KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Anyáméknak nem tudtam elmondani

A gyermekek elleni erőszakra hívják fel a figyelmet a Centrál Színházban. Megrendítő, személyes történeteket olvasnak fel.


A Centrál Színházban történetfelolvasó maratonra készülnek. A szervezők úgy gondolják, hogy a gyermekeket a családon belül érő bántalmazás olyan téma, amiről többet kell beszélni, mint amennyit egyszerre, általában szoktak. Több órán át személyes történeteket felolvasni és azokat hallgatni, túlmegy az elviselhetőség határán, túl az általános ingerküszöbön - és ez a szándékuk.

"A mennyiséggel szeretnének áttörni a hallgatáson."

A gyerekbántalmazásnak három fajtája van: lelki, fizikai és szexuális. Az esetek nagy részénél, ha szexuális erőszak áldozatául esik a gyermek, akkor egyben lelki és fizikai bántalmazás áldozatává is válik. Egy 1997-es amerikai felmérés szerint 3,1 millió a bántalmazott gyermekek száma. 18 éves korig a lányok negyede, a fiúk hetede válik szexuális erőszak áldozatává. Az elítélt gyilkosok 33%-át gyermekkorában bántalmazták.

Magyarországon 80 000 olyan nő él, akit fizikailag és szexuálisan is bántalmaztak gyermekkorában. A Heim Pál Gyermekkórház 2004-es felméréséből kiderült, hogy a lányok 21%-a, a fiúk 79%-a bántalmazott. A bántalmazók legnagyobb százalékban az apák, majd őket követi más gyermek, rokon, testvér.

Megdöbbentő gyermekrajzok a családi erőszakról korábbi cikkünkben ITT láthatók.

A szervezők így írtak az eseményről: Téma a gyerekeket a családon belül érő bántalmazás és erőszak. Az, amiről csak felnőtt korukban mernek mesélni, ha egyáltalán. A szövegeket a Beszélj róla honlaptól kaptuk, de kértünk néhány szöveget a Terézanyutól és a Patent Egyesülettől is kaptunk egy írást. A felolvasók: a Centrál társulata és barátai. Szakmai támogató az Unicef Magyarország. A belépés ingyenes.

Felolvasók:

Ágoston Katalin, Almási Éva, Básti Juli, Béres Ilona, Bíró Kriszta, Borbás Gabi, Bozsik Yvette, Cserna Antal, Für Anikó, Gryllus Dorka, Halmágyi Sándor, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Igó Éva, Kovács István, Kovács Krisztián, Kováts Adél, Lázár Kati, Mácsai Pál, Nagy Zsolt, Papp János, Pogány Judit, Pokorny Lia, Polyák Lilla, Puskás Tamás, Rada Bálint, Rudolf Péter, Sajgál Erika, Schell Judit, Scherer Péter, Schmied Zoltán, Simon Kornél, Stefanovics Angéla, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás, Szalay Kriszta, Szalay Mariann, Szegvári Kati, Szervét Tibor, Szilágyi Csenge, Takács Katalin

Időpont: április 14., 18:00–április 15., 0:00

Helyszín: Centrál Színház, Budapest, Révay utca 18.

Az eseményről még többet ITT olvashattok.

rajz2

Emily esete - Básti Juli olvassa fel (részlet):

"A mai napig emlékszem minden csókjára, minden érintésére. A parfümje keserű íze itt van a nyelvemen. Egy másodpercet sem élveztem a találkozóból, az öleléséből, az érintéséből, és ő látta, hogy nem élvezem, hogy szabadulni próbálok, hogy menekülnék, ez tüzelte fel. Végül a szüzességem nem vette el..."

eroszak1

Ágnes esete - Szabó Kimmel Tamás olvassa majd fel (részlet):

"A családja tisztes polgári, kisvárosi család, jónak tűnő szülőkapcsolat, valamint egy számára is kiemelten fontos fiatalabb fiútestvér. Sok nagyszülő, nagynéni, nagybácsi van jelen minden családi összejövetelen. Ágnes kilencéves, amikor is egyik nagybátyja, aki református pap az ebédlő melletti másik szobában megkörnyékezi. Eleinte csak megcsókolni próbálja, később falhoz is szorítja a kislányt..."

rajz1

Anoni Mara szövegének részlete, amit Pokorny Lia olvas majd föl (részlet):

"Anyáméknak végül nem tudtam elmondani a történetemet. Annyi derült ki számukra, hogy az abúzus hosszú ideig tartott – többet nem hagytak elmesélni, nem adtak rá módot, és nem kérdeztek. Amikor rájuk borítottam a bilit, nagyon sokat segített volna, ha mindent elmondhatok, ha beszélhetek az érzéseimről, ha elmagyarázhatom, milyen volt az abúzus utóélete, hogyan tette tönkre a gyerekkoromat és az ifjúságomat..."

Marionett - Rudolf Péter olvassa fel (részlet):

"Szerintem 5-6 éves lehettem, mikor még közös szobánk volt a bátyámmal. Nem emlékszem, hogy kezdődött az egész, részletekre emlékszem. >>Játszottunk<< olyat, hogy nekem kellett őt simogatni. Olyat, hogy ő felvilágosított, milyen részei vannak a nemi szerveknek. Aztán olyat, hogy aki elkapja a másikat, bármit tehet vele... természetesen esélyem nem volt megmenekülni."

Mácsai Pál olvassa majd fel (részlet):

"Pszichológus szakértői kihallgatás. Ha lehet, felejtsék el, anyuka, de ne nagyon, mert a bíróságon is el kell majd mondani. Bírói meghallgatás: ügyes kisfiú vagy, hazamehetsz, próbáld meg elfelejteni, de ne nagyon, mert még kirendelünk egy pszichiáter szakértőt is, majd értesíti önöket. Hazafelé a gyerek különösen csöndes, akarsz róla beszélni, mi történik velünk, kérdezem. Nem anya, nem akarok, feleli halkan. Nagyon szeretném már elfelejteni ezt az egészet, ha hagynák végre..."

eroszakUnicef

Az UNICEF-től kapott rajzok egyike

Részlet Királyliliom szövegéből, Béres Ilona olvassa majd fel:

Az öreglány berohan.

-Mit csináltok?, kérdezi, erre az öreg: csak játszunk. Gusztustalanul vigyorogva. Én meg csak álltam ott némán az öreglány rám sandított.

-Halkabban játsszatok, mondta és kiment.

Hogy ezután a szörnyűség után mi történt, arra nem emlékszem. Csak arra, hogy jött értem anyu és elvitt haza. Az esti fürdetésnél nem akartam levetkőzni. Emlékszem, hisztiztem. Persze anyu nem tűrte ezt az engedetlenséget és ő is egy mozdulattal lerántotta rólam a ruhát, egy segges kíséretében. Meg se kérdezte miért nem akarok levetkőzni. Nem emlékszem többre, arra se, hányszor voltam még ezután kettesben az öreggel. Nem is akarok rá emlékezni.

Ha te is segítenél, nyomj egy megosztást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A Metallica hosszú előjáték után berobbantotta a Puskás Arénát – Fényképes beszámoló a dupla koncert első napjáról
A Pantera többre volt hivatott az előzenekar-státusznál, a Metallica pedig bő két órát darált, a végére időzített slágerparádéval és egy meglepetés Pokolgép-nótával.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. június 12.



Bő másfél évtizede már láttam a Népstadionban a Metallicát, de akkor kissé túlbecsültem a fizikumomat a pogózás hevében, és a koncert utolsó harmadáról félájultan húztak ki a biztonsági őrök. Ezúttal – letudva a hering-trolizást, majd a kapu- és szektorkereső-golgotát – az ülőhelyem biztonságából szemléltem a víztározóra vagy gigantikus macskaszőr-leszedő hengerre emlékeztető kivetítőket, amelyből nyolc darab volt összesen, miközben már szaggatott az Avatar rendesen. A svéd metálcsapat lendületesen és profin rúgta ránk az ajtót annak ellenére, hogy a körülményes bejutás miatt még csak szállingóztak az emberek. Érdekesen volt megoldva a középen körbejárható színpad, a megszokottnál szélesebb rálátást biztosítva a fellépőkre, bár így a bandák kissé elvesztek a tömegben.

Lélekben már régóta készültem az általam még sosem látott Panterára, erre pont a végtelen sorairól hírhedt büfében értek a legendás banda első riffjei. Számban a hot-dogommal ültem vissza: igazság szerint elég nehéz fejrázva enni, de még nehezebb nem fejet rázni a Panterára. A masszív tömeg mindeközben végig szivárgott befelé, a közönség harmada az előzenekarok végére sem érkezett meg. Bár még világos volt, és nem volt extra látvány sem, csupán némi füst, de odavert rendesen a mezítlábas Phil Anselmo, és – a vikingfetisizmusom miatt különös figyelemmel kísért – Zakk Wylde pedig zseniálisan tépte a húrokat. Volt némi megemlékezés a kivetítőn a 2004-ben meggyilkolt Dimebagről, de nem vitte el a fókuszt. Az I'm brokennél és a Walknál már szabályosan ordított a közönség egy része, nekem pedig nehezemre esett ülve maradni. Azért a Pantera többre volt hivatott annál, mint hogy világosban, lófráló nézők közt, még be nem állított hangosítással játsszon, de nyilván soha jobb előzenekart nem kívánhattam volna. Kivéve, hogy számomra ők egyértelműen főzenekari státuszt érdemelnek.

Miután ők lementek a színpadról, az immár látványos emberáradat hosszas hullámzásba kezdett az ülőhelyes szektorokban. A felfokozott hangulatban negyedórás késéssel berobbant a Metallica, és hirtelen életre kelt az aréna, nekem pedig az arcizmom fájdult meg a vigyorgástól, hogy úristen, hát itt vagyok! És szerencsére a Metallica idejére végre remekül szólt minden, pont optimális hangerőn.

Az immár 62 éves énekes, James Hetfield igencsak férfiasan öregszik, remek formában van, és az egész banda olyan energikus, hogy öröm nézni. Egyedül az szúrt szemet, hogy Robert Trujillo haja úgy volt befonva, mintha egy óvodás csoport nekiesett volna egy teadélutánon, de ez sem tudta elrontani a kisugárzását. A huncutul vigyorogó Kirk Hammettel karöltve olyan virtuóz játékot toltak egész este, hogy hol lúdbőröztem, hol pedig az indulatból elkövetett headbangelés bűnébe estem. A mindig vidám Lars Ulrich pedig egyszerűen nem tud úgy félreütni, hogy egyszer is zavaró legyen: emberfeletti állóképességgel és játékossággal püfölte a bőrt ezúttal is.

Ami a koncertet illeti, nem beszélhetünk hakniról, hiába 1981-ben megalakuló bandáról van szó. Itt bizony kőkemény metál ment a keménymagnak másfél órán keresztül, és csak az utolsó fél órában jött a slágerparádé. Ahogy elnéztem a lelkesedést körülöttem, nem azok voltak a Puskás Arénában többségben, akik látták a H&M-ben, hogy van ilyen póló, pedig a buli alatt kézfeltartással kiderült, hogy bizony sok az elsőbálozó. De a pogó láthatóan kiment a divatból.

A zúzda felezőjénél azért Hetfield és Trujillo megállt egy kis szusszanásnyi beszédre, aztán Rob Pokolgépet gitározott és énekelt a magyar közönségnek. Annyira édes volt, ahogy próbálta kimondani a Totális metál dalszövegét, hogy mire felfogtam, hogy mit is hallok, szabályosan meghatódtam.

James hangja egyébként ugyanúgy karcol, mint évtizedekkel ezelőtt, fantasztikus energia árad belőle, egyedül a – mobiltelefonos fényáradattal megspékelt – Nothing else matters alatt nem éreztem elég erősnek, tisztának és stabilnak, úgyhogy ezt mondanám a koncert gyenge pontjának.

A koncert végére durván beindult a buli: a Sad but true, Fuel (személyes kedvencem!), Seek and destroy és persze az ikonikus Master of Puppets alatt akkorát partiztam a székemben, hogy az ülve nyaktekerő-hajpropellerező mutatványaimért alanyi jogon egy tubus lóbalzsam járna nekem. Ekkor már bevetettek mindent, megspékelve az addigi vetítéseket: volt tűzcsóva-orgia, óriás strandlabda-csata, meg ami a csövön kifér.

Minden elismerésem a Metallicáé, hogy nyugdíjas tempó helyett több mint 2 órát játszottak üresjárat nélkül. Sőt, a végén mindenki mondott köszönőbeszédet is, valamint méltatták szép országunkat. Amikor vége lett a koncertnek, még James ördögi kacaja csengett a fülemben, és szerencsére a hazametrózás meglepően gördülékenyen ment a BKK hatékonyan terelgető kollégáinak köszönhetően. Ugyan másnapra a torokcukorkát receptre írtam fel magamnak, mivel rekedtre kiabáltam magam a refréneknél, de ikonikus este volt, az biztos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk