KÉK HÍREK
A Rovatból

Bankrablást imitált, hogy ne kelljen többé a feleségével élnie, börtön helyett házi őrizetre ítélték

Az amerikai férfi a hatóságoknak elmondta, egy vita után közölte a feleségével, hogy inkább börtönbe menne, mintsem otthon maradjon vele. Komolyan gondolta.
F. O. - szmo.hu
2026. január 23.



Börtönbe akart menni, hogy végre megszabaduljon a feleségétől, a bíró mégis hazaküldte az amerikai Kansas államban élő férfit. Lawrence John Ripple tavaly szeptemberben besétált egy helyi bankfiókba, amely mindössze egy háztömbnyire volt a rendőrkapitányságtól, és egy cetlit csúsztatott a pénztárosnak – írta a The Kansas City Star. „Fegyverem van, adjon pénzt” – állt a fenyegető üzenetben.

Miután a rémült alkalmazott átadott neki 2924 dollárt, a férfi nem menekült el, hanem leült a bank előterében, és megvárta, amíg a rendőrök megérkeznek.

A férfi később a hatóságoknak elmondta, a rablócédulát a felesége szeme láttára írta meg egy vita után, és közölte az asszonnyal, hogy inkább börtönbe menne, mintsem otthon maradjon vele.

A tárgyaláson kiderült, hogy a korábban törvénytisztelő, büntetlen előéletű Ripple egy 2015-ös, négyszeres bypass-szal végzett szívműtét után depresszióval küzdött.

A betegséget nem diagnosztizálták, az ingerlékenységként jelentkezett, ezért az idős férfi nem is gondolta, hogy orvoshoz kellene fordulnia. Védője, Chekasha Ramsey a rablást egyenesen „segélykiáltásnak” nevezte. „Ripple úr érti, mit tett, és tiszteli a törvényt, amit a múltbeli magatartása is jelez” – mondta az ügyvéd, aki hozzátette, a férfi azóta megfelelő gyógyszeres kezelést kap, és feleségével együtt kötelező tanácsadásra jár.

Bár Ripple akár 37 hónap börtönt is kaphatott volna, az ügyész és a védő is enyhítésért folyamodott, amit meglepő módon a kirabolt bank alelnöke és a megfenyegetett pénztáros is támogatott. A bíró végül hat hónap házi őrizetre, három év felügyelt próbaidőre és 50 óra közösségi szolgálatra ítélte.

Ezen felül 227 dollárt kell fizetnie a banknak a dolgozók kiesett munkaidejéért, és 100 dollárt az áldozatsegítő alapba. Az ügyész szerint rendkívül szokatlan, hogy egy bankrabló ne kapjon letöltendő börtönbüntetést. „A híradásokban elsikkadt, hogy Ripple úr bement egy bankba, kirabolta, és ott is maradt” – magyarázta Sheri Catania helyettes szövetségi ügyész, aki elmondta, a férfi azonnal visszaadta a pénzt, és bár fegyverrel fenyegetőzött, csupán egy körömvágó csipeszt és egy hajkefét találtak nála.

Ripple a bíróságon bocsánatot kért a banktól és a pénztárostól is. „Nem állt szándékomban úgy megijeszteni őt, ahogyan tettem” – mondta a férfi. Hozzátette, a megfelelő gyógyszerekkel sokkal jobban van. „Most nagyszerűen érzem magam. Újra a régi önmagam vagyok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
24.hu: kirepült a kisbuszból, életveszélyesen megsérült az M1-esen balesetező moldáv kocsi sofőrje
A moldáv rendszámú kisbusz vezetője feltételezések szerint elaludhatott a volánnál, ezért ütközött neki egy, a korábbi baleset miatt álló teherautónak az M1-es autópályán. Őt és egy másik utast kórházba szállítottak, hét másik utas a helyszínen meghalt.


A moldáv kisbusz sofőrje az ütközés erejétől kirepült a járműből, de egy utasával együtt túlélte a péntek hajnali, M1-es autópályán történt tragédiasorozatot, amelyben összesen nyolcan vesztették életüket – írta a 24.hu.

Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette a lapnak, hogy a kisbusz vezetője a tragédia egyik túlélője.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Szűcs Brigitta a két túlélő sérüléseiről részletesen is beszélt.

„Egy életveszélyesen megsérült férfit emelt szintű légútbiztosítás után lélegeztetve szállítottak bajtársaink a győri kórházba, egy férfi súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett, fájdalomcsillapítás, rögzítés után őt is kórházba szállították.”

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a feltételezések szerint mind a török kamion, mind a moldáv kisbusz vezetője elaludhatott a volán mögött.

A tragédiasorozat péntek hajnalban, kevesebb mint egy óra alatt történt Győr közelében. Az első baleset 4:30 körül következett be az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, ahol egy török kamion egy tereléssel elzárt úton leállított munkagépnek ütközött, majd kigyulladt. A sofőr a helyszínen életét vesztette.

Alig háromnegyed órával később, 5:15 körül, mintegy 1600 méterrel arrébb egy moldáv rendszámú kisbusz – vélhetően a belassuló forgalom miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán teherautó hátuljának. A kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten meghaltak.

A helyszínen készült felvételek alapján az érintett szakaszon forgalomterelés volt érvényben, amit sárga útburkolati jelek és munkagépek is jeleztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 12.



Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,

török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.

Az is kiderült, hogy

a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.

A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,

ketten megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó képeken az M1-esen történt hajnali tragédia: így küzdöttek a tűzoltók a lángoló kamionnal
Megdöbbentő képeket tett közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon az M1-es autópályán történt halálos balesetek mentési munkálatairól. Összesen nyolc ember halt meg a tragédiában.


Ahogy már hírt adtunk róla, szörnyű tragédia történt pénteken hajnalban Győr térségében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss beszámolója szerint munkagépekkel ütközött egy gyümölcsöt szállító kamion az M1-es autópályán Töltéstava térségében, az országhatár felé vezető oldalon. Az ütközés után a kamion kigyulladt, a járműben egyedül utazó sofőr életét veszítette.

A győri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, habosított vízsugarakkal megfékezték a lángokat, majd munkagép segítségével megbontották a kamion rakterét és visszahűtötték a felhevült részeket.

Az egységek áramtalanították a munkagépeket, amelyek szintén megsérültek a balesetben.

A tűzeset miatt feltorlódott sorban egy teherautóba hajtott hátulról egy kilencszemélyes kisbusz. Kilencen utaztak a járműben, közülük heten életüket veszítették,

ketten pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, őket a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók emelték ki a roncsok közül. Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták.

A katasztrófavédelem által közzétett fotókon látszik, milyen óriási tűz keletkezett az első ütközéskor, a kamion lángokban állt. A kisbusz első fele pedig gyakorlatilag eltűnt, miután a teherautónak ütközött.

Képgaléria a két halálos balesetről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Balatoni lakásából irányította a milliárdos számlagyárat, de a NAV közbeszólt, mielőtt Thaiföldre menekült volna
Egy férfi a balatoni ingatlanjából irányított egy, az államnak 800 millió forintos kárt okozó számlagyárat. A nyomozók azelőtt csaptak le rá, hogy a teljes bűnszervezetet Thaiföldre költöztethette volna.
M.M. / Fotó: NAV - szmo.hu
2026. június 12.



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal zalai nyomozói csaptak le egy csaknem 800 millió forintos csalást elkövető bűnszervezetre, amelynek felszámolásakor 25 embert állítottak elő. A hatóság több mint 1,2 milliárd forint értékben rendelt el vagyonbiztosítást és hajtott végre lefoglalásokat – írja az MTI a hatóság pénteki közleménye alapján.

A NAV által szervezett akcióban a Balatontól Pest vármegyéig összesen 23 helyszínen tartottak razziát a pénzügyőrök, a bevetési igazgatóság járőreinek és informatikai szakembereinek támogatásával.

A hálózat irányítója balatoni ingatlanából vezette a műveleteket, és az elfogásakor kiderült, hogy a központját éppen Thaiföldre akarta áthelyezni.

A szervezet vezetőjének balatoni lakása feletti irodában működött a központ, ahol a nyomozók megtalálták a számlagyárhoz tartozó cégek teljes dokumentációját, bélyegzőit, bankkártyáit és kommunikációs eszközeit. Az ügyben eddig 25 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötnek a bíróság már elrendelte a letartóztatását is.

A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérítésére több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosítottak vagyonelemeket. Ingatlanokat és nagy értékű gépjárműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben, lefoglaltak 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot, a bankszámlákról pedig 315 millió forint feletti összeget vontak el. Emellett a hatóság csaknem 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet is lefoglalt.

A nyomozás jelenlegi állása szerint egy többszintű, folyamatosan változó cégekből álló számlázási láncolatot tárhattak fel.

A NAV szerint a hálózat papíron egymástól jelentősen különböző tevékenységeket számlázott, például építőipari és szerelési munkákat, takarítást vagy informatikai szolgáltatásokat, amelyek a valóságban sosem történtek meg.

A láncolat alsóbb szintjein lévő cégek nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet, a valódi céljuk az volt, hogy a kiállított hamis számlák ellenértékét egy jutalék levonása után visszajuttassák a számlabefogadóknak.

Ezek a cégek a hamis számlák felhasználásával kerülték el a jelentős összegű áfa megfizetését. A NAV bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz.

Videó a NAV-akcióról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk