonalú támadásokat intézni ellene, amikor már a családját is célba vette és származásukat feszegette. Akkor a kritikus azért támadta Ábrahámot, mert szerinte hovatartozása miatt nincs joga kritikával illetni a felvilágosodást.

„Külön érdekesség, hogy több hallgató is panaszt tett ekkor a Spirit Fm ellen a rasszista kijelentések miatt, de én személyesen kértem a hatóságot, hogy ne marasztalják el sem a rádiót sem őt. Pár hónapja ennél is messzebbre ment és konkrétan minden alap nélküli hazugságokat kezdett rólam terjeszteni. Ekkor felhívtam, és elmagyaráztam neki, hogy itt elég lesz. Akkor fülét-farkát behúzva tett fogadalmat, hogy ő a békés utat keresi. Felajánlottam, hogy találjuk meg közösen ezt a békés utat, és üljünk le, tegye fel az összes kérdését, nincs tabu, válaszolok mindenre, vitassuk meg és zárjuk le ezt az egészet. Ebben állapodtunk meg. Pár nap múlva, amikor már nem egyedül volt a telefon másik végén, pökhendi, nagyképű stílusban adta elő magát, és a korábban egyeztetett vitából semmi nem lett. És akkor megérkezünk a tegnapi esethez...”

– folytatta Ábrahám.

Kitért többek között arra is, hogy Róbert kigúnyolta a nevét, melegnek nevezte, és többször is felhozta a származásával kapcsolatos előítéleteit.

„Viszont gyerekeim vannak, feleségem és anyám, akik ugyanúgy olvassák az ilyen drogos agymenéseit, mint a szektája. Szóval ez már túlment, igen! Délután felhívtam, hogy üljünk le, és beszéljünk. Arra kért menjek a IX. kerületi Tűzoltó utcába. Én egyedül mentem, ő azonban egy kis sráccal lepett ki a kapuból, de a srác nem jött oda hozzánk, csak a kapu mellől a telefonjával kamerázta az egészet. Abban a tudatban érkeztem meg, hogy majd beülünk valahova, hiszen pár perccel korábban még higgadtan beszélgettünk a telefonban. Erre Puzsér felszívva magát, kihúzott háttal elindult felém, mint, aki brenkó. Majd beleállt közvetlen az arcomba. Nem nagyon hatott meg a dolog, teljesen emberi módon próbáltam neki elmagyarázni, hogy bár nem beszéltem erről sehol, de egy hete vesztettük el a kis babánkat, és ebben az állapotban kell a családomnak és a gyerekeim az ő mocskolódást olvasnia. A legkisebb emberi reakciót sem mutatta. Közben oldalra fordulva láttam, hogy a kis barátja továbbra is veszi, és arra kértem, hogy ne játssza magát tovább a kamerának, hanem vagy üljünk be az autóba, vagy keressünk egy helyet, de ne csináljon jelenetet. Ekkor még inkább a kamerának játszva el akart viharzani - hiszen a felvétel már meg volt, hogy ő feszengve odaállt - én pedig a keze után nyúltam, hogy azért hadd mondjam már végig, amit elkezdtem. És ekkor a meglökte a kezemet, amire reflexszerűen felpofoztam, ő pedig sikítani kezdett. Majd elszaladt a rendőrségre”

– taglalta tovább a bejegyzésében, majd így folytatta:

„Az eset után magamtól besétáltam a rendőrségre, és elmondtam, hogy mi történt, és vállalom a felelősséget, ahogy ilyenkor a férfiak szokták”

„És akkor itt szeretném jelezni, hogy van bizony vörös vonal. Vannak határok. És továbbra sem lehet megoldás az erőszak semmire, de a végtelenségig sem lehet provokálni másokat. És bármennyire meglepő, nem Puzsért tartom itt a főbűnösnek, hanem a Spirit Fm vezetőségét, és személy szerint Korvin Tibit! Hosszú ideje kértem, hogy keressünk erre békés megoldást. Hosszú ideje kértem, hogy legalább a valótlanságok terjesztésének szabjon határt. Legutóbb (kb 3 hónapja) Puzsérral együtt kértük, hogy a rádióban egy kulturált vita formájában hadd rendezhessük a nézeteltérésünket. Elzárkózott!”

– akadt ki Ábrahám és a posztban kifejtette, miért is haragszik a Spirit FM vezetőségére és mi az az ok, ami miatt ő nem fog szégyenkezni.

„A leggyalázatosabb az egészben, hogy a nagy, gonosz szájhős, aki bárkit kivesz a becsületéből, valójában egy beszari, sikongatós, feljelentgetős p*nci, aki ugyan provokál, de még arra sem férfi, hogy visszaüssön, ha már elérte a célját. Egy pofont kapott, dőlt-borult, jelenetet rendezett, mint a riherongyok. És most keresi a kényelmes áldozati pózt! De megnyugodhat, mert természetesen megint ő jön ki jól az egészből, hiszen fel órája hívtak a Kossuth rádióból és lemondták a holnap reggeli interjúmat a filmem kapcsán az esetre hivatkozva. És a jövő heti szerepléseimet is törölték sorra” – árulta el csalódottan. Mint fogalmazott, lehet a származásával dobálózni, de attól ő még büszke kereszténynek vallja magát.

Puzsér Róbert a Telexnek telefonon elmondta, hogy főnöke beszámolója szerint Ábrahám Róbert péntek délután a Spirit FM stúdiójához ment, ahol a programigazgatóval akart beszélni. Miután közölték vele, hogy az illető szabadságon van, Ábrahám követelte, hogy azonnal bocsássák el Puzsért a rádiótól, mert szerinte amit a Facebookon írt, az nem fér bele a csatorna értékrendjébe. Puzsér állítása szerint Ábrahám ezután felhívta őt telefonon, és találkozót kért tőle.

A Tűzoltó utcában találkoztak, ahol állítása szerint a Pesti Srácok újságírója a forgalommal szemben parkolt be az egyirányú utcába, majd azt kérte Puzsértól, hogy üljön be a fekete Mercedesébe.

Puzsér szerint Ábrahám nagyjából havonta jelentet meg róla becsmérlő hangú cikket, és ahogy fogalmazott, „én pedig most visszaszóltam egy szatirikus gúnyirat formájában, amit mindenki értett, csak ő nem. Nyilvánvaló, hogy senki nem gondolja rajta kívül, hogy ez komoly lenne. Csakhogy az a putri törvénye, hogy akit le****znak, annak ezért ököllel kell elégtételt vennie.” Puzsér a Telexnek azt mondta, gondolkodik rajta, hogy a rendőrségi eljárás lezárta után távoltartási végzést kérjen Ábrahám Róbert ellen a bíróságtól.

Puzsér Róbert szerint nem igaz, amit Ábrahám Róbert ír, miszerint a konfliktus „közben a kis spanja elbújt egy kapu mögé és onnan kamerázott”, azaz van-e felvétele az esetről.

„Nem készült videófelvétel az esetről. Ábrahám Róbert hazudik”

– mondta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya a Blikk megkeresésére arról tájékoztatott, hogy az esettel kapcsolatban a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást, melynek során egy férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki gyanúsítottként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt
A Tisza Párt elnöke szerint a Székesfehérváron történtek rávilágítanak arra, hogy Takács Péternek mennie kell, mert a magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.


Takács Péter tovább folytatja az ámokfutását” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki arra reagált, hogy az államtitkár szerint egy egészséges ember akár 5 litert is megihat a baktériummal fertőzött vízből.

„Vajon egy kórházban egészséges emberek vannak?” – tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke, majd hozzátette: Takács szerint „ez csak egy jelző baktérium”, de a hivatalos források szerint a súlyos kórházi fertőzések 10 százalékáért ez a kórokozó felel. Magyar szerint egy 8 hónapos kislány hónapok óta küzd a székesfehérvári kórházban elkapott bakteriális fertőzéssel.

„A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt. Segítsünk meghozni a döntést a szintén nyaraló Orbán Viktornak”

– folytatta Magyar.

„Maradhat-e hivatalában az a Takács Péter, aki folyamatosan a betegek szemébe hazudik, aki ahelyett, hogy meglátogatná és segítené az érintett kórházat, inkább uszít és hergel.

Az a Takács Péter, akinek se szakvizsgája, se valódi szakmai tapasztalata, se nyelvvizsgája nincs, se betegágy mellett nem dolgozott, se a versenyszférában. Az a Takács Péter, aki hetekig nem hozta nyilvánosságra, mekkora a baj a székesfehérvári kórházban és azt is eltitkolta, milyen baktérium jelent veszélyt a frissen született babákra és az édesanyjukra” – fogalmazott a politikus.

„Takács Péternek mennie kell. Ahogy a miniszterének és a valódi főnökének is. A magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.

Működő, minőségi egészségügyet, egy valódi szakember, egy hozzáértő és emberséges egészségügyi miniszter vezetésével” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Sokadik luxusvilla Tihanyban” – Hadházy Ákos szerint medence is épül Zsidai Roy tihanyi „gyümölcsfeldolgozójánál”
Hadházy beszámolója szerint amikor a helyszínen járt, Zsidai éppen a kertészeknek adott utasítást, hová ültessék az újabb pálmákat. „Az biztos, hogy egyetlen árva szőlőtőkét nem láttam ott” – írta.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő újabb bejegyzést tett közzé Zsidai Zoltán Roy tihanyi birtokáról. A posztban több fotót is megosztott, amelyeken egy épülő medence látható.

„Opsz, ezt kívülről nem láttam, de tényleg van medence („tűzvíztározó”) is Zsidai Roy tihanyi „gyümölcsfeldolgozójánál” – írta.

A képviselő szerint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén szőlőbirtok és gazdasági épület címen egy olyan komplexum épül, amely inkább nyaralóra hasonlít.

„Sokadik luxusvilla Tihanyban, amelyik nem épülhetett volna meg legálisan a nemzeti parkban, ezért lett belőlük "gyümölcsfeldolgozó és szőlő"” – fogalmazott Hadházy.

A politikus azt is közölte, hogy Zsidai egyik cége, a Harlequin kft. 89 millió forint európai uniós támogatást kapott a borászati turizmus fejlesztésére Tihanyban.

Hadházy beszámolója szerint amikor a helyszínen járt, Zsidai éppen a kertészeknek adott utasítást, hová ültessék az újabb pálmákat. „Az biztos, hogy egyetlen árva szőlőtőkét nem láttam ott” – írta.

A képviselő korábban már írt az építkezésről, amelyet Zsidai Zoltán Roy „NER-es vendéglős mágnás, Orbán Ráhel mentora” nevén említett.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor levele a digitális polgároknak: Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk, aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz
A miniszterelnök vasárnap levélben üzent a Digitális Polgári Körök tagjainak. Orbán a külpolitikáról, Ukrajna lépéseiről és a magyar szuverenitás megvédéséről írt.


Orbán Viktor vasárnap reggel levelet írt a Digitális Polgári Körök tagjainak. A miniszterelnök külpolitikai kérdésekről, az alaszkai Trump–Putyin csúcsról és Magyarország szerepéről osztotta meg gondolatait.

A levélben úgy fogalmazott: „A politika nem tud leállni. Hiába akarsz nyaralni, utolér. Ott lógsz a mobilodon.” Hozzátette: „Magyarországnak nem igaza van, hanem igaza lesz. Megint. Történelmi idők!

Történelmi esély a békére, történelmi kudarc Brüsszelben. Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk, aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz.

Mi, magyarok időben szóltunk. Nem engedtük, hogy Weber, von der Leyen és Bidenék belerántsanak bennünket a háborúba. Végig a jó oldalon álltunk. A béke oldalán.”

Orbán a gazdasági kilátásokról is írt.

A miniszterelnök szerint „ha beköszönt a béke, nekilendül a magyar gazdaság is”.

A fix 3 százalékos otthonteremtési lehetőségről ezt írta: „A károgók és a huhogók próbálják ezt is lefitymálni. Pedig ez igazi világszám! Saját otthont mindenkinek!”

A levélben Ukrajnáról is szó volt. Orbán Viktor úgy fogalmazott:

„Ukrajna nem bír magával. A héten a Magyarországot ellátó Barátság kőolajvezetéket támadták. Nem okos dolog az oroszlán bajuszát húzgálni.

A Magyarországról érkező energia nélkül egész Ukrajna leállna. Mi nem konfliktust, hanem értelmes együttműködést akarunk Ukrajnával.”

Az ukrán titkosszolgálatról is írt: „Az ukrán titkosszolgálatok folyamatosan kapcsolatot tartanak magyar ellenzéki politikusokkal.”

Emellett azt is hozzátette: „Újabb ukrán titkosszolgálati akció Magyarország ellen. Lassan már semmi titkos nem lesz benne, annyira nyíltan csinálják. Ukránbarát Tisza Sziget Kárpátalján! Brüsszel tapsol hozzá.

Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt, és beszántani Magyarország szuverenitását. Ehhez nekünk is lesz néhány szavunk.”

Az amerikai politikáról így írt: „Fordulat az amerikai külpolitikában. Mindenki, akinek nem ment el a józan esze, eddig is tudta. Most már az egész világ olvashatja. Biden és »bandája« ment, Trump jött, korrekt emberi jogi jelentés Magyarországról.”

A digitális tér fontosságát is hangsúlyozta. Szerinte a digitális polgároknak „el kellett indítani a digitális honfoglalást”, ha nem akarják, hogy „a digitális világ kizárólag negatív, gyűlölködő, obszcén és liberális-internacionalista legyen”. Azt írta: „mentsük meg a magyar digitális világot a pozitív, felebaráti és építeni akaró emberek számára.”

Orbán Viktor a levélben arról is beszámolt, hogy a héten 500 új digitális polgári kört hoztak létre. Az első országos találkozót szeptember 20-án rendezik meg a Papp László Sportarénában.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Takács Péter szerint csak jelző baktérium, ám a WHO szerint veszélyes a székesfehérvári kórházban megjelent kórokozó
A székesfehérvári vízhálózatban a pseudomonas aeruginosa nevű baktériumot mutatták ki. Boldogkői Zsolt biológus szerint „A baktérium akkor jelenthet komoly veszélyt, ha sebekbe kerül.”


Magyar Péter arról számolt be, hogy egy édesanya május 27-én nyolc hónapos kislányával két napot töltött a székesfehérvári kórházban. Elmondása szerint a hazatérés után mindketten megbetegedtek. Ez ugyanaz az intézmény, ahol július 27. óta hivatalosan is emberi fogyasztásra alkalmatlan a csapvíz.

A székesfehérvári vízhálózatban a pseudomonas aeruginosa nevű baktériumot mutatták ki, amelyet az Egészségügyi Világszervezet veszélyesnek tart, mert rendkívül ellenálló az antibiotikumokkal szemben. Boldogkői Zsolt biológus az RTL Híradónak azt mondta: „A baktérium akkor jelenthet komoly veszélyt, ha sebekbe kerül, különösen újszülöttek vagy immunproblémás betegek esetében.” Hozzátette: „A súlyos tünetek közé tartozhat a tüdőgyulladás, a húgyúti fertőzések, a vérmérgezés, de bélproblémákat is okozhat.”

Takács Péter államtitkár a Tisza elnökének címzett válaszában azt írta, hogy a kórokozó egy műszaki problémát jelző baktérium.

Az RTL megkereste a székesfehérvári kórházat és az Országos Kórházi Főigazgatóságot is, hogy megtudja, befejeződött-e a korábban ígért fertőtlenítés, valamint kórokozómentes-e a vízhálózat, de egyelőre nem kaptak választ.

Magyar Péter csütörtökön személyesen is ellátogatott a kórházba. Itt több kismama arról panaszkodott, hogy vajúdás közben szerelők érkeztek a kórtermükbe a vízproblémák miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: