HÍREK
A Rovatból

Állásinterjúk: már mesterséges intelligenciát és arcfelismerő szoftvert is használnak a britek

100 ezer interjút már le is bonyolítottak a HireVue segítségével. Az eredmények megdöbbentőek.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2019. szeptember 28.



Már használják a mesterséges intelligenciát és az arcfelismerő szoftvereket az Egyesült Királyságban működő cégek, hogy megtalálják az ideális jelölteket egy-egy pozícióra. A Telegraph információi szerint nagyjából 100 ezer ilyen interjún túl is van már az a 700 vállalat (köztük az Unilever, a Hilton és a Vodafone), melyek elsők között próbálják ki a ma még futurisztikusnak tűnő technológiát.

Az amerikai HireVue cég szoftvere az interjú során elemzi a beszédet és annak tónusát, rögzíti a jelöltek arckifejezéseit, miközben videóra veszi az egész procedúrát. Végül az adatbázisában szereplő korábbi 25 ezer sikeres felvételi beszélgetés alapján elemzi a jelöltek 15 perces videóját, és 1-100-ig terjedő skálán osztályozza az állásra pályázót.

A HireVue állítása szerint a módszer nagyon sikeres: a szoftvert használó vállalkozások alkalmazásainak minősége 88 százalékkal javult, 55 százalékkal változatosabb munkaerőt választottak ki, mint korábban, ráadásul 90 százalékkal gyorsabban találták meg egy-egy posztra a megfelelő jelöltet.

A tudósok azonban nem ilyen lelkesek: szerintük a mesterséges intelligencia alkalmazása elfogultsághoz vezethet, melynek során könnyen kizárhatják azokat a jelölteket, akik ugyan ezen a szűrőn végül nem mennek át, ám mégis nagyszerű munkát tudtak volna végezni. Az egyik professzor kiemelte, hogy az adatok egyoldalú értelmezése könnyen torzításhoz vezethet, melynek akár rossz döntések is lehetnek a következményei.

A HireVue technikai vezérigazgatója szerint viszont sokkal szerencsésebb az első szűrést egy elfogulatlan szoftverre bízni. A mesterséges intelligencia ugyanis minden jelentkezőt egyformán kezel, és nincsenek olyan emberi tényezők a döntésben, mint például az, hogy már fáradt az interjút készítő személy. Loren Larsen szerint egyébként emiatt kedvelik a pályázók közül is sokan a szoftvert.

A HireVue honlapja szerint 30 nyelven érhető el, köztük magyarul is. A szoftverrel eddig több mint 10 millió interjú készült, és 1 millió felhasználó értékelte is a programot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Ekkora tömeg fogadta Magyar Pétert Szegeden
A TISZA Párt elnöke a választási kampány során bejárja az ország számos települését. Naponta több helyre is ellátogatnak.


Magyar Péter a szombati kampánynyitó után országjáró útra indult, A legfontosabb országjárás címen járják be az ország településeit sorra. Azt ígérték, hogy naponta több helyre is ellátogatnak, a végén akár 8-9 helyen is ott lesznek. Hétfőn este Szegedre érkezett, ahol tömeg fogadta a TISZA Párt elnökét.

Képgaléria: Fotók Szegedről

VIDEÓ: Az eseményről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy 10 méteres cápa úszik a horvát partoknál, a kutatóknak fontos kérésük van a helyiekhez és a hajósokhoz
A Cres-szigetnél felbukkant óriáscápa egy sérülékeny, védett faj, amelynek kutatásához a lakosság segítségét kérik. A Blue World Institute a Marine Ranger mobilalkalmazáson várja a bejelentéseket.


Óriáscápa (Cetorhinus maximus), a világ második legnagyobb termetű cápafaja bukkant fel Horvátország partjainál. Az állatot Cres szigete mellett videózták le, a felvétel alapján pedig a Blue World Institute tengeri kutatóintézet szakértői is egyértelműen azonosították a fajt - írja a cCroatia Week.

A faj elnevezése nem véletlen:

példányai akár a 10 méteres hosszúságot is elérhetik, méretben csupán a cetcápa múlja felül. A legtöbb cápafajjal ellentétben nem ragadozó, hanem a bálnákhoz hasonlóan szűrögető életmódot folytat, kizárólag planktonokkal táplálkozik, ezért az emberekre sem jelent veszélyt.

Úszás közben hatalmasra tátott szájjal szűri át a vizet a kopoltyúrésein, ahol a táplálék fennakad.

Az óriáscápa ritka vendég az Adrián, példányai leginkább tél végén és tavasz elején bukkannak fel. Leggyakrabban a Kvarner-öbölben észlelik, mivel itt különösen magas a fő táplálékát jelentő zooplanktonok koncentrációja. A mostani észlelés illeszkedik a sorba: tavaly márciusban a Trieszti-öbölben, az azt megelőző év februárjában pedig Pula előtt is lencsevégre kaptak egy példányt.

A Blue World Institute éppen ezért arra kéri a hajósokat és a helyieket, hogy a Marine Ranger mobilalkalmazáson vagy más online felületeken jelentsék be, ha óriáscápát látnak, ezzel segítve a faj kutatását. A faj a korábbi túlhalászat és lassú szaporodása miatt sérülékenynek számít. Nemzetközi egyezmények védik, az Európai Unió vizein pedig tilos a célzott halászata, a kifogott példányok megtartása és a velük való kereskedés is.

VIDEÓ: A cápáról

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Éppen kertet ásott Boldog István, amikor az RTL megkérdezte tőle, honnan származott a krumplit osztó tiszásokról készült hamis kép
A volt fideszes képviselő magánembernek nevezte magát, akit nem kéne zavarni. Magyar Péter szerint viszont örülhet, hogy egyáltalán szabadlábon van.


Éppen a kertjét ásta Boldog István, amikor az RTL Híradó riportere telefonon utolérte, hogy a Tisza Pártot lejárató, mesterséges intelligenciával (AI) generált képéről kérdezze. A volt fideszes képviselő közölte, a képet nem ő készítette, „csak megosztotta”, és egyébként is magánember. A posztról, amiről előbb az AI-vízjelet vágta le, majd a kommentelők nyomására a teljes képet eltüntette, végül csak a szöveget hagyta meg.

Boldog István a fotóval azt sugallta, hogy a Tisza Párt „zsák krumplival és almával” fizet az aláírásokért, a poszthoz pedig annyit írt: „Aki aláír kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!”. A képen azonban ott maradt a Google Gemini mesterséges intelligencia-szolgáltatásának vízjele, ami lebuktatta.

Amikor az RTL Híradó telefonon elérte,

a politikus arra kérte a riportert, ne zavarja, mert ő már nem politikus, hanem egy magánember, aki éppen kertet ás.

Korábban egy bírósági tárgyaláson Boldog egyébként úgy fogalmazott: „Jó napot kívánok. Ártatlan vagyok, nem követtem el bűncselekményt.”

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és a poszt címzettje az RTL-nek reagált az esetre.

„Nem nézzük az ő Facebook-oldalát; még a Fideszen belül is olyan mélység, amit nem érdemes követni, és senkinek sem ajánlom – kivéve, ha nevetni szeretne”

– mondta Magyar, aki hozzátette, Boldognak örülnie kéne, hogy szabadlábon van.

A vita azonban túlmutat egyetlen Facebook-poszton, a politikai kampányokban használt AI-tartalmakról ugyanis épp a napokban tárgyalt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is. A testület a budapesti Fidesz háborús AI-kampányvideóját vizsgálta, amelyben egy nem létező család történetén keresztül mutatják be, ahogy a családapát kivégzik a fronton. A videóban egy kislány hangja hallatszik: „Anya, mikor jön haza apa?”

Gulyás Gergely miniszter szerint az AI-videóban a háború emberi dimenzióját mutatják be. „Ha háború van, akkor ott lelőnek embereket” – jelentette ki. A miniszter azt is mondta, hogy „a háború borzalmainak ábrázolása az általam látott videóban még mindig elmarad a valóságtól”, majd a riporteri kérdésre elismerte: „Nem, még sajnos nem láttam.”

Az NVB MSZP-s delegáltja szerint a videó terjesztése bűncselekmény, mert „rémhírterjesztés, illetve közösség elleni uszítás alapos gyanúja felmerül.” A kormánypárti delegáltak azonban leszavazták a kifogást, mondván, a videó belefér a politikai véleménynyilvánításba.

Boldog István 12 éven át volt a Fidesz országgyűlési képviselője, egészen 2022-ig. Jelenleg bírósági eljárás folyik ellene, hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel vádolják. A vád szerint uniós pályázatokkal trükközött, az ügyészség hat év letöltendő börtönt kért rá.

A mesterséges intelligencia kampánycélú bevetése egyébként a választókat is erősen foglalkoztatja. Egy 2025. novemberi felmérés szerint a megkérdezettek 81 százaléka egyszerű választási csalásnak tartja a hamis AI-videók használatát, és 85 százalékuk törvényi szabályozást sürgetne a területen.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Többen rosszul lettek” – időpontra érkezett, mégis 5 és fél órát kellett várnia a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján, mondja egy beteg
Elképesztő a terhelés, a rektor szerint napi 600 beteget látnak el. A váróban még víz sem volt, az egyik mosdó pedig nem is működött.


Közel öt és fél órás kálváriáról számolt be egy beteg, aki hiába érkezett előre egyeztetett időpontra a Semmelweis Egyetem Mária utcai Szemészeti Klinikájára.

A maratoni várakozás alatt a zsúfolt váróteremben többen is rosszul lettek

– számolt be róla az RTL Híradó. A csatorna rejtett kamerás felvételeket is bemutatott a tömegről.

A budapesti, VIII. kerületi klinikán ugyanis elképesztő a terhelés: az egyetem rektora szerint naponta mintegy 600 beteget látnak el. A riportban megszólaltatott egyik várakozó szerint már az elején közölték velük, hogy nem lesz gyors menet: azt mondták neki, hogy 2–3 óra.

Hasonló, sőt, még rosszabb tapasztalatokról beszélt telefonon az a beteg, aki végül 5 és fél órát töltött az intézményben.

"Közel öt és fél órát voltam bent. Időponttal veszik fel a betegeket, és az időpont ellenére ekkora csúszások vannak"

– panaszolta.

A várakozást a körülmények is nehezítették. A neve elhallgatását kérő érintett szerint a váróban tarthatatlan állapotok uralkodtak.

"Többen rosszul lettek, én sem éreztem magam túl jól. Hiába van kihelyezve vizesblokk, a vízautomatában egyetlenegyszer sem volt víz. A két mosdóból az egyik nem üzemelt, a másikban nem volt papír, szappan, fertőtlenítő sem."

Az RTL Híradó kereste az egyetemet is. Merkely Béla rektor elismerte, hogy a várakozás időnként elkerülhetetlen, de hangsúlyozta, hogy a sürgős eseteket priorizálják.

"Aki beérkezett, valamikor sorra fog kerülni. A látásromlás vagy -vesztés az elsődleges prioritás, tehát a sürgős eseteket előrevesszük. Sok a beteg, de az egyetem a beérkező betegeit mind ellátja" – fogalmazott a rektor. A Szemészeti Klinika közleménye szerint folyamatosan dolgoznak a betegirányítás és az ellátásszervezés fejlesztésén, valamint a kapacitások bővítésén.

Egy, a riportban megszólaló egészségügyi szakmenedzser szerint azonban a probléma rendszerszintű.

"Kevés az orvos, és akik a magyar állami egészségügyben dolgoznak, azoknak egy részét elszívja a magánegészségügy"

– mondta Rékassy Balázs. A szakértő az alulfinanszírozottságot is komoly gondnak nevezte.

Az Egészségügyi Államtitkárság a 2024-ben bevezetett Járóbeteg Irányítási Rendszertől (JIR) várja a megoldást, amely szerintük gyorsíthatja a betegek szakorvoshoz jutását. A helyzetet árnyalja, hogy országos szinten is feszültségek látszanak az ellátásban. A 2026 eleji adatok szerint éppen a szürkehályogműtéteknél nőtt meg jelentősen azoknak a száma, akik a törvényben előírt 60 napon túl várnak a beavatkozásra. A Mária utcai klinika terheltségét jól mutatja, hogy hivatalos adataik szerint évente több mint 200 ezer pácienst vizsgálnak az ambulanciákon, ami alátámasztja a rektor által említett napi 600 fős betegforgalmat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk