HÍREK
A Rovatból

Amerikai sajtó: „diktátor-játszódélután” lesz a pénteki Trump-Orbán találkozó

Órákon belül kezdődik a magyar miniszterelnök és a korábbi amerikai elnök találkozója Mar-a-Lagóban. A nemzetközi sajtó kritikus a két politikus megbeszélésével kapcsolatban.

Link másolása

A nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette Orbán Viktor és Donald Trump floridai találkozója. A két politikus péntek délután folytat megbeszélést az Egyesült Államokban fővárosában.

Az RTL.hu sajtószemléjéből kiderül, hogy például a brit The Guardian kiemelte: a magyar kormányfő nem a Fehér Ház meghívására érkezett az Egyesült Államokba, és „szinte teljesen példátlan” dolognak nevezte, hogy egy NATO-ország vezetője nem találkozik az amerikai kormány egyik tisztségviselőjével sem.

Ugyanezt emelte ki a Washington Post is. A lap szerint „szokatlan lépés” a magyar miniszterelnök látogatása a Fehér Ház meghívása nélkül, ahol „nem látják valami szívesen”. A lapnak Jacob Heilbrunn újságíró a találkozóval kapcsolatban azt mondta: az amerikai jobboldal az elmúlt száz évben mindig is „csodálta a demagógokat és despotákat máshol”. Heilbrunn úgy fogalmazott, hogy míg az amerikai baloldal „munkásparadicsomot látott Sztálin Szovjetuniójában, Mao Kínájában és Castro Kubájában, a jobboldal Mussolini Olaszországában, Hitler Németországában és Pinochet Chiléjében kereste a maga paradicsomát”.

A New York Times közép-kelet-európai irodavezetője, Andrew Higgins szerint Trumpban és Orbánban az a közös, hogy mindketten szeretnbek felfordulást okozni, és szembemenni a többségi állásponttal. Politikai kérdésekben megegyezik a véleményük Oroszországgal és a bevándorlással kapcsolatban, de Kínáról gyökeresen más a véleményük.

A legkeményebben talán az MSNBC fogalmazott, ahol a pénteki találkozót „diktátor-játszódélutánnak” nevezték. A hírtelevízióban Anne Applebaum azt mondta, hogy Orbán Viktor szép lassan leépítette a demokráciát Magyarországon, amit az amerikai jobboldal megpróbál leutánozni. Szerinte Orbán mesterségesen gerjesztette a bevándorláselleness hisztériát, mert Magyarországon „nincsen migránsprobléma, mert senki sem költözik oda és nincs sok migráns”, és miközben az emberek erre figyeltek, megváltoztatta a politikai rendszert.

A magyar miniszterelnök és a Republikánus Párt elnökjelöltje Szijjártó Péter közlése szerint arról beszélget majd, hogyan lehet újra békét teremteni Európában, és hogyan lehet majd visszatérni a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokban „arra a magasságra, ahol ezek a kétoldalú kapcsolatok Trump elnök úr első elnöki ciklusa alatt voltak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: