Azonnal szörnyethalt, a hetedikről ugrott le egy férfi Újpalotán
A 37 éves férfi a panelház hetedik emeletéről ugrott ki, írja a 15.kerulet.ittlakunk.hu. A zuhanást nem élte túl. Az idegenkezűséget kizárta ez esetben a rendőrség.
A 37 éves férfi a panelház hetedik emeletéről ugrott ki, írja a 15.kerulet.ittlakunk.hu. A zuhanást nem élte túl. Az idegenkezűséget kizárta ez esetben a rendőrség.
A moldáv kisbusz sofőrje az ütközés erejétől kirepült a járműből, de egy utasával együtt túlélte a péntek hajnali, M1-es autópályán történt tragédiasorozatot, amelyben összesen nyolcan vesztették életüket – írta a 24.hu.
Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette a lapnak, hogy a kisbusz vezetője a tragédia egyik túlélője.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Szűcs Brigitta a két túlélő sérüléseiről részletesen is beszélt.
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a feltételezések szerint mind a török kamion, mind a moldáv kisbusz vezetője elaludhatott a volán mögött.
A tragédiasorozat péntek hajnalban, kevesebb mint egy óra alatt történt Győr közelében. Az első baleset 4:30 körül következett be az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, ahol egy török kamion egy tereléssel elzárt úton leállított munkagépnek ütközött, majd kigyulladt. A sofőr a helyszínen életét vesztette.
Alig háromnegyed órával később, 5:15 körül, mintegy 1600 méterrel arrébb egy moldáv rendszámú kisbusz – vélhetően a belassuló forgalom miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán teherautó hátuljának. A kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten meghaltak.
A helyszínen készült felvételek alapján az érintett szakaszon forgalomterelés volt érvényben, amit sárga útburkolati jelek és munkagépek is jeleztek.
Egy titokban rögzített felvételen a Madeleine McCann-ügy német fő gyanúsítottja, Christian Brückner káromkodva panaszkodik, hogy az ügy tönkretette az életét, miközben ismét tagadja, hogy köze lenne a háromévesen eltűnt kislányhoz.
A férfi a rá nehezedő nyomás miatt dühöng – írja a LADbible egy állítólag titokban rögzített felvétel alapján. Brückner ezen a következőket mondta:
„Nem mehetek ki az utcára. Az emberek azt hiszik, én öltem meg Maddie-t. Tönkreteszi az életem” – mondja a felvételen a férfi.
A férfi ezután homályos utalást tett arra, mit csinált a kislány eltűnésének éjjelén: „Nem árultam el neked, hol voltam, amikor Maddie eltűnt” - mondta nevetve, majd hozzátette: „Túl sokat mondtam.” Azt is elmondta, hogyan kerüli el az őt figyelő rendőröket, és állítása szerint nem fél egy esetleges brit kiadatástól sem. Azt nem tudni, pontosan mikor készült a felvétel.
Brückner korábban megtagadta, hogy beszéljen a brit nyomozókkal, akik egy másik ügyben kiszabott börtönbüntetéséből való szabadulása után keresték meg. A német hatóságok 2020 óta a McCann-ügy fő gyanúsítottjaként tartják számon, de vádat nem tudtak emelni ellene a kislány eltűnésével kapcsolatban.
Azóta Németországban rendőri megfigyelés alatt állt, bár a legfrissebb, egymásnak ellentmondó hírek szerint ez a felügyelet átalakulhatott. A brit nyomozás fókuszában álló férfit idén februárban a helyi tiltakozások miatt más településre költöztették.
Két napra, kedden és szerdán lezárják Dunapataj katolikus és református temetőjét, mert a hatóságok négy holttestet emelnek ki a sírokból – tudta meg a 444.hu. A lezárás idején senki nem látogathatja a sírhelyeket, és temetéseket sem tartanak.
Az intézkedést Dusnoki Csaba, a település polgármestere és a helyi temetkezési vállalkozó is megerősítette.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal írásban azt közölte, hogy együttműködnek a nyomozókkal, de többet nem árulhatnak el az ügyről: „Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal együttműködik a nyomozó hatósággal, azonban a folyamatban lévő eljárásra tekintettel részletesebb tájékoztatást nem tud adni. Tájékoztatjuk, hogy a temető lezárása nem tartozik hatóságunk jogkörébe.”
A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy fogadták a sajtó megkeresését.
A gyanú onnan ered, hogy azokban a házakban, ahol a holttesteket megtalálták, vagyon elleni bűncselekmények nyomaira bukkantak.
Most azt vizsgálják, hogy a lopások mellett történt-e személy elleni erőszak is.
A holttesteket minden esetben a reggeli órákban találták meg, és volt olyan áldozat, akinek előző este még látszólag semmi baja nem volt.
Börtön várhat arra a 35 éves férfira, aki egy házilag átalakított elektromos kerékpárral elgázolt, majd eszméletlenül az úton hagyott egy gyalogost a walesi Newportban. A sofőr egy egyirányú utcában, világítás nélkül, a forgalommal szemben haladt, amikor a balesetet okozta. A vádlott a bíróságon bűnösnek vallotta magát baleset okozásában, érvényes vezetői engedély nélküli vezetésben és cserbenhagyásban – írja a The Sun.
Az orvosok súlyos agyrázkódást állapítottak meg nála, és közölték vele, hogy további komoly vizsgálatok várnak rá. „Azt mondták, fél évig nem vezethetek, és kivizsgálásra szorul a szívem és az agyam –
– nyilatkozta az áldozat.
A férfinak egy három-négy órás időszak teljesen kiesett, és egy darabig korábbi emlékei is hiányosak voltak:
Csak két nappal a baleset után derült ki számára az igazság, amikor két szomszédja megmutatta neki a térfigyelő kamera felvételét, amely rögzítette a gázolást.
E-Bike Rider who knocked dad out cold by mowing him down faces jail after shocking CCTV showed hit-and-run crash
— NYC News 24 ?️ (@NYCNews24) June 12, 2026
Shocking CCTV showed Sam Bevan, 33, being flung off his feet while crossing the road in Newport, Wales. pic.twitter.com/uBiz29KTyG
A férfi azóta is a történtek hatása alatt van:
Hozzátette, megkönnyebbült, hogy végre tudja, mi történt, de frusztrálja a tudat, hogy egyszerűen otthagyták az út közepén. Ugyanakkor szerencsésnek érzi magát. „Lehetett volna igazán súlyos is, ha mondjuk egy gyerekkel, egy idős emberrel, vagy valaki olyannal történik, aki kisebb termetű – elég szerencsés voltam.”
A bíróságon kiderült, hogy a balesetet okozó jármű eredetileg egy hagyományos kerékpár volt, amit később alakítottak át. Az Egyesült Királyságban – az uniós és magyar szabályozáshoz hasonlóan – csak azok az elektromos kerékpárok minősülnek legálisnak, amelyek motorja legfeljebb 250 wattos, és 25 km/órás sebességnél lekapcsol a rásegítés. Az ennél erősebb vagy házilag módosított járművek már segédmotoros kerékpárnak számítanak, amelyekre jogosítvány is kötelező. A vádlott jogosítvány nélkül vezetett, most ideiglenesen eltiltották a vezetéstől, az ítéletet később hirdetik ki.