SZEMPONT
A Rovatból

„Az újszülöttek számára nem az a veszélyes, ha szülésznő segíti őket a világra, hanem az, ha rosszul bánnak velük”

A szülési rendszer tervezett átalakítása akár előrelépés is lehetne, de bármilyen változás előtt egységesen biztonságossá kell tenni az ellátást - mondja Keszler Viktória, a Másállapotot a szülészetben! Egyesület egyik alapítója.


Gyökeresen átalakítaná a szülészeteket a kormány. Az úgynevezett „I. progresszivitási szintű” szülészeti ellátás azt jelentené, hogy a komplikációmentesnek ígérkező szüléseket olyan szülőszobákban végeznék, ahol nem lenne koraszülött-intenzív, neonatológus, újszülött-szakápoló, altatóorvos, valamint intenzív terápiás orvos sem. Baj esetén a kismamákat átvinnék máshová, maxium 30 perc alatt. A feltételrendszert tekintve mindez egy intézményen belüli otthonszülésre hasonlítana, azzal a különbséggel, hogy míg ott kizárólag bábák (szülésznők) vezetik le a szülést, itt szülészorvos azért lenne a helyszínen.

A rendelet-tervezet bírálói szerint az átalakítás veszélyeket hordoz magába, mert váratlan komplikációk bármikor adódhatnak. Támogatói úgy érvelnek, az otthonszülések statisztikái nem mutatják, hogy veszélyes lenne az ilyen feltételekkel történő szülés. Keszler Viktóriával, a Másállapotot a szülészetben! Egyesület egyik alapítójával arról beszélgettünk, mik lehetnek a valódi kockázatok.

– Mit gondolnak a kormány által tervezett módosításról?

– Lehetne ez egy fellélegzés, hogy végre meghallották a társadalmi igényt, az anyák és apák hangját, hogy legyen születésház, köztes választás az otthon és a kórház között, de bennünk elsőre nem tudott a megelégedettség érzése megjelenni. Nem tiszta, hogy ez most a szakemberhiányra adott válasz csupán, mert sokakban felmerült, hogy esetleg a bezárás határán lévő szülészeteket akarnák ilyen módon megtartani. De a rendelettervezetet olvasva kérdés marad az is, hogy

a nők választhatnak-e majd, hogy itt akarnak-e szülni, és hogy itt is szakorvosok lesznek-e akkor, vagy a szülésznői ellátásra építenek?

Ezt azért hozom fel, mert a nemzetközi gyakorlatban a születésház, ami sokunknak eszébe jut az alacsony progresszivitási szintű intézményről, olyan hely, ahol jól képzett, kompetens, számos feladatot önállóan ellátni képes szülésznők dolgoznak, mint az angliai midwife-led unit részlegekben.

– Tehát itt sem nyílna tér a bábáknak?

– A jelek nem errefelé mutatnak. Voltak a múltban is ilyen törekvések, hogy lehetne szülésznői várandósgondozás, nagyobb tere a szülésznőknek, de ezek sem valósultak meg a gyakorlatban, és az intézeten kívüli szülésben dolgozó szakemberek helyzete is nehezített. Azt gondolom, hogy a kompetenciák eloszlása nem változik. A magyar társadalmat inkább az foglalkoztatja, hogy a csecsemők veszélybe kerülhetnek-e egy ilyen rendszerben.

– És veszélybe kerülhetnek?

– Ha az a kérdés, hogy önmagában egy alacsony progresszivitási szint, vagy a szülésznői ellátás veszélyezteti-e az újszülött életét, arra mindenképpen azt mondhatjuk, hogy nem. Ha a szülésznőben gondolkozunk, akkor a szülésznő vagy bába abszolút lehetne az a kompetens szakember, aki képes arra, hogy a fogantatástól a gyermekágy végéig ezt a folyamatot végigkísérje, és az újszülött, illetve még korábban magzat és az édesanya egészségét támogassa. Ezért van fontossága a kockázatbecslésnek, a rizikóbecslésnek. A szülésznő az alacsony kockázatú várandósokat képes teljes körűen ellátni, azaz azokat az eseteket, amikor az édesanya egészséges, és tudjuk, hogy a babának sincs olyan várandósság alatti komplikációja vagy olyan állapota, ami esetleg alacsony születési súlyt, koraszülést, veszélyeztetett állapotot eredményezne. Egy normál várandósság, és egy élettani szülés kísérésére abszolút képes a szülésznő. Ő a kompetens szakember. Ez azért is fontos, mert azt tudjuk, hogy másfajta tudást igényel az élettani folyamatok támogatása, mint a kóros folyamatoké.

Nem minden jó orvos jó szülész, ez más kompetencia.

Tehát az orvos feladata is nagyon fontos, de alapvetően őt arra képezték ki, hogy ezeket a veszélyhelyzeteket felismerje és elhárítsa, és pont miközben ezt elhárítja, esetleg a vajúdást megakaszthatja, vagy az ellátásból fakadhat mellékhatás, kockázat, ami akkor elfogadható, ha komplikációt, súlyos veszélyhelyzetet kell elhárítani, de a normál élettani folyamatokat lassítani vagy terhelni ezzel teljesen felesleges, indokolatlanul végezve pedig ártalmas lehet.

A szülésznő abszolút egy kompetens szakember, aki képes felismerni pont azt, hogy mikor van az élettani folyamatoktól eltérés, akár a várandósság, akár a szülés idején, és számtalan eszköze van, hogy ezt kezelni is tudja.

Zárójelben hozzáteszem, hogy Magyarországon ezekhez meg kéne erősíteni az önállóságukban a szülésznőket, de alapvetően világszerte a szülésznő, mint szakma, abszolút alkalmas arra is egyébként, hogy CTG eredményt értékeljen, szívhang-hallgatást végezzen, tehát megítélje és nyomon kövesse a baba és az anya állapotát, és a szülés után pedig egyértelműen alkalmas arra, hogy a babát megvizsgálja, felmérje az állapotát. Ehhez nem kell egy külön szakember, és egyébként veszélyes is, ha erre az a szakember nem képes, aki világra segíti a babát, mert az azért késlekedéssel járhat, ha oda kell hívni valakit. Tehát fontos, hogy a szülést kísérő szakember, legyen az akár orvos, akár szülésznő, képes legyen az újszülöttet megvizsgálni, és ha szükséges, akkor újraélesztést végezni, és hogy ezt a tudást évente meg is újítsa. Tudjuk, hogy Magyarországon jelenleg egyedül az otthonszülésben dolgozó szülésznők azok, akiknek ezt a vizsgát évente meg kell újítaniuk.

– Elképzelhető, hogy most ez a szemlélet erősödik majd?

– Ebből a rendelettervezetből még bármi is lehet. Nem mondanám azt, hogy nyugodtak lehetünk afelől, hogy ebből nem sül ki nőket és kisbabákat veszélyeztető helyzet, mert ha nem változik meg az ellátás módja, színvonala és fókusza, akkor ez rossz is lehet a nőknek és a kisbabáknak.

De nem attól kell félteni az anyákat és a babákat, hogy nem lesz ott egy neonatológiai team, vagy hogy nincs ott műtő, hanem attól, hogy aki jelen van, az nem felkészült abban, hogy azt az élettani folyamatokat kísérje, felismerje és kezelni tudja a komplikációkat.

De az nagyon-nagyon félreviszi a diskurzust, ha most elkezdjük azt mondani, hogy minden nőnek arra lenne szüksége, hogy műtő legyen mellette, és hogy ott legyen a gyermekorvosi team. Egy ilyen vita újbóli megnyitása visszalépés lesz az időben, hiszen már eleve tudjuk az intézeten kívüli szülés körül lefolytatott társadalmi párbeszédből, hogy ez nem így van. Szerintem fontos kimondani, hogy tudjuk, hogy az újszülöttek számára nem az a veszélyes, ha szülésznő segíti őket a világra, hanem az, ha rosszul bánnak velük, és ha a várandósság alatt nem veszik komolyan az anya jelzéseit, panaszait. Ahhoz számos eszközünk van, hogy a várandósság alatt fel tudjuk mérni, hogy melyik anya-baba páros igényel fokozott gondozást, figyelmet, erre szolgálhat a rizikó becslése például.

– És akkor olyan ellátást tudnak rendelni mellé, amire várhatóan szüksége lehet.

– Igen. Többszintű intézmények vannak a várandósság alatt és a szülés alatt. Ezért fontos a személyre szabott gondozás, és azt mindig elmondjuk, hogy tulajdonképpen

egyet tudunk a szülészeti ellátásról világszerte, hogy attól lesz biztonságos, ha megvalósul az egy szülő nő, egy szülésznő arány.

Ez nagyjából konyhanyelven azt jelenti, hogy lehet nekünk bármekkora teamünk és akárhány szakemberünk és száz műtőnk, de ha az a várandós nem kap személyre szabott gondozást, figyelmet és támogatást, hanem magára hagyják őt a folyamat közben, akkor ez a kockázatos. Ahhoz, hogy ez a személyes gondozás megvalósuljon, elég lehet akárcsak egy szakember is, aki fel van készítve arra, hogy a szülés alatti folyamatokat és a gyermekágy első perceit felkészülten tudja támogatni. Az lenne fontos, hogy mindenki, aki ott van a születés körül, legyen az akár egy szakorvos, akár egy szülésznő, akár egy csecsemős nővér, tehát aki ott van, az mind legyen képes újszülöttet újjáéleszteni. Ennek vannak működő gyakorlatai, amit el lehet és kell sajátítani.

– Önökkel konzultáltak arról, hogy milyen változásokat terveznek?

– Nem, teljesen villámcsapásként ért minket és szerintem mindenkit. Nem feltétlenül az a lényeg, hogy a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom tudjon róla, de az rendkívül meglepő, hogy erről sem informális, sem semmilyen csatornán nem tudott senki sem. Pedig az elmúlt pár évben történtek már olyan változások a szülészetben, például a jogviszonytörvény, a hálapénz eltörlése, amikor kiderült, hogy hiába az alapvetően jó cél, előkészítés, egyeztetés nélkül ezek nem hozzák a várt eredményt. Sokan hangsúlyoztuk az elmúlt egy napban, amióta a sajtóban ennek a tervnek híre ment, hogy bármilyen változás előtt egységesen biztonságossá kell tenni az ellátást.

Végre betölthetnénk egy hiányt, ami eddig nem volt, és lehetne egy olyan ellátási szint, ahol az alacsony kockázatú várandósok méltó, tiszteletteljes, támogató ellátást kapnak, azonban az ellátás jelen állapotában nem alkalmas erre.

Nem ócsárolni akarom a szakembereket, de nagyon sok minden hiányzik ahhoz a képzésekben, munkakörülmények terén, a szakmai felügyeletben, az irányelvekben, hogy a szakemberek a tudásuk legjavát tudják nyújtani, és az ellátás biztonságos legyen.

– Amennyiben ez egy TB által finanszírozott ellátás lenne, eközben fizetni kell a hasonló feltételeknek megfelelő, hasonló ellátást igénylőknek, akik ezt az otthonukban veszik igénybe. Mire föl ez a különbség?

– Az alapvető jogok biztosa kimondta, hogy nem teljesíti az állam a várandós nők önrendelkezési jogának védelmével összefüggő kötelezettségeit akkor, amikor

az intézményi szülést teljes mértékben, az intézményen kívüli otthonszülést viszont egyáltalán nem finanszírozza a társadalombiztosítás, így nem teljes a választás szabadsága.

Holott az minden magyar nőnek joga lenne, hogy megválaszthassa a szülése helyszínét. Az állam az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatos teherbíró képesség korlátosságára hivatkozott, amit akkor az ombudsman elfogadott, de kimondta, hogy az államnak meg kell teremtenie a várandós nő számára az érdemi választás lehetőségét, ahhoz jogilag biztonságos környezetet, valódi alternatívát kell nyújtania, és nem tántoríthatja el indokolatlan adminisztratív és pénzügyi akadályokkal. Nem az én asztalom eldönteni, hogy más-e a tervezett ellátás, mint az intézeten kívüli szülés, de ez mindenképpen vet fel kérdéseket, hogy ha most ugyanazokkal a feltételekkel a nők hasonló ellátást igénybe vehetnek intézményen belül, akkor miért nem kaphat TB finanszírozást az intézeten kívüli szülés. Ha itt majd hiányzik az, amit sokan a kórház plusz előnyének tartanak, a műtő vagy a neonatológus, akkor valóban ez még inkább felveti ezt a kérdést. Eddig is probléma volt, hogy az intézeten kívüli szülés nem támogatott, de innentől kezdve még érthetetlenebb.

– Most, hogy ez a tervezet kikerült, kezdeményeztek-e valamilyen szakmai egyeztetést ezzel kapcsolatban?

– Ez egy nagyon friss fejlemény. Az elmúlt egy napban nem írtunk a minisztériumnak. Ahogy jeleztem, folyamatos egyeztetésben vagyunk, tehát már van eleve pát futó ügy, ami miatt többször jeleztük, hogy jó lenne egy asztalhoz ülni, de könnyen lehet, hogy a következő napokban ezt újból megtesszük, hiszen ez alapvető igényünk.

Azt már számtalanszor elmondtuk, ha az ellátást változtatni akarják, akkor a nőket, mint érintetteket jó lenne bevonni.

Most azt látjuk, hogy azon vitatkoznak a szakértők, hogy ebbe bele fog-e halni az újszülött, vagy sem. Sajnos ez egy nagyon könnyen átpolitizálható téma, mert az újszülött egészségére hivatkozva nagyon könnyen egymásnak esnek felek, és nagyon könnyű féligazságokat mondani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk