CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Az igazi Egyiptom egy magyar fotós szemével

Kálló Péter egészen különleges fotókat készített az egyiptomi tájról és az ott élő emberektől. Nézzétek!


Kollégánk, Kálló Péter egészen Egyiptomig utazott, hogy fotókat készítsen a gyönyörű tájról és az ott élő emberekről. Nem csak a fényképek lettek egészen különlegesek, hanem Kálló Péter hagyományosnak éppen nem mondható beszámolója is nagyszerűen sikerült.

Túl sok kávét ittam a gépen, miközben úgy éreztem, hogy valamilyen emberkísérletnek vagyok a részese. Figyeltem őket miután bezáródott az ajtó, még mindig csöpögött az a nyúlós, bőr alá bebújó eső az ablakokra, körbefogott bennünket, mintha fel akarna oldani mindent, még felszállás előtt. Ez lett volna talán egyedül közös bennünk, hogy feloldódunk az októberi esőben, mint valami kis repülőgép formájú kockacukrok.

Aztán figyeltem azt a házaspárt, akik már tizennyolcadik alkalommal utaznak oda. Mesélték a mellettük ülőknek, akik nem tudták hogyan kell viselkedni. Irigykedni kell, csendben bólogatni vagy utálkozni, hogy nem hagyja az a napbarnított bőrű, idősödő úr és a felesége, hogy elmerengjenek nehezen összekuporgatott szabadságuk első perceiben. Kiélvezzék a bíforcsikkent rizzsel. Nem mondta meg senki, hogyan kell viselkedni.

Tizennyolcadik alkalommal, minden évben többször. “A jegy foglalás olyan, mint a póker, tudni kell a megfelelő időpontban bedobni a tétet, így nagyot szakíthat az ember” – folytatja a napbarnított férfi, láthatóan rutinnal igazodik ki a last minute utak labirintusában. És erre büszke.

Vakok közt a félszemű a király.

A történet akkor ér el a csúcspontjára, amikor elkezdi taglalni, hogy nem eszik olyan szemetet a szállodai étteremben, mert hozzá van szokva a hazai ízekhez: pörkölt, lecsó, rántotta… ilyesmi; ezért konzerveket visz, illetve néhány euro a megfelelő zsebbe – ez is olyan, mint a póker – és megkaphat mindent a szobában. Ahol főz. A tenger és a meleg miatt mennek. Fojtogatni kezd a levegő, hátramegyek beszélgetni a két meleg stewardess sráccal, akik között valamiért izzik a levegő. Az egyik tangó táncos.

A többiek pedig csak ülnek és merednek maguk elé. Két-három óra múlva oldódnak fel sokan, amikor valóban tudatosul bennük, hogy elszakadtak az otthoni gondoktól és tényleg nyaralni mennek. Észak-Afrikába. Egyiptomba. Piramisos medencékbe, all inclusive szállodákba, fáraós felszolgálók közé. Esti dervises-hastáncos-fakíros program az aulában. És annyi kaja, amennyi beléjük fér. Nyaralás. De ettől valahogy még jobban megnő a feszültség.

001

Csak a csomagok most emberek. Mr. Neckermann, akinek akkoriban csomagküldő cége volt, 1963-ban embereket csomagolt össze és küldött időtöltésre a világ számos helyére, Tunéziába, Spanyolországba és Dél-Dalmáciába. Azóta tízezrek töltik szabadidejüket, busz vagy repülőgép formájú csomagokba pakolva olyan valójában egzotikus helyeken, amiről tudomást sem vesznek.

Ennek persze nem Mr. Neckermann az oka, hanem az emberi természet, ami nem engedi az embert, hogy elhagyja a komfortzónáját és valóban megismerje a körülötte lévő világot. A megismerés bonyolult kérdéseket vet fel, amivel egyszerűbb nem szembesülni sem a hétköznapokban, sem pedig a rövidke egyhetes nyaralások során.

16

"Nagyon fényes és meleg minden. A napszemüvegen keresztül is hunyorgok, pedig már megy le a nap. Ez a következő kép, amit fel tudok idézni. A terepjárónk lefordul az útról, bele a homokba. Sikerült lerázni a teljesellátástól belassult nyaralókat. Köves dombok között megyünk, útmutatóként egy-egy magányos cédrus kerül az utunkba, és ekkor a rázkódás és remegés közben, ahogy az autónk halad előre a homokos-köves semmiben, lenyűgöz a természet. De nem csak úgy, hogy lenyűgöz és kész, hanem belémhasít ennek az egésznek a nagyszerűsége."

72
893

"Az előző napokban láttam a piramisokat, a tengert. Megéreztem Kairó romantikáját, találkoztam a kopt kereszténységgel, hajóztam a Níluson, beszélgettem emberekkel. Amikor tudtam a szemükbe néztem. Rohanás – az Egyiptomi meló, a szállodák túlzó világa – közben, meg tudtam állni és szemlélni a világot. Befogadni és talán valamit megérteni a szeliden világító szemekből. Az örökös lehúzás mögött, mert egy “két lábon járó pénzeszsák, egyenlő turista” vagyok, talán megláthattam az őszinte pillantásokat."

101112134

"Ahogy egymást fényképezzük, ők engem, mert fehér a bőröm, más a szemem és a hajam színe, én pedig őket, mert érdekelnek, de valójában nem tudom, hogy nem-e csak azért, mert más a bőrük színe és a hajuk és a szemük. Láttam ezeket a dolgokat. De a sivatagban értettem meg tényleg, hogy merre járok. A sivatag olyan, mint a tenger, akik benne élnek pedig olyanok, mint a halászok. Kiszolgáltatva egy őket körülvevő, hatalmas erő hullámzásának. Ringatóznak a homokban, mint egy kishajó. Ezt csak egy pillanatra is megérezni olyan, mintha a dolgok mögé látnánk."

14

via Phoo

Ha tetszettek a fotók, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Farkasréti temető, ahol mindenszentek és halottak napja előtt már rengeteg gyertya ég
Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 31.



Mindenszentek és halottak napja előtt már sokan ma kimentek a temetőbe, hogy megemlékezzenek szeretteikről. November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - közli a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Azt írták: ezen a napon "imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk", hogyan kell követni Jézust.

Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Tisza első nagy pártrendezvénye
Előadások, kerekasztal-beszélgetések és Magyar Péter évértékelő beszéde – ilyen volt a Tisza első nagy pártrendezvénye.


Szombaton tartotta első nagy pártrendezvényét a Tisza Párt. A Vissza Európába - évértékelő és országértékelő címmel meghirdetett esemény egész nap tartott a Hungexpón. Több előadás, kerek-asztalbeszélgetés, workshop is volt, illetve bemutatkoztak a Tisza Párthoz csatlakozott, különböző területekről érkezett szakértők is. Voltak, akik beszédet is tartottak, beszélt például a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz, és a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, Kulcsár Krisztián is.

Az esemény zárásaként megtartotta évértékelő beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke többek között arról beszélt, hogy a szabad, független Magyarországért küzdenek, és Orbán Viktor kihívója nem ő lesz, hanem a magyar nép. Beszédében pedig programot is hirdetett.

Az egésznapos rendezvényen készült képeinket itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Rémisztő alakok lepték el Budapest belvárosát halloween éjszakáján – galéria
Magyarországon van halloween. Aki nem hiszi, annak bizonyítékul a Szeretlek Magyarország fotósa mutatja meg, milyen extrém jelmezekben járják a várost a mindenszentek előtt bulizni vágyók.


Magyarországon nincs halloween – szól a sokak által hangoztatott, népszerű mondás. Ezzel azonban láthatóan már csak azok áltatják magukat, akik mindenféleképpen szeretnének bezárkózni az új hagyományok és más kultúrkörök érdekes szokásai elől.

Mert hogy bizony hazánkban is népszerű ez a kelta eredetű szokás, az immár nem kérdés. Bizonyíték lehet erre a Szeretlek Magyarország fotósának sorozata is, amit a budapesti belvárosi éjszakában lőtt.

A fiatalok és kevésbé fiatalok tucatnyi izgalmas és ijesztő figurának öltözve járták a várost. Már a Blaha Lujza téren lehetett találkozni egy Erasmus-buliba igyekvő kalózcsapattal, a bulinegyedben pedig halloweent ünneplő magyarok és külföldiek tömege hömpölgyött az utcán.

Volt, aki egyszerűen maszkot húzott vagy extrém módon festette ki magát, de a merészebbek filmekből ismert karaktereket keltettek életre, mint például a Joker Harley Quinn-jét vagy az Alice Csodaországban Queen of Hearts karakterét.

Egyes szórakozóhelyek előzőleg úgy hirdették meg a hallooween-partijukat, kedvezményt kap a fogyasztásból az, aki beöltözve érkezik. Így különösen nem meglepő, hogy egyre népszerűbbek a beöltözős bulik a magyar mindenszentek előtti éjszakán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotók: Ezek voltak a legjobb pillanatok a Dancing with the Stars szombati adásában
Látványos emelések, meglepő figurák, akrobatikus elemek, lágy tánclépések - megannyi szép részlet, amit műsor közben épp csak meglátunk, de így a képeken jó visszanézni.
Fotók: TV2 - szmo.hu
2024. október 27.



Szombat este megkezdődött a Dancing with the Stars 5. évada, melyben ismét népszerű sztárok mutathatják meg, mennyire állják meg a helyüket a táncparketten. A profi táncospárjaik segítségével hétről hétre új produkciókkal jelentkeznek.

Az első részről szóló kritikát itt olvashatjátok:

Most néhány különleges pillanatot mutatunk meg az első adásból:

Kamarás Norbert és Sebesi Daniella - az első kieső pár:

Südi Iringó és Vomberg Frigyes:

Whisperton és Tóth Katica:

Törőcsik Franciska és Baranya Dávid:

PSG Ogli és Szőke Zsuzsanna:

Mihályfi Luca és Hegyes Berci:

Hosszú Katinka és Suti András:

Stana Alexandra és Kucsera Gábor:

Szabó Zsófi és Andrei Mangra:

Tóth Gabi és Papp Máté Bence:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk