KÉK HÍREK

Drogos sofőr miatt halt meg három táncos Tatabányánál

Az áldozatok között van a 22 éves sofőr, egy 18 éves fiú és az egyikük édesapja. A rendőrség nyomoz.


Hárman meghaltak csütörtök este egy Tatabánya mellett történt súlyos közlekedési balesetben, derül ki a Tények beszámolójából. Az egyik autóban négyen utaztak: ketten a helyszínen életüket vesztették – egy 59 éves férfi és egy 22 éves fiatal –, míg egy 18 éves fiú a kórházba szállítás után hunyt el. Az eddigi információk szerint a balesetet okozó sofőr drog hatása alatt vezetett.

Az egyik autó szabályosan közlekedett, amikor egy fekete Mercedes nagy sebességgel előzni próbálta. Az előzés közben a Mercedes nekiütközött a szabályosan haladó autónak, mely az ütközés következtében lesodródott az útról és az árokba zuhant. A Mercedes ezt követően egy villanyoszlopnak csapódott, emiatt a jármű első kereke kiszakadt. A helyszínre riasztott tűzoltók a szabályosan haladó autó tetejét felnyitva tudták kiszabadítani az utasokat.

A vétlen autóban egy tánccsoport három tagja és egyikük édesapja utazott, akik egy fellépésről tartottak hazafelé.

A Fordot vezető 22 éves fiatal és az édesapa a becsapódáskor életüket vesztették. A jobb első ülésen utazó fiú könnyebb sérülésekkel kimászott a roncsból, míg egy 18 éves utas súlyos sérüléseket szenvedett, és a kórházban elhunyt.

A tragédia mélyen megrázta a tánccsoportot, akik Facebook-posztban búcsúztak elhunyt társaiktól. A fekete Mercedes sofőrje egy 29 éves férfi volt, akiről úgy tudni, hogy kábítószer hatása alatt állt. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

A balesetről készült riportot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hadgyakorlat közben meghalt egy amerikai katona Veszprémnél
Mentőhelikopterrel szállították kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni. Társát mentőautó vitte el.


Egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig megsérült június 5-én hajnalban, amikor gyakorlatozás közben járműbaleset történt a Veszprém környéki NATO katonai bázisnál.

Az amerikai hadsereg közlése szerint a baleset körülbelül 1 órakor történt. A helyszínt Camp Croftként nevezték meg, de a baleset pontos helyét és részleteit nem tették közzé. A körülményeket a magyar és az amerikai hatóságok is vizsgálják.

A tájékoztatás szerint

az egyik katonát mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol belehalt a sérüléseibe. A másik katonát mentőautóval vittek egy másik kórházba, ahol stabil állapotban ápolták, és egy éjszakára megfigyelésre bent tartották.

Az elhunyt katona nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mivel még nem értesítették a legközelebbi hozzátartozókat.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Öt gyermeket nevelünk, de nem dolgozunk - ezt a magyarázatot adták a rendőröknek a cigicsempészek
A házaspár Franciaországba tartott, amikor a NAV megállította őket. A kocsiból több mint ötmillió forint értékű csempészcigi került elő – a nő magára vállalta az egészet.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának munkatársai az M1-es autópályán, az Ausztria felé vezető oldalon állítottak meg egy bolgár rendszámú személyautót, írja a NAV közleményében.

A járműben egy házaspár utazott, akik elmondásuk szerint Franciaországba tartottak. A pénzügyőrök megkérdezték, hogy szállítanak-e jövedéki terméket, mire azt a választ kapták, hogy csak a megengedett mennyiséget viszik magukkal.

Az autó átvizsgálása során azonban több rejtett helyen – a motortérben, a tetőkárpit alatt, a padlólemeznél és az ajtók belsejében – összesen 2066 doboz különféle márkájú, bolgár cigarettát találtak.

A házaspár a lebukás után azt mondta, egyikük sem dolgozik, és öt gyermeket nevelnek. A cigaretta birtoklását a feleség vállalta magára, miután a férj a felelősséget áthárította.

A lefoglalt dohánytermékek értéke meghaladja az ötmillió forintot. A NAV jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekménye miatt indított eljárást, az asszonyra akár hétmillió forint bírság is várhat.

A NAV pénzügyőrei országszerte végeznek ellenőrzéseket, hogy kiszűrjék azokat a jogsértéseket, amelyek veszélyeztetik a lakosság biztonságát, illetve az Európai Unió és tagállamainak gazdaságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem érzem bűnösnek magam” – vallomást tett a halálos TikTok-kihívás gyanúsítottja
Őrizetbe vették a 28 éves férfit, aki közösségi média oldalán korábban egy videóban mondta el, hogy nem érzi, hogy felelős volna a nő haláláért. Nem sokkal később a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.


Őrizetbe vett a rendőrség egy 28 éves bekecsi férfit, mert a gyanú szerint egy TikTokon közvetített élő adásban arra biztatott egy nőt, hogy gyújtsa meg a saját ruháját, írja a police.hu.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 36 éves tiszasülyi nő május 15-én meggyújtotta a pólójára húzott trikót egy TikTok-kihívás miatt. A kihívás teljesítéséhez húsz másodpercig kellett volna égnie a ruhadarabnak, de a trikó lángra kapott, és a nő súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Az asszonyt kórházba szállították, ahol két műtéten is átesett, de az állapota nem javult. Június elsején este életét vesztette.

Az eset után a rendőrség öngyilkosságban közreműködés bűntette miatt indított nyomozást az interneten megosztott videó alapján. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A kihallgatáson azt mondta, hogy nem érzi bűnösnek magát az édesanya halálában.

A rendőrség a közleményében kiemelte: a közösségi médiában terjedő kihívások súlyos veszélyeket rejtenek. Fizikai vagy pszichikai sérülésekhez, önkárosításhoz, sőt akár halálesethez is vezethetnek. Hangsúlyozták, hogy minden résztvevőnek fel kell mérnie a kockázatokat, mielőtt ilyen feladatok teljesítésébe kezd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lángol a gaz két ház között a Keletinél - szurkolók okozhatták a tüzet
A Verseny utcában csaptak fel a lángok két épület között. A szurkolók elvonulása után nem sokkal megérkeztek a tűzoltók is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 06.



Tűz ütött ki a Puskás Arénába tartó szurkolói vonulás útvonalán két ház között egy füves területen a Keleti pályaudvar közelében. A Magyarország-Svédország barátságos focimeccsre igyekvő szurkolók közül dobhatott valaki egy olyan tárgyat a Verseny utcai épületek közé, amitől a gazos rész lángra kapott. A széles sávban lángoló és füstölő területről ott élő riporterünk videót is készített:

@szeretlekmagyarorszag.hu #magyarország #budapest #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Riporterünk azt is elmondta, hogy nem sokkal a videó megjelenése után a helyszínre értek a tűzoltók is, és már oltják a lángokat. Szerinte valamilyen füstbomba vagy cigaretta okozhatta a tüzet.

A magyar és a svéd válogatott a világbajnoki selejtezők előtt játszik felkészülési meccset Budapesten. Marco Rossi csapata ősszel kezdi meg a csoportkört, melynek során a jövő nyári vébére kijutásért Portugáliával, Írországgal és Örményországgal csapnak majd össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk