Egységes szabályozás lépett életbe júliustól a veszélyhelyzetek alatt lejárt, illetve lejáró okmányok meghosszabbítására, azonban az uniós rendelkezések értelmében a jogosítványokra eltérő határidő vonatkozik – írja az Infostart a Miniszterelnökség közleménye nyomán.
Az új rendelet értelmében azok a jogosítványok, amelyek 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között jártak le, a rajtuk szereplő dátumhoz képest további tíz hónapig érvényesek. Az új lejárati dátumot nem kell feltüntetni, vagyis semmilyen további teendő nincs vele.
Ez tehát annyit jelent, hogy bármeddig is tart Magyarországon a veszélyhelyzet, akinek a jogosítványa a tavaly őszi hónapokig volt érvényes, jobban teszi, ha már elkezdi intézni a hosszabbítást.
Az összes többi lejáró okmányra a magyar törvényi rendelkezések vonatkoznak, amelyek értelmében a 2020. március 11. és 2020. július 3. között fennállt, valamint a 2020. november 4-től fennálló veszélyhelyzetek idején lejárt, illetve lejáró okmányok – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – a veszélyhelyzet megszüntetésének napját követően 120 napig maradnak érvényesek.
Kivételt képeznek ez alól a veszélyhelyzet idején lejáró diákigazolványok, amelyek érvényességét 2021. október 31-ig tolták ki.
Egységes szabályozás lépett életbe júliustól a veszélyhelyzetek alatt lejárt, illetve lejáró okmányok meghosszabbítására, azonban az uniós rendelkezések értelmében a jogosítványokra eltérő határidő vonatkozik – írja az Infostart a Miniszterelnökség közleménye nyomán.
Az új rendelet értelmében azok a jogosítványok, amelyek 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között jártak le, a rajtuk szereplő dátumhoz képest további tíz hónapig érvényesek. Az új lejárati dátumot nem kell feltüntetni, vagyis semmilyen további teendő nincs vele.
Ez tehát annyit jelent, hogy bármeddig is tart Magyarországon a veszélyhelyzet, akinek a jogosítványa a tavaly őszi hónapokig volt érvényes, jobban teszi, ha már elkezdi intézni a hosszabbítást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Stephen Hawking bikinis nőkkel szerepel egy Epstein-aktákból előkerült fotón – megszólalt a családja
A család szóvivője szerint a kép egy 2006-os karibi tudományos konferencián készült a világhírű fizikusról, a mellette látható nők pedig az ápolói voltak. A St. Thomas-i eseményt Jeffrey Epstein finanszírozta.
Egy frissen közzétett, a washingtoni igazságügyi minisztérium Epstein-aktáiban szereplő fotón Stephen Hawking két bikinis nő között látható – a család szerint azonban a nők az ápolói voltak, és a kép egy 2006-os tudományos konferencián készült a Karib-térségben.
A felvételen, amelyen a nők arca ki van takarva, a tudós egy napozóágyon ül, kezében egy koktéllal. A család szóvivője szerint a két nő Hawking hosszú távú gondozója volt, a kép pedig 2006-ban, a St. Thomas-i Ritz-Carltonban zajló tudományos esemény idején készült.
„Bármilyen célzás arra, hogy részéről helytelen viselkedés történt, téves, és a végletekig elrugaszkodott” – közölte a Hawking-család szóvivője az Independent szerint.
Bár a fotó nem datált, és egyes beszámolók 2012-t is említik lehetséges dátumként, a család következetesen a 2006-os eseményt jelöli meg.
Azt a St. Thomas-i tudományos találkozót, ahol Hawking a kvantumkozmológiáról tartott előadást, Jeffrey Epstein finanszírozta.
Az Edge Foundation által dokumentált eseményen a fizikusról több kép is készült, például egy tengeralattjáró-túra előkészületei közben.
A most nyilvánosságra került aktákban Hawking nevét körülbelül 250 alkalommal említik, de a puszta említés nem jelent jogellenes magatartást. Korábban már napvilágot láttak képek, amelyeken a tudós egy kerti sütögetésen vagy egy tengeralattjárós kiránduláson vesz részt Epstein magánszigete, a Little Saint James közelében. Egy 2015-ös, korábban már nyilvánosságra hozott bírósági iratból származó e-mailben Epstein azt írta Ghislaine Maxwellnek, hogy jutalmat ajánlhat fel bárkinek, aki segít megcáfolni az őt vádló Virginia Giuffre állításait. A nő azt is írta a könyvében, hogy Stephen Hawking „egy kiskorúakkal tartott orgián vett részt”.
A fotó egy hatalmas, január 30-án közzétett dokumentumcsomag részeként került elő. Az Igazságügyi Minisztérium ekkor több mint 3 millió oldalnyi iratot, mintegy 2000 videót és 180 000 képet tett elérhetővé az Epstein-üggyel kapcsolatban.
Egy frissen közzétett, a washingtoni igazságügyi minisztérium Epstein-aktáiban szereplő fotón Stephen Hawking két bikinis nő között látható – a család szerint azonban a nők az ápolói voltak, és a kép egy 2006-os tudományos konferencián készült a Karib-térségben.
A felvételen, amelyen a nők arca ki van takarva, a tudós egy napozóágyon ül, kezében egy koktéllal. A család szóvivője szerint a két nő Hawking hosszú távú gondozója volt, a kép pedig 2006-ban, a St. Thomas-i Ritz-Carltonban zajló tudományos esemény idején készült.
„Bármilyen célzás arra, hogy részéről helytelen viselkedés történt, téves, és a végletekig elrugaszkodott” – közölte a Hawking-család szóvivője az Independent szerint.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fordulat az olajvitában: nem orosz olajat küldenek a horvátok Magyarország felé
A horvát Janaf olajcég szerdán megkezdte a MOL-nak szánt, nem orosz nyersolaj rakodását. Közben csütörtökön újraindulhat a szállítás a Barátság kőolajvezetéken is.
Miközben a Reuters szerint csütörtökön újraindulhat a szállítás a hetek óta álló Barátság kőolajvezetéken, a horvátok már megkezdték a MOL-nak szánt, nem orosz eredetű nyersolaj rakodását.
A horvát Janaf olajcég szerdán közölte, hogy az omišalji terminálon már rakodják a MOL Csoportnak szánt szállítmányt, és április elejéig további hét tartályhajó érkezik
– írta a hvg.hu. A Janaf a közleményében azt is kiemelte, hogy készen áll a szlovákiai és magyarországi finomítók teljes éves igényének kielégítésére.
Ez a kijelentés azért is fontos, mert a horvát és magyar kormány között hónapok óta vita zajlik arról, hogy az Adria olajvezeték képes-e ellátni Magyarország teljes igényeit – a MOL szerint ugyanis nem. Andrej Plenković horvát miniszterelnök korábban „teljesen hamis állításnak, az igazság teljes elferdítésének” nevezte a magyar felvetést, miszerint a horvát rendszer kapacitása elégtelen. A magyar kormány ráadásul orosz olaj tengeri szállítását is kéri, amit a horvát fél nem támogat.
A MOL február 17-én a stratégiai nyersolajtartalékok részleges felszabadítását kérte a Barátság-vezeték leállása miatt. A cég 2025 őszén azt állította, hogy a horvát szakasz teljesítménye a tesztek során nem bizonyult tartósnak, és nem képes kiváltani a Barátság-vezetéket. A két vállalat 2024-ben már kötött megállapodásokat nem orosz eredetű kőolaj szállításáról és tárolásáról.
Miközben a Reuters szerint csütörtökön újraindulhat a szállítás a hetek óta álló Barátság kőolajvezetéken, a horvátok már megkezdték a MOL-nak szánt, nem orosz eredetű nyersolaj rakodását.
A horvát Janaf olajcég szerdán közölte, hogy az omišalji terminálon már rakodják a MOL Csoportnak szánt szállítmányt, és április elejéig további hét tartályhajó érkezik
– írta a hvg.hu. A Janaf a közleményében azt is kiemelte, hogy készen áll a szlovákiai és magyarországi finomítók teljes éves igényének kielégítésére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az életéért küzdünk” – súlyos tüdőgyulladással került kórházba a szerb belügyminiszter
Ivica Dačićot a belgrádi Pulmonológiai Klinikán ápolják, miután állapota hirtelen rosszabbra fordult. Az orvosok igyekeznek stabilizálni a miniszter állapotát, a következő 72 óra kulcsfontosságú lehet.
Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert szerdán kora este súlyos, kétoldali tüdőgyulladással kórházba szállították. A politikust a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ Pulmonológiai Klinikáján ápolják, ahová február 25-én, délután fél ötkor került be. Állapota miatt azonnal intubálták és gépi lélegeztetésre kapcsolták.
„Jelenleg lélegeztetőgépen van, és mindent megkap, amire szüksége van: minden gyógyszert és terápiát; a lélegeztetéssel időt nyerünk, hogy a gyógyszerek hassanak, az életéért küzdünk”
– mondta dr. Spasoje Popević, a klinika pulmonológiai igazgatóhelyettese a szerb közszolgálati televíziónak, az RTS-nek. Hozzátette, hogy a prognózisról még korai beszélni, de igyekeznek stabilizálni a belügyminiszter állapotát, és a következő napok adják majd meg a választ a továbbiakra.
Több szerbiai médium az orvosi csapatra hivatkozva arról ír, hogy a következő 72 óra kulcsfontosságú lehet a felépülése szempontjából.
A hírre a szerb politikai vezetés azonnal reagált: Aleksandar Vučić elnök több kormánytaggal együtt már szerdán este felkereste a klinikán Dačićot.
„Nehéz a helyzet, de hiszünk az orvosokban és hiszünk benne is, és imádkozunk érte”
– nyilatkozta az államfő.
A Szerbiai Szocialista Párt, amelynek Dačić az elnöke, éjfél után kiadott közleményében köszönetet mondott az orvosoknak és jelezte, hogy a továbbiakban a kórház ad ki hivatalos tájékoztatást az elnökük állapotáról.
A 60 éves Ivica Dačić a szerb politikai élet egyik legfontosabb szereplője, jelenleg miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. Pártja, a Szerbiai Szocialista Párt a kormánykoalíció tagja.
Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert szerdán kora este súlyos, kétoldali tüdőgyulladással kórházba szállították. A politikust a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ Pulmonológiai Klinikáján ápolják, ahová február 25-én, délután fél ötkor került be. Állapota miatt azonnal intubálták és gépi lélegeztetésre kapcsolták.
„Jelenleg lélegeztetőgépen van, és mindent megkap, amire szüksége van: minden gyógyszert és terápiát; a lélegeztetéssel időt nyerünk, hogy a gyógyszerek hassanak, az életéért küzdünk”
– mondta dr. Spasoje Popević, a klinika pulmonológiai igazgatóhelyettese a szerb közszolgálati televíziónak, az RTS-nek. Hozzátette, hogy a prognózisról még korai beszélni, de igyekeznek stabilizálni a belügyminiszter állapotát, és a következő napok adják majd meg a választ a továbbiakra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Takács Péter 22 százalékponttal vezet – három körzetben is komoly Fidesz-előnyről számolt be a Mandiner
A kormánypárti lap által közölt felmérések szerint a pápai körzetben 48-26-ra vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt, de Baján és Kisvárdán is kétszámjegyű az előny.
Három új, egyéni választókerületre vonatkozó felmérés eredményét közölte a Mandiner. A lap cikkében szereplő számok szerint
a Fidesz–KDNP magabiztosan, Baja környékén tíz, míg Kisvárdánál és Pápánál több mint húsz százalékponttal vezet a Tisza Párt előtt.
Különösen a pápai körzet eredménye érdekes, amelyet a lap szerint „tiszás politológusok” billegőnek próbálnak beállítani.
A kormánypárti lap által közölt felmérés szerint a Bács-Kiskun vármegyei 6-os, bajai központú körzetben a Fidesz–KDNP-re a megkérdezettek 42, a Tisza Pártra pedig 32 százaléka szavazna. A Mi Hazánkat 8, a Demokratikus Koalíciót és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot 2-2 százalék támogatja, míg az egyéb pártok 1 százalékon állnak. A választók 8 százaléka bizonytalan, 5 százalék pedig nem árulta el, kire voksolna. Magyar Péter egyébként éppen kedden tartott gyűlést a körzetben, ahol elég sokan fogadták a Facebookon közzétett kép alapján.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei 3-as, kisvárdai központú választókerületben még nagyobb, 53 százalékos a Fidesz–KDNP támogatottsága, míg a Tisza Párt 27 százalékot érne el.
Itt a Mi Hazánk 4, a DK és az MKKP 2-2, a Jobbik és az egyéb pártok pedig 1-1 százalékon állnak. A bizonytalanok és a nem válaszolók aránya egyaránt 5 százalék. A körzet egyéni képviselőjelöltje Seszták Miklós.
A Veszprém vármegyei 4-es, pápai központú körzetben, ahol Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár indul, a Fidesz–KDNP 48, a Tisza Párt 26 százalékot kapna.
A Mi Hazánk és a DK 4-4, az MKKP 2, az egyéb pártok pedig 1 százalékon állnak. Ebben a körzetben a legmagasabb, 12 százalék a bizonytalanok aránya, míg 3 százalék nem válaszolt. A lap által közölt felmérések nem térnek ki a kutatóintézetre, a mintanagyságra és az adatfelvétel pontos idejére.
A most vizsgált három választókerület a 2022-es országgyűlési választáson is magabiztos kormánypárti győzelmet hozott. Baján Zsigó Róbert a szavazatok 57,26 százalékát, Kisvárdán Seszták Miklós 65,31 százalékát, Pápán pedig dr. Kovács Zoltán 62,70 százalékát szerezte meg. Az elmúlt hetekben a politikai kampány is felpörgött a térségben: Orbán Viktor miniszterelnök február 18-án Navracsics Tibor mellett kampányolt a szomszédos Veszprém 3-as körzetben, ahol arról beszélt, hogy magabiztosan vezet a Fidesz az ország ezen részén.