Borzalmas tragédia helyszínévé vált egy angliai kisváros április 9-én.
Az esetről több brit lap is beszámolt.
A hírek szerint kutyák martak halálra egy csecsemőt.
Mint azt a BBC North East & Cumbria írja, egy nő kétségbeesett sikolya hallatszott csütörtökön délután a redcari Dormanstownban.
„Kapjátok el a babát!”
Pár perccel később fegyveres rendőrök lepték el a Hardale Grove-ot, ahol
egy alig néhány hónapos kislány vesztette életét kutyatámadásban.
A helyszínre kiérkező fegyveres rendőrök drámai döntést hoztak:
az egyik kutyát az utcán lelőtték, míg a másikat az ingatlanból elvitték.
Az utcában élőket arra kérték, hogy a művelet végéig maradjanak otthonukban. A hatóságok egyelőre nem erősítették meg, milyen fajtájú állatokról van szó.
A mentőszolgálat három egységet és több szakembert is a helyszínre küldött. A szóvivőjük megerősítette a bevetés tényét: „Csütörtökön, nem sokkal 13:30 előtt riasztottak bennünket egy redcari magáncímre történt esethez.”
A támadásban a beszámolók szerint egy nő is megsérült, őt kórházba szállították. Szemtanúk szerint a marcangolás egy házon belül történt, de az egyik kutya később az utcán rohangált.
Egyik szomszédjuk elmondta, mennyire megrázta a környéket a tragédia. „Szörnyű. Egyszerűen szörnyű” – fogalmazott. Egy másik lakó is arról beszélt, hogy az eset mindenkit sokkolt. „Tegnap este sírva feküdtem le, és magammal vittem az ágyba a gyerekeket is. Lesújtó” – mondta a Teesside Live-nak.
A Cleveland Rendőrség közleményben erősítette meg a haláleset körülményeit. A szóvivőjük szerint a gyermek halálát kutyaharapás okozta. A rendőrök kiérkezéskor a gyermek már elhunyt.
A nyomozás jelenleg is tart, a rendőrség továbbra is a helyszínen van. Bár a helyiek pitbull- vagy staffordshire terrier-keverékekről beszélnek, ezt a hatóságok hivatalosan még nem erősítették meg.
Borzalmas tragédia helyszínévé vált egy angliai kisváros április 9-én.
Az esetről több brit lap is beszámolt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kórházból megszökő angol szurkoló feleségét hívta fel egy magyar rendőr, hogy megmentse a férfi életét
Egy 30 éves Arsenal-drukker a BL-döntő előtt életveszélyes sérüléssel hagyta el a kórházat. A rendőrség a férfi hozzátartozóján keresztül érte el, hogy visszatérjen a sürgős orvosi ellátásra.
A felesége telefonja mentette meg egy angol Arsenal-szurkoló életét szombaton Budapesten, a Bajnokok Ligája-döntő napján. A 30 éves férfi a meccs miatt hagyta ott a kórházat, pedig egy elektromosroller-baleset után életveszélyes sérüléssel, légmellel kezelték. Egy magyar rendőrtiszt végül a feleségén keresztül vette rá, hogy térjen vissza, mielőtt túl késő lett volna – számolt be róla az RTL Híradó.
A BL-döntő lázában égő Budapesten rengeteg angol szurkoló gyűlt össze, sokan a Király utcában söröztek a meccs előtt. Innen indult a stadion felé kora délután egy 30 éves Arsenal-drukker is egy bérelt elektromos rollerrel, amivel azonban elesett. A mentők kórházba vitték, ahol kiderült, hogy az eséstől úgynevezett légmelle alakult ki. Az orvosok figyelmeztették, hogy ha ezt nem kezelik, meghalhat, de őt ez nem érdekelte: a zsebében lapuló meccsjegyre hivatkozva egyszerűen kisétált a kórházból.
„Ez felelőtlenség volt” – mondta Késmárky András sürgősségi szakorvos, aki szerint a szurkolónak esélye sem lett volna végignézni a meccset.
A szakember hozzátette, a férfi „gyakorlatilag a meccs végét sem tudta volna megvárni, hiszen azonnal elvesztette volna az eszméletét. Jobb esetben így került volna kórházba, rosszabb esetben pedig akár az életének a végét is jelenthette volna ez az állapot.” A kórház a rendőrség segítségét kérte, az ügy pedig egy budapesti rendőrtiszthez, Fülöp Gergelyhez került. „A rendőrség csapatszolgálati törzsében láttam el szolgálatot, és délután hallottam, hogy egy angol férfi, aki rollerbalesetben életveszélyesen megsérült, önkényesen távozott a kórházból; nem találják és nem tudják elérni” – idézte fel a történteket a rendőrtiszt. Fülöp Gergely kinyomozta a férfi feleségének telefonszámát Angliában. Az asszony először meglepődött a budapesti hívás hallatán, de a rendőrnek sikerült megértetnie vele a helyzet súlyosságát.
„Hangsúlyoztam neki, hogy ha a férje nagyon rövid időn belül nem kap orvosi segítséget, tehát nem megy vissza a kórházba, akkor meghalhat” – magyarázta Fülöp.
A drámai telefonhívás hatott: a férfi egy-másfél órán belül visszament a kórházba, ahol azonnal ellátták. Állapota mostanra stabil, de a meccset már csak a tévében nézhette végig. Legalább tíz napig kórházban tartják, csak azután repülhet haza. Nem ő volt az egyetlen szurkoló, akinek orvosi segítségre volt szüksége. Az egyik kórház igazgatója szerint vasárnap délig 15 szurkolót láttak el, közülük négyen sérültek meg elektromos rollerrel.
A mentőknek a legtöbb munkájuk a Puskás Arénában volt, ahol a meccs alatt és után 59 embert láttak el, közülük nyolc embert kórházba is szállítottak. Egy francia szurkoló például a stadion lépcsőjén esett el. A döntő napján közel négyezer rendőr volt szolgálatban a fővárosban. Tizenhárom esetben kellett közbelépniük: egy részeg férfi egy szórakozóhelyen balhézott, egy másik kukákat rugdosott, de verekedések is előfordultak. Egy embertől egy játékgépfegyvert is elvettek, összesen hat embert állítottak elő.
A várakozásokhoz képest azonban az éjszaka békésen telt, a két szurkolótábor nem esett egymásnak. A franciák még a metrón is énekeltek, vasárnap délben pedig szomorú Arsenal-drukkerek és vidám párizsi szurkolók is integettek a kameráknak a Liszt Ferenc téren. Hétfő reggelre várhatóan mindenki hazaér, és megszűnik a fokozott rendőri ellenőrzés Budapest utcáin.
A felesége telefonja mentette meg egy angol Arsenal-szurkoló életét szombaton Budapesten, a Bajnokok Ligája-döntő napján. A 30 éves férfi a meccs miatt hagyta ott a kórházat, pedig egy elektromosroller-baleset után életveszélyes sérüléssel, légmellel kezelték. Egy magyar rendőrtiszt végül a feleségén keresztül vette rá, hogy térjen vissza, mielőtt túl késő lett volna – számolt be róla az RTL Híradó.
A BL-döntő lázában égő Budapesten rengeteg angol szurkoló gyűlt össze, sokan a Király utcában söröztek a meccs előtt. Innen indult a stadion felé kora délután egy 30 éves Arsenal-drukker is egy bérelt elektromos rollerrel, amivel azonban elesett. A mentők kórházba vitték, ahol kiderült, hogy az eséstől úgynevezett légmelle alakult ki. Az orvosok figyelmeztették, hogy ha ezt nem kezelik, meghalhat, de őt ez nem érdekelte: a zsebében lapuló meccsjegyre hivatkozva egyszerűen kisétált a kórházból.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vagyonvisszaszerzés: Félmillió eurós hajót és 36 bankszámlát találtak magyarokhoz köthetően egy európai razzia során
Az Europol ASSET projektjének akciójában a magyar nyomozók is részt vettek, bűncselekményből származó vagyonelemeket kutatva fel. A járművek összértéke megközelíti a 95 millió forintot, de a teljes, Európa-szintű fogás értéke több millió euró.
Négy nap alatt Európa-szerte több száz bankszámlát, 80 céget és 55 kriptotárcát azonosítottak egy összehangolt Europol-akcióban.
A művelet során a magyar nyomozók egy félmillió eurót érő hajóra, 36 bankszámlára és közel harminc, magyar bűnügyekhez köthető autóra bukkantak külföldön, miközben két gyanúsított nyomára is rábukkantak
Az európai Vagyonkeresési és Lefoglalási Végrehajtási Munkacsoport, vagyis az ASSET projekt harmadik akcióját május 19-22. között hajtották végre. A hágai központból irányított műveletben 31 ország bűnüldöző szervei és magánszektorbeli partnereik vettek részt, az Európai Ügyészség és a Pénzmosás Elleni Hatóság közreműködésével. Az összehangolt munka eredményeként 884 bankszámlát, 80 vállalatot, 74 járművet és 44 ingatlant kutattak fel. Ez utóbbiak közül csupán hatnak az összértéke meghaladja az 5,6 millió eurót.
A rendőrség közleménye szerint „külföldön összesen 9 járművet azonosítottak, egyet-egyet Csehországban és Ukrajnában, kettőt Németországban, míg ötöt Svédországban. Ezek összértéke közel 95 millió forintot tesz ki.”
Magyar részről a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala vett részt a műveletben. A rendőrség tájékoztatása szerint a hivatal nemcsak a hazai, kiemelt bűnügyekben segít felkutatni az eltüntetett vagyont, hanem a külföldi eljárások sikeréhez is hozzájárul.
A magyar nyomozók mostani akciója jelentős eredményeket hozott: a beazonosított kilenc járművön felül további húsz nagy értékű gépkocsi ügyében is eredményesen léptek fel.
A magyar kötődésű vagyonfelderítés során 36 bankszámlát, egy félmillió eurót érő hajót és hét gazdasági társaságot is beazonosítottak a balkáni térségben.
A művelet alatt a magyar nyomozók közvetlenül egyeztettek svéd, dán, szerb, bolgár, máltai, portugál, román, német és montenegrói kollégáikkal. Bár az azonosított vagyon pontos európai értékét még elemzik, a hatóságok szerint már most is több millió eurós tételről van szó.
Négy nap alatt Európa-szerte több száz bankszámlát, 80 céget és 55 kriptotárcát azonosítottak egy összehangolt Europol-akcióban.
A művelet során a magyar nyomozók egy félmillió eurót érő hajóra, 36 bankszámlára és közel harminc, magyar bűnügyekhez köthető autóra bukkantak külföldön, miközben két gyanúsított nyomára is rábukkantak
Képgaléria: Így zajlik a mentés a székesfehérvári házomlásnál, nagy erőkkel dolgoznak a bentrekedt sérült kimentésén
A hétfő délelőtti házomlásban egy ember a romok alatt rekedt. Az ő kimentésére számos műszaki mentőegység érkezett. A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint már a sérült közelébe jutottak.
Hétfőn délelőtt leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület Székesfehérváron, a Takarodó úton, egy ember a romok alatt rekedt - írta a közösségi oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Beszámolójuk szerint "a székesfehérvári hivatásos tűzoltók mellett a HUNOR Mentőszervezet egyik alegysége, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság kutyás szolgálata, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO, a Budapest Mentőszervezet, a Bakony Mentőcsoport, valamint a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat egységei is a baleset helyszínére érkeztek.
A műszaki mentést több erőgéppel is segítik, amelyekkel eltávolították az épület mellett lévő törmelékeket, illetve dolgoznak az épület megtámasztásán, stabilizálásán. Az egységek délután három körül a sérült közelébe jutottak, jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak a kimentésén".
Hétfőn délelőtt leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület Székesfehérváron, a Takarodó úton, egy ember a romok alatt rekedt - írta a közösségi oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Beszámolójuk szerint "a székesfehérvári hivatásos tűzoltók mellett a HUNOR Mentőszervezet egyik alegysége, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság kutyás szolgálata, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO, a Budapest Mentőszervezet, a Bakony Mentőcsoport, valamint a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat egységei is a baleset helyszínére érkeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kis híján halálra késelte anyját és nagyanyját egy fiú, mert már nem akart a családjával élni – javítóba küldhetik
A fiatal eltervezte, hogy megöli a szüleit, ezért éjszaka késsel támadt az anyjára, majd a zajra felébredő nagymamájára is. A főügyészség a legsúlyosabb, fiatalkorúakra kiszabható nevelő jellegű intézkedést indítványozta a fiúval szemben.
Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség azzal a fiatal fiúval szemben, aki a gyanú szerint 2025 nyarán Gönyűn késsel támadt az anyjára és a nagyanyjára.
A vád szerint a fiú azért támadt a családtagjaira, mert már nem akart velük élni, és elhatározta, hogy megöli a szüleit.
A tervének megfelelően 2025 augusztusában, éjszaka bement az édesanyja hálószobájába, és az ágyban fekvő nőt egy késsel többször nyakon szúrta.
Amikor a zajra a nagymamája is megjelent a szobában, a fiú őt is megsebesítette a nyakán.
A támadás után a fiatal maga értesítette a hatóságokat. A gyors kórházi ellátásnak köszönhetően az anya és a nagymama életét sikerült megmenteni. A rendőrök a helyszínen elfogták a fiút, akinek a letartóztatását rögtön utána elrendelte a bíróság.
A főügyészség előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg a fiút. Indítványozták, hogy a Győri Törvényszék javítóintézeti nevelést rendeljen el a fiatallal szemben.