Alig 3 percig volt Babicsek Bernát házánál a járőr, aki megelőzhette volna a színész halálát a szülők szerint
Megrázó részletek derültek ki Babicsek Bernát halálának ügyében. A Budakörnyéki Járásbíróságon csütörtökön folytatódott a bizonyítási eljárás, a perbeszédek során pedig a négy éve elhunyt színész édesanyja is felszólalt – számolt be róla a Blikk.
A család szerint nem a bosszú a céljuk, hanem hogy a járőrök hasonló riasztásoknál ne rutinból, hanem körültekintően lépjenek.
A férfi ugyanis annak ellenére nem derítette fel a riasztás okát, hogy észlelte a füst áramlását, és azt is hallotta, hogy valaki horkol. Végül anélkül ment el a háztól, hogy a füst okát és a bent tartózkodó személy kilétét megállapította volna. Babicsek Bernát később füstmérgezésben elhunyt, miután tűz keletkezett a házban.
A Babicsek-szülők ügyvédje elmondta,
Az időrend a család elmondása alapján így néz ki: 2021. december 30-án éjjel riasztás volt a solymári háznál. Az édesanya szerint fia 31-én hajnalban halt meg. 2022. január 1-jén délelőtt a szülők már aggódtak, ezért délután elmentek a házhoz.
– idézte fel a történteket a néhai színész édesanyja.
„Akkor és ott senki nem mondta egy szóval sem, hogy volt riasztás, balesetre gyanakodott mindenki. Másnap döbbentünk rá, amikor a laptopját néztük, hogy megérkezett a Multi Alarm értesítése a riasztásokról. Ha nem küldik el ezt a levelet Bernátnak, nem is tudnánk, hogy volt riasztás” – mondta az asszony.
A védelem szerint senki sem gyanúsította meg a járőrt, ezért az ügyvéd nem tud elképzelni más döntést, mint a férfi felmentését. Azt is mondta, a tragédiában szerepet játszott Babicsek Bernát fáradtsága és főzési szokásai.
A bíróság elnapolta a tárgyalást, a járőr a következő alkalommal szólhat utoljára. Az ítéletet a tervek szerint december 9-én hirdetik ki.