Autóvezetés, háziállatok etetése karácsonykor és mentális egészség – ilyen feladatokat kaptak az angolérettségin a diákok
Csütörtökön 9 órától megkezdődött az angolérettségi. A diákoknak középszinten összesen 180 perc áll rendelkezésére az írásbelin.
Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 percük van. Ezután egy 15 perces szünet következik, majd jön a hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlap, amire 30, majd az íráskészséget vizsgáló feladatsor, amire 60 perc áll a diákok rendelkezésére.
Az idei középszintű angolérettségi első részében, a szövegértésben autóvezetéssel kapcsolatos párbeszéd, háziállatok etetése karácsonykor, mentális egészség és még az idősek házassága is téma volt az Eduline szerint.
A második részben pedig újévi szokásokról, jegyzetelésról és egy különös svájci jelenségről szóló szöveget kaptak a diákok.
A hallás utáni szövegértésben egy szupermarket dolgozójáról, egy fiúról, aki 17 évesen vásárolt egy Porschet és két férfi beszélgetéséről hallhattak szövegeket.
Az utolsó részben egy rövid és egy hosszú szöveget kell megírnia a diákoknak. A rövid levélben egy bocsánatkérő levelet kell írniuk. A téma: véletlenül eltették egy külföldi kurzus során a tanártól kölcsönkapott könyvet, amit csak két héttel a később találtak meg a táskájukban. A hosszú levélben pedig egy barátjuknak kell tanácsot adniuk.
Az emelt szintű írásbeli teljes időtartama 240 perc, a vizsgán az előzőekben is felsorolt feladatlapok szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam 70, 50, 30 és 90 perc.
Az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, amelyről a vizsgázó gondoskodik (a többi feladatsornál semmilyen segédeszköz nem használható).