Molnár Ferenc Caramel volt Hodász András vendége a Vallom és vállalom című videósorozatban. A zenész a vallásosságáról és a hitéről mesélt, de szóba került a testvére elvesztése is.
"Én elég korán megtapasztaltam az élet árnyoldalait, a földi élet megpróbáltatásait, de nyilván az, hogy az öcsém autóbalesetben meghalt, azért az 13-14 évesen elég...hogy is mondjam? Azért összedőlt bennem a világ. Még akkor is, ha már akkor elég sok mindent tudtam az életről. Erre azért nem számítottam"
- fogalmazott Caramel, aki szerint még mindig nagyon nehéz beszélnie arról az időszakról, az akkori érzéseiről.
"Ez tényleg egy olyan tragédia volt, hogy akkor az embernek a lába alól kimegy a talaj. 13 éves voltam, amikor ez történt, és amikor igazán felfogtam, az olyan 18 éves korom tájékán kezdődött. Akkor eléggé összeomlottam emiatt"
- mondta a zenész.
Caramel arról is beszélt, hogy a tragédia családként is megviselte őket. Az édesanyja és a nevelőapja „megreccsentek”, így nem igazán tudtak velük beszélni a történtekről, neki és a testvéreinek is maguknak kellett megküzdeni a tragédiával.
"Nem is tudom, hogy ezt hogy lehet egyáltalán túlélni érzelmileg. Az ő házasságuk 1-2 évre a balesetre tönkre is ment és el is váltak, mert mentálisan padlóra kerültek. Ez feldolgozhatatlan volt mindannyiunknak, de valahogy mégiscsak fel kellett dolgozni"
- fogalmazott.
A zenész azt mondja, sokáig gondolkozott azon, miért történhetett meg egy ilyen tragédia. Aztán idővel elfogadta, hogy az öccse meghalt, és úgy próbálta megközelíteni a történteket, hogy ez egy baleset volt, ami bármikor bárkivel előfordulhat.
"Nem azért történt, hogy én emiatt jobb ember legyek, fejlődjek vagy én tapasztaljak valamit – ez egy baleset volt"
- mondta Caramel.
Molnár Ferenc Caramel volt Hodász András vendége a Vallom és vállalom című videósorozatban. A zenész a vallásosságáról és a hitéről mesélt, de szóba került a testvére elvesztése is.
"Én elég korán megtapasztaltam az élet árnyoldalait, a földi élet megpróbáltatásait, de nyilván az, hogy az öcsém autóbalesetben meghalt, azért az 13-14 évesen elég...hogy is mondjam? Azért összedőlt bennem a világ. Még akkor is, ha már akkor elég sok mindent tudtam az életről. Erre azért nem számítottam"
- fogalmazott Caramel, aki szerint még mindig nagyon nehéz beszélnie arról az időszakról, az akkori érzéseiről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Andy Vajna özvegye a milliárdos örökségről: „Nem férek hozzá annyi pénzhez”
Ráthonyi-Palácsik Tímea a Friderikusz TalkShow-ban beszélt a hagyatékról. Elmondása szerint a vagyont egy vagyonkezelő kezeli, és minden pénzügyi döntést közösen kell meghozniuk.
„Nem férek hozzá annyi pénzhez, hogy ezt úgy tudjam élvezni, ahogy gondolják az emberek” – mondta Ráthonyi-Palácsik Tímea a Friderikusz TalkShow-ban, ahol arról is beszélt, hogy a hagyaték egy vagyonkezelőnél van, és minden pénzügyi döntést közösen kell meghozniuk. Andy Vajna özvegyének nyilatkozata új megvilágításba helyezi a filmproducer 2019-es halála óta tartó üzleti átrendeződéseket.
Azt is elmondta, férje halála után hirtelen rászakadt a cégbirodalom, amiről szinte semmit nem tudott.
„Igazából semmit nem tudtam, és nem is folytam bele ezekbe az ügyekbe. Felhívtam Andy egyik legjobb barátját, aki két ügyvédet ajánlott, akik segítettek kicsit helyretenni a dolgokat” – idézte a beszélgetést a Blikk.
Ráthonyi-Palácsik Tímea arról is beszélt, hogy megpróbálták kijátszani az örökségéből, és olyan emberi viselkedéssel szembesült, amilyennel korábban soha.
Az özvegy mostani kijelentései egybecsengenek azokkal a korábbi sajtóhírekkel, amelyek szerint évekig harcolt a mintegy 40 milliárdosra becsült hagyatékért, és a vagyonkezelőtől havi juttatást kaphatott. Bár amerikai állampolgárságának megszerzése elvileg enyhíthetett a hozzáférési korlátokon, a friss interjú alapján a teljes körű rendelkezés továbbra sem valósult meg.
Andy Vajna 2019. január 20-i halála után a hozzá köthető cégbirodalom sorsa gyorsan átrendeződött.
A TV2 Média Csoportnál mindössze négy nappal később rendkívüli közgyűlést tartottak, ahol Mészáros Lőrinc köréhez köthető személyek kerültek kulcspozíciókba.
A kormány eredetileg azt közölte, hogy Vajna Tímea örökölte a kaszinókoncessziókat, ám 2020 tavaszára az öt budapesti kaszinó Garancsi István és az akkor még nem honvédelmi miniszter Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltségébe került, részben a jegybank növekedési hitelprogramjából származó forrásból.
Maga a vagyonkezelő cég, az AV Investments 2024-ben végelszámolás alá került, miután a sajtóhírek szerint a cégből a profitot és az eredménytartalékot is kivették.
Mindeközben az özvegy saját üzleti próbálkozásai nem jártak sikerrel. A Dorottya utcai gyémántboltja 2019 májusára már kiürült, és augusztusban üresen fotózták, a Mr. Funk nevű fánkozó pedig már a producer életében is veszteséges volt, végül a Covid-járványra hivatkozva szüntették meg, majd 2021-ben új tulajdonosa építőipari céggé alakította.
Az eseményekről két, egymásnak ellentmondó értelmezés él a nyilvánosságban. Az egyik szerint a Vajna-birodalom kulcselemeit kormányközeli üzleti körök gyors és szervezett akcióval vették át. A másik olvasat szerint a cégeladások és vezetőcserék jogszerű piaci tranzakciók voltak, Szalay-Bobrovniczky Kristóf pedig miniszteri kinevezése után az összeférhetetlenségi szabályok miatt szállt ki az üzletekből. A mostani interjú mindenesetre azzal ad új réteget a történethez, hogy az örökös személyes szemszögéből mutatja be a halál utáni időszakot.
„Nem férek hozzá annyi pénzhez, hogy ezt úgy tudjam élvezni, ahogy gondolják az emberek” – mondta Ráthonyi-Palácsik Tímea a Friderikusz TalkShow-ban, ahol arról is beszélt, hogy a hagyaték egy vagyonkezelőnél van, és minden pénzügyi döntést közösen kell meghozniuk. Andy Vajna özvegyének nyilatkozata új megvilágításba helyezi a filmproducer 2019-es halála óta tartó üzleti átrendeződéseket.
Azt is elmondta, férje halála után hirtelen rászakadt a cégbirodalom, amiről szinte semmit nem tudott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Talán nem lesz holnapja” – drámai hírek a kórházba került Christina Applegate-ről
A brit sajtónak névtelenül nyilatkozó barátok szerint aggasztó a színésznő állapota, akit március végén kezeltek kórházban. Christina Applegate 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexszel küzd.
„Erős csaj vagyok, és napról napra erősebb és jobb leszek” – üzente múlt hétfőn Instagram-oldalán Christina Applegate, miután híre ment, hogy kórházba került. Az amerikai TMZ számolt be róla először múlt csütörtökön, hogy a színésznőt március végén Los Angelesben kezelték, de szóvivője nem kommentálta az értesüléseket.
A színésznő bizakodó üzenetei ellenére a brit Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó ismerősök a helyzet komolyságáról beszéltek.
„Mindenki tudatában van, hogy talán nem lesz holnapja...” – fogalmaztak borúlátóan a színésznő környezetéből.
Az 54 éves színésznő 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. Betegsége miatt 2023-ban jelezte, hogy valószínűleg nem fog többé kamera előtt játszani, azóta csak ritkán, kiemelt eseményeken jelenik meg.
Idén januárban az Emmy-díjátadón a közönség állva tapsolt neki.
A mostani kórházi kezelés híre nem sokkal azután érkezett, hogy márciusban megjelent a memoárja, a You With The Sad Eyes, amely a bestsellerlisták élére került.
A hírre több híres barátja és kollégája is reagált. Ed O’Neill, aki az Egy rém rendes család című sorozatban Applegate apját alakította, a hírek szerint azonnal üzenetet írt neki.
Egy barátja szerint O'Neill arról biztosította, „hogy szereti, és hogy bármiben is van rá szüksége, ő ott lesz neki”.
Rajta kívül Katey Sagal, Linda Cardellini és Will Ferrell is támogatásáról biztosította a színésznőt.
Azt, hogy pontosan miért szorult kórházi kezelésre, és jelenleg milyen állapotban van, hivatalosan nem közölték.
„Erős csaj vagyok, és napról napra erősebb és jobb leszek” – üzente múlt hétfőn Instagram-oldalán Christina Applegate, miután híre ment, hogy kórházba került. Az amerikai TMZ számolt be róla először múlt csütörtökön, hogy a színésznőt március végén Los Angelesben kezelték, de szóvivője nem kommentálta az értesüléseket.
A színésznő bizakodó üzenetei ellenére a brit Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó ismerősök a helyzet komolyságáról beszéltek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi egy időre elcsendesedik: Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér
Tóth Gabi egy Instagram-videóban közölte, hogy a jövőben kevesebbet fog szerepelni a nyilvánosság előtt. Az énekesnő a döntését azzal indokolta, hogy a választások óta tartó támadások lelkileg megviselték.
„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.
Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.
A videóban kitért a testvérével, Tóth Verával kialakult helyzetre is, akit „most már kormánypárti aktivistaként” említett. A két testvér közötti politikai nézeteltérés a választási kampányban vált nyilvánossá, miután Tóth Vera jelezte szimpátiáját a Tisza Párt felé.
„Továbbra is ebben hiszek és ebben is fogok, és nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”
Tóth Gabi a videóban arról beszélt, olyan érzése van, „mintha az ország összes hibáját én követtem volna el”, noha ő csupán egy énekesnő, aki „18 évig ennek az országnak az ünnepelt énekesnője” volt.
A nővérére utalva pedig feltette a kérdést: „Miért kell engem ebbe belekeverni, és a hátamon magából hőst csinálni?”
Az énekesnőt ért támadások azután erősödtek fel, hogy a Partizán birtokába került dokumentumok alapján kiderült, az énekesnő havi bruttó 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz-frakciónak személyi titkárként. A szerződésről szóló hírt a frakció sem cáfolta.
Tóth Gabi a választási kampány alatt, nagypénteki posztjában már panaszkodott a személyét érő lejárató kampányra, de akkor még azt írta, „kemény fából faragtak”.
A Tisza Párt április 12-i választási győzelme után az énekesnő még békülékenyebb hangot ütött meg, gratulált a győztesnek, és azt írta követőinek: „nem kell aggódni értem, nem fogok eltűnni”.
A 24.hu múlt szerdán írta meg, hogy a korábban említett frakciós megbízása a parlamenti ciklus végével lejár.
Tóth Gabi a videójában kitért azokra a felajánlásokra is, amelyeket a választás óta kapott, például hogy menjen a Lidlbe dolgozni vagy takarítónak. Erre úgy reagált, nem bántja meg ezzel senki, és ha úgy alakulna az élete, „akkor ez nekem nem lenne büdös”.
„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.
Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Eldőlt, ki váltja Curtist a Megasztárban: T. Danny a negyedik zsűritag
Megvan a Megasztár teljes új zsűrije, miután a TV2 bejelentette, hogy T. Danny veszi át Curtis helyét. A korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi székébe Dallos Bogi ül be.
Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.
A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.
T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.
T. Danny az elmúlt időszakban a róla szóló dokumentumfilm-sorozattal került a hírekbe, amelyben drogfüggőségéről is beszélt.
A TV2 még az év elején jelentette be a tehetségkutató visszatérését, a zsűri összetétele azonban azóta változott.