Az emeleten elrejtőzve várta volt feleségét, majd egy tőrrel halálra szurkálta a nő új párját egy férfi Újfehértón
Az emeleten elrejtőzve, egy tőrrel a kezében várta, hogy hazaérjen volt felesége és annak új párja egy 50 éves férfi szerda este Újfehértón. Amikor a pár megérkezett, rájuk rontott, a menekülő férfit pedig az udvaron érte utol és halálra szurkálta – számolt be róla az RTL Híradó. Az 52 éves áldozat a helyszínen meghalt, a gyanúsított pedig a ház lépcsőjén ülve várta meg, hogy a rendőrök érte jöjjenek.
A halálra rémült asszony a szomszédoktól kért segítséget, akik azonnal hívták a hatóságokat. A nőt sokkos állapota miatt még az éjjel kórházba szállították.
A helyszínre több mentőegység is érkezett. „A nyíregyházi mentésirányítás több mentőegységet is riasztott a helyszínre, ahol egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem lehetett megmenteni; sajnos a helyszínen életét vesztette” – közölte Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője.
Gál Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta:
„Kollégáim az 50 éves férfit a helyszínen elfogták. Emberölés bűntett gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.”
„Sokkot kapott, hogyne! Amikor valakinek elvágják a nyakát… brrr, még a hideg is kiráz!” – mondta az RTL Híradónak egy, az arcát és nevét nem vállaló helybéli.
A gyanúsított letartóztatásáról a napokban dönt a bíróság. Azt, hogy pontosan mi vezetett a tragédiához, a nyomozás fogja kideríteni.