Májusban érkezett a hír, hogy Csősz Boglárka 14 év után elköltözött török férjétől, nemrég pedig kiderült, hogy már el is váltak. A Feleségek luxuskivitelben című műsorból is ismert híresség azt nyilatkozta, "barátilag megegyeztek" Burak Taluval, és azért ért véget a kapcsolatuk, mert más irányban képzelik el az életüket, és mindketten ki akarnak tartani a karrierjük mellett. Azt mondta, nem tud otthonülő feleség lenni - ezt egyszer kipróbálta három hónapig, de nagyon nehezen viselte. "A végén már majdnem felvágtam az ereimet. Nem tudtam értékelni önmagamat, nem lehet feldolgozni, hogy valakinek a valakije vagy" - fogalmazott.
Csősz Boglárka most a Fókusznak adott interjújában elmondta, hogyan jutottak el a válásig a férjével.
"A mi kapcsolatunk mindig is nagyon tiszteletteljes és szeretetteljes volt, és talán emiatt nem volt nehéz elengednünk egymást. Tudtuk, hogy mindkettőnknek mennyit változtak a vágyai, az álmai, sokat beszélgettünk mindig. Tehát volt egy nagyon nyitott, intellektuális kapcsolatunk, amikor órákat tudtunk beszélgetni mindenről, sok mindent megosztottunk. Ezért is volt az, hogy nem meglepetésként jött ez a dolog, hanem szépen lassan rájöttünk mindketten, hogy lennének még álmaink, még szeretnénk dolgokat csinálni, de valahogy nem tudjuk összeegyeztetni az életünket."
Mint mondta, nagyon sok emlék köti őket össze volt szerelmével, amiket nem lehet csak úgy kitörölni, ezért biztos benne, hogy "elő fognak jönni dolgok". Bár azt vallja, időt kell szánni arra, hogy megélje a válással járó szomorúságot, és feldolgozza a történteket, készen áll arra, hogy újra "kinyíljon". Szerinte a koronavírus-járvány időszaka alatt nagyon sokat változott, és úgy érezte, olyan sikereket érhet el, mint még soha. A sok munka miatt egyre kevésbé fért bele az életébe a család, és most, hogy megtörtént a válás, az összes idejét munkába akarja fektetni. Három területen is tevékenykedik: a filmezésben producerként és színésznőként, orvostechnikai eszközgyártással foglalkozik, illetve belsőépítészként is dolgozik, patinás magyar szállodákat dekorál ki csapatával.
Ami a magánéletét illeti, egyelőre csak magára szeretne koncentrálni, de a jövőben olyan férfit képzel el maga mellé, aki egyenlő társként tudja kezelni, hasonlóan gondolkodik, mint ő.
"Nehéz megmondani azt, hogy mikor lesz újra nyitva a szívem. Szerintem idő kell azért ehhez, mert hosszú idő volt az is, amíg megismertem a férjem, amíg egymásba szerettünk, szóval ennek meg kell adni az idejét, a módját. Plusz, egy óriási élettapasztalattal rendelkezem már, tehát vannak elvárásaim, és nem lesz olyan egyszerű annak a férfinak, aki majd az életembe kerül. De egyelőre nem látom még ezt magam előtt, úgyhogy most még nyitott könyv az életem, egy új, tiszta lapot nyitottam, és meglátjuk, hogy mit hoz a jövő"
Májusban érkezett a hír, hogy Csősz Boglárka 14 év után elköltözött török férjétől, nemrég pedig kiderült, hogy már el is váltak. A Feleségek luxuskivitelben című műsorból is ismert híresség azt nyilatkozta, "barátilag megegyeztek" Burak Taluval, és azért ért véget a kapcsolatuk, mert más irányban képzelik el az életüket, és mindketten ki akarnak tartani a karrierjük mellett. Azt mondta, nem tud otthonülő feleség lenni - ezt egyszer kipróbálta három hónapig, de nagyon nehezen viselte. "A végén már majdnem felvágtam az ereimet. Nem tudtam értékelni önmagamat, nem lehet feldolgozni, hogy valakinek a valakije vagy" - fogalmazott.
Csősz Boglárka most a Fókusznak adott interjújában elmondta, hogyan jutottak el a válásig a férjével.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi teljesen új külsővel tért vissza a nagy elcsendesedés után
Az énekesnő egy friss bejegyzésben mutatta meg új, szőke frizuráját, amivel lezárta a sötét hajas korszakát. A váltás közvetlenül azután jött, hogy egy smink nélküli poszttal törte meg a hetekig tartó csendet.
Feketéből mézszőkére váltott Tóth Gabi, és ezzel nemcsak a külsejét frissítette fel nyárra, hanem a közösségi médiába való visszatérését is új szakaszba léptette. Az énekesnő pénteken, egy friss közösségi médiás bejegyzésben mutatta meg az átalakulás eredményét.
Az eddigi éjfekete tincseket egy meleg tónusú, elegáns szőke árnyalat váltotta, ami a Blikk szerint nemcsak az arcát világosítja meg, hanem egy teljesen új energiát is kölcsönöz a megjelenésének.
A lap úgy fogalmazott, Gabi ezzel a lépéssel visszatért a gyökereihez, hiszen karrierje során már többször láthattuk szőke frizurákkal.
Feketéből mézszőkére váltott Tóth Gabi, és ezzel nemcsak a külsejét frissítette fel nyárra, hanem a közösségi médiába való visszatérését is új szakaszba léptette. Az énekesnő pénteken, egy friss közösségi médiás bejegyzésben mutatta meg az átalakulás eredményét.
Az eddigi éjfekete tincseket egy meleg tónusú, elegáns szőke árnyalat váltotta, ami a Blikk szerint nemcsak az arcát világosítja meg, hanem egy teljesen új energiát is kölcsönöz a megjelenésének.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.
A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.
Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.
Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”
„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.
A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem is Shakira lépett fel a vb-megnyitón? A rajongók szerint ezek a jelek utalnak arra, hogy dublőrt láttunk
A 2026-os világbajnokság nyitóünnepsége után elterjedt, hogy dublőr helyettesítette Shakirát. A rajongók szerint a mozgása árulja el a hasonmást, de egy apróság bizonyíthatja, hogy valóban a kolumbiai énekesnő volt a pályán.
Sokan meg vannak győződve arról, hogy dublőr helyettesítette Shakirát a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitóünnepségén. A pletyka néhány órával a mexikóvárosi show után terjedt el a közösségi médiában, miután sokak szerint az énekesnő „másképp nézett ki” a színpadon, mint korábban.
A teória hívei szerint a bizonyítékot a feltűnő sárga szerelés, a hatalmas, sötét napszemüveg és a megszokottól eltérőnek tűnő hajszín szolgáltatta.
Egy felhasználó az X-en egyenesen azt írta, egyértelműen nem a kolumbiai sztárt láttuk a színpadon.
„Ez nem Shakira. Nézzétek meg, ahogy elvéti a lépést, amikor a »Dai Dai«-t énekli. Ez egy dublőr. Shakira mindenkinek hazudott.”
Az Euronews képkockáról képkockára elemezte a felvételeket, és egy olyan részletre hívta fel a figyelmet, ami erősen cáfolja a találgatásokat. Az énekesnőnek van egy apró heg a homlokán, amely több, az évek során készült fotón is látható, például egy májusi, New York-i eseményen készült képen is.
A portál szerint ugyanez a jel a világbajnokság nyitóünnepségén készült felvételeken is kivehető.
Shakira és csapata egyelőre nem reagált a pletykákra.
Az Euronews szerint valószínűtlen, hogy egy ilyen volumenű eseményen egy dublőr még a legapróbb arci heget is reprodukálta volna, majd hozzáteszik: „végül is, azok a csípők nem hazudnak” (utalás Shakira Hips don’t lie című dalára).
Egy hasonló oknyomozás, ami szintén erre a következtetésre jutott:
Después de una minuciosa investigación sobre los rumores de que la persona que apareció hoy no es Shakira, les diré lo que los fans especialistas: aseguran que sí es ella. Mencionan una cicatriz en la frente, se ve alta , pues trae tenis con una suela más alta y que luce más… pic.twitter.com/TUMmIXfUA5
A 2026-os világbajnokság csütörtökön egy látványos nyitóünnepséggel vette kezdetét, ahol a kolumbiai énekesnő a nigériai világsztárral, Burna Boyjal adta elő a torna hivatalos dalát, a „Dai Dai”-t.
Shakira neve szinte összeforrt a labdarúgó-világbajnokságokkal, miután a 2010-es torna himnusza, a Waka Waka hatalmas siker lett, és 2014-ben is fellépett a döntő előtt.
Sokan meg vannak győződve arról, hogy dublőr helyettesítette Shakirát a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitóünnepségén. A pletyka néhány órával a mexikóvárosi show után terjedt el a közösségi médiában, miután sokak szerint az énekesnő „másképp nézett ki” a színpadon, mint korábban.
A teória hívei szerint a bizonyítékot a feltűnő sárga szerelés, a hatalmas, sötét napszemüveg és a megszokottól eltérőnek tűnő hajszín szolgáltatta.
Egy felhasználó az X-en egyenesen azt írta, egyértelműen nem a kolumbiai sztárt láttuk a színpadon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nőtt Rubint Réka daganata, ezért új kezelést kap, mintáit most Amerikában vizsgálják
Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküldött az Egyesült Államokba elemzésre.
Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.
Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.
„Nem lehet kijelenteni, hogy nem használt. Inkább azt mondanám, hogy mivel az alap, a primer daganat mérete egy picit nagyobb lett. Ez persze lehet mérési hiba is. De 1 centiméter lett a korábbi 8 miliméter helyett” – fogalmazott.
A változás miatt orvosa úgy döntött, visszatérnek egy korábban már sikeres, mTOR-gátlót tartalmazó infúziós kezeléshez.
A terápiaváltás mellett a pontos állapotfelmérésre is nagy hangsúlyt fektetnek, amihez nemzetközi segítséget is igénybe vesznek. „A májamat most vizsgáljuk több szempontból is. Amerikába már kiküldték a véremet, és ott nézik meg, hogy a rendszerben van-e daganat. Illetve tesznek esetleges javaslatot a kezelés kiegészítésére” – mondta Rubint Réka. A fitneszedző a múlt héten néhány napot kórházban töltött, ahol a májából vettek biopsziát. Ezt a mintát szintén külföldön elemzik.
„Itthon mindent megkapok, tényleg fantasztikus ellátást. De ha az ember szeretne más frontról is még szakvéleményt, utánkövetést kérni, az pénzbe kerül. Erre nem volt pénzünk négy évvel ezelőtt, mert ugye ellopták az összes pénzünket a csodálatos kollégáink. Most viszont van annyi, hogy bizonyos vizsgálatokat meg tudunk engedni magunknak.”
A fitneszedző hozzátette, hogy a tüdejében rend van, a korábbi áttéteket már sikeresen eltávolították. A most indult infúziós kezelés egyik lehetséges mellékhatása a nyálkahártya-érintettség lehet, de a család bízik a terápia hatékonyságában. Rubint Réka a betegséghez való hozzáállását hangsúlyozva továbbra is optimista, és a gyógyulásra koncentrál.
Június elején derült ki, hogy a fitneszedzőre egy kisebb műtéti beavatkozás és egy újabb kemoterápiás ciklus is vár. A bejelentések tónusa már akkor is elszántságot tükrözött, Réka pedig hangsúlyozta, nem kíván betegszerepbe helyezkedni, a kezeléseket a gyógyuláshoz vezető út állomásainak tekinti. A küzdelem során a bizonytalansággal is meg kellett tanulnia együtt élni, közben a család a hagyományos onkológiai protokollok mellett is keresi azokat a megoldásokat, amelyek segíthetik a gyógyulást.