prcikk: Ártatlannak hitt, mindennapi hazugságok, amelyeket könnyű elhinni | szmo.hu
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Ártatlannak hitt, mindennapi hazugságok, amelyeket könnyű elhinni

A Használd fel! blog szerzőjének írása arról, hogyan eshetünk a kis hazugságaink nagy csapdájába.


A Használd fel! blog szerzője azt mondja: nem létezik olyan tapasztalat - legyen az pozitív vagy negatív -, amit ne tudnál felhasználni életed jobbá tételére, céljaid elérésére, önmagad valódi kifejezésére.

Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. A szerző pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!

Van egy életforma, amely viszonylag ritkán fordul elő a földi ökoszisztémában: az őszinte ember. Néhányat persze szinte mindannyian fel tudunk sorolni magunk körül, de van, akinek egy keze is elég a számoláshoz. Ha pedig jobban belegondolunk, és tényleg komolyan vesszük az őszinteség definícióját, akkor könnyen lehet, hogy nagy gondba kerülünk, amikor akár csak egyetlen ilyen embert is próbálunk megnevezni. Beleértve önmagunkat is.

Mert bár szeretjük magunkat őszinte, tisztességes, mindig határozott erkölcsi normákat követő, helyes úton járó, jó embernek hinni, a valóság többnyire jóval árnyaltabb a fejünkben élő képnél. És ez persze nemcsak a saját magunkról alkotott képre igaz, hanem az embertársainkhoz való viszonyulásunkra is.

feketefeher

Az általánosan is jellemző bipoláris gondolkodás (a világ vagy fekete, vagy fehér, az emberek vagy jók, vagy rosszak) a bizalmunk osztogatásában is megjelenik: van, aki előtt gondolkodás nélkül bezárjuk az ajtónkat, esélyt sem adva neki arra, hogy az előítéleteinket megcáfolja, és olyan is van, akit naiv (vagy már egészen ostoba) hittel idő előtt beengedünk elménkbe és szívünkbe.

Aztán koppanunk. Pedig olyan jól indult minden. "Biztosan igazat mond!" Hát persze, hogy igazat mond! Tutira. Miért is hazudna bárki is, aki olyan jó embernek tűnik... Hiszen az évtizedek alatt formálódott világképünk alapján a "rosszaktól" nem várunk őszinteséget, a "jókról" viszont ezt feltételezzük minden körülmények között. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy vannak hamis barátok, érnek hatalmas csalódások, és bizonyos élethelyzetekben még a legjobbnak gondolt ember is kifordulhat magából.

igazsag

Az őszinteség hiánya azonban nem is mindig ezekben az extrém helyzetekben okozza a legnagyobb károkat, hanem sokszor azokban az ártatlannak hitt mindennapi játékokban, amelyeket többnyire észre sem veszünk, vagy természetesnek tekintünk.

Zsigerből megy a kamu

Mondhatnám, hogy gonosz, hazug világban élünk. Hazudnak a politikusok, hazudik a média, hazudunk egymásnak, hazugságból épített várakban élünk. Népszerű kiáltvány ez, sokan le is aratják érte a babérokat, vagy csak önmagukat nyugtatgatják vele, de még ha hangzatos is, sok értelme nincsen. Persze van igazságalapja, tényleg gyakran futunk hazugságokba, azonban ennek mélyebben húzódó okát gyakran nem is az emberi gonoszságban, hanem sokkal inkább a tudatlanságban találjuk.

Mert átverni csak azt lehet, akinek nincsen elég ismerete. Vagy magáról a hazugságról, vagy annak következményeiről. Akit gyermekkora óta bombáznak a hazugságokkal, annak fel sem tűnik, ha kap egy újabbat. Aztán már az sem, ha ő adja másnak. Így válik szép fokozatosan a kultúránk részévé a hazugság. Megtanuljuk, hogy a nem szimpatikus ismerőssel, a nem szeretett családtaggal vagy a szerettünk által kedvelt vadidegennel jópofizni kell. Egy erőltetett mosollyal és néhány semmitmondó szóval betakargatjuk a hányingert és a "tűnj már innen a közelemből" érzésünket, aztán eljátsszuk ezt újra legközelebb is. Újra és újra, amíg valamelyikünk élete végéhez nem ér.

Megtanuljuk, hogy kifelé mutassuk a szépet, hitessük el mindenkivel, hogy fantasztikus dolgokat érünk el, hogy csodálatos a párkapcsolatunk, hogy nagyszerű családi életet élünk, hogy a közösségi médiára feltöltött szelfieinken spontán elkapott, őszinte pillanatokat mutogatunk... és miközben egész hatékonyan elhitetjük mindezt másokkal (meg ők is velünk), észre sem vesszük, hogy az önbecsülésünket mekkora hazugságokra építettük. És azt sem, hogy mindeközben belülről rohad a házunk.

alarc

Ez a méreg lassan öl. Nehezen kimutatható, és amikor már egyértelműen látszik a hatása, a legtöbb ember nem is gondol rá, hogy szenvedéseinek mi a valódi oka. Amikor már a kemoterápia és a természetgyógyászat között vacillál a pozitív szövettani eredményét látva, vagy amikor a félelmei miatt lemond egy régi álma megvalósításáról, vagy amikor egy újabb kapcsolata ment kínok között a kukába, akkor ki gondolna arra, hogy lassan adagolt hazugságok vezettek idáig? Másoktól benyelt, vagy éppen saját maga által kreált hazugságok.

Kulturális berögződés ide vagy oda, a hazug játszmák mindig visszacsapnak. Nem mindig azonnal, de idővel biztosan. Hiába gondoljuk, hogy egy apró hazugsággal nem árthatunk a gyermekünknek, egy elhallgatott ténnyel nem árthatunk a párunknak, egy nem őszinte gesztussal nem árthatunk önmagunknak, ezek szép fokozatosan lerakódnak, és formálják a tudatunkat. Akinek pedig egészségtelenné válik a tudata, az a testét és a lelkét is elkezdi mérgezni.

Belénk van kódolva?

Persze a társadalmi szokások létjogosultságának megkérdőjelezése után is marad még érv a hazug játszmák mellett – méghozzá nem kisebb, mint maga az evolúció. Elég ha csak körbenézünk egy picit, és az állatvilágban, sőt, a növények között is rengeteg példát találunk a megtévesztésre, az álcára, a becsapásra. A kaméleon nem azért váltogatja a színeit, mert így azt érezheti, hogy "hű de jól nézek ki!", hanem a hatékonyabb rejtőzködés és az egymás közötti kommunikáció érdekében. Vagy gondolj a húsevő növények áldozatcsalogató trükkjeire. A hazugság tehát mindig is jelen volt az élővilágban.

kameleon

Van azonban egy nagy különbség a fenti példák és az általunk alkalmazott legtöbb hazugság között: míg az állatok és a növények játszmái a túlélést és a fajfenntartást szolgálják, addig az emberi játszmák többségéről ez nem mondható el. Sőt, könnyen válhatnak életellenessé. Nekünk ugyanis nem kell elhitetnünk másokkal, hogy kedveljük őket, vagy hogy baromi jó az életünk. Megtesszük, mert a pillanatnyi jó érzésünk vagy az aktuális érdekünk felülírja a hosszútávú boldogság iránti vágyunkat.

Belül mélyen persze mindenki tudja, hogy nem attól lesz boldog, hogy másoknak ezt hazudja, és nem is attól, hogy mérgező kapcsolatokat ápolgat, a legtöbben mégis megteszik, mert nem használják ki azt az óriási lehetőséget, amit nehézségeink legfőbb okozója és megoldója, a saját agyunk kínál számunkra.

A legtöbb esetben nekünk nem kell hazudnunk. Csinálhatjuk máshogy is. Felvállalhatjuk őszintén önmagunkat. Élhetünk frusztráció nélkül is. Válthatunk munkahelyet, kizárhatjuk az életünkből azt, akinek nincsen ott helye, költözhetünk máshová, vagy felépíthetünk ugyanott valami egészen újat. Leszarhatjuk, hogy mit gondolnak rólunk mások. Mint egy virág a réten, aki valószínűleg nem lesz depressziós, ha nem olyan piros, mint a szomszédja.

pirosvirag

Agyi kapacitásaink azt is lehetővé teszik, hogy különbséget tegyünk a rövidtávú és a hosszútávú érdekeink között. Megérthetjük, hogy ami most kényelmes, az hosszútávon baromi szűkké válhat. Mert két percig egész könnyű is lehet elviselni egy kellemetlen helyzetet, egy frusztráló személyt vagy egy energiavámpírt, de évekig vagy évtizedekig már nem annyira. Még akkor sem, ha nem ugyanarról a személyről van szó, hanem mindig egy újabbról. Önmagunk tönkretételének tényén ez nem változtat.

Kegyes hazugságaink kegyetlensége

Van az a hazugság is, amivel azt hisszük, segítünk a másiknak. Segítünk neki megnyugodni, segítünk neki jól éreznie magát, vagy segítünk neki elviselni egy helyzetet. Ezért vesznek sokan udvariasan a sütiből, amit legszívesebben a WC-n húznának le, vagy ami egyszerűen már túl sok nekik, csak nem merik kínálójuknak ezt őszintén elmondani. Ezért mennek el sokan a barátaikkal, a párjukkal vagy a kollégáikkal olyan programra is, amitől herótjuk van, csak mert nem merik azt mondani, hogy bocsi, nekem ez nem okoz örömet. És ezért hallgatják annyian órákig a környezetük kéretlen tanácsait, értelmetlen nyafogásait vagy semmitmondó pletykálásait, csak mert képtelenek kimondani azt a hárombetűs szót, hogy NEM. Köszi, én ebből nem kérek.

Az emberek többsége szinte az anyatejjel együtt magába szívta a megfelelési kényszert. Inkább a konfliktust fel nem vállalva, szép udvariasan tönkreteszi magát, mintsem hogy kiálljon a saját érdekei és érzései mellett, és őszintén elmondja, ha valami nem jó neki. Inkább várakozik, hogy valami majd csak megváltozik, mintsem hogy kezébe vegye az életének irányítását, és álarcosbál helyett csak őszinte emberi kapcsolatokat őrizzen meg.

alarc1

Sokan tévesen összekapcsolják az őszinteséget a kegyetlenséggel. Nem, nem kell tőrként a másikba döfni az igazságot. Attól még, hogy az igazat mondod, mondhatod számára befogadható csomagolásban is. Még ha fáj is neki, hosszútávon ez jelenti a valódi segítséget. Mert ha nem jó a süti, legközelebb tud mást adni. Ha nem jó a program, legközelebb tud másra hívni. Ha nem te vagy a megfelelő ember, aki meg tudja őt hallgatni (mert nem vagytok egy hullámhosszon, vagy mert valójában egy energiavámpír), akkor tud mást keresni. Nem az őszinteség a valódi kegyetlenség, hanem az, ha valaki elfojtja a saját érzéseit.

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy akár csak rövidtávon is jót teszünk a másikkal, ha hazudunk neki. Nemrég láttam videón egy rövid TED-előadást, amiben egy ápoló mesélt arról, hogy miért válaszol igennel a haldoklóknak, akik megkérdezik, hogy meg fognak-e halni. Régen hazudott ő is, mert nem akart nekik fájdalmat, önmagának pedig frusztráló perceket okozni. Aztán egyik alkalommal máshogy csinálta. Elmondta. A reakció pedig egészen váratlanul érte: a haldokló ember ugyanis nem összezuhant, hanem megnyugodott. És azóta ugyanezt tapasztalta szinte minden egyes betegnél.

Nem értek egyet emberi sorsok predesztinálásával, amit az egészségügyben sokan megtesznek, de a hazugsággal sem, ami átitatja a kultúránkat. Egy haldoklónak is el lehet mondani őszintén, hogy a jelenlegi ismereteink alapján hamarosan meghal, de mindent megteszünk, hogy a tudásunkat a szolgálatába állítsuk. És bár a példa extrém, de pontosan ugyanez igaz a mindennapi apró (vagy nagyobb) hazugságainkra is.

kezfogas

Tudod, miről szól ez valójában? A tiszteletről, vagy annak hiányáról. Mindegy, hogy mivel magyarázzuk – megfelelési kényszerrel, társadalmi szokásokkal, érdekekkel, kényszerhelyzettel –, a tényen ez nem változtat: aki hazudik, az nem tiszteli eléggé sem a másik embert, sem önmagát.

Aki fontos számodra, annak nem azzal adsz a legtöbbet, ha egy számára azonnal befogadható, átmenetileg a lelkét simogató hazugságot tálalsz, hanem azzal, ha őszintén elmondod az igazságot, és segítesz neki azt először emészthetővé, aztán hasznossá tenni.

Mind közül a legveszélyesebb

Hazugságaink tárháza kimeríthetetlennek tűnik, ha egy másik ember megtévesztése a cél. Van azonban valami, ami még ennél is sokkal veszélyesebb tud lenni: az, amikor önmagadnak hazudsz. Amikor elhiteted magaddal, hogy az utált munka jó lesz neked. Amikor bemeséled magadnak, hogy az álmod megvalósításához kevés vagy, és igazuk volt azoknak, akik megpróbáltak lebeszélni róla. Amikor beleragadsz egy langyos vagy akár egy mérgező kapcsolatba, mert elhiteted magaddal, hogy a gyerek, a tisztesség, a sajnálat, vagy bármi más miatt ott kell maradnod. Amikor olyan életet élsz, amiben nem tudsz kiteljesedni, de csak várakozol, hogy egyszer majd másképp lesz.

Ezek a legveszélyesebb hazugságok, mert ezek bármelyikével egy egész életet végleg el lehet cseszni. Egy életet, aminek a végén senki nem fogja azt mondani, hogy "oké barátom, ez gyönge volt, játszd újra ügyesebben!"

Érted, ugye?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Több mint 710 milliárdot fizettek be: így járulnak hozzá a kiskereskedelmi óriások a költségvetéshez
A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.


A Magyarországon működő hat nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, LIDL, PENNY, SPAR, Tesco) 2024-ben több mint 710 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe adó és járulék formájában. Ebből a legnagyobb tételt a két forgalmi adó, a 27 százalékos áfa (370 milliárd forint) és a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó (170 milliárd forint) tette ki, a fennmaradó rész főleg a béreket terhelő adó- és járulék terhe (88 milliárd forint), de a cégek tucatnyi egyéb jogcímen teljesítenek még milliárdos adó és állami díjfizetési kötelezettségeket, köztük olyan tételekkel, mint a társasági adó, iparűzési adó, a reklámadó, az építményadó, vagy a hulladékgazdálkodási termékdíjak.

A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.

A hat nagy élelmiszer kiskereskedelmi lánc által befizetett több mint 710 milliárd forint adó és járulék 2024-ben olyan állami kiadási tételek finanszírozására lett volna önmagában elegendő, mint

  • a családi pótlék (305 milliárd),
  • a teljes háziorvosi ellátás (300 milliárd),
  • az összes rendelőintézeti járóbeteg szakrendelés (200 milliárd),
  • a gyermekvédelmi alap- és szakellátás: (140 milliárd),
  • a rokkantsági és rehabilitációs ellátás (480 milliárd), vagy
  • a rendőrség működtetése fizetésekkel együtt (655 milliárd forint)
  • és – amint látszik – olykor akár ezek kombinációit is fedezni tudta volna.

Mindezekhez képest a hat nagy kiskereskedelmi lánc összevont mérlege 24,5 milliárd forint veszteséget mutatott 2024-ben, egy részük egyetlen fillér profitot sem termelt.

Ez a hat társaság együtt és külön-külön is teljesítik a magyar embereknek azt az elvárását, hogy a Magyarországon működő cégek maradéktalanul kivegyék a részüket a közteherviselésből.

A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az, hogy melyik csuklódon hordod a karórádat, többet elárul rólad, mint gondolnád
Praktikus okokból alakult úgy, hogy az emberek rendszerint a bal csuklójukon hordják, és ez gyakran mélyebb jelentést hordoz. Pszichológusok szerint ez a szokás önálló gondolkodásra és a konvencióktól való eltérésre utalhat.
Sz.E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Gondoltad volna, hogy még az óraviselés is árulkodó lehet? Nem feltétlenül a márkára, dizájnra vagy az árára gondolunk. (Mint például Szoboszlai Dominik vagyont érő karórájánál.)

Hanem az óraviselés módjára.

Az, melyik csuklódon viseled az órádat, többet elárulhat rólad, mint a kedvenc színed, mivel finoman utalhat a személyiségedre.

Mit kell figyelni a karóra esetén?

A legtöbben a bal kezükön viselik. Akik a jobb karjukon viselik a karórát, valami pluszt fejezhetnek ki vele.

Mielőtt azonban rátérnénk a „jobbosok” titkaira, érdemes megérteni, miért lett a bal csukló az íratlan szabály.

A legtöbb ember jobbkezes.

Emiatt egyrészt a kevésbé használt bal csuklón az óra kisebb eséllyel sérül meg a mindennapi tevékenységek során, másrészt amíg a jobb kezüket használják (például kapaszkodásra egy közlekedési eszközön) a bal kéz szabadon marad, és könnyebb rápillantani az óra számlapjára.

A klasszikus karórákat úgy tervezték, hogy a felhúzókorona a jobb oldalon legyen, ezért a domináns kézzel kényelmesebb állítani őket.

Ez az ipari szabvány és a szokás évtizedek alatt szinte észrevétlenül rögzült.

Ha ez a norma, miért döntenek mégis sokan a jobb csukló mellett? A legkézenfekvőbb ok a balkezesség.

Aki a bal kezét használja írásra vagy más mozdulatokhoz, annak egyszerűen praktikusabb, ha a jobb csuklóján van az óra.

A divat világában viszont a jobb kézen hordott óra mást üzen. Az önkifejezés egyik finom formája. Egyediségre utal.

Hírességek és vezetők gyakran tudatosan választják ezt a megoldást, hogy jellegzetes megjelenésük részévé tegyék.

Egyes spirituális nézetek szerint a kezek különböző energiákat képviselnek. A bal kéz a befogadó, a jobb a cselekvő, teremtő oldalunkat jelképezi.

Aki tehát a jobb csuklóján hordja az órát, szimbolikusan azt fejezheti ki, hogy aktívan, vezető szerepben irányítja a saját idejét.–

Pszichológusok szerint is beszédes lehet ez a szokás. A jobb kézen viselt óra arra utalhat arra, hogy az illető önállóan gondolkodik, a szokásokat nem követi vakon, és valószínűleg más területeken is kreatív, szokatlan szemléletű.

Az pedig, hogy valaki soha nem hord órát, annak a jele lehet, hogy megelégszik a telefon kijelzőjével vagy nem tudja értelmezni a számlapot, mint Kőgazdag Aurél.

Bár a legtöbb klasszikus karórát még ma is jobb oldali koronával gyártják, léteznek kifejezetten balkezeseknek szánt modellek, ahol a felhúzó a másik oldalon kap helyet.

Sőt, akadnak olyan különleges darabok is, ahol a korona nem is a megszokott helyen van. Az okosórák pedig végképp szabadságot adnak: a beállításokban egyszerűen átállítható a viselési oldal és a gombok tájolása. A gyártók kiemelik, hogy a pontos mérésekhez – például a lépésszámláláshoz – érdemes megadni, hogy a domináns vagy a nem domináns csuklónkon viseljük-e az eszközt.

A karóra egyébként a 20. század elején, különösen az első világháború alatt terjedt el a férfiak körében, majd a harcok után vált a mindennapok részévé. Ez az időszak erősítette meg a már említett praktikus, bal csuklós viselési szokást.

Hogyan dönts tehát? Gondold végig, melyik a domináns kezed, milyen tevékenységeket végzel napközben, és mi a célod: a kényelem vagy a stílusos önkifejezés.

Ha okosórát vagy aktivitásmérőt hordasz, ne felejtsd el beállítani a megfelelő csuklót a menüben, és viseld az eszközt a csuklócsontod felett, nem túl szorosan, a legpontosabb adatokért.

Végül a legfontosabb: nincs „jó” vagy „rossz” oldal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egész generációk tanulták meg rosszul, hogyan kell szeretni a családtagokat: kiderült, sokan miért nem látogatják a szüleiket felnőtt korukban
Önzőnek bélyegzik azokat, akik nem vágynak gyakran haza a szülői házba. A pszichológusok szerint a jelenség mögött gyerekkorban tanult minta áll.
Sz.E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. március 29.



Nem látogatod gyakran a szüleidet? Évente csak pár alkalommal találkozol velük?

Lehet, hogy erős bűntudatot érzel emiatt. Vagy beszóltak a rokonok, milyen hálátlan vagy. Mi van, ha nem vagy hálátlan?

Lehet, hogy a ritka látogatásokkal pontosan azt a szeretetnyelvet adod tovább, amit gyerekként kaptál: a fizikális közelség helyett gondoskodást.

Sok felnőtt gyereket gyötör bűntudat, ami ünnepekkor, születésnapokon vagy egy-egy megválaszolatlan telefonhívás után tör a felszínre.

Mások látszólag alig várják, hogy hazamenjenek a szüleikhez, ők idegenkednek a gondolattól, a környezetük pedig azonnal rájuk süti a bélyeget: önzők és hálátlanok, akik nem értékelik, amit kaptak.

Sokaknál a távolság azonban egy jóval bonyolultabb dologról, egy öntudatlanul ismételt mintáról szól

– írja a Psychology Today.

A probléma gyökere az, hogy a családban szeretetet a gondoskodással, a számlák fizetésével és a háztartás működtetésével azonosították, nem pedig a valódi érzelmi jelenléttel.

Aki ebben a modellben nő fel, felnőttként maga is így fejezi ki a törődését: rákérdez, kell-e segítség, pénzt küld a szüleinek, de a puszta együttlét, a céltalan közös időtöltés idegen számára.

A kötődéselmélet szerint a gyermekkori tapasztalatokból úgynevezett „belső munkamodellek”, vagyis tudattalan kapcsolati sémák épülnek fel, amelyek egész életünkben irányítják a viselkedésünket.

A gyerekek nemcsak azt tanulják meg, hogy szeretik-e őket, hanem azt is, hogyan „kell” szeretni. Ha a szülő a szeretetét elsősorban anyagiakkal és a háttér biztosításával fejezte ki, a gyerek egy alapvetően tranzakcionális, nem pedig kapcsolati alapú modellt sajátít el.

Azok, akik érzelmileg távolságtartó szülők mellett nőttek fel, gyakran elkerülő kötődési stílust alakítanak ki. Látszólag nem igénylik a szoros kapcsolatokat, és kerülik a függőséget, ám a kutatások szerint a testük ugyanúgy stresszel reagál a kapcsolati fenyegetésekre, mint bárki másé, csak megtanulták elnyomni az érzelmeik kimutatását.

Egy ilyen felnőtt számára a szülői látogatás komoly kihívást jelent, mert nem tanulta meg, hogyan lehet csak úgy, együtt lógni a szüleivel. „

A kutatások igazolják a minta generációk közötti átadását. Egy metaanalízis szerint az anyák és csecsemőik kötődési mintázata 75%-ban megegyezett.

Egy másik, anya-lánya kapcsolatokat vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az elkerülés, vagyis a közelségtől való idegenkedés szinte biztosan "öröklődik".

A közelséggel szembeni kényelmetlenség tehát nem ugrott át egy generációt, hanem a szülő továbbadta a gyermekének.

A szülők viszont gyakran értetlenül és fájdalommal állnak a jelenséghez. Úgy érzik, ők mindent megadtak, áldozatokat hoztak, a gyerekük mégis távolságtartó.

Nem ismerik fel, hogy valójában tükörbe néznek: a gyerekük pontosan azt a szeretetnyelvet "beszéli", amit tőlük tanult, ahol a törődés távolról végzett cselekvés, nem pedig közeli érzelmi jelenlét.

Természetesen ez nem ment fel semmi alól. Vannak felnőtt gyerekek, akik valóban elhanyagolják a szüleiket, és vannak szülők, akik valódi érzelmi melegséget adtak, amit most nem kapnak vissza. Sok esetben azonban a helyzet bonyolultabb: a gyerek nem elutasítja azt, amit kapott, hanem újrateremti. A probléma gyökere egyfajta „fordítási hiba” az eszközszerű szeretet és az érzelmi jelenlét között, egy olyan nyelvi szakadék, amelyet egyik generáció sem tud igazán megnevezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön az óraátállítás: napokig tartó fáradtság, alvászavar, baleseti kockázat – Ezért viseli meg ennyire a szervezetet a vasárnapi átállás
Már egyetlen óra eltolódás is láncreakciót indíthat el, amely felborítja a szervezet működését. A szakértők szerint a hatás akár hónapokig is érezhető maradhat. De van néhány lehetőség, ami csökkentheti a kellemetlenségeket.


Már csak pár nap van hátra a tavaszi óraátállításig.

Most vasárnap, március 29-én hajnalban 2 óráról 3 órára kell előreállítani az órákat, amivel megkezdődik a nyári időszámítás. A váltásnak köszönhetően este tovább lesz világos.

A Time and Date adatai szerint pedig ezen a napon Magyarországon már 19 óra 9 perckor nyugszik le a Nap.

Az európai szinten tervezett óraátállítás eltörléséből egyelőre nem lett semmi, így a jelenlegi uniós szabályozás értelmében a tagállamok továbbra is kötelesek alkalmazni a tavaszi és őszi átállást - írja az RTL.hu.

Az átállás miatt az első nap egy órával kevesebbet alszunk, cserébe a továbbiakban a délutánok és a kora esték érezhetően hosszabbnak tűnnek majd.

Bár a tavaszi óraátállítás szabálya nem változott, azaz mindig március utolsó vasárnapján történik, a naptár miatt a dátum évente eltérő napra esik. Idén a 2025-ös évhez képest egy nappal, 2024-hez viszonyítva pedig két nappal korábban köszönt be a nyári időszámítás. Azaz idén hamarabb jön el az az időszak, amikor munka vagy iskola után még világosban térhetünk haza.

A nyári időszámítás október 25-ig tart. Ezen a vasárnapon hajnalban állunk vissza a télire, amikor 3 óráról 2 órára tekerjük vissza az órát. Ekkor egy órával többet alszunk, viszont a délutánok ismét hamarabb sötétednek.

Az átállásnak azonban vannak kellemetlen velejárói is.

Egyetlen óra eltolódás, és a szervezetünk napokig szenvedhet az alvászavaroktól, a koncentráció csökkenésétől és a megnövekedett baleseti kockázattól, miközben a szívrohamok kockázatáról szóló friss kutatások ellentmondásos eredményeket hoznak. A vasárnapi óraátállítás nem csupán egy apró kellemetlenség, hanem komoly élettani kihívás, amelyre érdemes tudatosan felkészülni.

A szakértők szerint az átállás kifejezetten megterhelő lehet a szervezet számára - írja az nlc.hu. „Hét-tíz napig is eltarthat, mire a belső óránk alkalmazkodik az új ritmushoz” – figyelmeztetett Pintér Ferenc meteogyógyász. A probléma az, hogy biológiai óránk a teljes szervezetünket szabályozza, így már egyetlen óra elcsúszás is láncreakciót indíthat el. Ennek következtében alvászavarok jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás, csökkenhet a koncentráció és a munkavégzés hatékonysága, sőt a balesetek kockázata is megnőhet.

Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a tavaszi átállást követő napokban akár 5–10 százalékkal is nőhet a szívrohamok és stroke-ok előfordulása, sőt egyes adatok alapján a szívinfarktusok száma bizonyos napokon akár 24 százalékkal is megugorhat. Ugyanakkor a legújabb, nagy adatbázisokon végzett elemzések már árnyalják ezt a képet, és nem találtak minden esetben statisztikailag jelentős emelkedést. A hatás ráadásul nemcsak rövid távú: a szakértők szerint a szervezet akár hónapokig is egyfajta belső eltolódásban működhet, mert a biológiai ritmus nem kerül teljesen összhangba a természetes fényviszonyokkal.

Különösen érintettek azok, akik szigorú napirend szerint élnek, a kisgyerekek és az idősebbek. Bár sokaknál erőteljes tüneteket okoz, az óraátállítás hatása egyénenként eltérő. Vannak, akik szinte észre sem veszik a változást, míg másoknál napokig tartó fáradtság, ingerlékenység és koncentrációs nehézség jelentkezik.

Alváskutatók és egészségügyi szervezetek szerint néhány tudatos lépéssel jelentősen csökkenthetők a kellemetlen hatások.

Már az átállítás előtti 3-4 napban érdemes 10-15 perccel korábban lefeküdni, hogy a belső óra finoman alkalmazkodjon.

A reggeli napfény kulcsfontosságú, mert ez az egyik legerősebb jelzés a szervezet számára a gyorsabb alkalmazkodáshoz. Ezzel szemben az esti képernyőzés (telefon, laptop) kék fénye gátolja a melatonin nevű alváshormon termelődését, ami megnehezíti az elalvást. A szakértők azt is javasolják, hogy az átállás körüli napokban délután már ne fogyasszunk koffeint, és az alkoholt is minimalizáljuk, mert rontja az alvás minőségét. Az étkezések, a mozgás és az esti szokások állandósága segít stabilizálni a bioritmust. Fontos, hogy ne próbáljuk túlkompenzálni a fáradtságot: a túl hosszú nappali alvás vagy a hétvégi visszaalvás csak tovább boríthatja a ritmust.


Link másolása
KÖVESS MINKET: