KULT
A Rovatból

Dezső András: Itt azért nem alakulhat ki maffia, mert kell hozzá egyfajta alvilági egység, mint ahogy nemzeti egység is kell ahhoz, hogy erős állam alakuljon ki

A népszerű újságíró legújabb könyvében Portik Tamás életútját követi végig. Beszélgetésünkben szóba került a Fenyő-gyilkosság, Pintér Sándor állítólagos érintettsége a robbantásos merényletekben, és az is, milyen lehet egy maffiózó családjában élni.


– Ez a könyved annyiban mindenképp különbözik az eddigiektől, hogy most először állítottál egy személyt a középpontba.

– Mindig is szerettem volna olyan könyvet írni, amely egy történetet követ végig, tehát nem több kis történet van benne egy témakör köré csoportosítva. De olyan történet kellett, ami sokrétű és vannak társadalmi vonatkozásai is.

– Miért pont Portik Tamásra esett a választásod?

– A Portik Tamás és köre által végrehajtott cselekményeknek van akkora jelentősége kriminológiai és történelmi szempontból, amiért fontosnak tartottam, hogy megírjam a történetüket. A történelmi szempontnál arra gondolok, itt nem csak arról van szó, hogy a 90-es éveket nagyon meghatározták azok a leszámolások, amiket többnyire hozzá kötnek a hatóságok, hanem

voltak olyan események is – például a politikai robbantások – amelyek a magyar politikatörténet részeivé váltak. Egyediek.

– Ha már említed a történelmi és társadalmi vonatkozásokat: egy ország alvilágának az állapota mit árul el egy országról?

– Sok mindent. Hiszen az alvilág is a társadalom része, annak egy szelete. Az már az első könyvemből is kiderült például, hogy a magyar alvilág nagyon széthúzó. Mindig megosztottság jellemezte, amit a magyar társadalomban is tapasztalhatunk. Nagyon nagy projekteket éppen ezért nem tudtak végigvinni. Az albán maffia például ki tudott bontakozni és világszinten jelen van. Nyilván ez összefügg a földrajzi adottságokkal is, de nem kizárólag, kell hozzá egyfajta mentalitás is. Itt azért nem alakulhat ki maffia, mert kell hozzá egyfajta alvilági egység, mint ahogy nemzeti egység is kell ahhoz, hogy erős állam alakuljon ki.

– Portik és köre nemzetközi összehasonlításban mennyire számít „nagynak”?

– A 90-es évek sajátos időszak volt az egykori szocialista országokban. Szinte mindenütt szétesett az rendszerváltást meghatározó állami struktúra. Meggyengültek a hatóságok, a rendőrség, az állam kereste a helyét. Nyilván az alvilág is kereste a helyét, de nekik az a fajta káosz kedvezett. Abban a korban kell értelmezni ennek a társaságnak a jelentőségét. Kaptak egy könnyítést például Amerikával szemben, ahol az FBI már tudta, milyen eszközökkel léphet fel a szervezett bűnözéssel szemben.

Épp ezért nagyon nehéz megállapítani, hogy nemzetközi szinten labdába rúghattak-e volna, de az tény, és erről a könyvemben bővebben is lehet olvasni, hogy bizonyos elemeiben nagyon professzionálisak voltak.

Például amikor Portik elkezdett bujkálni, noha még csak gazdasági jellegű bűncselekmények miatt kereste a rendőrség, akkor rendkívül jól konspirált. De rövid ideig tartott ez a királyság, úgyhogy nem lehet összehasonlítani a külföldi bűnszervezetekkel, amelyek akár hosszú évtizedekig működnek. Ahogy az állam és a rendőrség is megszilárdult, a végén nem is tartotta össze semmi ezt a csapatot, szétesett.

– Egyáltalán egy magyar csúcsbűnözőt, mint Portik, jegyeznek külföldön?

– Nem, egyáltalán nem jegyzik. Sőt, tulajdonképpen egyetlen ember és köre tette ennyire véressé ezt a csapatot. Őt úgy hívják, hogy Jozef Roháč. Ha innen nézzük, Szlovákiában sokkal keményebb volt az alvilág a 90-es és a 2000-es években, elég csak a dunaszerdahelyi történésekre gondolni, a felvidéki magyar maffiára. Őket jegyzik Európában. Ha nem is lettek nemzetköziek, az erőszakosságukkal, kegyetlenségükkel egyedülállóak voltak, és ezzel hírhedté váltak Európában. Ha ebből indulunk ki, a magyarokat azért sem jegyezhették, mert a piszkosmunkát Jozef Roháč végezte el.

– A 90-es évek végére voltak jellemzőek azok a nagy robbantások és leszámolások Magyarországon, amelyeknek látszólag Pintér Sándor belügyminiszterré válása után vége szakadt. Ez pedig a mai napig mindenféle pletykákra ad okot.

– Két eseménysor volt. Az egyik, hogy a 90-es évek közepe után elindultak kézigránátos támadások Budapest szerte. Autókereskedésekre, pizzériákra, más vendéglátóhelyekre dobtak gránátokat olyan időpontban egyébként, amikor senki nem tartózkodott a helyszínen. Szerencsére senki nem sérült meg ezekben a támadásokban, de arra alkalmasak voltak, hogy növeljék az emberekben a félelmet. Amikor ezek történtek, Pintér Sándor volt az országos rendőrfőkapitány, Kuncze Gábor a belügyminiszter és Horn Gyula a miniszterelnök. Tehát szociális vezetésű éráról beszélünk. A gránátos támadásokat egy Veszprém környéki brigád hajtotta végre, amelyik bedolgozott a Portik féle körnek.

A cél az volt, hogy minél nagyobb felfordulást okozzanak, összezavarják a rendőrséget, valamennyire az alvilágot is, minél jobban leterheljék a rendőrséget, és bukjon meg a rendőri vezetés.

Ezt el is érték, mert Horn Gyula kezdeményezésére a belügyminiszter menesztette Pintér Sándort és a teljes rendőri vezetést. Erre 1996-ban került sor. A másik eseménysor az 1998-as választási kampányban történt, amikor politikai pártok székházánál, politikusoknál bombák robbantak. Ezekben sem történt személyi sérülés. A kisgazda székháznál például nem is robbant fel végül a bomba. A könyvből kiderül, hogy ki vitte oda – ebből következik, hogy nyilván őt is Portik körében kell keresnünk –, és az is, miért nem robbant fel. A céljuk az volt, hogy a jobboldali politikai erőket helyzetbe hozzák azzal, hogy egyfajta áldozatnak állítják be őket.

Fontos, hogy a jobboldali pártok erről nem tudtak, sőt erősen tartja magát egy teória, hogy a szlovák titkosszolgálat akarta destabilizálni Magyarországot.

Aztán amikor a Fidesz nyert, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a Portik féle kör képzelte, és Pintér Sándor, akinek az 1996-os bukásának nagyon örültek, nem hogy visszatért, hanem még meg is erősödött, belügyminiszter lett. A kutatásaim azt erősítik meg, hogy ez állt a robbantások hátterében. Beszéltem olyannal is, aki aktívan részt vett ezekben a bűncselekményekben. Fontos, hogy ezek már mind elévültek, emiatt beszélhettem az érintettekkel, mert nincs tétje, nem származhat belőle bajuk.

Az, hogy Pintér maga is benne volt a robbantásokban, azért sem igaz, mert 1998-ban már a kormányalakítás zajlott, és tudni lehetett, hogy Pintér Sándor miniszter lesz, amikor a Fidesz székháznál is robbantottak.

Az sem igaz, hogy Pintér „uralkodása” alatt nagyon megbékélt volna az alvilág, mert ne feledjük, hogy Seress Zoltánt 1999-ben a nyílt utcán lövik le, úgy, hogy Pintér a belügyminiszter. 1999-2002 között is történtek olyan erőszakos események, amelyek nem éppen arról árulkodtak, hogy hirtelen rend lett volna.

Dezső András dedikál

Május 3-án indul a BookUp Könyvesbolt eseménysorozata, a Szerző a pult mögött!

NAGYFŐNÖK című legújabb kötetének megjelenése kapcsán ezen a napon személyesen is találkozhatunk Dezső Andrással, a Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla és a Fedősztori című sikerkönyvek szerzőjével, aki a pult mögött állva várja majd kérdéseiteket, dedikálásra váró könyveiteket.

Részletek itt.

– Az évek során több rendőri vezetőt is összefüggésbe hoztak az alvilággal.

– Ezeket a történeteket fenntartással kell kezelni. A rendőri vezetésen belül is erős rivalizálás van. A különböző jelentős rendőri szervek állandóan versengtek, nem osztották meg egymással az információkat. Mindenkinek megvoltak a téglái, ezek a téglák sokszor utálták egymást. Ezért terjedt el különböző vezetőkről, hogy mennyire korrupt. Erre még rájön az is, hogy a titkosszolgálat és a rendőrség között sem volt soha jó a viszony. Könnyen besározódhatott valaki.

Ezzel együtt nem azt állítom, hogy mindenki tiszta a rendőrségnél vagy a belügyben, konkrétan a robbantásokról beszélek és az Energolhoz kapcsolódó körről.

– Ha már összeesküvéselméletek, a Fenyő gyilkosságot is Portikhoz kötik, és immár Gyárfás Tamás is vádlott. Erről az ügyről olvashatunk valamit a könyvedben?

– Maga a gyilkosság benne van természetesen, de arra nagyon figyeltem, hogy a még nyomozás alatt lévő, vagy bírósági szakaszban álló bűncselekményeket ne akarjam megoldani, és ítéletet se hirdessek. Az, hogy kik ezek a szereplők, hogy jutottak A-ból B-be, az kiderül a könyvből, illetve az is, mi vezetett ahhoz, hogy Gyárfás Tamásból gyanúsított lett. Akit érdekel ez az ügy, az biztosan talál izgalmas részleteket róla a könyvemben.

– Francis Ford Copollának a keresztapa készítésekor állítólag folyamatosan egyeztetnie kellett a maffiával arról, mi lehet a filmben és mi nem. Neked volt bármi, amire esetleg azt mondták, ne foglalkozz vele, ha jót akarsz?

– Nem. Ezek az események már nagyon régen történtek. Jó részük mára elévült. Az az alvilág, amelyikről a könyv szól, mára nem aktív. Nyilván többet tudok, mint amit leírtam. Olyasmit nem tettem be a könyvbe, ami egy folyamatban lévő ügyben sértheti a nyomozás érdekeit, illetve csak azt írtam le, amit bizonyítani is tudok.

– Ez a fajta tudás, amit nem írsz le, nem jár veszéllyel?

– Akkor járna veszéllyel, ha ez egy aktív bűnözői kör lenne. Ráadásul ezeket a dolgokat rajtam kívül azért még sokan tudják: rendőrök, az alvilág egy része. Tehát nincs olyan információm, amit csak én tudok, és ha nyilvánosságra kerülne, komoly érdeksérelmet okozna valaki részére. Ami kifejezetten újdonság a könyvemben, az a Fürge nevű karakter, akiről eddig nem nagyon olvashattak mindazok, akiket érdekel a hazai kriminalisztika és ismerik a Portik ügyet. Pedig Fürge 1982 óta együtt dolgozott Portikkal. Ő tartotta például a kapcsolatot Jozef Roháčcal. Vagy amikor Gyárfás Tamást megzsarolták a hangfelvételekkel, amiket Portik titokban rögzített, abban Fürge is benne volt. 2020-ban ő kötött egyezséget a rendőrséggel, és ismerte el, hogy ő és egy társa ölték meg Gyüre Józsefet, aki a 80-as években szintén Fürggével és Portikkal kezdte együtt, telefonfülkék fosztogatásával.

Ezt a nyilvánosság előtt egyáltalán nem ismert karaktert ez a könyv hozza a világosságra.

Fürge annyira közel állt Portikhoz, hogy annak elfogása előtt néhány órával még vele volt.

– A könyved elején olvashatjuk, hogy Portik letartóztatásakor családja körében volt, és az életkörülményeik alapján valószínűleg felkészítette rá a családját, hogy adott esetben menekülniük kell. Mennyire látsz bele, egy ilyen helyzetet hogy él meg a bűnöző családja, főleg azok, akik tisztában vannak vele, mivel foglalkozik apu?

– Ez akár egy külön könyv témája lehetne. Portik esetében borzasztó nehéz lehetett, hogy folyamatos bujkálására kell berendezkedned, mindenkivel bizalmatlannak kell lenned, nem integrálódhatsz a kvázi normális világba. Gyerekként ezt biztos nagyon nehéz megélni. Ezt még tetézte a Portik család esetében, hogy ő mindig maximalista volt a gyerekeivel, nagyon sokat követelt tőlük. Általában véve két út lehetséges: vagy a gyerek is rossz útra tér, mert ezt a mintát látja, vagy kiszorul ebből. Van olyan, aki nem nagyon tartja az apjával a kapcsolatot, mert az életmódja miatt nem is tudott normális családapa lenni.

Az, aki így akarja fenntartani magát, mert például nem tanult, sok esetben a családja felé is azt kommunikálja, hogy ez van, ebből tudunk megélni.

Persze ezt sem úgy kell elképzelni, mint a filmekben, hogy röpködnek a hullák és a család folyamatos életveszélyben él. A bűncselekmények nagy része gazdasági bűncselekmény, egy ilyen családban a gyerek csak annyit lát, hogy apa seftel valamivel, vagy üzletel ezzel-azzal. Inkább egy vállalkozó családjához hasonlít.

– Ez már a harmadik könyved, amelyik a magyar alvilággal kapcsolódik. Van még téma ebben, vagy másfelé fordulsz?

– Van, de most már biztos, hogy nem a múlttal foglalkoznék, hanem a jelennel. Épp ezért nem is szeretném elárulni. Ezekben a témákban nehezebb információt gyűjteni, de egy ideje már dolgozom rajta, remélem, hamarosan ebből is könyv lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Fishing On Orfű - zseniális koncertek, átható energiák, „mocskos Fidesz”
Ábeli magasságokba emelkedett a kormánypárt szidalmazása a fesztiválon, a legváratlanabb helyzetekben kezdte skandálni a tömeg, ami sokszor a fellépőket is zavarba hozta. De a Fishing persze idén sem a politikáról szólt, hanem a zenéről és a közösségről.


12-13 éve járunk "fishingezni", de ez az a fesztivál, amit nem lehet megunni. Sőt, igazából csak várni lehet, hogy mikor jön már a következő. Már amikor Orfű felé kanyarog a kocsi vagy a busz a Mecsek mesebeli útjain, akkor érzi az ember: itthon van. Aztán feltűnik a tó szikrázó vize, a nádas, a stégek, a hatalmas pezsgés, ami csak erre a pár napra jellemző ezen az egyébként nyugodt és békés üdülőövezetben. De ebben a négy napban mindenhol vidám, közvetlen, laza, jófej emberek vesznek bennünket körül.

Nem tudom, hogy a hely teszi, vagy a zenei koncepció, vagy valami más, csak az biztos, hogy a Fishing jóval több, mint egy fesztivál. Egy közösség, állandó visszatérőkkel, és folytonos megújulással, amibe ugyanolyan természetességgel csatlakoznak be a 60 évesek, mint a 16-17 éves fiatalok.

Zeneileg is ez korosztályokon átívelő kapocs a Fishing legjellemzőbb tulajdonsága.

Évről-évre olyan előadókat és zenekarokat szerettet meg az újabb és újabb fiatal generációkkal, akiket különben talán nem is ismernének, vagy akikért addig csak a szüleik rajongtak. Miközben ez fordítva is igaz: a szülők találkozhatnak azokkal a fiatal tehetségekkel, akikről eddig még nem is hallottak. Ahhoz, hogy ez működjön, persze kell egy minőségi szint, és kell a közönség nyitottsága.

Tehetséges fiatalokban idén sem volt hiány. Már a délután hatos sávban teltházat produkált például a nagysátorban a Hűvös, de ugyanígy, a hatalmas kánikula ellenére ötkor berobbantotta a bulit az Aurevoir. A fő előadók, az Esti Kornél, a 30Y, a Belga és a Quimby egytől egyig hibátlan bulit vezényeltek le, de például a Carson Coma és a Csaknekedkislány is emlékezetes perceket okozott. Utóbbiak a fesztivál nagyszínpados záróelőadóiként először állhattak ott, és kicsit meg is illetődtek ettől, de bizonyították, hogy fiatal zenekarok is képesek betölteni ezt a hatalmas teret, új dinamikákat hozva.

Az idei év újdonságát még egy visszatérő rigmus jelentette: a legváratlanabb időpontokban és helyeken kezdte el skandálni a közönség, hogy "mocskos Fidesz".

„Ilyen lehet egy Ismerős Arcok koncerten” - reagált egy kicsit zavarban a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio, pedig amúgy tőlük igazán nem állnak távol a politikai utalások a dalszövegeikben. De még Lovasi egyszemélyes produkciója alatt is felhangzott a rigmus, aki megköszönte, hogy „tartalmasan töltötte ki a közönség a pillanatnyi intermezzot”.

Nem tudni, hogy ez csak divat, vagy az ide is begyűrűző elégedetlenség, mindenesetre a Pride betiltása kapcsán maguk a fellépők sem titkolták a véleményüket, a Quimby dobosa például látványosan egy kirúzsozott Orbánt ábrázoló szivárványszínű polóban nyomta végig a koncertet.

De a fesztivál persze idén sem a politikáról szólt, sokkal inkább az önfeledt örömről, bulizásról, nagy beszélgetésekről, amihez a szervezők mindent biztosítottak, amire csak szükség lehetett. A helyszín évről-évre fejlődik, mióta a Fishing keménymagja megvette, már teljesen felszerelt például a játszótér, és egyre több a fantasztikus kilátást biztosító kilátópont, ahol egy fröccsel leülve órákat is eltölthet az ember. Még kulturáltabbak lettek a vizesblokkok is,

ahogy a CSNK frontembere megjegyezte, ez az a fesztivál, ahol a mosdóban is mindig van szappan.

És akkor a gasztronómiáról nem is beszéltünk. Bár a pécsi Bohémia hamburgerei továbbra is fájóan hiányoznak, és a 15 ezer Ft-os fine dining menü nem tűnt nagy sikernek (igaz, nem kóstoltuk), de a sima étel- és italkínálatban is bárki megtalálhatta a kedvére valót. A decinként 600 Ft-ért mért villányi rosé pedig még mindig kiváló ár-érték arányt nyújt, ami fröccsként, 1 literes palackba töltve az egyik legnagyszerűbb fesztivál-találmány.

Ráadásul odakint is fantasztikus gasztronómiai csodákra bukkanhat az ember. Akkor is, ha nem az egyébként egészen különleges és szuper vezetett sör- vagy bortúrák egyikére fizet be, ahol zenészek társaságában kóstolgathatjuk a finomságokat. De ott a tó túlpartján az AN-2, ahol kacsamájas lecsóval várták a betévedőket, vagy a Malom, ahol elképesztően finom pisztáciás csigáért állt a sor.

A négy nap után a legtöbb fesztivállal ellentétben innen úgy megy haza a legtöbb ember, hogy minden fáradtsága ellenére úgy érzi, feltöltődött energiával. Valahogy majd csak kibírjuk 2026-ig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Ez egy nagyon kemény időszak nekünk” – a megszűnő Bánkitó Fesztivál alapító-igazgatójával beszélgettünk
A Bánkitó Fesztivál egy kis közösség számára indult, de mára Magyarország legnagyobb kisfesztiválja lett. Idén egy fillér állami támogatást sem kaptak, és Schönberger Ádám szerint a mostani gazdasági válságban nem láttak kiutat, ezért döntöttek úgy, ez lesz az utolsó.


Nemrég bejelentették, hogy 2025-ben utoljára rendezik meg a Bánkitó Fesztivált. Az eseményt 16 évvel ezelőtt civilek hozták létre azzal a céllal, hogy megalkossanak egy családias, emberközpontú fesztivált egy olyan közegnek, ahol minden szubkultúra tagja jól érezheti magát. 


A szervezők nemrég közölték, hogy idén utoljára tarják meg az eseményt. Közleményükben többek között arról írtak, hogy Civil szervezetként már nem fenntartható az a fesztiválforma, melyet eredetileg létrehoztak, illetve, hogy egy másik politikai és gazdasági környezetben talán máshogy alakult volna. Emellett arra is kitértek, hogy olyan kompromisszumokat kellett volna hozniuk, amit már nem szerettek volna. Hogy ez pontosan mit jelent, arról Schönberger Ádám alapító-igazgatóval beszélgettünk.

– Hogyan indult a Bánkitó Fesztivál, mi volt a koncepciótok?


– A fesztivált 16 évvel ezelőtt hoztuk létre, amikor még nem voltak kis fesztiválok. Korábban 3-4 éven keresztül szerveztünk már programokat a Művészetek Völgyében, igazából ott született meg az ötlet, hogy nagyon izgalmas lenne, ha csinálnánk egy saját fesztivált.

A koncepció az volt, hogy egy kisebb, családias, emberközpontú eseményt hozzunk létre, ami nem feltétlenül arról szól, hogy milyen nagy zenekarok lépnek fel.

Tehát alapvetően egy közösségi eseményt szerettünk volna megalkotni annak a csapatnak, akikkel egyébként év közben is találkoztunk. Merthogy nekünk volt egy esti bázisunk a Sirály nevű hely a Király utcában. Ez volt az első ilyen foglalt ház úgymond - ami amúgy elég sokáig, hat éven keresztül működött - és ennek köszönhetően nagyon sok civil közösségi szubkulturális kapcsolatunk volt. A másik fontos dolog, hogy a fesztivált a zsidó ifjúsági kulturális szervezet, a Marom Klub Egyesület által szerveztük meg. Az az időszak, amikor elindult a Bánkitó, azért is volt érdekes a magyar zsidóság történetében, mert az akkori 18-20-22 évesek közül sokan akkor szembesültek vele először, hogy ők kicsodák, hova tartoznak, akkor kezdték el keresni, hogy számukra mit jelent a zsidóság. Ebben is szerettünk volna segítséget nyújtani ezzel az eseménnyel a közösségnek, viszont fontos kihangsúlyozni, hogy a Bániktó soha nem egy vallási rendezvény volt. Már csak azért sem, mert a Sirályban működött egy színház is, ráadásul ez volt az alternatív zene központja, mindemellett a Marom Egyesülettel nemcsak a zsidó, hanem más kisebbségi kultúrákkal is foglalkoztunk. Nagyon szoros kapcsolatban álltunk például az LMBTQ közösséggel, egy idő után kiegészültünk a nagyon komoly szubkulturális erővel rendelkező biciklisekkel. A Bánkitóval pedig megpróbáltuk mindezt egyesíteni. 


– Milyen volt az első fesztivál?


– Pont a napokban néztem vissza az első sajtóanyagunkat, és azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen nem nagyon változtunk az elmúlt 16 évben.

A mai árakhoz viszonyítva durva, de 1500 forint volt a napijegy, volt összesen három színpad volt - ha lehet annak nevezni - két igazi, meg egy chillesebb, és egy táborhely. Ennyi, így indultunk, nagyjából 500 fővel, körülbelül minden szubkultúrából 30 ember.

Aztán ez a koncepció nagyon sikeres lett.

– Mikor indult be úgy igazán, mi volt a csúcspont szerinted?


– Azt gondolom, hogy a Covid előtti év, 2019 volt a csúcs. Akkor már ilyen 12-13 ezer ember jött el a fesztiválra, és nagyon jó kis esemény volt az.


– Mi a legjobb élményed az elmúlt 16 évből a fesztiválokat tekintve?


– Abszolút ez a 2019-es Bánkitó. Az egy olyan szintű csúcspont volt, hogy nagyon nehéz lenne überelni, talán nem is lehet. Akkor sikerült minden olyan építményt összeállítani, amit mi elképzeltünk. Nagyon jól sikerültek a művészeti projektek, a színházi projektek is, konkrétan létrehoztunk egy előadást az akkor alakuló, ma már csak nyomokban fellelhető Narratíva Független Társulatnak.

Sikerült összerakni egy nagyon komoly és jó zenei kínálatot olyan zenekarokkal, akik először jöttek Magyarországra külföldről, tehát itthon nálunk ismerték meg őket és azóta is visszajárnak klubokba, fesztiválokra. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a szakmától is, sokan eljöttek, azt gondolom, hogy ez a fesztivál 2019-ben érkezett meg igazából.

2020-ra egy ennél nagyobb volumenű eseménnyel készültünk, azt gondolom, hogy az lehetett volna egy ilyen végső nagy dobás, de ugye ekkor jött a Covid, ami hát elképesztő nagy sokk volt nyilván emberileg is, meg a szakmának is... teljesen megváltoztatta a világot. De visszatérve az eredeti kérdésre: sok mindent szerettem még és sok kedvenc pillanaton van a Bánkitóról, egyet még megemlítenék. A fesztiválnak mindig volt egy központi témája, ez 2017-ben a korrupció volt. Az is elképesztő jó volt, erre húztuk fel az egész kampányt, készültek álhírek, álvideók arról, hogy egy NER közeli befektető megvette a fesztivált...óriási volt. És sokan el is hitték egyébként.


– A közösségetek rendszeresen foglalkozik különböző társadalmi ügyekkel. Csak, hogy párat említsek: az LMBTQ+ csoportok kihívásai, a családrendszert érintő változások, a nők jogai, a tanárok helyzete. Többnyire a kormánnyal szemben kritikus álláspontot fogalmaztok meg, ez látszik az előbb említett központi témák kiválasztása kapcsán is. Milyen reakciók érkeztek erre a kormány oldaláról?

– Ez nagyon érdekes, mert elég kettős tapasztalásunk van. Korábban a Sirály volt a székhelyünk, ami aztán bezárt, így a következő bázisunk az Auróra lett. Na most az Aurórát például többször is bezárták, volt, hogy rendőröket küldtek ki, tehát azért itt voltak elég komoly dolgok. Éppen ezért arra is fel voltunk készülve mindig, hogy majd a fesztiválnak is keresztbe tesznek, emiatt sokkal jobban figyeltünk mindenre, hogy biztosan semmi gond ne legyen. De a fesztivált valamiért soha nem piszkálták.

Alapvetően egészen az idei évig nem láttam azt, hogy a politika bele akart volna szólni, vagy korlátozni akarta volna ezt a közeget, egyszerűen eddig még nem jutottak el erre a szintre.

Azt természetesen mi is látjuk, hogy fokozatosan elkezdődött a szabadság különböző formáinak korlátozása, de szerintem a kormánynak eddig fontosabb volt a látszat, hogy azt mutassuk, hogy ebben az országban igenis szabadon lehet élvezni az életet. Most viszont már azért mi is érezzük, hogy ebben is elkezdődött egyfajta változás.


– Ennek is van köze ahhoz, hogy az idei lesz az utolsó fesztivál? Abban a közleményben, amiben ezt bejelentettétek, úgy fogalmaztatok, hogy súlyos kompromisszumokat kellett volna kötnötök és ezt már nem akartátok vállalni.


– Azt nem mondom, hogy a politika miatt kell “bezárnunk az ajtót”. Azt már korábban említettem, hogy a Covid után volt egy hatalmas visszaesés, ami pénzügyi nehézségeket okozott. Ennek alapvetően ugye nincs semmi köze a politikához. Viszont

a politika ott csatlakozik be problémaforrásként, hogy idén például már nem kaptunk támogatást.

A Nemzeti Kulturális Alap minden évben hirdet pályázatot, és így lehet támogatásokhoz jutni. Eleve egy meghívásos pályázatról volt szó, nagyon jól megalapozott fesztiváloknak, és idén először - úgy, hogy egyébként semmi változás nem történt a korábbi eseményeinkhez képest - nem ítélték meg nekünk a pályázott összeget. Ugyanakkor nagyon furcsa, hogy vannak olyan fesztiválok, amelyek mondjuk tavaly alakultak, és ők megkapták a támogatást. Nyilván azt azért érdemes megjegyezni, hogy a Covid óta van egy gazdasági válság Magyarországon, ez mindenhol látszik. A kormány részéről pedig várható volt, hogy a kulturális támogatási rendszerbe is belenyúlnak. Azt látjuk, hogy azért azokat, akik az ő köreikhez tartoznak, próbálják a lehető legjobban támogatni és így kevesebb jut mindenki másnak, aki nem része ennek. Tehát a mostani gazdasági helyzet miatt nem is kell feltétlenül ellenségesnek lenni, vagy nem kell, hogy szúrd valaki szemét ahhoz, hogy kimaradj a támogatásokból. Hasonló irány mutatkozik a szponzorációk tekintetében is. Anyagi szempontból elég nehéz helyzetbe kerültünk, és amikor azt írjuk, hogy nem akarunk kompromisszumokat kötni, akkor arra gondolunk, hogy nem tudjuk már megvalósítani az elképzeléseinket, így nem szeretnénk egy olyan fesztivált megrendezni, ami szerintünk nem méltó a Bánkitóhoz.


– Miért nem emeltétek meg az árakat? Vagy az sem lett volna már megoldás?


– Ha ebbe a helyzetbe kerül egy fesztivál, akkor két út van: megemeled a jegyárakat, vagy valahogy ráveszed az embereket, hogy minél többen jöjjenek. A kettő együtt abszolút nem működik, nekünk viszont mindkettőre szükségünk lett volna.

Egy olyan helyzetben, ahol pénzügyi válság van, és az emberek kétszer is meggondolják, mire költsenek, esélytelen kivitelezni egy ilyen kísérletet.

Ráadásul amikor elkezdtük, akkor is arra törekedtünk, hogy nem lehúzni szeretnénk az embereket, hanem elérhető árakat szeretnénk biztosítani, így azt gondoljuk, hogy van egy lélektani határ, ami fölé nem lehet menni. Egyébként egy érdekesség, hogy a Covid előtt még a legdrágább jegyből adtuk el a legtöbbet. Ezeket ugye azok vették, akik közel a fesztivál időpontjához döntötték el, hogy mégis jönnek. 2019-ben az emberek megengedhették azt a luxust, hogy akár a drágább jegyet is kifizetik, így mi is számolhattunk azzal, hogy az utolsó pillanatokban még felpörög a jegyeladás. Most ez abszolút megfordult, és inkább az olcsóbb jegyeket veszik, amiket már akár hónapokkal a fesztivál időpontja előtt lehet megvásárolni.


– Mivel készültök az utolsó fesztiválra, lesz emiatt valami különlegesség? 


– Sajnos nem tudom azt mondani, hogy az utolsó akkora lesz, mint a legnagyobb 2019-es fesztiválunk, de közben meg mindent, amit csak lehetett belepakoltunk.

A legjobb zenekarok lépnek majd fel, akiknek egyébként nagyon hálásak vagyunk, mert ők már tudták, hogy ez lesz az utolsó Bánkitó, így abszolút partnerek voltak. Nekik köszönhetően egy kompromisszummentes Line Up-ot tudtunk létrehozni.

Velünk lesz például a Carson Coma, akik tulajdonképpen majdhogynem nálunk alakultak, hiszen korábban mind önkéntesek voltak a fesztiválon, és ott találkoztak az első menedzserükkel. De a színházi programok is nagyon gazdagok lesznek, és visszahoztuk így a végére az elektronikus zenét is, amit egy picit elhanyagoltunk az utóbbi években. És nagyon szeretnénk, ha minél többen eljönnének azok közül, akik korábban jártak nálunk, esetleg anno együtt szerveztük, önkéntesek vagy partnerek voltak.


– Mik a terveitek a jövőre nézve? Folytatjátok ezt valahogy későbbiekben esetleg?


– Most rendezni kell a sorainkat, venni egy nagy levegőt, és helyretenni mind pénzben, mind lelkileg mindent. Azért ez egy nagyon kemény időszak nekünk. Nem látunk most előre, nem látunk perspektívákat. De itt egy csomó ember, egy egész civil szervezet a háttérben, aminek továbbra is lesznek különböző programjai az Aurórában.

Amikor kitaláltuk a Bánkitó Fesztivált, erre a közegre építettünk, így el tudom képzelni, hogy majd ebből a közegből újra kinövi magát valami.

Nyilván sokat számít, hogy mennyire változik a gazdasági és a politikai helyzet, mert szembeszélben az ember nem tud belevágni egy új dologba.



Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: