Az oroszok azt állítják, bevették az első nagyvárost, az ukránok szerint ez nem igaz
Herszon kulcsfontosságú hídfőállás az oroszoknak, mert innen tudják folytatni az inváziót Odessza irányába, és komoly édesvíz-utánpótlást is jelent a Krím felé.
Nem nagyon lehet tudni, valójában mi történt a dél-ukrajnai Herszon városával. Az orosz kormány azt közölte, hogy átvette az irányítást a 300 ezer lakosú városban, a BBC szerint viszont helyi ukrán források cáfolják ezt.
A térség ukrán kormányzója és a város polgármestere is azt írta, hogy bár Herszont teljesen körbezárták az orosz csapatok, a várost nem foglalták el. "Még mindig Ukrajnához tartozunk" - írta a Facebookon a polgármester.
Ha az oroszok mégis beveszik Herszont, akkor ez lenne eddig a legnagyobb, orosz kézre kerülő ukrán város. Herszon stratégiai fontossága elsődleges az oroszoknak, ezért is fordítottak rá nagyobb figyelmet és komoly erőket vetettek be az elfoglalására.
A BBC azt írja, hogy Herszon a kulcsfontosságú hídfőállás az oroszoknak, hogy folytatni tudják az inváziót Odessza irányába.
Herszon bevételével édesvíz-utánpótláshoz is jutottak az orosz megszállók, ezt pedig a Krím ellátására fordíthatják. Ukrajna ugyanis korábban egy gáttal akadályozta az oroszok által 2014-ben megszállt félsziget vízellátását. Az oroszok fontosnak tartották a gát lerombolását is.
A BBC azt írja, hogy az orosz harci járművek éjjel betörtek Herszon központjába és a város polgármestere, Igor Kolihajev reggel azt mondta, hogy a városnak csodára van szüksége a megmeneküléshez.
Az ukrán védelmi minisztérium viszont azt állítja, hogy a harcok jelenleg is folynak a városért, amelynek egyes részeit továbbra is az ukránok ellenőrzik.
Nem nagyon lehet tudni, valójában mi történt a dél-ukrajnai Herszon városával. Az orosz kormány azt közölte, hogy átvette az irányítást a 300 ezer lakosú városban, a BBC szerint viszont helyi ukrán források cáfolják ezt.
A térség ukrán kormányzója és a város polgármestere is azt írta, hogy bár Herszont teljesen körbezárták az orosz csapatok, a várost nem foglalták el. "Még mindig Ukrajnához tartozunk" - írta a Facebookon a polgármester.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Ráhel kiakadt: Tisztelem a sajtószabadságot, csak annyit kérek, a gyerekeinket hagyják ki ebből
A miniszterelnök lánya úgy gondolja, a sajtó átlépett egy bizonyos határt, mert most nem ő vagy a férje, hanem a gyermekei kerültek a támadás középpontjába.
Közlemény jelent meg Orbán Ráhel Instagram-oldalán pénteken. A miniszterelnök lánya kifejtette, hogy nem ez az első alkalom, hogy a sajtóban és más politikusok részéről is támadás éri őt és a férjét, most azonban ez szintet lépett. Az üzletasszony szerint a média a gyermekeiket vette célba.
„Az elmúlt években megszoktuk, hogy egyes sajtóorgánumok és politikusok nem bánnak kesztyűs kézzel velünk. Én is, István is megtanultunk együtt élni ezzel. Valamint azzal is, hogy gyakran valótlanságokat állítanak rólunk – elfogadtuk, hogy a helyzetünk ezzel jár. Most azonban egy határt átléptek
- fogalmazott a miniszterelnök lánya.
„Amikor a gyerekeink személyes életét állítják célkeresztbe, amikor valótlan információkat közölnek az állítólagos iskolájukról, amikor a magánéletükbe próbálnak beférkőzni – az már nem rólunk szól. Ez már arról szól, hogy védtelen kiskorúakat próbálnak bevonni egy politikai játszmába”
- írta Orbán Ráhel, aki hozzátette: „Anyaként és emberként ezt nem tudom és nem is akarom szó nélkül hagyni”.
„Arra törekszem – ahogyan a BDPST is –, hogy korrekt viszonyt ápoljak a sajtóval. Tisztelem a sajtószabadságot, és hiszem, hogy lehet kritikusnak lenni etikusan, a morális határok betartásával. Ezért most is csak annyit kérek: a gyerekeinket hagyják ki ebből.
Tartsák tiszteletben a személyiségüket, a jogaikat, és azt a minimális emberi határt, amit a jóérzés diktál.
A jövőben pedig – minden rendelkezésünkre álló eszközzel – fel fogunk lépni azokkal szemben, akik ezt figyelmen kívül hagyják. Köszönöm mindenkinek, aki érti, miért fontos ez” – írta.
A miniszterelnök lánya közleményében arra reagálhatott, hogy az amerikai költözésük kapcsán a Válasz Online arról írt, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István már eldöntötte, hogy valóban New York-ba költöznek, és a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették.
Közlemény jelent meg Orbán Ráhel Instagram-oldalán pénteken. A miniszterelnök lánya kifejtette, hogy nem ez az első alkalom, hogy a sajtóban és más politikusok részéről is támadás éri őt és a férjét, most azonban ez szintet lépett. Az üzletasszony szerint a média a gyermekeiket vette célba.
„Az elmúlt években megszoktuk, hogy egyes sajtóorgánumok és politikusok nem bánnak kesztyűs kézzel velünk. Én is, István is megtanultunk együtt élni ezzel. Valamint azzal is, hogy gyakran valótlanságokat állítanak rólunk – elfogadtuk, hogy a helyzetünk ezzel jár. Most azonban egy határt átléptek
- fogalmazott a miniszterelnök lánya.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Péntek hajnalban kis híján súlyos incidens történt Moszkva közelében: egy orosz utasszállító gépre tévedésből tüzet nyithatott egy légvédelmi rendszer – erről Alekszandr Nyevzorov orosz újságíró számolt be a Telegramon.
A beszámoló szerint a Moszkva felé tartó AFL1845-ös számú járatot, amelyet az Aeroflot üzemeltet, egy Pancir-SZ1 típusú légvédelmi rendszer vehette célba, miközben a gép megközelítette a leszállópályát. A Boeing 737-800-as repülőgép Minszkből indult, és a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi repülőtérre tartott.
Nyevzorov állítása szerint
a rendszer összetéveszthette a polgári gépet egy érkező drónnal.
A történtek pénteken, helyi idő szerint 0 óra 20 perckor játszódtak le.
A gép kisebb károkat szenvedett, de sikeresen landolt, az utasok és a személyzet nem sérült meg. Az újságíró egy hangfelvételt is megosztott, amelyen egy férfi többször figyelmeztet: a közeledő repülőgép utasszállító járat.
A FlightAware járatkövető oldal adatai szerint az AFL1845-ös járat július 10-én 23:27-kor szállt fel Minszkből, majd 00:36-kor ért földet Moszkvában. Az útvonalban nem látszik rendellenesség.
Péntek hajnalban kis híján súlyos incidens történt Moszkva közelében: egy orosz utasszállító gépre tévedésből tüzet nyithatott egy légvédelmi rendszer – erről Alekszandr Nyevzorov orosz újságíró számolt be a Telegramon.
A beszámoló szerint a Moszkva felé tartó AFL1845-ös számú járatot, amelyet az Aeroflot üzemeltet, egy Pancir-SZ1 típusú légvédelmi rendszer vehette célba, miközben a gép megközelítette a leszállópályát. A Boeing 737-800-as repülőgép Minszkből indult, és a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi repülőtérre tartott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.
Pénteken országszerte fennakadások lehetnek az ügyintézésben. A kormányablakokban megnövekedett várakozási időre kell számítani. A szolgáltató a dolgozik a hiba elhárításán, tájékoztatott a Kormányhivatal.
Az üzemzavarról olvasói jelzések alapján az Index számolt be először. Azt írták, hogy
a kormányablakokban csak elkészült okmányokat tudnak kiadni, mert leállt a központi rendszer.
Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.
Pénteken országszerte fennakadások lehetnek az ügyintézésben. A kormányablakokban megnövekedett várakozási időre kell számítani. A szolgáltató a dolgozik a hiba elhárításán, tájékoztatott a Kormányhivatal.
Az üzemzavarról olvasói jelzések alapján az Index számolt be először. Azt írták, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sokan kérdezik, hogy részt veszek-e az egyik legfontosabb közéleti fórumon, Tusnádfürdőn. Örömmel tenném, hiszen Tusványos mindig üde kivétel volt a párbeszédet és érdemi párbeszédet egyre inkább mellőző magyar politikai életben.
Sajnos a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt a legnépszerűbb magyar párt vezetőjének részvételére, inkább meghívják - a demokráciát elbábozandó - a társadalmi támogatással nem rendelkező és a megszűnés szélén álló LMP és MSZP képviselőit”
– írtaMagyar Péter, majd hozzátette: Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma, ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között.
„Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne. Tusványos közpénzből is működik. Az adófizetők pénzéből – mindenféle politikai nézetű ember pénzéből. A szervezőknek erkölcsi kötelességük, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét” – fogalmazott a politikus, aki a bejegyzés végén megerősítette: szívesen részt venne a fesztiválon.
„Innen is jelzem, hogy szívesen részt veszek a fesztiválon és örömmel kiülök a nagyszínpadra Orbán Viktor leköszönő miniszterelnökkel egy érdemi eszmecserére. Már ha a bátor utcai harcos szemtől szembe is olyan bátor, mint ahogyan azt a propagandában hirdeti magáról”