Betiltanák az ízesített hevítéses dohánytermékek árusítását az Európai Unióban annak érdekében, hogy 2040-re öt százalékra csökkenjen a dohányzók száma az unión belül - közölte az Európai Bizottság szerdán.
A testület azért akar fellépni a hevítéses dohánytermékek ellen, mert ezek eladása rohamosan megugrott Európában az elmúlt években. Júniusi jelentésük szerint 2018 és 2020 között az ilyen típusú cigaretták eladása 924 millióról 19,7 milliárdra nőtt, ami több mint 2000 százalékos növekedés.
Stella Kyriakides, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa elmondta, hogy tízből kilenc esetben a tüdőrák oka a dohányzás, ezért az a cél, hogy minél inkább visszataszítóvá tegyék a cigarettázást, ezzel megvédjék az állampolgárok egészségét és életeket mentsenek meg.
Az Európai Bizottság javaslatát - amely csak a dohányhevítéses elektromos cigarettákra terjedne ki, a csak nikotint tartalmazókra, mint például az Elf Barra nem - az Európai Tanács és az Európai Parlament is tárgyalja majd. Ha elfogadják, a tagországoknak nyolc hónapjuk lesz arra, hogy jogszabályt hozzanak a rendelkezésről, és további három hónapjuk ennek érvényesítéséig.
Betiltanák az ízesített hevítéses dohánytermékek árusítását az Európai Unióban annak érdekében, hogy 2040-re öt százalékra csökkenjen a dohányzók száma az unión belül - közölte az Európai Bizottság szerdán.
A testület azért akar fellépni a hevítéses dohánytermékek ellen, mert ezek eladása rohamosan megugrott Európában az elmúlt években. Júniusi jelentésük szerint 2018 és 2020 között az ilyen típusú cigaretták eladása 924 millióról 19,7 milliárdra nőtt, ami több mint 2000 százalékos növekedés.
Stella Kyriakides, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa elmondta, hogy tízből kilenc esetben a tüdőrák oka a dohányzás, ezért az a cél, hogy minél inkább visszataszítóvá tegyék a cigarettázást, ezzel megvédjék az állampolgárok egészségét és életeket mentsenek meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Utolsó simítások az ünnepi beszéden. Kevesebb mint két óra múlva találkozunk a Nemzeti Meneten, a Deák téren”- írta Magyar Péter a Facebookon. A politikus egy olyan fotót mellékelt a bejegyzéshez, amin látható a délutáni ünnepi beszédének egy része.
„Most vagy soha! Hív a haza!” - zárult a poszt.
A TISZA Nemzeti Menete a Deák térről indul, és a Hősök terén lesz a fő rendezvény. Magyar Péternek nem engedték meg, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet, a menet és a gyűlés idejére pedig a drónrepülést is betiltották. Furcsa, letakart óriásplakátokat is látni lehet a helyszínen.
„Utolsó simítások az ünnepi beszéden. Kevesebb mint két óra múlva találkozunk a Nemzeti Meneten, a Deák téren”- írta Magyar Péter a Facebookon. A politikus egy olyan fotót mellékelt a bejegyzéshez, amin látható a délutáni ünnepi beszédének egy része.
„Most vagy soha! Hív a haza!” - zárult a poszt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, miért rendeltek el légtérzárat: Gripenek húztak át a Parlament felett
A Honvédelmi Minisztérium minden bizonnyal erre hivatkozva rendelt el légtérzárat a Nemzeti Menet idejére. Igaz, ez nem magyarázza, miért nem szállhatnak fel drónok egészen fél négyig.
Miután a Békemenet megérkezett a Kossuth térre, 56-os hősöket hívtak fel a színpadra. Majd bejelentkezett rádión a Gripen kötelék, amely Budapest felé tartott.
"A magyar parlament kupolája majdnem 100 méter magas, a Gripenek itt középen fognak áthúzni, körülbelül 150 méteres magasságban, tisztelegve 1956 áldozatai, mártírjai és minden túlélő előtt" - mondta Rákay Philip műsorvezető.
Másodpercekkel később csakugyan megérkeztek a gépek.
A Honvédelmi Minisztérium minden bizonnyal ezért rendelt el légtérzárat. Az Állami Légügyi Főosztály 12:30 és 15:40 között zárta le a légteret, katonai művelet végrehajtására hivatkozva. Emiatt visszavonták a korábban Tisza Pártnak kiadott engedélyt is, ők ugyanis drónnal szerették volna rögzíteni a Nemzeti Menetet, amely délután kettőkor indul a Deák térről a Hősök terére.
Amikor Magyar Péter az indoklás nélküli légtérzárat kifogásolta, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár így válaszolt egy posztban: "Tudjuk, hogy a kiskakas azt hiszi, a nap is miatta kel fel, de az elrendelt légtérzárnak biztonsági oka van, ami minden rendezvényen a legfontosabb szempont." Az államtitkár még rejtélyesen hozzátette: "október 23-án minden kiderül."
Az egyelőre viszont még nem derült ki, ha a gépek negyed kettő körül átrepültek, miért tart a légtérzár egészen fél négyig.
Miután a Békemenet megérkezett a Kossuth térre, 56-os hősöket hívtak fel a színpadra. Majd bejelentkezett rádión a Gripen kötelék, amely Budapest felé tartott.
"A magyar parlament kupolája majdnem 100 méter magas, a Gripenek itt középen fognak áthúzni, körülbelül 150 méteres magasságban, tisztelegve 1956 áldozatai, mártírjai és minden túlélő előtt" - mondta Rákay Philip műsorvezető.
Másodpercekkel később csakugyan megérkeztek a gépek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Betiltani nem tudták, így inkább kiírták Orbánra, hogy PRIDE
A Fidesz kampányfőnöke egy olyan pulóvert vett fel, amin a miniszterelnök fotója mellett egy felirat is olvasható. Orbán Balázs így indult a Békemenetre.
Orbán Balázs nem akármilyen pulóverben látható a Facebookon, a Békemenetet hirdető posztjában. A miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz kampányfőnöke
egy olyan ruhadarabot vett fel, amin a miniszterelnök fotója mellett egy PRIDE felirat is olvasható,
A lap emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor a februári évértékelőjén közölte: „Azt tanácsolom, a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészületeivel.” Ezután a nyáron minden idők legnagyobb Pride-ját tartották meg Budapesten, és az őszi pécsi is rekordot döntött.