HÍREK
A Rovatból

„Átállt az ellenséghez” – saját apja ellen harcol egy ukrán katona, elmondta, milyen érzés

A 27 éves Artur azt mondja, nem lenne képes lelőni az apját, de megbüntetné, amiért elárulta a családját és a hazáját is.


Különösen nehéz az oroszok ellen harcolni egy ukrán katonának, hiszen nemcsak a megszállókkal kell megküzdenie, hanem saját apjával is - számolt be róla a Guardian.

Amikor február 24-én hajnalban Oroszország rakétatámadást indított Ukrajna ellen,

a 27 éves Artur nem aggodalma miatt írt üzenetet az édesapjának, hanem dühében: „Ti seggfejek!”. A férfi ugyanis a kelet-ukrajnai, oroszbarát szeparatista erőknél ezredes.

Oleg azt üzente a fiának, hogy ne fogjon fegyvert, mert Kijev rögtön el fog esni a háborúban. Artur azonban nem fogadta meg a tanácsát, önkéntes katonaként harcolt az ukrán főváros védelméért, mielőtt az oroszok áprilisban elhagyták a kijevi régiót. Nemrég pedig már az ukrán hadsereg rendes tagjaként vett részt az ország északi és keleti részén zajló ellentámadásokban. Ott volt például az Izjum és a Liman visszafoglalásáért vívott harcokban is.

A fiatal katona folyamatosan tartja a kapcsolatot az apjával, sms-üzenetekben írnak egymásnak. Artur azonban mélyen ellenzi azt, hogy Oleg az ellenség oldalán harcol hazája ellen.

„Szó szerint a frontvonal ellenkező oldalán vagyunk, de csak egyikünk harcol a helyes ügyért.”

A 27 éves férfi katonacsaládba született a Kijev mellett fekvő Boriszpilben. Édesapja Donyeckből származik, egy évtizeden át szolgált az ukrán hadseregben. Miután Oleg 2011-ben elvált Artur édesanyjától, Oroszországba költözött, hogy munkát keressen. 2016-ban aztán csatlakozott a donyecki szeparatista erőkhöz, két évvel azután, hogy Oroszország elcsatolta a Krím-félszigetet Ukrajnától.

„Sokkolt, amikor elmondta, hogy a donyecki milícia tagja lesz. Számomra, ahogy sok ukrán számára is, ez a háború 2014-ben kezdődött. Ez tehát azt jelentette, hogy átállt az ellenséghez”

- mondta Artur.

Elmondása szerint apja fokozatosan elkezdte felvenni az orosz álláspontot, még mielőtt csatlakozott az ellenséges erőkhöz.

„Bekebelezte az orosz propaganda. Azt hittem, nem fog engedni ennek, okosabb lesz ennél, de tévedtem.”

Ahogy nőtt a feszültség Oroszország és Ukrajna között a háború kezdete óta, úgy nőtt a távolság az apa és fia között is. Amikor március elején a legtöbb orosz csapatot visszaverték az ukrán Kijevben, Artur videóüzenetben gúnyolódott apjának: „Sétálok körbe-körbe, de egyetlen oroszt sem látok, úgy tűnik, felszívódtak. Nem értem, hol vannak?”. Oleg erre azt válaszolta, hogy hamarosan fordul a kocka, és ismét arra kérte fiát, hogy dobja el a fegyvert.

„Akkor már láttam, hogy egyre kevésbé hisz az orosz győzelemben. Ahogy Ukrajna egyre nagyobb területen ért el sikereket, ő egyre elkeseredettebb lett.”

De még akkor is kitartott az orosz propaganda mellett, amikor előkerültek a bucsai tömegmészárlások bizonyítékai. Oleg azt állította, hogy az erről szóló jelentések hamisak, és még a fia sem tudta meggyőzni ennek ellenkezőjéről.

„Mondtam neki, hogy én magam is voltam Bucsában, és mindent a saját szememmel láttam. De rájöttem, hogy reménytelen eset. Ez után már nem győzködtem semmiről, fölösleges időpocsékolás volt.”

Amikor Arturnak és társainak sikerült felszabadítani Izjumot az ellentámadások során, Oleg azt üzente neki: „Örülj, amíg tudsz!” Fia így válaszolt: „Olyan vagy, mint a rosszfiúk a horrorfilmekben. Amikor a gonoszt legyőzik, mindig azt ígéri, hogy visszatér”.

Ez volt az egyik utolsó üzenetváltásuk. Arra a kérdésre, hogy ha szembekerülne apjával a csatatéren, mit tenne, a fiatal férfi ezt mondta:

„Nem hiszem, hogy le tudnám lőni, vagy ő lelőne engem. Ki tudná megölni a saját apját?”

Szerinte nem valószínű, hogy ez a közeljövőben előfordulhat, mivel apja egy donyecki katonai bázison állomásozik. Mint mondta, sok erő kellett neki ahhoz, hogy ne hagyja, hogy a harag és a gyűlölet feleméssze. Hiába írta neki azt Oleg nemrégiben, hogy a legjobbat akarja neki, hogy boldog és egészséges legyen, a katona szeretné, ha apja megbűnhődne.

„Azt gondolom, ezért a bíróság elé kell állnia és büntetést kell kapnia. Szeretném látni, ahogy a világa összeomlik, amikor a tanúja lehet a győzelmünknek. Apám elárulta a családunkat és a hazánkat is. Én a hazám iránti szeretetből harcolok.”

Artur a végsőkig akar küzdeni, de tart attól, hogy „a vak gyűlölet élve felfalja” és egyszerűen kiég, mielőtt a háború véget érne. Ha sikerül túlélnie, szeretne filmkészítésssel foglalkozni Kijevben, ugyanis ez már régi nagy vágya. Emellett segíteni akar a poszttraumás stressz szindrómában szenvedő katonáknak is.

Mint mondta, azért mesélte el a történetét, mert tudja, hogy nagyon sok ukrán küzd hasonló családi problémákkal.

„Azt akartam ezzel üzenni, hogy nem vagytok felelősek a családtagjaitok döntéseiért. Attól nem leszel kevésbé hazafi, hogy az apád bűnöző.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk