KÉK HÍREK
A Rovatból

Az ablakon keresztül menekültek az utasok az újfehértói brutális vonatbaleset után

Két személyvonattal ütközött egy traktor kedden Újfehértónál. A traktor sofőrje a helyszínen meghalt, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető sérült meg.

Link másolása

Mint azt mi is megírtuk: brutális baleset történt kedden Újfehértónál. Két személyvonattal ütközött egy traktor egy vasúti átjáróban. Az egyik szerelvény az ütközés következtében kisiklott. A traktor vezetője szörnyethalt, az egyik vonaton öt utas és a mozdonyvezető sérült meg.

Az RTL Híradó információi szerint

a traktort egy 30 év körüli, többgyermekes férfi vezette.

A vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére hajtott be, mindkét irányból jött a vonat.

"Közlekedési szakzsargonban ez egy egyszerű közúti átjárós balesetnek tűnik, de a látvány, ami mögöttem van, ez egy nagyon komoly és nagyon súlyos vasúti balesetnek számít. Az elmúlt 10-15 évben nem történt ilyen súlyosságú baleset"

- mondta az RTL Híradónak a baleset helyszínén Homolya Norbert a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Az ütközés olyan erejű volt, hogy a több száz tonnás szerelvények megdőltek, felborultak. A mozdony métereken át vonszolta magával a traktor leszakadt darabjait, végül a sínek mellett, a fák között állt meg.

A vonat egyik utasa az RTL Híradónak azt mondta, a hirtelen fékezés akkorát rántott rajta, hogy az ülések közé esett.

"Én ki tudtam az ajtón menni, de volt, aki csak az ablakokon, és volt, aki már nézte a vezetékeket, hogy mennyire szakadtak el. Aztán jöttek a rendőrök és a mentősök, hogy minél távolabb álljunk a vonattól, mert az ránk borulhat"

- mesélte az RTL Híradónak Pető Szilvia.

Öt utast és a vonat vezetőjét vitték kórházba, de már tegnap hazamehettek.

Az RTL Híradó felvételen látható, hogy a mozdony még ma is az árokban vesztegelt, a síneken daru dolgozott. Az egyik felborul kocsit hámokkal próbálták elmozdítani, az ütközéstől összeakadt szerelvényeket pedig lángvágóval választják szét. Miután ez megtörténik, mindkét kocsit visszateszik a sínekre. Az oldalára borult vagonnal lesz több feladat, azt először daruval kell megemeli, így tudják csak sínre tenni. A mozdonyt is megpróbálják így elvinni, de lehet, hogy darabokra kell majd vágni. A kár becslések szerint elérheti a 100 millió forintot is.

Debrecen és Nyíregyháza között most pótlóbuszok járnak, ez félórás, órás késésekkel járhat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Évek óta 6-700 lóerős luxuskocsikat vezetett, de megfontolt sofőr volt – állítja a 200 kilométer/órás sebességgel egy másik kocsiba csapódó, szörnyethalt férfi barátja
A férfi szerint barátja nagyon magabiztosan kezelte a nagy teljesítményű sportautókat. Azt sem tudja, a Mercedes sofőrje miért száguldott a megengedettnél jóval gyorsabban.

Link másolása

Évek óta hat-hétszáz lóerős luxuskocsikat vezetett, megfontolt sofőr volt – ezt mondta az RTL Híradónak a szombati szalántai balesetben meghalt férfi barátja.

Hiába volt rengeteg biztonsági berendezés a kettétört luxuskocsiban, a benne ülők azonnal meghaltak. A pécsi sofőr közösségi oldalán számtalan ismerőse búcsúzott tőle és barátnőjétől.

Egyikük az RTL Híradójának is nyilatkozott. Elmondta: barátja a versenysport mellett autók tunningolásával is foglalkozott, és nemcsak a kocsik szereléshez értett.

„Évek óta ő nagyon erős autókat használt. Tehát ez nem olyan kirívó eset volt, hogy egy 6-700 lóerős autót kezel. Ő nagyon magabiztosan tudott ilyen eszközökkel bánni évekre visszamenően. Én ültem mellette többször, teljesen megbízhatóan, teljesen megbízhatóan kezelte ezeket az eszközöket|

– mesélte a Híradónak Kovács Ákos.

A baleset előtt a férfi és barátnője Siófokon voltak. Információk szerint a tragédia helyszínéig vezető, szabályosan több mint kétórás utat kevesebb mint másfél óra alatt tették meg, pedig többször is megálltak. Erről a barát úgy nyilatkozott: „Nem tudom megmondani, hogy mi volt az oka, hogy ők ekkora tempóval közlekedtek, de azt teljesen biztosan merem állítani, hogy ő egy nagyon megfontolt, higgadt és magabiztos sofőr.”

A karambolban három kocsi tört össze. Mindegyik Harkány felé tartott a belátható, egyenes úton. Elöl egy Suzuki – melyet egy nagymama vezetett. A hátsó ülésen az unokája ült. Mögötte egy Audi, azt követte a Mercedes. A Suzuki balra, egy földútra akart lekanyarodni, amikor az Audis már előzte, ő éppen csak el tudta kerülni az ütközést. A Mercedes viszont fékezés nélkül, több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel a kocsiba, majd egy a fába csapódott.

A balesetben megsérült hetvenéves nagymamát az RTL információi szerint kedden a pécsi kórházban fogják megműteni.

Az RTL riportja a szalántai tragédiáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Egy egész éjszakán át vertek egy 17 éves lányt, aki nem akart prostituált lenni
A fiatal lány életveszélyes sérüléseket szenvedett, bántalmazója ellen vádat emelnek.

Link másolása

Egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában tavaly áprilisban. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt – írta meg a Police.hu. A brutális férfi ellen most vádat emelnek.

A fiatal lány megtagadta, hogy prostituáltnak álljon, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett.

Az őrizetbe vett férfit emberkereskedelemmel és kényszermunka bűntettével, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsította meg.

A férfi tagadta a bűnösségét az elfogása utáni kihallgatása során. A rendőrség lezárta az ügyet, és vádemelési javaslattal továbbította az iratokat az ügyészség felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
RTL: Válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki Cegléd mellett sérült meg egy autóbalesetben
Egy kisautóba oldalról csapódott egy másik kocsi, a kanyarodó autó az árokba repült. A benne ülő gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Link másolása

Az RTL Híradó információ szerint válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki a tegnap délutáni Cegléd melletti baleset legsúlyosabb sérültje. A gyereknek súlyos koponyasérülései lettek, miután autójuk egy másiknak ütközött. A mellette ülő 10 éves bátyja is súlyosan megsérült, mindkettejüket mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a gyerekek állapotáról a csatornának elmondta: „Egyikük koponya, illetve végtag, másikuk pedig mellkasi és végtag sérüléseket szenvedett. Őket mentőhelikopterekkel szállítottuk kórházba. A két felnőtt mellkasi, illetve háti sérülések miatt szorult ellátásra, őket is kórházba szállítottuk.”

A baleset kora délután, jó időben, egy jól belátható kereszteződésben történt Cegléd mellett, a 4-es főúton. Információk szerint egy kisautót vezető apa – a hátsó ülésen a gyerekekkel – balra akart felkanyarodni a főútra, éppen akkor, amikor odaért egy másik kocsi, ami aztán beléjük csapódott. Az ütközés hatalmas volt, a kanyarodó autó az árokba repült, a másik keresztbe állt meg az úton.

A kocsi bal oldalán mindkét ajtó behorpadt. A legsúlyosabb sérült, a 7 éves kisfiú pont ott ülhetett, az RTL információ szerint ő van jelenleg is válságos állapotban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyosan megsérült egy gyerek a dunakeszi majálison: „hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek”
A korábbi hírek szerint a kisfiúnak nem szakadtak le az ujjai, de így is a mentőknek kellett elszállítaniuk.

Link másolása

Komoly baleset történt a dunakeszi majálison, amikor majdnem letépte egy kisgyerek ujjait az egyik játék – írja a Budapestkörnyéke.hu oldal.

„A gyermekem is ott volt a játékban, hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek ki a hordóból” – írta egy férfi az egyik dunakeszi Facebook-csoportban. Hozzáteszi, hogy nemsokára a gyerek mellett volt a város alpolgármestere, és hamarosan kiérkeztek a mentők is.

A korábbi hírekkel ellentétben a kisfiú ujjait nem tépte le a forgóhordós játék, de így is súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint a mentők egy kisfiút súlyos kézsérülés miatt szállították helyszíni ellátás után kórházba.

A rendőrség pedig azt közölte: az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányságon foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják a történtek összes körülményét, a gyermek sérüléseivel kapcsolatban.

Az eseményre politikai árnyék is vetült. A portálnak eljutatott közleményében a polgármesteri hivatal a következőt írta: „Minden idők leglátogatottabb majálisa volt az idei esemény, a dunakesziek és a környékbeliek is nagy számban keresték fel a programokat.

A rendezvénynek a vidámparki részén sajnálatos módon történt egy baleset, amiben egy gyömrői kisfiú több ujja megsérült. A helyszínen lévő egészségügyi személyzet ellátta a sérültet, a kiérkező mentők pedig kórházba szállították. A gyermek ujjainak amputálásáról szóló hírek a mi információnk szerint szerencsére nem igazak, ez politikai rémhírkeltés.

A rendőrség azonnal lezárta a játékot, megkezdte a szakértői vizsgálatot és a nyomozást. A vidámpark tulajdonosa együttműködő a hatóságokkal, minden hivatalos dokumentációt a rendőrség rendelkezésére bocsátott. A hatóság tájékoztatása szerint engedélyek rendben voltak. A nyomozás lezárultával a rendőrség tud majd hivatalos tájékoztatást adni a további részletekről. Jobbulást kívánunk a kisfiúnak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: