HÍREK
A Rovatból

Dobrev Klára nyílt levele Csányi Sándornak: „Az emberségnek mindig a profit felett kell állnia”

A DK politikusa azt kéri, hogy az OTP Bank engedje el a szentesi család tartozását. Egy háromgyerekes apának felesége és meg nem született gyereke elvesztése ellenére vissza kellene fizetnie a babaváró hitelt.


Ahogy arról már írtunk, Varga József élete napok alatt omlott össze 2024 októberben, miután terhes felesége, Piroska rosszul lett. A várandós kismamát a Szenteshez közeli otthonukból a szegedi klinikára vitték a mentők. A kórházban tragédia történt: elveszítették a gyermeküket, majd néhány nappal később, egy fertőzésbe Piroska is belehalt.

A férfi három gyerekkel maradt egyedül, most pedig újabb csapás érte: a bank levelet küldött, hogy az 5 millió forintos babaváró hitelt vissza kell fizetnie. A férfi a Blikknek azt is elmondta: nincs olyan anyagi helyzetben, hogy vissza tudja fizetni a kölcsönt.

Miután a szomorú történet napvilágot látott, Dobrev Klára nyílt levelet írt Csányi Sándor OTP-vezérnek, amelyben arra kérte, hogy a bank álljon el az ötmillió forintos babaváró hitel visszafizettetésétől. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője úgy látja, hogy az emberek halála utáni nyerészkedés az egyik legalávalóbb, mélységesen megvetendő dolog, és számára úgy tűnik, az OTP most éppen ezt teszi.

„A szóban forgó kölcsön nem egy átlagos lakáshitel, hanem a gyermekek után felvehető babaváró hitel. A szülők reményekkel telve igényelték. A kettős tragédiára – egy édesanya és kisbabája halálára – pedig senki, még a legsötétebb rémálmában sem számított. Ez a dráma önmagában is feldolgozhatatlan, de most még a babaváró hitel visszafizetése is sújtja a családot” – írta Dobrev.

Az Ön bankja mégis 5 millió forintot követel egy özvegyen maradt édesapától. 5 millió forintot Ön naponta megkeres. 5 millió forint ennek a családnak a jövőt jelenti. Kell, hogy legyen Önben könyörület. Kell, hogy legyen olyan pillanat, amikor képes lemondani a haszonról!

Az emberségnek mindig a profit felett kell állnia. Bízom benne, hogy ebben egyetértünk – zárta nyílt levelét Dobrev Klára.

A DK politikusa gyalázatnak nevezi, hogy a „családbarátnak hazudott” kormány miatt ez előfordulhat. Csányi Sándor, ha tisztességes embernek tartja magát, nem engedheti, hogy „a kormány szégyene magával rántsa”, ezért a politikus arra kérte, az OTP engedje el a szentesi család tartozását.

A Blikk egyébként azt is megírta, hogy a férfi jogi képviselője is elismerte: a jogszabály alapján visszajár a banknak a pénz, ezért szeretnék, ha a törlesztőrészletet mérsékelni lehetne vagy a meghosszabbítanák a futamidőt. A családnak az könnyebbséget jelenthet, hogy ügyvédjüknek peren kívül sikerült megegyeznie a szegedi kórházzal, így kaphatnak kártérítést a tragédia miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter már 30 százalékpontos előnyben a Polymarketen, Orbán Viktor győzelmére egyre kevesebben fogadnak
Magyar Péter győzelmét már 65 százalékra árazzák az itthon elérhetetlenné tett oldalon, ami 30 százalékpontos előnyt jelent Orbánnal szemben. A portálon már 32 millió dollár értékben fogadtak az áprilisi választások eredményére.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Kedden már mintegy harminc százalékpontos előnyt áraztak Magyar Péter javára a Polymarketen, így kevesebb mint négy héttel az április 12-i választás előtt a pénzpiaci fogadók szerint soha nem volt még ekkora esélye a kormányváltásnak.

A Polymarket egy valós idejű előrejelző piac, ahol a részvényár a bekövetkezés becsült valószínűségét tükrözi. A magyar választással foglalkozó felület forgalma március közepén meghaladta a 32 millió dollárt, ami több mint 10 milliárd forintot jelent, a rendszer nem egy hagyományos közvélemény-kutatás, hanem a saját pénzüket kockáztató, tétre menő kereskedők kollektív ítélete. A fogadóoldal szabályai szerint kizárólag az a személy számít nyertesnek, akit a parlamenti választás után hivatalosan is kineveznek miniszterelnöknek.

A keddi állás szerint a Tisza Párt elnöke nagyjából 65 százalékon, míg Orbán Viktor 35 százalék körül mozgott.

Magyarországon a Polymarketet idén januárban tették elérhetetlenné, és tiltott szerencsejáték szervezésének gyanúja miatt indítottak hatósági eljárást a platform üzemeltetőjével szemben. A portált nem hagyományos módon betiltották, hanem egy ideiglenes hozzáférés-blokkolást rendeltek el, amely az eljárásban hozott végleges döntésig maradhat hatályban. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy magyar IP-címről az oldal nem elérhető január 19. óta. Azonban a Polymarketet elemző oldalak továbbra is elérhetők hazánkban, köztük a Polymarket Analytics is.

A Polymarket Analytics egy olyan külső adatelemző oldal, amely a Polymarket prediction marketjeihez kapcsolódó adatokat gyűjti és rendezi: piacokat, tradereket, pozíciókat, PnL-t, aktivitást és rangsorokat mutat. A saját leírása szerint „minden trader, market, position és trade” áttekintésére szolgál, és a leaderboardokat nagyjából 5 percenként frissíti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Busszal szállított tömeg, hangos vita az ellentüntetőkkel - Orbán Viktor Dunaújvárosban járt, a vasműről egy szót sem szólt
Orbán Viktor március 18-án tartott kampányrendezvényt Dunaújvárosban, ahová a környékről szervezetten érkeztek a résztvevők. A helyszínen ellentüntetők is megjelentek, a bezárt vasmű ügyét pedig a miniszterelnök nem is említette.


Fáklyák gyúltak, a tömeg a „Viktor, Viktor!” rigmust skandálta, miközben a miniszterelnök színpadra lépett Dunaújváros főterén. A március 18-i, szerdai eseménynek az adott különös jelentőséget, hogy három héttel korábban Magyar Péter is pontosan ugyanitt tartott nagygyűlést. A Fidesz láthatóan készült az összehasonlításra: a színpadot a tér egyharmadánál állították fel, a mögötte lévő részt pedig lekordonozták, a területet ráadásul hatalmas, feliratos sátrakkal szűkítették tovább – írta a Telex.

A rendezvényre már egy órával a kezdés előtt százak érkeztek, a tér előtti buszmegállóban pedig percenként álltak meg a bérelt buszok, amelyekből tucatjával szálltak ki az emberek. Fél hat és hat között nagyjából egy tucatnyi ilyen jármű futott be, ami arra utal, hogy a résztvevők jelentős része más településekről érkezhetett. Ezt támasztották alá a tömegben feltűnő, településneveket (Iváncsa, Ercsi, Pusztaszabolcs, Nagykarácsony, Mór, Paks, Madocsa) tartalmazó táblák is, amelyek az esemény végén a különbuszokban tűntek el.

A Kontroll.hu-nak nyilatkozó, Székesfehérvárról érkező társaság azt mondta, a buszt a Fidesz fizette. Az egyik résztvevő állítása szerint azonban ők közösen szokták megszervezni ezeket az utakat, DPK-kra is járnak, és mindenki magának fizeti a buszt.

A programot Molnár Krisztián, a Fidesz helyi választókerületi elnöke nyitotta meg, aki azonnal a résztvevők számával kezdte. Azt mondta, este fél hétkor „megkaptuk a mai hivatalos adatokat”, és „kétszer vagyunk többen, mint ők voltak”. Hogy miféle hivatalos adatokról van szó, nem részletezte. Molnár beszélt Nagy Ervinről, a Tisza Párt helyi jelöltjéről is, akinek neve hallatán egy férfi a tömegből odavetette, hogy „az buzi”. A politikus erre rájátszva kifejtette, Nagy Ervinről elég annyit tudni, hogy „Lakatos Márk legfőbb barátja”, amit a közönség egy része nevetéssel fogadott.

Orbán Viktort ovációval és hosszas „Viktor, Viktor, Viktor!” skandálással fogadták. Beszédében jórészt a korábbi, kaposvári és egeri állomásokon elhangzottakat ismételte meg, elsősorban az állítólagos ukrán fenyegetést és a kormányzás eredményeit, köztük a munkaalapú gazdaságot, a 13. és 14. havi nyugdíjat, valamint a többgyerekes anyák adómentességét sorolta. A miniszterelnök a dunaújvárosi vasmű helyzetéről egy szót sem szólt.

Beszéde alatt a tér torkolatában megjelent egy 15-20 fős, tiszás táblákat tartó ellentüntető csoport. Ők többször a „Mocskos Fidesz! Mocskos Fidesz!” skandálásába kezdtek, amit a fideszes tömeg a „Hajrá Fidesz, Hajrá Fidesz!” rigmussal nyomott el.

Az esemény után a távozó kormánypárti szimpatizánsok és az ellentüntetők között volt némi feszültség. A Kontroll.hu-nak a tiszás ellentüntetők azt mondták,  „egy jó nagy darab úriember"  széttépte a táblájukat. „Majdnem meg is vertek minket."  Szerintük a rendezvényszervezők, a biztonságiak és a rendőrök is végignézték az egészet, de semmit sem csináltak.

A Kontroll videója

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Dunaújvárosban: Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység
A miniszterelnök a külföldön tanuló és dolgozó fiataloknak is üzent szerdai fórumán. A helyszíni tudósítók szerint egy tucatnyi bérelt busz érkezett az eseményre, az egyik ilyennel hazautazó nyugdíjas elárulta, hogy az utat a Fidesz fizette.


Közel egyórás várakozás után lépett színpadra szerdán Dunaújvárosban Orbán Viktor, aki a fiatalokat buzdította részvételre az április 12-i választáson, miközben már a pénteki EU-csúcsra is készült, ahol az orosz olajról szóló vitában ígért nagy csatát.

A miniszterelnök országjárásának harmadik állomásán Radics Gigi és Curtis koncertje, valamint több helyi politikus beszéde vezette fel a kormányfő érkezését. Molnár Krisztián, a Fidesz helyi választókerületi elnöke azzal kezdte, hogy kétszer annyian gyűltek össze, mint Magyar Péter februári rendezvényén. Őt Süli János paksi képviselő követte, akit a közönség már türelmetlenül fogadott, egyre hangosabban követelve a miniszterelnököt. Végül Mészáros Lajos, a térség kormánypárti képviselője emlegette Zelenszkijt és a Tisza Pártot. A korábbi állomásokhoz hasonlóan a közönség itt sem kérdezhetett.

Orbán Viktor azzal nyitott, hogy meglepte a vasárnapi Békemenet és az országjárás részvételi aránya is, majd megjegyezte, hogy az ő népük a végén szokott előjönni. A választás tétjének a háborúból való kimaradást nevezte. Hangsúlyozta, hogy a háború kitörésekor segítették az ukránokat, „mindent megadtunk nekik”, de azt nem várhatják el, hogy Magyarország közben tönkretegye saját magát. Ezt követően a fiatalokhoz fordult.

Bár elismerte, hogy hasznos külföldön tanulni és dolgozni, egyúttal figyelmeztetett: „higgyétek el kedves fiatalok, eljön egy pillanat, amikor hiányozni fogunk, amikor hiányozni fog a hazátok”. Arra kérte őket, hogy álljanak ki Magyarország mellett a választáson, hogy legyen hová hazajönniük.

Beszéde ezután visszatért a háború veszélyére és az olcsó orosz energia kérdésére. A miniszterelnök kijelentette, a pénteki EU-csúcson személyesen fogja megakadályozni, hogy Magyarországnak le kelljen válnia az orosz energiahordozókról.

A parlamenti többség kapcsán úgy fogalmazott: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység. Ez kétharmaddal és anélkül is lehetséges, mégis azt javaslom, hogy csináljuk inkább kétharmaddal”.

A 24.hu tudósítása szerint a rendezvény végén a Kontroll és az RTL stábjának tűnt fel, hogy

a közönség nyugdíjas korú tagjait távolsági buszokkal szállítják haza, többek között Székesfehérvárra. Egyikük újságírói kérdésre elmondta, az utat a Fidesz fizette.

Erről számolt be a Telex is: azt írták a fórum kezdése előtt egy órával már legalább százan voltak, amire az adott magyarázatot, hogy

a tér előtti buszmegállóban „néhány percenként megállt egy-egy bérelt busz, amelyekből tucatszám szálltak ki az érdeklődők”. A cikk szerint fél hat és hat között körülbelül még egy tucatnyi ilyen busz érkezett.

Arról is írnak, hogy a tömegben sok településnevet tartalmazó táblát lehetett látni, amelyek között voltak környékbeli települések (például Iváncsa, Ercsi, Pusztaszabolcs és Nagykarácsony), de olyanok is, mint a Fejér másik végében lévő Mór, vagy a Tolna megyei Paks és Madocsa.

Ezek a táblák pedig a helyszínre érkező különbuszokban tűntek el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
30 milliós elnöki WC félmilliós arany WC-kefével – Matolcsy számolatlanul költötte a pénzt jegybanki irodájára
A 444 kiperelte a MNB-székház felújításának dokumentációját, amelyből kiderül, pontosan mire ment el csaknem 105 milliárd forint. Milliók mentek el például csak szappanadagolókra és WC-papír-tartókra, de az elnöki mosdó WC-csészéje is önmagában több mint 1 millió forintba került.


Még 2019-ben döntöttek a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházának átfogó korszerűsítéséről, amire akkor bruttó 55 milliárd forintot szántak. Csakhogy a beruházás végül csaknem a duplájába került. Hogy pontosan mire ment el ez a rengeteg pénz, azt a 444.hu írta meg most, miután kiperelték a székház felújításának dokumentációját.

A korszerűsítési munkálatokat az MNB igazgatóságának döntése értelmében a jegybank kizárólagos tulajdonában álló MNB-Ingatlan Kft. végezte. Az volt a terv, hogy a felújítás az MNB alapításának századik évfordulójára, vagyis 2024 nyarára meglesz, de

menet közben elfogyott az eredetileg erre szánt pénz, így 2023 novemberében egy igazgatósági határozattal bruttó 104,9 milliárd forintra emelték a költségvetést.

Azonban még így sem készültek el időre, ugyanis végül csak 2025 januárjában költözhetett be a jegybank a felújított székházba.

A 444 először közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni, mire ment el ez a sok pénz, majd pert indítottak, amit 2025 végére jogerősen megnyertek. A bíróság kötelezte az MNB-t, hogy bocsássa a lap rendelkezésére a módosított, megemelt költségvetésű szerződést, és annak mellékleteiből nyolcat. Ezekből a cikk szerint kiderült, hogy

„a felújítás során nemhogy nem költségtakarékosan költöttek, hanem számolatlanul szórták a pénzt”.

A lap sorra vette, hogy mi mennyibe került forintra pontosan. Például az irodatereknél az egyedi asztalosmunkák és a belső terek reprezentatív kialakítása több mint 2,3 milliárd forintba került. A VIP különteremben, illetve VIP étteremben csak a falburkolatra 177 millió forintot költöttek. Kaspókra, virágládákra és növényekre tízmilliók mentek el, tájépítészetre összesen 166 millió forint. Ugyanennyibe kerültek a mosdók is, amelyek berendezési tárgyai a legérdekesebb tételek között vannak.

Hat darab arany szappanadagoló például több mint 3 millió forintba, 45 darab arany intim hulladékgyűjtő 2,3 millióba, a 71 darab arany WC-papír-tartó majdnem 5,4 millióba, a 71 darab arany WC-kefe (ami inkább WC-kefe-tartónak tűnik) pedig 3,7 millió forintba került.

A cikkben külön kiemelik a második emeleti, 35,1 négyzetméteres elnöki vizesblokkját, amelyet korábban Matolcsy György volt jegybankelnök használt.

Ez összesen 30 millió forintba került, a nem akármilyen, a soft close, quick release és bidé funkciókkal ellátott WC-csésze önmagában 1,1 millió forintot tett ki. A mosdó Bianco Lasa márványból készült nagytáblás természetes kő falburkolatára pedig közel 11,3 millót költöttek.

Az elnöki WC-t egy műemléki jellegű díszítő fatagozatokkal ellátott, külön belsőépítészeti tervek alapján készített pácolt tömör fa ajtó választja el az elnöki irodától – amelynek csak a tapétázása több mint nettó 20 millió volt – , amelyért áfa nélkül majdnem 12 milliót fizettek.

A 444 a cikkben összegzi, hogy a korszerűsítés nem volt költségtakarékos, az MNB és a leányvállalata, az MNB-Ingatlan közötti kapcsolat miatt kellően transzparens sem volt, a beruházási szerződés pedig egy időben annak hiányosságai miatt alaptörvényi előírásoknak sem felelt meg. Ráadásul a munkálatok nem segítették a műemléki állapot helyreállítását, hanem azzal éppen ellentétes hatást ért el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: