KÉK HÍREK
A Rovatból

„Alám nyúltak és megmogyorózták, letepertek a földre” – Megszólalt az aktivista, akit Erdogan emberei bántalmaztak

Tamás bemutatott a török elnök felé, ez bosszantotta fel a néhány fős török társaságot, akik Erdogan testőre lehettek. A férfit végül a TEK-esek mentették ki.

Link másolása

Bán Tamás nem szíveli a török elnököt, és alaposan felbosszantotta, hogy a magyarság államalapításának ünnepén egy olyan ország vezetőjét fogadja a magyar miniszterelnök, aki ellehetetleníti a saját államra vágyó kurd kisebbségek helyzetét – ezt mesélte az RTL Híradójának az aktivista, akit török férfiak bántalmaztak vasárnap. A néhány fős társaság tagjai Erdogan testőrei lehettek.

A férfi azt mesélte, hogy az véletlen volt, hogy épp a török elnök szállodájával szemben sétált, amikor Erdogan kijött az épületből. Elmondása szerint felindulásból bemutatott a politikusnak, amire először egy, a közelben tartózkodó magyar férfi reagált. Tamás szerint civil ruhás rendőr lehetett, de teljesen békésen érdeklődött arról, hogy miért mutogat a török államfő felé.

Azonban amíg beszéltek, néhány török férfi közeledett, akik egy közeli kerítéshez szorították, alányúltak, „megmogyorózták”, a földre teperték és fejére, veséjére, lapockájára térdeltek.

Tamás azt mondja, nem gondolta volna, hogy ilyen Magyarországon megtörténhet. Végül az Erdogan miatt a közelben tartózkodó TEK-eseknek kellett kimenekíteni a törökök gyűrűjéből. Ugyanakkor azt meséli, a hatóságok azóta sem foglalkoztak az ügyével. Ahogy fogalmaz

szerinte „még nem döntötték el, hogy egy magyar állampolgár, akit a török elnök testőrsége bántalmazott, vagy egy provokátor, anarchista, aki magának kereste a bajt”.

Az RTL interjúja Bán Tamással


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Baszd meg, valahol laknom kell!” – mondta Hadházynak, majd azt is letagadta, hogy ő lenne Bácsszőlős polgármestere
45 millió forintnyi EU-pénzből felújított orvosi szolgálati lakásba költözött be Szarvas Róbert. Megtehette, mert orvos már rég nincs a faluban. És fideszesként jó kapcsolatokat ápol a helyi országgyűlési képviselővel, Bányai Gáborral.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. február 26.


Link másolása

Hadházy Ákos újabb korrupciós fogását mutatta be a HVG. A politikus egy rövid videóban mutatta meg, hogy él Bácsszőlős polgármestere a 45 millió forintnyi EU-pénzből felújított orvosi szolgálati lakásban.

A felvételen,

Szarvas Róbert azt is letagadja, hogy ő lenne a polgármester,

de a képviselő kitartó kérdéseire sok magyarázatot nem tud adni, milyen jogcímen él a szolgálati lakásban.

Sok konfliktust viszont nem okoz, hogy az orvosnak fenntartott lakásba kvártélyozta be magát, tekintettel arra, hogy

Bácsszőlősön körzeti orvos nincsen, hetente két alkalommal, egy-egy órára van helyben orvosi ellátás a mára már 300 fősre apadt településnek.

Hadházy feltárta azt is, hogy Szarvast mind a képviselőtestület, mind a kormányhivatal is felszólította a lakás elhagyására, hatástalanul. Az ellenzéki képviselő szerint emögött az áll, hogy fideszesként jó kapcsolatokat ápol a helyi országgyűlési képviselővel, Bányai Gáborral.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
A HÉV-síneken szexelt a részeg pár, majdnem elgázolta őket az érkező szerelvény
A férfi az aktus közben eshetett el, az érkező HÉV pedig elsodorta. Csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, de a közlekedés órákra leállt a vonalon.

Link másolása

Majdnem elgázolta a HÉV azt a párt, akik a sínek mellett szexeltek pár napja Budapesten, a Lechner Ödön fasornál - számolt be róla a Tények.

Az eset pár napja történt.

A szerelvény az esti órákban közlekedett, de meg kellett állnia, miután az egyik utas észrevette, hogy a férfi közvetlenül a sínek mellett fekszik.

„Pont kifelé néztem az ablakon, zenét hallgattam és láttam, hogy egy ember ott fekszik. (...) Azt hittem, beesett vagy elütötte a HÉV. Lehúztam egyből az ablakot és kikiabáltam, hogy 'segítsünk?” - mondta a nő a Tényeknek. Szerinte a pár „nagyon meg volt zavarodva”, mint mondta: nem csak italról lehetett szó, kábítószert is fogyaszthatott a pár.

A Tények úgy tudja, hogy a férfi az aktus közben esett el, az érkező szerelvény pedig elsodorta, nem sokon múlott, hogy beessen alá.

A pár csodával határos módon nem szenvedett súlyos sérüléseket,

a kiérkező mentők a helyszínen ellátták őket.

Az eset miatt azonban órákra leállt a közlekedés a vonalon. A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított eljárást a férfi ellen.

via Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Szétégett a nyaka” – véletlenül felgyújtotta magát egy Újpest szurkoló a vasárnapi Fradi ellen meccsen
Egy parázs bepattant a ruhájába, ami kigyulladt. Ráadásul a Fraditól is kikaptak 5-0-ra.

Link másolása

Véletlenül felgyújtotta magát egy pirotechnikai eszközzel egy Újpest szurkoló a vasárnap Fradi-UTE meccsen.

A két csapat 240. alkalommal találkozott egymással az élvonalban, és

a lila-fehérek ezúttal csúnyán kikaptak a Ferencvárostól, egész pontosan 5-0-ra.

Egy drukker számára azonban nem csak emiatt lehetett fájdalmas a meccs.

Az egyik szurkolói Facebook-csoportban ugyanis aggódó drukkerek érdeklődnek a megégett társuk felől, és jobbulást kívánnak neki. A Magyar Nemzet azt írja, hogy az illetőnek egy parázs bepattant a ruhájába, ami kigyulladt, a mellette levők oltották a tüzet.

A szerencsétlenül járt szurkoló egyik társa, aki eloltotta a tüzet, konkrétan azt írta:

„Szétégett a nyaka”.

A mérkőzés amúgy sem múlt el kisebb balhé nélkül, erről azóta egy videó is megjelent a közösségi-oldalakon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az egyik fogamat próbálta húzni, rángatta egy fogóval, de nem sikerült” – kamu orvosok tették tönkre Marcsi fogsorát, milliókat fizetett a korrekcióért
Az asszonynak hét fogát húzták ki, a fiának csak egyet, mert a másodiknál beletört az állkapcsába a foggyökér. A nő kártérítési pert akar indítani, az álorvosok azonban még azt is tagadják, hogy ők végezték el a beavatkozást.

Link másolása

Kontár orvosok tették tönkre egy nő fogsorát - írja a Blikk. Marcsinak hét fogát húzták ki három éve, milliókat költött a korrekciós beavatkozásokra, most kártérítési pert indított.

Budai Vincéné Marcsi hét éve költözött Hollandiába a férjével és a három fiával. 2021-ben nagyon megfájdult a foga, de kint félt elmenni orvoshoz, ezért haza jött egy hétre. A fia egyik ismerőséhez fordultak segítségért, aki fogtechnikusként dolgozott.

Ajánlottak is nekik egy állítólagos fogorvost, akihez elmentek.

A debreceni laborban aztán a fogorvosi gyakorlatot színlelő, technikusként dolgozó dr. S. Erzsébet diagnózisa az volt, hogy az összes saját fogát ki kell húzni.

Az asszonynak rögzített fogsora volt, így ez a hét tartófogat jelentette.

„Bíztam benne, így nem is kérdőjeleztem meg. Egy másik címen másnap elkezdte beinjekciózni az érzéstelenítőt. Az egyik fogamat próbálta húzni, rángatta egy fogóval, de nem sikerült neki, ezért szólt egy idősebb társának, aki a hatodik után megkérdezte, bírom-e még, végül azt is kiszedte. Az utolsóval nagyon megszenvedett. Miután kifizettem a 60 ezer forintot, eljöttem” - mondta nő, akinek a mai napig nehéz felelevenítenie a történteket.

Másnapra elkészült a kivehető fogsora, ami viszont olyan rosszul sikerült, hogy állandó hányingere volt tőle, nem bírt enni sem, így 20 kilót fogyott.

Ennek ellenére, amikor később a fiának is fájni kezdett a foga, visszatértek a debreceni klinikára, ahol a korábbihoz hasonló diagnózis született.

A nyugdíjas, fogász szakképesítésű 72 éves M. Frigyes megállapította, hogy négy fogát is el kell távolítani. Neki is látott, csakhogy a másodiknál beletört az állkapocsba a foggyökér.

„A fiam az arcát fogta, ömlött a vér, a fájdalomtól ordítva, önkívületi állapotban rohant ki az épületből. Még aznap elmentünk egy privát szájsebészeti klinikára, ahol rögtön felmerült, hogy becsaptak. A vizsgálatok során mindkettőnk ínyében találtak fogmaradványokat. Sokat hánytam a stressztől, a hiányzó fogak miatt beszédhibám lett” - mondta Marcsi a lapnak.

A nő azt állítja, hogy a korrekciós beavatkozásokra több mint három millió forintot költött, amiért „megcsonkították”, ráadásul a munkahelyét is elveszítette.

Mielőtt Marcsi feljelentést tett, felkereste a felelősöket, hogy peren kívül megegyezzenek, ők azonban szerinte kinevették. Az asszony most szeretné az eddigi költségeit kifizettetni velük, és kártérítési pert is indít ellenük.

A Blikk megszerezte az igazságügyi orvosszakértő véleményét is. Ebben az áll, hogy „a röntgenfelvételek megtekintése és a fogszakorvosi konzultáció alapján a fogak mindegyikének eltávolítása a sértettek vonatkozásában nem volt indokolt.”

Az is kiderült, hogy a cég 2019. óta semmilyen, egészségügyi tevékenység végzésére jogosító érvényes működési engedéllyel nem rendelkezett , és egyik személy sem rendelkezett érvényes működési nyilvántartással. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, illetve a férfi esetében pénzbüntetést indítványozott. A vádlottak még azt is tagadják, hogy ők végezték volna el a beavatkozást az asszonyon.

Link másolása
KÖVESS MINKET: