BALATON
A Rovatból

Bondoró Fesztivál 2023: karneváli hangulattal várnak Balatonalmádi utcáin

Nagy újdonságokkal és minden eddiginél színesebb programmal jön idén az ötödik Bondoró. Nemzetközi utcaszínházi attrakciók sokasága, nagykoncertek és nem utolsó sorban egy páratlan, új helyszín várja idén azokat, akik ellátogatnak az eseményre.


Az 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál néven megrendezett esemény ettől az évtől Balatonalmádiban folytatódik, s az Öreg-parkban várja régi és új vendégeit, közvetlenül a Balaton partján.

A magyar előadók mellett 10 nemzet összesen 24 nemzetközi produkcióját láthatja itt a közönség június 30. és július 2. között.

Az árnyas ligetekkel tűzdelt ősfás területen nem csupán a Bondoró már jól megszokott, kezdetektől velünk lévő helyszínei rendezkednek be, de új színpadok felhozatala közül is válogathatunk majd.

A fesztivál fő helyszínén, a Bondoró Porondon ez évben láthatjuk a Langaléta Garabonciások gólyalábas utcaszínházát, a Kajárpéci Vízirevüt, a Tűzmadarak Cirkuszcsoport produkcióit. A Porond új helye rögtön a balatoni móló szomszédságában található, a Sóhajok Hídja mellett, így a produkciók hátterét a megunhatatlan vízparti panoráma szolgáltatja. Ez az adottság olyan újdonságok számára is teret enged, mint például Székely Andrea vízi bábszínházi előadása, amit Tündérkönnyek címmel ősbemutatóként a Bondorón láthat majd először a közönség. De lesz vízen járás tűzzel és szaxofonnal is, Vázsonyi János és Turai Bálint (Firebirds) jóvoltából.

Az utcaszínházi vonalat erősíti a Bondoró legújabb helyszíne, ami itt, Balatonalmádiban jelenik meg először, ez a Manézs. A hűsítő árnyékot adó fák ölelésében olyan előadók lépnek fel itt, mint például az óriásbábokat mozgató BAB Társulat, de ide hozza el Manómese című előadását a Simorág TánCirkusz is. Itt láthatjuk az Illaberek BábszínházRobin Hood című előadását, valamint Sarkadi Bence jóvoltából a Világjáró marionetteket, és itt ad utcazene koncertet a közönségnek a Brass On The Road zenekar is.

A fesztivál indulása óta működő Bordűr ez alkalommal is széles választékot kínál a finom dallamok kedvelőinek. Itt ad zenés estet Pokorny Lia színésznő, Kollár-Klemencz László, valamint Lovasi András is, akik szólóesttel érkeznek a Bondoróra. Láthatja a közönség Beck Boróka, azaz Boebeck koncertjét, fellép Áron András ’Apey’, a Meg Egy Cukorka zenekar és a Quack duó is.

Itt láthatjuk Grecsó Krisztián és Szabó Balázs közös előadását, zenél nekünk Youlï, de a Bondoró saját pályázatára jelentkező zenekarok is itt mutatkozhatnak majd be. A fesztivál estéit minden éjjel a Bordűrben zárhatják a táncos lábúak: pénteken az OIEE music, szombaton pedig DJ Bootise triója szolgáltatja a zenét a záróbulik alatt. A Bondoró esszenciáját képviselő sétáló látványosságok ugyancsak felbukkannak majd ezeken az estéken.

A megszokott lendülettel és nemzetközi újcirkuszi produkciókkal tér vissza a Bondoró Színpad, ahol 2023-ban is könnyűzenei nagykoncerteket hallhatunk majd. A nagyszínpadon fellép a Lóci Játszik zenekar és koncertet ad a Fran Palermo is. A szombati napon a FirebirdsRestlesslegs című újcirkuszi előadását láthatja itt a közönség.

További részleteket a fesztivál hivatalos oldalán találtok!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – Kerítésbontással ünnepelnek, ingyenes lett az egyik népszerű keszthelyi strand
Dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere szerint a tó megóvásának egyik kulcsa, hogy az emberek magukénak érezzék a természeti kincset.


„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé tette május 1-jétől a keszthelyi Helikon Strandot a városvezetés. A döntés értelmében a strandot nemcsak a helyiek, hanem minden látogató díjmentesen használhatja. A nyitónapon piknikkel és a strand kerítésének jelképes lebontásával várták az érdeklődőket - közölte Dr. Tóth Gergely a közösségi oldalán.

Keszthely polgármestere szerint a lépéssel egy korábbi ígéretüket váltják valóra.

„Visszaadjuk a Balatont az embereknek”

– írta a polgármester.

Azt is hangsúlyozta, hogy a Balaton mindenkié, és a tó megóvásának egyik kulcsa, ha az emberek magukénak érzik azt.

„Senki sem sajátíthatja ki hazánk természeti kincseit”

– tette hozzá.

A közel 20 ezer négyzetméteres Helikon Strand gondozott zöldfelülettel, árnyas fákkal és tágas napozórészekkel várja a pihenni vágyókat. A fürdőzők rendelkezésére állnak sportpályák, pingpongasztalok, játszótér, beltéri és kültéri zuhanyzók, valamint baba-mama szoba és gyermekmosdó is. A területen több büfé is üzemel.

A városvezető május 1-jén egy videót is megosztott a kerítésbontásról. Az eseményhez azt írta: „Nem a teljes kerítést bontottuk el, csak azt a szakaszát, amellyel nem veszélyeztetjük a fürdőzők, az itt pihenő családok biztonságát. A strandra mostantól szabad a bejárás, kérem, mindenki vigyázzon a terület biztonságára és épségére".

Korábban Keszthelyen csak fizetős önkormányzati strandokon lehetett legálisan fürdeni. A Helikon Strandot 2019-ben már ingyenessé tették, de akkor még csak a helyi lakosok számára, akik lakcímkártyával igazolhatták jogosultságukat. A teljes szabadstranddá alakítást akkor jogi és pályázati okok nem tették lehetővé.

A mostani, mindenkire kiterjedő ingyenességről idén januárban a képviselő-testület támogatta az előkészítést, és felkérte a VÜZ Kft.-t a szabadstranddá alakítás feltételeinek vizsgálatára. A szükséges rendeletmódosítást márciusban fogadták el.

A városvezetés abban bízik, hogy a Helikon Strand ingyenessé tétele más balatoni települések számára is követendő példát mutathat.

A döntés a szezon elején különösen figyelemre méltó, mivel a legtöbb strand csak május második felében vagy júniusban nyitja meg kapuit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Aggasztó jel a Balatonnál: a szárazság miatt egy egész sziget emelkedett ki
A Balatonfenyvesnél felbukkant homokpad a tó alacsony vízállásának következménye. Szakértők szerint a térségből akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat, ami a vízutánpótlást akadályozza.


Drónfelvételen rajzolódott ki a balatonfenyvesi „Majomsziget” – a Balaton átlagvízszintje június elejére mindössze 83 centiméterre csökkent, ami látványos homokzátonyokkal üzeni: tartós a vízhiány, a nyár pedig még csak most kezdődik.

A tartós csapadékhiány miatt Balatonfenyves közelében ismét felszínre került egy különleges homokpad, amelyet a helyiek régóta Majomszigetként emlegetnek – írta a Sokszínű Vidék. A jelenségről csütörtökön drónfelvétel is készült.

A Balaton vízszintje jóval elmarad az ilyenkor megszokott értékektől. Ennek következtében a déli part sekélyebb szakaszán ismét kirajzolódott az a homokos terület, amely korábbi aszályos időszakokban már többször feltűnt.

A szakemberek szerint a probléma hátterében elsősorban a csapadékhiány áll. Bár az elmúlt napokban több helyen érkezett eső, a kiszáradt talaj a lehulló vizet szinte azonnal magába szívja. Emiatt a kisebb vízfolyások sem tudják megfelelően táplálni a Balatont, hiszen sok esetben a víz már azelőtt elszivárog a földben, hogy elérné a tó vízgyűjtő rendszerét.

A szakértői becslések szerint akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat a térségből, ami különösen a Balaton déli vízgyűjtő területén okoz gondot.

A jelenlegi helyzet sokakat emlékeztet a 2011-es rendkívül alacsony vízállású időszakra. Akkor a déli part egyes szakaszain annyira visszahúzódott a víz, hogy helyenként több tíz métert kellett gyalogolni a sekély mederben ahhoz, hogy a fürdőzők elérjék a mélyebb vizet.

A klímaváltozás okozta aszály mellett az emberi beavatkozások – mint a part menti beépítések és a nádasok pusztulása – tovább rontják a tó ökológiai állapotát, veszélyeztetve annak hosszú távú jövőjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Március 15-i hétvége a Balatonnál: rengeteg ingyenes és olcsó program lesz vasárnap estig
Balatonfüred, Keszthely és Balatonkenese is ünnepi programsorozattal készül a nemzeti ünnepre. A szervezők a családokat és a kulturális élményeket keresőket célozzák meg a tavaszi időszakban.


Ha március, akkor Balaton. Aki azt hiszi, hogy a magyar tenger csak a kánikulában nyújt élményeket, az hatalmasat téved. A hétvégén lesz egy tíznapos gasztrokulturális fesztivál záróhétvégéje, ünnepi városi programok, ingyenes kiállítások és természetközeli élmények várják a látogatókat, ráadásul mindez akár egy átlagos napi menü árából is kihozható.

A pénteken induló és vasárnapig tartó időszak tökéletes alkalom arra, hogy okosan és pénztárcabarát módon fedezzük fel a régiót.

A fókuszban a Taste Balaton fesztivál áll, amely több mint ötven helyszínen, közel száz programmal hozza el a gasztronómia és a kultúra izgalmas fúzióját: kifejezetten erős kínálattal kecsegtet, rengeteg ingyenes vagy alacsony költségvetésű opcióval.

Keszthelyen például belépő nélkül nézhető meg a Másik Balaton című analóg fotókiállítás egy központi helyszínen, egészen vasárnapig.

Ugyanitt szombat délután ötezer forintos áron alkotó foglalkozást tartanak gyerekeknek, míg az estét egy felnőtteknek szóló gin-túra és workshop zárja.

Aki inkább a Balaton északi partjának vulkanikus borvidékét célozza meg, Badacsonyörsön tavaszi kovászos workshopokon és lenyűgöző fényfestéses esti sétákon vehet részt. A déli parton Balatonszemes kínál exkluzív, mégis elérhető árú élményeket: a helyi vendéglátók rövidített kóstolómenükkel teszik pénztárcabarátabbá a fesztiválélményt.

"Az elmúlt évek megmutatták, hogy nagy az igény a Balaton gasztrokulturális arcára" – mondta Csapody Balázs a We Love Balatonnak. "Ez egy olyan fesztivál, amit mindenki magának állíthat össze" – tette hozzá Budavári Dóra alapító.

"Óriási öröm számunkra, hogy az eseménynek már szinte kialakult törzsközönsége van" – nyilatkozta Kalas Györgyi programigazgató szintén a We Love Balatonban. A helyi szereplők is érzik a pezsgést.

"Szeretnénk megmutatni a Balaton gazdag ízvilágát és sokszínűségét"

– fogalmazott Joó Zoltán ügyvezető. A gasztronómiai kalandozások mellé a városi, ünnepi események adnak tökéletes keretet. Balatonfüreden péntek estétől vasárnapig tart a városi tavaszi fesztivál, amely tele van ingyenes és olcsó családi programokkal.

Pénteken délután öt órakor egy ingyenes történelmi előadással indul a programsorozat a helyi látogatóközpontban, majd este hatkor hétezer-kilencszáz forintos menüvel egybekötött irodalmi vacsora várja az érdeklődőket.

Szombat délelőtt háromezer forintért családi olajpasztell-foglalkozáson, kora délután hatezer forintért botanikai print workshopon vehetnek részt az alkotni vágyók, fél hétkor pedig elindul a teljesen ingyenes, közösségi élményt nyújtó fáklyás felvonulás.

Vasárnap délelőtt ingyenes huszárcsákó-készítés, majd tizenegy órakor a Tagore-sétányon ünnepi műsor és koszorúzás következik, délután pedig egy interaktív táncház zárja a hétvégét.

Ha valaki csendesebb, falusiasabb hangulatra vágyik, a tó körül több település is készül a nemzeti ünnepre. Balatonkenesén vasárnap reggel fél kilenctől tartanak ünnepi megemlékezést, ahol a kis huszárok toborzása és eskütétele garantáltan leköti a gyerekeket, ráadásul mindez teljesen ingyenes.

Badacsonyban eközben a tavaszi borbarangolós sorozat márciusi állomásai kínálnak kedvező csomagárakat azoknak, akik a jó ár-érték arányú gasztroélményeket keresik.

A kulturális és kulináris programokat érdemes aktív, természetközeli elemekkel kombinálni.

A Kis-Balaton Látogatóközpont vasárnapig előzetes egyeztetéssel fogadja a vendégeket. A tanösvények és emlékhelyek bejárása hűvösebb vagy szelesebb idő esetén is kiváló alternatíva.

Szintén remek és olcsó program a part menti kerékpározás.

"A régiót elektromos bringával felfedezni ráadásul ősszel és tavasszal a legjobb!" – emelte ki Princzinger Péter ügyvezető. A helyi kerékpáros hálózat pontjain rugalmasan lehet bringát bérelni, és a rövid, sík szakaszoknak köszönhetően akár egy fél nap is elegendő egy panorámás kiruccanáshoz.

A főbb vasúti vágányzárak nem érintik ezt a hosszú hétvégét, a pótlóbuszos közlekedés a térség bizonyos szakaszain csak március végén indul, így a megszokott menetrend érvényes.

A vonatokon a kerékpárszállítás is megoldott, de a helyfoglalási szabályokat érdemes indulás előtt az okostelefonos alkalmazásban ellenőrizni. A kulturális nyitóprogramok már ma este elkezdődnek, a workshopok és vacsorák pedig többnyire kis létszámúak és gyorsan telnek, ezért a helyfoglalással érdemes sietni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Korábban nyitnak a balatoni strandok: mutatjuk a 2026-os árakat
Több északi parti település, köztük Csopak és Balatonalmádi is közzétette a 2026-os strandszezonra vonatkozó információkat. A pénztárak van, ahol már május 1-jén kinyitnak a bérletvásárlók előtt.


Idén előbb csobbanhatunk a Balatonban: több északi parti település már májusban nyitja a pénztárakat, és közzétette a 2026-os árakat – a felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak. Ahogy közeledik a jó idő, egyre több Veszprém vármegyei település teszi közzé a strandszezonra vonatkozó információkat – írta a VEOL.

Egyes strandokon már május elején megkezdődik a bérletek értékesítése, míg máshol május közepétől vagy június végétől nyitnak a fizetős időszakok. A legtöbb helyen továbbra is külön szabályozzák a pénztári nyitvatartást és a díjfizetés nélküli időszakokat.

A felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak.

Csopakon a strand május 23-án nyit, de a 3-as pénztár már május 1-jétől várja a bérletet és kártyát váltó vendégeket. Balatonalmádiban szintén május 1-jén indul a 2026-os strandbérletek értékesítése a Wesselényi strand főbejáratánál.

Révfülöpön a Napfény Strand már holnap, április 30-án látogathatóvá válik egészen szeptember 27-ig, a hivatalos strandszezon pedig június 20-tól augusztus 30-ig tart. Zánkán június 20-tól augusztus 30-ig kell fizetni, a pénztárak 8 és 19 óra között működnek.

Tihanyban a Sajkodi strand 800 forintos felnőtt napijeggyel üzemel, míg a Hajóállomási strandon az egyszeri felnőtt belépő 1250, a korlátlan napijegy 1650 forint.

Badacsonytomajon és Badacsonyban a strandok május utolsó hétvégéjén nyitnak, a felnőtt napijegy 1500 forint, hétvégén 1700 forint, a gyermekjegy 800, a nyugdíjas pedig 1000 forint. Balatonakaliban a Mandulavirág strand június 19-től augusztus 30-ig tart nyitva, ahol a felnőtt belépő 1800, a gyermekjegy 1000, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 1200 forint.

Örvényesen a szabadstrand kötelező nyitvatartása június 1. és augusztus 31. között naponta 9 és 18 óra között tart. Balatonszepezden a Központi, a Szepezdfürdői és a Viriusi strand június 21-től augusztus 24-ig fizetős, a felnőtt napijegy a Központi strandon 1500, a másik kettőn 1000 forint.

Siófok (Nagystrand - Plázs): A szezonnyitó események és koncertek már 2026. május 22-én (pénteken) elkezdődnek. A Plázs hivatalos programjai innentől látogathatók.

A legtöbb helyen már bankkártyával is lehet fizetni. A szakemberek továbbra is azt javasolják, hogy a déli órákban kerüljük a napozást, és gondoskodjunk a folyamatos folyadékpótlásról, valamint a megfelelő napvédelemről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk