HÍREK
A Rovatból

Aláírásgyűjtés indult a Liget projekt folytatásáért, 27 ezer támogatónál tartanak

Már Orbán Viktor is reagált a petícióra, amit egy nagykanizsai lakos indított.


Az új főpolgármester, Karácsony Gergely egyik fő kampányígérete volt a Liget projekt leállítása, és a győzelme után úgy tűnt, ebben a kormány sem akar feltétlenül keresztbe tenni neki.

Orbán Viktor a választás után a Parlamentben azt mondta, készek együttműködni Budapest felelős vezetőivel, és nem fognak olyan beruházást befejezni, amit a budapestiek nem akarnak.

"Ha nem akarják, nem lesz sem Liget-projekt, sem kézilabda-eb-döntő a vele járó csarnoképítéssel, sem 2023-as atlétikai világbajnokság" – fogalmazott a miniszterelnök.

A Fővárosi Közgyűlés pedig el is döntötte, hogy nem kérik azokat az épületeket, például az új Nemzeti Galériát, amelyeknek a kivitelezése még el sem kezdődött.

A peticiok.com oldalon azonban megjelent egy aláírásgyűjtés, amely azt szeretné elérni, hogy a kormány ragaszkodjon az eredeti tervek végrehajtásához. A nagykanizsai Szabó László kezdeményezését szombat délutánig már 27 ezernél is többen írták alá.

A felhívás így szól:

"A most már külföldön is elismert és figyelemmel kísért díjat kapott, sikeres „Liget Budapest Projekt” befejezése veszélybe került. A budapestiek döntése értelmében a városnak új vezetése van, akik a folytatást meg akarják akadályozni. Ez a terv óriási lehetőség, talán száz évben egyszer van ilyen, hogy a kultúra, a művészetek területén ilyen maradandót hozzon létre. Budapesten? Igen, de Budapest nem csak a budapestieké, Budapest az egész országé, így ez mindenki javára és hasznára válik, mert Budapest a Nemzet Fővárosa.

Ezért indítom útjára ezt a felhívást. Miért? Mert itt vidéken ismertem meg igazán, hogy mit jelent az embereknek egy ország fővárosa. Budapesten születtem és ott éltem sokáig.

13 éve élek Nagykanizsán. Itt hallottam először a mi fővárosunk kifejezést, amikor egy vonaton utazva a tanító néni az ott ülő gyerekeknek azt mondta, most pedig indulunk és megnézzük a mi Fővárosunkat. Azóta sokszor hallom ezt a kifejezést vidéken és vallom, Budapest a mi Fővárosunk, Budapest a Nemzet Fővárosa.

Kérjük a kormányt, tegyen meg mindent, használjon fel minden törvényes lehetőséget a Liget Budapest Projekt megmentésére és vigye végbe következetesen eredeti elhatározását. Legyen a Városliget még inkább a kultúra a művészetek, a pihenés gyönyörű központja. Ezt hivatott támogatni ez a felhívás.

Legyen a Liget Projekt büszkesége a Nemzet fővárosának!

Kérek mindenkit, magánembereket, civil szervezeteket, egyesületeket segítsen e nemes cél elérésében, osszátok meg minél többen!"

A kezdeményezésre már Orbán Viktor is reagált, pénteki rádióinterjújában a 24.hu cikke szerint a következőket mondta:

"Tárgyalunk az atlétikai szövetséggel, a főpolgármester úr negatívan áll a dologhoz. Azt mondta, a hónap végéig várjunk ezzel, de addig nem tudunk várni, mert 15-ig dűlőre kell jutnunk. Hátha a közgyűlés álláspontja megváltozik. Sokan mozdultak meg, egy dolog, hogy van kormány és közgyűlés, de itt vannak az emberek, 10-20 ezer értelmiségi írta alá azt a kezdeményezést, hogy a Ligetet valósítsuk meg, és látok egy mozgolódást a sportszeretők körében is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vályi István Sulyok Tamásnak: Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól
A népszerű autós újságíró kemény hangon szólt be a köztársasági elnöknek, aki korábban kitörölte az „orosz” jelzőt a munkácsi rakétatámadásról szóló posztjából.


[sz]

Ahogy arról korábban hírt adtunk, törölte az „orosz” szót Sulyok Tamás egy korábbi posztjából. A köztársasági elnök az éjjel a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás kapcsán először azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek”, majd később törölte a bejegyzésből a támadókra utaló részt.

Az esettel kapcsolatban Török Gábor úgy fogalmazott, hogy „digitális analfabétizmus”. (Az elemző korábban nevezte már az államfőt – és kommunikációs csapatát – politikai analfabétának is.) De Magyar Péter is élesen kritizálta Sulyokot.

Délután az esettel kapcsolatban megszólalt Vályi István autós szakújságíró is, aki az elmúlt időszakban egyre többször ad hangot nemtetszésének közéleti ügyekben – szúrta ki a 24.hu. A népszerű vlogger Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Ennyire vagy gyáva. Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól, még arra sem vagy érdemes.”

Ugyan a nap folyamán Szijjártó Péter külügyminiszter is kerülte, hogy orosz támadásról kelljen írnia, Orbán Viktor a délutáni kormányülés után egyértelművé tette a hivatalos álláspontot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter egy kiugrott papot nevezett ki a londoni magyar nagykövet helyettesének
A Válasz Online szerint Németh Norbert püspök szeretett volna lenni, de elöljárói nem támogatták. Ezután a külügyminiszter egy fontos diplomáciai posztra nevezte ki.


Németh Norbert korábban hat éven át vezette a Pápai Magyar Intézetet, majd tavaly lemondott a rektori tisztségről. Ezt követően Székely János megyéspüspök egyéves szabadságot engedélyezett számára olaszországi tanulmányok idejére. A szabadságot azonban végül nem használta ki, hanem arra kérte a püspököt, hogy bocsássa el a papságból.

A korábbi szombathelyi pap teológiai és társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik. Diplomáciai tapasztalata annyi, hogy tanácsosi feladatokat látott el a szentszéki magyar nagykövetségen.

A Válasz Online információi szerint

Németh egyházi pályán is folytatni szerette volna a munkáját, és püspök kívánt lenni. A források szerint azonban „esetében magánéleti kockázatok merültek fel, így az elöljárók nem támogatták a püspökké válás felé vezető úton”.

Közben a londoni magyar nagykövetségen betöltetlen maradt a helyettes vezetői poszt, amelyet korábban Palóczi Péter látott el. Ő június végéig dolgozott ezen a poszton, majd kinevezték stockholmi nagykövetnek.

A Válasz Online szerint Szijjártó Péter rövid időn belül Németh Norbertet nevezte ki a londoni magyar nagykövet első beosztottjának.

A lap egyházi körökből származó információi szerint a külügyminiszter és Németh baráti kapcsolatot ápoltak.

A londoni magyar nagykövetség második emberének tisztsége komoly szakmai felkészültséget igényel. A nagykövet, Kumin Ferenc kormányzati, államigazgatási és diplomáciai tapasztalatokkal rendelkezik, a lap szerint azonban ez nem indokolja, hogy a helyettes vezetői posztot diplomáciai tapasztalat nélküli személy kapja meg.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: A nemzetbiztonsági kockázat a várbeli spájzban van – megszólalt az elemző a munkácsi rakétatámadás kormányzati kommunikációjáról
Rakéta csapódott egy munkácsi gyárba, tizenkét sérült kórházban van. Sulyok Tamás először orosz támadásról írt, majd gyorsan módosította bejegyzését.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Csütörtök hajnalban rakétatalálat érte a magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Munkács egyik elektronikai gyárát. A telephelyen tűz keletkezett, amely még reggel is lángolt. A támadásban közel húsz ember megsérült, közülük tizenkettőt kórházban ápolnak, és van köztük súlyos sérült is. Halálos áldozatról nem érkezett hír.

Az esetre elsőként Sulyok Tamás köztársasági elnök reagált. Együttérzését fejezte ki, majd rövid időn belül módosította posztját: törölte belőle az „orosz” szót, így az esemény már csak „rakétatámadásként” szerepelt a bejegyzésben.

A változtatásról Török Gábor politikai elemző is véleményt mondott. Úgy fogalmazott: „Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet. Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb.”

Lakner Zoltán politikai elemző szintén értékelte a kormányzati kommunikációt. Azt írta: „Egy biztos,

a magyar kormányzat ma minden eddiginél látványosabban, széltében-hosszában bebizonyítja, meddig tart a szuverenitása Putyinnal szemben: semeddig.”

Lakner szerint a kabinet nem találja a megfelelő szavakat a kárpátaljai orosz rakétatámadás megnevezésére, ezért olyan kifejezéseket használ, mint a „Munkácsot ért rakétatámadás”, az „éjszakai események” vagy az „Ukrajnából érkező hírek”.

A szakértő a közösségi médiában megjelent magyarázatokról is írt. Felidézte, hogy terjedtek olyan bejegyzések, amelyek ukrán önmegtámadásról vagy hadiüzemet érő katonai csapásról szóltak, miközben valójában egy amerikai tulajdonú kávéfőzőgyárat ért találat Munkács mellett.

Lakner hozzátette: „A nemzetbiztonsági kockázat a várbeli spájzban van.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor is megszólalt a munkácsi orosz rakétatámadásról
A miniszterelnök – Sulyok Tamással és Szijjártó Péterrel ellentétben – posztjában le is írta, hogy orosz támadásról volt szó. Ezen kívül beszámolt a kormányülés egyéb döntéseiről is.


Délután 5 óra után nem sokkal Orbán Viktor is posztolt az éjjel Munkácsot ért orosz rakétatámadásról. A miniszterelnök azt írta:

„A mai kormányülésen áttekintettük a Munkácsot ért orosz rakétatámadás következményeit. Utasítottam a belügyminisztert, hogy készítse fel a debreceni és nyíregyházi kórházat a sebesültek fogadására. Hála Istennek nem volt rá szükség.”

Hozzátette: Szijjártó Péter egyeztetett a kárpátaljai magyarok képviselőivel, akiknek szintén felajánlottuk a magyar kormány segítségét.

Orbán szerint a „béke irányába tett erőfeszítéseket, és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell. Csak a béke!”

Orbán Viktor tehát egyértelművé tette, hogy álláspontja szerint a támadás Oroszország részéről érkezett. Mint arról korábban írtunk, Sulyok Tamás köztársasági elnök utólag törölte posztjából az „orosz támadás” szókapcsolat „orosz” jelzőjét, míg Szijjártó Péter csak „Ukrajnából érkező hírekként” utalt a magyarok által is lakott területet ért rakétatámadásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET: