Trump szerint a helyi vezetők a hibásak Minneapolisban: „A polgármester és a kormányzó lázadást szítanak veszélyes és arrogáns retorikájukkal”
Fényes nappal lőtték le szövetségi ügynökök szombaton Minneapolisban a 37 éves Alex Prettit, az eset pedig azonnal politikai vihart kavart, és országszerte tüntetésekhez vezetett. Az amerikai elnök a helyi vezetőket vádolja, miközben a videófelvételek és a szemtanúk beszámolói élesen ellentmondanak a kormányzat hivatalos verziójának.
A Belbiztonsági Minisztérium szerint Prettinél kézifegyver és két tár volt. Tricia McLaughlin minisztériumi szóvivő közölte: a hatóság emberei „célzott műveletet” hajtottak végre egy „erőszakos támadásért körözött illegális bevándorlóval” szemben. Elmondása szerint a tisztviselők megpróbálták lefegyverezni a férfit, aki ellenállt, ezért az egyik ügynök figyelmeztető lövéseket adott le. A Bellingcat oknyomozó portál és a New York Times elemzése szerint azonban az egyik ügynök a földre tepert férfi derekáról elvette a fegyvert, majd még azelőtt hátralépett, hogy az első lövés eldördült volna, írta a Washington Post.
Donald Trump a Truth Social platformon kommentálta az esetet.
– írta, majd hozzátette, hogy a helyi hatóságok visszahívták a rendőröket, így a szövetségi ügynököknek „magukat kellett megvédeniük — nem könnyű feladat!”. Tim Walz, Minnesota kormányzója ezzel szemben a Fehér Házat kereste meg.
– posztolta.
Egy minnesotai szövetségi bíró szombat este megtiltotta a szövetségi ügynökségeknek, hogy megsemmisítsék vagy megváltoztassák a halálos lövöldözéssel kapcsolatos bizonyítékokat. A végzést a minnesotai bűnüldözési hivatal és a Hennepin megyei ügyészség kérte, miután pert indítottak a Trump-kormány ellen.
Egy orvos végzettségű szemtanú a lakása ablakából nézte végig a lövöldözést.
Elmondása szerint legalább három lőtt sebet látott a férfi testén. A közösségi médiában keringő videókon az látszik, hogy maszkot és bevetési mellényt viselő emberek az utcán dulakodnak egy férfival, aki egy tüntető segítségére sietett. A szövetségi ügynökök mindkét civilt lefújták paprikaspray-vel, majd az áldozatot a földre teperték, ezt követően pedig lövések dördültek.
A demokrata városvezetés hetek óta bírálja a Trump-adminisztrációt, január elején ugyanis egy 37 éves nőt lőtt le egy szövetségi bevándorlási ügynök. A kormányzat szerint a nő megpróbálta elgázolni az ügynököket, az esetről készült videófelvételek azonban ezt nem támasztják alá. Minnesota államban az év elején indult átfogó intézkedéssorozat kétezer szövetségi ügynök bevonásával, hogy illegális bevándorlókat találjanak és bűncselekményeket tárjanak fel. Todd Lyons, az ICE igazgatója azt közölte, hogy az akcióban részt vevő belbiztonsági nyomozók „ajtóról ajtóra járnak” majd Minneapolis és St. Paul városok körzetében.