Vádat emeltek a vadász ellen, aki autójából lőtt meg egy túrázót a Bükkben
Vádat emeltek decemberben az ellen a vendégvadász ellen, aki tavaly februárban a Bükkben, a gépkocsijából leadott lövéssel talált el egy túrázót. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi a biztonságos lövés feltételeinek hiányában, „az elvárt körülmények fennállása nélkül” tüzelt – írja a 24.hu.
Az eset 2024 februárjának elején történt Bükkzsérc külterületén. A túrázó éppen megállt pihenni – korábbi sajtóhírek szerint a sátrát állította fel –, amikor a lövés érte. A rendőrség már akkor gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást egy 58 éves debreceni férfi ellen, akit kihallgattak, de nem vettek őrizetbe. A lövés következtében a sértett több műtéten esett át, és az ügyészség szerint a bal lábában keletkezett elváltozások maradandó fogyatékosságnak minősülnek.
A meglőtt férfi a PET Kupa nevű környezetvédelmi szervezet önkéntese, természetvédelmi szakember, aki a kiskörei Folyómentő Központot vezeti. A szervezet közleménye szerint „a vadász az autójából sütötte el a fegyverét, életvesélyesen megsebesítve a férfit. A combcsontját szilánkosra törte a lövedék, több évig tartó műtétsorozat vár rá, de az orvosok szerint képes lesz újra lábra állni” – közölte akkor a PET Kupa.
A balesetet követően az Országos Magyar Vadászkamara is reagált. Földvári Attila, a kamara szóvivője akkor hangsúlyozta: „mindig az egyéni vadásznak a felelőssége, hogy megfelelően, körültekintően adjon le egy lövést”. A vadászati törvény végrehajtási rendelete tiltott vadászati módnak minősíti a mozgó motoros járműből vagy járműről történő lövést.
A főügyészség a minősített, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat. Indítványukban azt kérik a bíróságtól, hogy tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben szabjon ki pénzbüntetést a vádlottra, és tiltsa el a vadászati tevékenység gyakorlásától. A civil szervezet, ahol a sértett dolgozik, méltó és arányos büntetést sürgetett, kiemelve, hogy nem a szabályozott vadászat ellen lépnek fel, hanem „azok ellen, akik a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva mások testi épségét veszélyeztetik, mert a balesetek hátterében minden esetben emberi mulasztás áll”.