KULT
A Rovatból

Az anyját a nővérének hitte, 3 hónapon át nem vett fel ruhát és kommunája volt – 10 dolog, amit nem tudtál a 86 éves Jack Nicholsonról

Az iskolában állandóan büntetésben volt, nemet mondott a Keresztapára, állítólag csodálta a zsarnokokat, és úgy hírlik róla, hogy több mint 2000 nővel feküdt le. Színes és izgalmas élet, az egyszer biztos.


Jack Nicholson kétségkívül Hollywood történetének egyik legsikeresebb színésze. A New Jersey-i születésű srác az 1958-as The Cry Baby Killer című krimi-drámával kezdte a filmes karrierjét, ráadásul rögtön főszerepben: egy tinédzsert alakított, aki miután azt hiszi, hogy gyilkosságot követett el, bepánikol, és túszokat ejt. Nem egy egyszerű szerep, de a kihívások, a sokszínű karakterpaletta mindvégig jellemző maradt Nicholson pályájára. És bár végigszínészkedte a 60-as éveket, végül az 1969-es Szelíd motorosokban nyújtott alakításával vált ismertté, amelyért megkapta az első Oscar-jelölését is, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

Jack később a kultikus road movie cannes-i premierjét élete egyik csúcspontjának nevezte. "Amikor ott ültem a vetítésen, rájöttem, hogy tényleg filmsztár leszek" - mondta.

Azóta túl van további 11 Oscar-jelölésen, 3 Oscar-díjon (Száll a kakukk fészkére – 1975, Becéző szavak – 1983, Lesz ez még így se! – 1997), az IMDb filmadatbázis pedig 78 filmes és sorozatos kreditjét jegyzi színészként, bár köztudott, hogy producerként, íróként, sőt rendezőként (Hajts, mondta – 1971, Irány délre! – 1978, Cinikus hekus – 1990) is kipróbálta magát.

Jack Nicholson, akinek április 22-én van a születésnapja és idén töltötte be a 86-ot, már olyan régóta van jelen a szakmában, hogy Hollywood nagy része legalább egy sztorit biztosan el tudna mesélni róla. Íme néhány:

Ő tartotta az iskolai büntetések rekordját

Talán nem meglepő, hogy Jack meglehetősen komisz és lázadó gyerek volt. Annyit rosszalkodott iskolás korában, hogy egy nem túl irigylésre méltó csúcsteljesítményt is elért:

„Mindig is utáltam, ha parancsolgattak nekem: a tanáraim, a szüleim, bárki. Az iskolában rekordot állítottam fel azzal, hogy egy éven át mindennap büntetésben voltam. Nem szeretek arra figyelni, hogy mások mit gondolnak.”

A Manasquan gimnázium 1954-es osztálya Nicholsont választotta meg az "osztály bohócának", de már akkor is mindenkit lehengerelt a színészi képességeivel. A tekintélyelvűség ellenzőjeként később mégis sikerült tartalmas és mély kapcsolatot kialakítania egy tanárával, méghozzá a legendás színészoktatóval, Jeff Corey-val.

A nővére valójában az anyja volt

Jack 1937. április 22-én született a New Jersey-beli Neptune Cityben. Katolikus közösségben nőtt fel, egy olyan korban, amikor a házasságon kívüli gyermekvállalást mélyen elítélték. Amikor a 16 éves showgirl, June Nicholson 1936-ban teherbe esett, a lány szülei úgy döntöttek, hogy a sajátjukként nevelik fel a gyermeket. Jack így csak az anyjának hitt nagyanyja, Ethel halála után tudta meg az igazságot:

37 éves volt már, amikor egy riporter, aki a Time magazin egyik cikke miatt kutakodott Nicholson múltjában, közölte vele, hogy a nő, akit addig a sokkal idősebb nővérének hitt, valójában a biológiai anyja volt, a másik nővére, Lorraine pedig a nagynénje.

A lesokkolt színésznek sikerült meggyőznie a magazint, hogy ne tegyék közzé a sztorit. Akkor már sem a nagyanyja, sem az anyja nem éltek, ezért Lorraine-t hívta fel, neki számolt be neki a hallottakról:

„Egy fickó felhívott telefonon, és azt mondta, hogy az apám még mindig él, és hogy Ethel May valójában nem is az anyám, hanem June volt az” – mondta, Lorraine pedig akkor elismert mindent. Nicholson letette a telefont, és elkezdte egyenként felhívni a legközelebbi barátait, és állítólag minden alkalommal, amikor megosztotta a hírt, sírva fakadt.

Három hónapon át meztelenül járt-kelt

Jack úgy próbálta legyőzni a kamera előtti meztelenkedéstől való félelmét, hogy éjjel-nappal pucér volt egy jó ideig.

„A hatvanas évek végén önsegítő céllal három hónapot töltött azzal, hogy meztelenül sétálgatott a nap minden órájában, függetlenül attól, hogy ki járt arra, beleértve a lányát is”

- írta a Rolling Stone riportere, Erik Hedegaard a színészről szóló 2013-as életrajzában.

Az újságíró meglátogatta ugyanis Nicholsont a Mulholland Drive-i otthonában, amikor pedig a három hónapos meztelenkedésről kérdezte, Jack annyit mondott, hogy akkoriban ezt "abszolút szükségesnek érezte".

„Öntudatos vagyok a testképemmel kapcsolatban. Nem tartottam magamat sokra. Abban a korszakban pedig fel akartam szabadulni. Tudom, hogy a legidősebb lányomat az őrületbe kergettem ezzel, de én csak nyugodtabb akartam lenni a bőrömben” - mesélte Nicholson, aki így elég önbizalmat szerzett ahhoz, hogy levetkőzzön a filmvásznon, de a közeli ismerősei szerint ez a mutatvány sem tudta teljesen megoldani a testképproblémáit.

Visszautasította A keresztapa főszerepét

Nem sokan tudják, hogy Francis Ford Coppola korszakos jelentőségű mesterműve kapcsán Jack Nicholson is esélyes volt Michael Corleone szerepére, ám ő Al Pacinóval ellentétben vissza tudta utasítani ezt az ajánlatot. Pacino előtt egyébként rengeteg név szóba került a szerepre. Meglepő módon pedig Nicholson önként mondott le róla, annak ellenére, hogy felismerte a benne rejlő lehetőségeket.

A keresztapa biztosan jó emlék és remek munka lett volna. Mindig is szerettem volna Marlonnal (Brando – a szerk.) dolgozni. Felkértek, hogy játsszam el benne a főszerepet, de egyrészt úgy gondoltam, hogy egy olasz színészre vár ez a meló, másrészt az általam olvasott forgatókönyvben nem volt közös jelenetem Marlonnal. Úgy gondoltam, hogy csak egyszer lesz lehetőségem együtt dolgozni vele, és reméltem, hogy az egy olyan filmben lesz, ahol tényleg együtt tudunk játszani”

– vallotta be Jack egy interjúban, és az álma néhány évvel később valóra vált, mivel ő és Brando együtt szerepeltek az 1976-os Missouri fejvadász című, Arthur Penn által rendezett westernben. És tényleg csak abban az egy filmben.

Volt egy kommunája, amit elözönlöttek a banditák

Jack egy egészen hihetetlen történetet adott elő a legendás művésznek, Andy Warholnak adott interjújában, az Interview magazin egyik 1976-os számában. A sztori szerint Nicholsont a hippi mozgalom, valamint közeli barátja, Gabe Katz inspirálta arra, hogy megvásároljon egy telket Új-Mexikóban, és lehetővé tegye egy csoport számára, hogy ott egy kommunát alapítson.

„Akkoriban azon a nézőponton voltam, hogy a földet vissza kell adni az embereknek”

- mondta a színész.

A terv azonban elég gyorsan szétesett, mivel egy banditákból álló fegyveres csoport hat hónapon belül kiszorította a kommunát a birtokról. „Banditák éltek arrafelé, ráadásul egy nagyon magas hegyen, szóval senki nem ment fel értük, hogy elkapja őket. Így a földem végül a törvényen kívüliek búvóhelye lett.”

Az a hír járja, hogy 2000 nővel is lefeküdt

Amikor egyszer megkérdezték Nicholsontól, hogy ez a 2000-es számadat - amelyet már évek óta emlegettek Hollywoodban - valóban pontos-e, állítólag azt válaszolta: „Nem számolom.”

Az évek során számos ismert nővel hozták őt kapcsolatba, köztük a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau édesanyjával. A The Time of Your Life című könyvében Margaret Trudeau részletesen beszámolt a sztárral töltött időszakáról: „Azon férfiak közül, akikkel randiztam, Jack Nicholson volt az egyetlen, aki annyira élvezte a szabadságot, mint én. Csodálatos, vicces és igazán szabad ember volt. Megértette, hogy a házasság és a monogámia egyszerűen nem ideális egy filmsztár életéhez. Borzasztóan élveztem a vele töltött időt.”

Csupán egyetlen nőnek sikerült Jacket rávennie, hogy oltár elé álljon: a színésznő Sandra Knightnak, aki 1962 és 1968 között volt a színész felesége, és egy közös gyermekük is született. Sandra elmondása szerint "nagyon szép és kedves” volt a házasságuk, de Jack ritkán volt otthon.

„Nem láttam eleget a legidősebb lányomat (a szintén színész Jennifer Nicholsont – a szerk.), mert próbáltam karriert csinálni” - nyilatkozta Jack, akinek később született egy fia (Caleb Goddard) Susan Anspach színésznőtől, egy lánya (Honey Hollman) Winnie Hollman színésznőtől, és két gyereke (Ray és Lorraine Nicholson) Rebecca Broussard színésznőtől. Illetve nem is olyan régen derült ki, hogy van egy Tessa Gourin nevű eltitkolt lánya is, akinek pincérnőként dolgozó édesanyjával, Janine-nel 1994-ben melegedett össze egy rövid időre a színész.

Azt akarta, hogy az ő Jokere megijessze a gyerekeket

Még jóval a szuperhősfilmek ma ismert világhódítása előtt Nicholson eljátszotta a filmtörténelem egyik legnagyobb gonosztevőjét, Jokert. Mielőtt elvállalta volna Tim Burton 1989-es kasszasikerében az ikonikus szerepet, a karaktert élőszereplős változatban csak a legendás Cesar Romero alakította. Burton azonban sötétebb hangulatban dolgozta fel a Denevérember sztoriját, Nicholson pedig a lehető legjobb választás volt a gengszter stílusú Joker megformálására.

„Ez egy korai tapasztalatom volt, amikor főként gyerekekből álló közönségnek dolgoztam: minél jobban megijeszted őket, annál jobban tetszik nekik. Minél rosszabb vagy, annál jobb. Joker velejéig gonosz, minden ízében gyűlöletes, a gyerekek mégis szeretik ezt a fickót, azt hiszem”

– mesélte Nicholson. Később aztán Heath Ledger (A sötét lovag – 2008) és Joaquin Phoenix (Joker – 2019) még félelmetesebbé alakították a karaktert, de Nicholson volt az, aki először tette őt menővé.

Az egyik exe szerint csodálja a zsarnokokat

Jack egy korábbi szeretője, Susanna Moore azt állítja, hogy a színész egyszer csodálatát fejezte ki a történelem leggyalázatosabb embere iránt.

„Az egyetlen alkalom, amikor nem értettem vele egyet, az volt, amikor azt mondta, hogy csodálnom kell Hitlert az elszántságáért, mivel ő kitartott a meggyőződése mellett. Dühös voltam rá. Amilyen gyengéd és alkalmazkodó volt akkoriban a nőkkel, olyannyira rajongott a zsarnokokért”

- nyilatkozta Moore, aki szerint Nicholson a francia hódítót, Bonaparte Napóleont is "zseninek" titulálta, és ugyanezzel a jelzővel illette a nacionalista forradalmárt, Fidel Castrót is, akivel Jacknek volt alkalma találkoznia is egy kubai látogatása során, még a 90-es években. „Beszélgettünk az életről és a kultúráról. És igen, elárulta, hogy látta néhány filmemet” – mesélte akkor a színész.

Teljesen kikészítette az Anjelica Hustonnal való szakítása

Jack számos románca közül talán az Anjelica Hustonhoz fűződő kapcsolata volt a legismertebb. Az Oscar-díjas színésznő egy a Vanity Fairben megjelent írásában részletezte, hogyan tetszett meg neki Nicholson, amikor megnézte a Szelíd motorosokat egy londoni moziban. Amikor pedig néhány évvel később lehetőséget kapott, hogy részt vegyen egy partin a filmsztár házában, újra beleszeretett. Akkoriban költözött a környékre, amikor Nicholson a Kínai negyedet forgatta. 1973-ban jöttek össze, és hivatalosan 17 éven át voltak együtt, ami alatt több közös filmet is forgattak (pl. Az utolsó filmcézár – 1976, A postás mindig kétszer csenget – 1981, A Prizzik becsülete – 1985), idővel azonban Huston kezdett rájönni, hogy „Jack nem egy hűséges ember”, de nem hagyta el azonnal. Elment az apjához (a veterán író-rendező John Hustonhoz) tanácsért, aki azt mondta neki, hogy "a férfiak ezt csinálják", és hogy ez "semmit sem jelent", Anjelicát azonban ez nem győzte meg.

A történetük szomorú és erőszakos véget ért, amikor Nicholson bevallotta, hogy teherbe ejtett egy másik nőt.

„Elkezdtem csépelni őt. Úgy mentem neki, mint egy díjbokszoló, közvetlen ütések tömkelegét zúdítottam rá. Végül kimerültem. Leültünk, és én sírtam” – emlékezett vissza Huston, Jack pedig évekkel később bevallotta, hogy "érzelmileg teljesen megsemmisítette" a Hustonnal való szakítása: „Valószínűleg ez volt életem legkeményebb időszaka.”

A szerettei attól félnek, hogy egyedül hal meg

Jack Nicholson közeli ismerősei az aggodalmukat osztották meg a színész magányos életmódjával kapcsolatban, mondván, aggódnak a végjáték miatt. A háromszoros Oscar-díjas színész egy ideje remeteéletet él. Több forrás is elárulta, hogy Jack már ki sem mozdul otthonról, és hogy kezd elhatalmasodni rajta a demencia. 2021 októberében lehetett őt utoljára nyilvános helyen látni: a Staples Centerben egy Los Angeles Lakers-meccsen, ahova a fiával, Ray-jel érkezett. Nemrég kerültek ki az internetre paparazzi-fotók, amelyeken Jack a háza erkélyén nézelődik, a képeken pedig nem nézett ki túl jól.

„Marlon Brando gyakorlatilag visszavonultan halt meg, miután olyan színes életet élt, és Jack barátai szerint úgy tűnik, elég hasonló a helyzet Jackkel is.

A gyerekei meglátogatják, de ők az egyetlen kapcsolata a világgal. Olyan, mintha már nem akarna szembenézni a valósággal, és ez szomorú”

– mesélte egy bennfentes a Radar Online-nak.

Nicholson utolsó filmje a 2010-es Honnan tudod? című romantikus komédia volt, amelyben Reese Witherspoon, Paul Rudd és Owen Wilson voltak a partnerei. Egy ideig úgy volt, hogy lesz még színészi visszatérés, és Jack eljátssza a Toni Erdmann című német sikerfilm amerikai remake-jének főszerepét, de végül nem lett belőle semmi, így minden bizonnyal kijelenthető, hogy Nicholson 13 évvel ezelőtt végleg visszavonult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Véresre kaparta a falat a 27 éves Soós Imre, mégis öngyilkosságnak zárták le a halálát
A Jászai Mari-díjas színészt 1957-ben feleségével együtt találták holtan egy budai lakásban, gázmérgezés végzett velük. A helyszíni nyomok és egy későbbi ügynöki jelentés azonban idegenkezűségre utalnak.


Egy 27 éves filmsztár, akit egy ország imádott, és akinek a nevét a cannes-i filmfesztivál után a nemzetközi sajtó is megjegyezte, holtan fekszik egy budai lakás teakonyhájában. A levegő sűrű a gáztól. A hivatalos közlemény szerint Soós Imre és felesége, dr. Perjési Hedvig 1957. június 20-án önkezével vetett véget életének. A kortársak és a későbbi nyomok azonban egy egészen más, sötétebb történetet mesélnek: a színész körmei véresek voltak, az ajtót, a küszöböt és a falat kaparta, mintha utolsó erejével is menekülni próbált volna. Ma, születésének 96. évfordulóján, február 12-én az ő pályája és máig lezáratlan tragédiája elevenedik fel.

Ki volt ez a fiatalember, aki ilyen rövid idő alatt a magyar filmtörténet kultikus alakjává vált?

Soós Imre 1930. február 12-én született Balmazújvároson. A legenda szerint a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol mezítláb, elementáris erővel szavalta Petőfit. Ezzel az ösztönös, mégis fegyelmezett játékkal, jellegzetes, fátyolos hangjával robbant be a köztudatba. Pályája üstökösként ívelt felfelé: 1952 és 1955 között a Debreceni Csokonai Színház, majd haláláig a budapesti Madách Színház tagja volt.

1954-ben, mindössze 24 évesen Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Olyan klasszikus szerepekben bizonyított, mint Shakespeare Rómeója vagy Benedek a Sok hűhó semmiért-ből.

A filmvászon tette országosan ismertté. Olyan alkotásokban játszott, mint a Talpalatnyi föld, a Lúdas Matyi és a Liliomfi. A csúcsot és a nemzetközi áttörés lehetőségét Fábri Zoltán 1955-ös remekműve, a Körhinta hozta el. A filmben Törőcsik Marival alkotott párosa a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb kettőse. A film ikonikus táncjelenete a felszabadulás és a szerelem szimbólumává vált.

A Körhintát 1956-ban a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták, ahol a fiatal francia kritikus, François Truffaut is lelkendezve írt róla. Törőcsik Mari évtizedekkel később egy rövid mondattal utalt a forgatáson szövődött különleges kapcsolatra: „…kicsit egymásba is szerettek.”

A sikerek mögött azonban egyre mélyülő belső vívódás húzódott. A Rákosi-korszak kultúrpolitikája ráerőltette a „paraszti hős” skatulyáját, amiből kétségbeesetten próbált kitörni. Az 1956-os forradalom utáni légkör, szerelme, Ferrari Violetta disszidálása és a szakmai mellőzöttség érzése idegösszeomláshoz vezettek.

A János Kórházban kezelték, itt ismerkedett meg a nála tíz évvel idősebb orvossal, dr. Perjési Hedviggel, akit hamarosan feleségül vett. Ez a kapcsolat pecsételte meg a sorsát.

A hivatalos verzió, amit a Népszabadság 1957. június 22-i száma is közölt, egyértelmű volt: „…holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét… a rendőri bizottság megállapította, hogy … világítógázzal öngyilkos lett.” A lakás belülről volt bezárva. Az Index által feltárt későbbi visszaemlékezések és dokumentumok azonban rémisztő részleteket tártak fel.

A helyszínen egy cédulát találtak, amelyen állítólag ez állt: „Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos.” A mondatot Perjési Hedvig testvére idézte fel. Egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött ügynöki jelentés még sötétebb képet fest a nőről, aki a jelentés szerint korábban már megpróbálta megölni előző vőlegényét.

„Már régen az öngyilkosság volt a mániája… Altatót fecskendezett vőlegényébe, de annak volt annyi ereje, hogy a kinyitott gázcsapot elzárja” – áll a dokumentumban.

A jelek arra utalnak, hogy a felesége beadott neki valamilyen szert, majd megnyitotta a gázcsapot. Soós Imre felébredhetett a kábultságból, és utolsó erejével próbált menekülni, de a bezárt ajtón már nem jutott ki. A gondos, teljes körű vizsgálat elmaradt, a halálesetet gyorsan lezárták kettős öngyilkosságként. Soós Imre sírja a Farkasréti temetőben található, a Nemzeti Sírkert részeként védelem alatt áll. Rövid, de annál fényesebb pályája, a Körhinta nemzetközi sikere és halálának máig tisztázatlan körülményei legendává tették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az Északi-sarkvidéken tanult meg járni, gyerekkora óta jogilag siket volt, és a sírkövén is a fingással poénkodik – Leslie Nielsen ma lenne 100 éves
Erőszakos apja elől menekült a kanadai légierőhöz, és csak 62 évesen lett világhírű, miután drámai színészként képtelen volt befutni.


Leslie William Nielsen éppen 100 évvel ezelőtt, 1926. február 11-én született Kanadában, Saskatchewan tartomány Regina nevű városában. Édesanyja, Mabel Elizabeth Davies Walesből emigrált Kanadába, édesapja, Ingvard Eversen Nielsen pedig dán származású rendőr volt a Kanadai Királyi Lovasrendőrségnél. Volt egy bátjya is, Erik Nielsen, aki hosszú ideig kanadai parlamenti képviselő, kabinetminiszter, 1984-től 1986-ig pedig Kanada miniszterelnök-helyettese volt. Nielsen a gyermekkorát az Északi-sarkvidéken töltötte, mivel az apja ott szolgált. Egyszer elmesélte, hogy ott is tanult meg járni. A családfő, Ingvard állítólag erőszakos ember volt, gyakran verte a feleségét és a fiait is.

Leslie, hogy elmeneküljön a bántalmazásokkal teli gyerekkorából, 17 évesen belépett a Kanadai Királyi Légierőbe, annak ellenére, hogy jogilag siket volt, már gyerekkora óta hallókészüléket kellett viselnie.

„Nagyon nehéz színésznek lenni, mivel minden attól függ, hogy a megfelelő szöveget mondd a megfelelő időben, te viszont nem hallod a jelzéseket. El sem tudom mondani, hányszor kellett volna azt kérdeznem, hogy »Mi?«, ha nem lett volna hallókészülékem. Tehát ez a szerkentyű életmentő, és lehetővé teszi, hogy gyakoroljam a mesterségemet” – nyilatkozta erről egyszer Nielsen.

A második világháború alatt egyébként légi lövészként szolgált repülős bevetéseken. A háború után aztán a torontói Lorne Greene Academy of Radio Arts színművészeti akadémiára iratkozott be. A tanulmányai alatt ösztöndíjat kapott a New York-i Neighborhood Playhouse színházba, ahol színpadi és zenei tanulmányokat folytatott, mielőtt 1950-ben megkapta első komolyabb televíziós szerepét a Studio One című antológiasorozat egyik epizódjában.

Nem hajthatott fogatot

Az ötvenes évek elején számos kisebb szerepet kapott jóképű statisztaként, mellékszereplőként. Mivel már akkor is kiváló orgánuma volt, dokumentumfilmekben és reklámokban működött még közre narrátorként, hogy megkeresse a megélhetéshez szükséges pénzt. Ő azonban ennél többre vágyott, arról álmodozott, hogy Hollywood nagy nevű sztárja lesz. 1956-ban aztán kapott egy kis szerepet első játékfilmjében, a The Vagabond King című romantikus musicalben. A film bukás volt, de a producer, Nicholas Nayfack megkedvelte a fiatal és jóképű Nielsent, és felajánlotta neki, hogy beválogatja egy éppen készülő sci-fibe, a Tiltott bolygóba (1956). Nielsen természetesen kapva kapott az alkalmon, s ő lett az egyik főszereplő. A film (Shakespeare A vihara az űrben, ami valójában forradalmi volt, a Star Trek előfutárának tekintik) pedig nagy sikert aratott. Annyira, hogy Nielsen is népszerű lett, így szerződést kapott az MGM-nél.

Több évnyi kisebb szerepek és színészi küzdelmek után végre nevet szerzett magának. Pár évvel később nagyon szeretett volna szerepelni a Ben-Hurban (1959), így jelentkezett a meghallgatásra is, Messala szerepére, de nem járt sikerrel, Stephen Boyd lett a befutó. Ekkorra az MGM-mel kötött szerződése lejárt, így már szabadon dolgozhatott máshol, és így is tett.

Az 1960-as évektől kezdve a filmek iránti lelkesedése alábbhagyott, már sokkal szórakoztatóbbnak találta a tévés munkákat, ezért feladta az álmát, hogy hollywoodi sztár legyen, és inkább a képernyőkre költözött.
Akkoriban számos tévésorozatban szerepelt, például az Alfred Hitchcock bemutatjában, A szökevényben, a Peyton Place-ben vagy a The Wild Wild Westben. Ám ezekben is mindig mellékszerepekben tűnt fel, soha nem lehetett ő a főhős. Visszatért oda, ahol az ötvenes évek elején kezdte, a kisebb és másodlagos szerepekhez, csak most már a vászon helyett a tévében.

Hülyeség komolyan

Nielsent addig komoly drámai színészként tartották számon, ráadásul jóképű is volt, csupán nem kapott olyan szerepeket, amelyekkel bizonyíthatta volna a tehetségét és rátermettségét. 1969-ben aztán elcsípett egy főszerepet a The Bold Ones: The Protectors című kemény és nyers zsarusorozatban, ami azonban nem tartott sokáig, mindössze hét rész után levették a műsorról. A hetvenes években így visszatért a kisebb szerepekhez olyan sorozatokban, mint a San Francisco utcáin, a M.A.S.H., a Hawaii Five-O, a Kojak, a Kung Fu, a S.W.A.T., sőt, 1971-ben és 1975-ben a Columbóban is feltűnt. S persze azért akadtak mozifilmek is, például az évtized egyik népszerű katasztrófafilmje, a Poszeidon katasztrófa (1972), az 1977-es Az állatok napja (amiben többek között villámlások közepette félmeztelenül harcol egy medvével) vagy a Lángoló város (1979).

Majd 1980-ban jött a nagy áttörés! Egy testvérpár, David és Jerry Zucker, valamint írótársuk, Jim Abrahams (azaz a ZAZ trió) 1977-ben nagy sikert arattak a The Kentucky Fried Movie című vígjátékukkal, ezért egy újabb szokatlan komédiával akartak előállni. Akkoriban népszerűek voltak az Airport-filmek, ők pedig át szerették volna dolgozni a kevéssé ismert, 1957-es katasztrófadarabot, a Zero Hour!-t, méghozzá a sajátos abszurd humorukkal nyakon öntve.

Ebből született meg az 1980-as Airplane!, amelyben talán a film legemlékezetesebb karakterét éppen Leslie Nielsen játszotta az orvos Dr. Rumackként.

Zuckerék azért választották őt erre a tőle eddig felettébb szokatlan vígjátéki szerepre, mert olyan nagyszerű drámai színész volt, s úgy gondolták, széles körben nem ismert, de azért felismerhető arcokkal elhitethetik a nézőkkel, hogy az Airplane! komoly katasztrófafilmnek tűnik, és a hangulata is az, a poénok pedig sokkal nagyobbat ütnek, ha drámai színészek komoly, rezzenéstelen arccal mondják el azokat. A tervük bejött, az Airplane! új műfajt teremtett a komédián belül.

A paródiák fapofa királya

Nielsen pedig rákapott a vígjáték ízére, és sikerült később ebből karriert csinálnia. Ennek köszönhető az is, hogy manapság az egyik legnagyobb nevettetőként emlékezünk rá. A ZAZ trió 1982-ben előállt a Nagyon különleges ügyosztály című sorozattal, amelyben Leslie Nielsen játszotta Frank Drebin (a magyar szinkronban Drebil) detektívfelügyelőt, egy kifejezetten Nielsen számára megalkotott szerepet. Az Airplane!-től eltérően azonban a Nagyon különleges ügyosztály nem volt nagy siker a tévében. Csupán hat epizódot forgattak belőle, és ezek közül csak négy került adásba, mielőtt az ABC csatorna kaszálta a szériát. Aztán később levetítették az utolsó két részt is.

„Ez az a fajta humor, ami nem való a televízióba, mert oda kellett figyelni rá” – magyarázta később Nielsen a sikertelenség okát, utalva arra, hogy a televíziózás már akkoriban is csupán háttértevékenység volt, az emberek általában más dolgot csináltak közben.

Szerencsére a Nagyon különleges ügyosztály mégis kifizetődő lett, hiszen valami sokkal nagyobb született belőle később. A Paramount ugyanis megszerezte a sorozat VHS-forgalmazási jogait, és 1985-ben kiadta mind a hat epizódot. A kazetták nagy sikert arattak, a stúdió ezért felkereste Zuckeréket, hogy kérnek még ebből. Így végül 1988-ban megjelent a Csupasz pisztoly, az elkaszált tévésorozat egész estés filmváltozata.

Nielsen természetesen visszatért Frank Drebinként, s ez lett az első főszerepe egy mozifilmben több mint 30 év után. A közönség zabálta a Csupasz pisztolyt, ez a fajta humor a moziban sokkal nagyobb sikert aratott, nagyobbat az Airplane!-nél is. Nielsen pedig évtizedeken át tartó küzdelem után, 62 évesen végre világsztár lett.

Ezt követően a stúdiók kifejezetten Nielsen főszereplésével készülő paródiafilmeket rendeltek, így született meg a kilencvenes évek paródiafilmes őrülete. Jött a Bújj, bújj, ördög! (1990), a Csupasz pisztoly 2 ½ (1991), a Csupasz pisztoly 33 1/3 (1994), a Drakula halott és élvezi (1995), a Drágám, add az életed! (1996), a Sziki-szökevény (1998) vagy a Horrorra akadva harmadik (2003) és negyedik (2006) része.

Nielsent ugyanakkor a való életben sem lehetett komolyan venni. Például mindig felbukkant a világ különböző talk show-iban kedvenc poénjával, egy egyszerű fingógéppel, amelyet az interjú közepén sütött el általában.

Sosem állt le, világszerte milliókat nevettetett meg egészen a 2010-es, 84 éves korában bekövetkezett haláláig.

Szellentéssel a sírba

Nielsen összesen négyszer házasodott: Monica Boyer éjszakai klubénekesnővel 1950 és 1956 között voltak házasok, Alisande Ullmannal 1958 és 1973 között, Bobbye Brooks Oliverrel 1981-től 1983-ig, végül Barbaree Earllel 2001-től Leslie haláláig. Két lánya született a második, egyben leghosszabb házasságából: Thea és Maura. A kései éveiben Barbaree-vel az arizonai Paradise Valley-ben és a floridai Fort Lauderdale-ben éltek.

2010 novemberében Nielsen rosszul lett, így a Fort Lauderdale-ben található Holy Cross Kórházba szállították. November 28-án a színész unokaöccse, Doug a Winnipeg-i CJOB rádióállomásnak elmondta, hogy a nagybátyja 84 éves korában, a családja és a barátai körében örökre elaludt, a halálát tüdőgyulladás okozta, keleti parti idő szerint délután 5:30 körül. Nielsen holttestét a Fort Lauderdale-i Evergreen temetőben helyezték végső nyugalomra 2010. december 7-én, amelynek során elsüthette utolsó poénját: a síremlékére ugyanis még korábban a „Let 'er rip”, azaz „Ereszd ki!” feliratot választotta (az eredeti angol szöveg több szinten is megállja a helyét, hiszen a fingós poén mellett arra is utalhat, hogy hagyják őt nyugodni). A temetésen természetesen a Csupasz pisztoly zenéje szólt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Még nincs vége A Nagy Ő-nek: a finálé után kibeszélőműsor indul, Kiara Lord is visszatér
Az utolsó adás után a párkereső műsor főszereplői utoljára gyűlnek össze, hogy egymás szemébe mondják az igazságot. Kiderül az is, milyen kapcsolatban van a forgatások óta Stohl András a végső választottjával.


Péntek este véget ér A Nagy Ő legújabb évada, a nézők pedig végre megtudják, hogy a népszerű színész-műsorvezető, Stohl András kit választ: Kiara Lordot vagy Kiss Krisztát.

Az utolsó epizód után azonnal indul a kibeszélőműsor, amelyben a főszereplők együtt idézik fel a forgatások legemlékezetesebb pillanatait és a végső döntésig vezető utat.

A műsor lehetőséget ad arra is, hogy a párjelöltek és Stohl András egymás szemébe mondják az igazságot. A beszélgetéseket a realityhez hasonlóan Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd, a nagy Ő mellett pedig Kiara, Kriszta, Böbe és Gina térnek vissza egy utolsó közös szereplésre.

Az előzetesből kiderül, hogy a hölgyek nem fognak finomkodni egymással. Böbe például elmondja, hogyan élte meg a sárga rózsás incidenst, és kiderül az is, hogy Kiara megsajnálta-e őt az ellopott randi miatt. A nézők arra is választ kapnak, mi lehetett volna András és Gina között, ha a szőkeség megnyílik a férfinak. Kiderül, melyik nővel kapcsolatban ismeri el Stohl András, hogy rengeteg hibát követett el vele szemben, és még csak észre sem vette, hogy hibázik.

A színész-műsorvezető azt is elárulja majd, milyen kapcsolatban van a forgatások óta a választottjával, akit a péntek esti fináléban fog megnevezni.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Daenerys Targaryen Mácsai Pállal kémkedik a Budapesten forgatott Poniesban – Hetvenes évek, összeesküvések, átverések, magyar színészek
Emilia Clarke és Haley Lu Richardson számunkra ismerős utcákon és tereken próbálják kinyomozni, kik és miért ölték meg CIA-s férjeiket.


Susanna Fogel író-rendező-producer főként női történetekkel, nőkről szóló, a nőket különféle, sokszor férfiak helyébe helyező sztorikkal pakolta tele a filmográfiáját. Hozzá kapcsolódik például A légikísérő és az Anne Frank bújtatója című sorozatok, az Éretlenségi című vígjáték forgatókönyve, vagy a Magyarországon forgatott, 2018-as A kém, aki dobott engem, amit egyúttal meg is rendezett. S úgy tűnik, megtetszett neki a kémtéma, sőt, kis hazánk is, ugyanis ezúttal újra ötvözte a kettőt. Ismét Budapestre utazott a stábjával, hogy leforgassa az íróként, producerként, rendezőként és kreátorként is jegyzett Ponies című hidegháborús dráma-thrillersorozatot (nálunk a SkyShowtime-on látható). S bár eddigi darabjai főként a nevettetés nemes céljával készültek, ezúttal Fogel komolyabb vizekre evezett, bár a humort így sem tudta teljesen mellőzni, úgy tűnik, az már mindig a lényének része marad. És ez jól is van így.

A Poniesban rengeteg budapesti helyszínt ismerhetünk fel, bár csodaszép fővárosunk ezúttal sem önmagát alakítja: mint oly sokszor, most is Moszkvának álcázza magát.

1977-ben járunk. Két „PONI”, azaz „person of no interest” (a hírszerzés nyelvén „érdektelen személy”) névtelenül dolgozik titkárnőként az amerikai nagykövetségen. Egészen addig, amíg férjeiket (John Mcmillan, Louis Boyer) rejtélyes körülmények között meggyilkolják, a két nő pedig úgy dönt, kiderítik, mi történt a párjaikkal, és beállnak CIA-ügynöknek. Bea (Emilia Clarke) egy komoly, túlképzett, szovjet bevándorlók oroszul is beszélő gyermeke. Társa, Twila (Haley Lu Richardson) pedig egy kisvárosi lány, aki ugyanolyan nyers, mint amennyire félelem nélküli. Együtt dolgoznak azon, hogy feltárjanak egy szerteágazó hidegháborús összeesküvést, és megoldják azt a rejtélyt, amely miatt özvegyek lettek.

A Poniesban tehát Susanna Fogel folytatja hagyományát, és érdekfeszítően mesél két nőről, akik egy abszolúte férfiak uralta világban (nem elég a kémes terep, a nőket lenéző tematikára még a korszak is rátesz egy lapáttal) kénytelenek boldogulni beépített ügynökökként, noha semmiféle ilyen képzésük nem volt korábban. Titkárnők voltak és feleségek. Viszont mindketten eszesek, elszántak és bátrak, mindez pedig már elég is ahhoz, hogy a KGB elleni életveszélyes játszmába kezdjenek, ráadásul szovjet felségterületen. Gyorsan be is indulnak az események, amikor felbukkan egy kegyetlen KGB-ügynök, Andrej (Artjom Gilz), és randevúra hívja Beát…

A Ponies alaphangon egy szórakoztató, fordulatos, időnként könnyed, máskor pedig meglepően erőszakos és komor kémjátszma. Nekünk, magyaroknak mégis sokkal emlékezetesebb és érdekesebb néznivaló lesz, természetesen a hazai vonatkozásoknak köszönhetően.

Valószínűleg kétszer kell majd megnéznünk az epizódokat, hiszen az első megtekintés minden bizonnyal azzal fog telni (a budapestieknek legalábbis feltétlenül), hogy próbáljuk felismerni vagy kideríteni, melyik külső jelenetet a főváros melyik pontján rögzítettek, mely idegen városelemeket tettek be az utómunka során CGI-jal a magyar látképbe (Kreml, sztálinkák stb.), s egyáltalán melyik utcát vagy teret látjuk épp? Így viszont lemaradunk a pergő párbeszédekről és a szereplők közti dinamikákról. Saját tapasztalat, újra kell nézni majd ezt-azt, higgyétek el!

Mivel itthon forgott, az is elkerülhetetlen volt, hogy feltűnjenek benne kiváló magyar színészek is, jöhet tehát az arcfelismerős játék is! A legnagyobb szerepeket Walters Lili (Senki szigete, Egynyári kaland, Drakulics elvtárs, Űrpiknik, Apatigris) és Mácsai Pál (Hanussen, Torzók, A temetetlen halott, Rokonok, Testről és lélekről, Terápia, A besúgó) kapták az összesen nyolc részt számláló Poniesban: előbbi a fiatal, szovjet piaci árust, Ivannát, utóbbi a kémkiképző Emile-t alakítja. Rajtuk kívül pedig olyan hazai arcokat lehet még felismerni kisebb szerepekben, mint Törőcsik Franciska (ő manapság sehonnan sem hiányozhat), Trokán Nóra, Fehér Panna, Ferencz Attila, Bartos Ágnes, Karácsonyi Zoltán, Holl Zsuzsanna, Schmidt Sára, Mészáros Piroska, Szóka Roland vagy Törköly Levente.

Mácsai és Walters egyébként nagyot is játszanak, abszolút egyenrangúak a nemzetközi sztárokkal és a főszereplőkkel. Emilia Clarke (Trónok harca, Solo: Egy Star Wars történet, Mielőtt megismertelek, Múlt karácsony, Titkos invázió) és Haley Lu Richardson (A Fehér Lótusz, Egy magányos tinédzser, Széttörve, Két lépés távolság, Nemterhes) egyébként emlékezetes páros, nyilván a karakterek, Bea és Twila elütő személyiségjegyei miatt is, jól kiegészítik egymást. Az egyik a laza, nagydumás és jól improvizáló, a másik a megfontolt, konszolidált és eltökélt.

Abban viszont megegyeznek, hogy mindkettejük számára új ez a kémesdi, így eleinte meg vannak rettenve, de szívesen vesznek részt benne eddigi életük után, amelyet főként a sarokban töltöttek. Így örömmel lépnek most az előtérbe, és veszik kezükbe az események irányítását.

A Ponies nem találja fel a spanyolviaszt, és nem is rukkol elő igazán forradalmi dolgokkal, de erős alapokról indul, amikből érdekes és izgalmas sztoriszálakat fejt ki. Igazából szinte ugyanaz a helyzet itt is, mint Susanna Fogel korábbi filmjében, A kém, aki dobott engemben Mila Kunisszal és Kate McKinnonnal, csak most a hetvenes években járunk, komolyabb az atmoszféra, és nagyobbak a tétek. S persze a színvonal is megugrott a pozitív irányba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk