Döbbenetes részletek derültek ki az újbudai rendőrgyilkosságról
Megdöbbentő részleteket közölt a csütörtöki rendőrgyilkosságról a Blikk.
Ahogy arról mi is beszámoltunk: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi társasházhoz, miután az egyik lakó kalapáccsal törte be egy szomszédja ajtaját. Intézkedés közben azonban a 35 éves Sz. Szilárd egy késsel rátámadt a rendőrökre, az egyikük, a 29 éves Baumann Péter a helyszínen meghalt.
A Blikk vasárnap azt írta, hogy miután a három rendőr a helyszínre érkezett, igazoltatni kezdték a magából teljesen kikelt Sz. Szilárdot. Ekkor találták meg a férfinél a kést, amit maga Baumann Péter tette zsebre.
Ezután a sötétben hadonászva sebesítette meg a másik két egyenruhást is.
A sérült rendőrök azonban üldözőbe vették az utcára kirohanó Sz. Szilárdot, többszöri figyelmeztetés után lábon lőtték, majd elfogták.