SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ábrahám Róbert már nem gyanúsított, Puzsér pedig már túl van ez egészen, már az álmait tervezi – videó

Ábrahám Róbert örömködve mesélte, hogy a rendőrség megalapozottnak találta a pofont, cserébe Puzsér már az álmait váltja valóra.


Magyarországon hosszú évekig Majka és Dopeman viszálya volt a legnagyobb celebbotrány. A régi harcostársak annak idején a ringben és egy budapesti szórakozóhelyen is összecsaptak. Most azonban Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert viszálya letaszította őket a trónról. Éveken át üzengettek egymásnak a sajtóban, két hete pedig végre szemtől szembe találkoztak.

A Tűzoltó utcai találkozón mindketten azt állították, hogy a nézeteltéréseiket akarták megbeszélni, de Ábrahám végül megütötte Puzsért. A körülményeket illetően eltérnek a vélemények, de Ábrahám elismerte a tettlegességet, és maga ment be a XIII. kerületi rendőrkapitányságra, hogy beismerő vallomást tegyen. Puzsér feljelentése után azonban a IX. kerület nyomozói éjfél után nem sokkal őrizetbe vették, fogdába zárták, rabosították és újra kihallgatták.

Az ügy hatalmas botrányt kavart, sztárok, újságírók, rádiósok, influenszerek és politikusok is megszólaltak. Majka Ábrahám mellé állt, Azahriah pedig Puzsér pártját fogta, és emiatt a két zenész is összeszólalkozott. Az igazi fordulat azonban csak most következett be az ügyben, ugyanis a Blikk megkeresésére Ábrahám közölte, hogy már nem gyanúsítják súlyos testi sértés kísérletével.

„A kihallgatásom során panasszal éltem a gyanúsítás ellen arra hivatkozva, hogy az eljáró nyomozók még be sem bizonyították, hogy ököllel ütöttem volna tenyér helyett. Ezt pedig a Puzsér Róbert által készítettet szakértői látlelet sem támasztotta alá. A nyomozók jócskán előreszaladva próbáltak engem a lehető legsúlyosabb gyanúsítás alá vonni. A IX. kerületi ügyészségtől kapott határozat szerint most kimondhatom, megalapozottnak találták a pofont”

– nyilatkozta meglepő higgadtsággal Ábrahám.

„Vannak olyan pillanatok, amikor bármelyik emberből, még a legjámborabból is ki lehet hozni azt az énjét, amit nem szeretne a tükörben látni. Ez megtörtént. Puzsérnak azonban nem volt elég, hogy vállalom ennek következményeit, ő ki akarta hozni a kínálkozó lehetőségből a maximumot. Nehogy már egy pofon miatt kelljen felelnem, ha mindjárt hazudhat ökölcsapást is. Hozzáteszem, bár Dopemant pár hete még verekedni hívta, egy pofont sem bírt ki teátrális hazudozás nélkül, ha valóban ökölcsapást kapott volna, akkor most valószínű arról beszélne, hogy lelőttem. Ami ettől szörnyűbb, hogy többen tényként közölték az emberekkel, hogy ököllel ütöttem meg Robit, míg azt meg sem említik, hogy erre egyelőre semmilyen bizonyíték nincsen, sőt, ami van, az épp cáfolja mindezt. Mindamellett nyugodt vagyok, ahogy a Tanú című filmet idéző nyomozók, úgy ők sem fogják megúszni ezt a manipulatív kalandot”

– zárta gondolatait a műsorvezető.

Till Attila a másik féllel, azaz Puzsér Róberttel készített egy interjút a belváros szívében, ugyanis mint kiderült, a kritikus megvalósítja az egyik legnagyobb álmát: kulturális kávézót, kocsmát nyit – írja a Blikk.

„Puzsér Róbert legnagyobb álma most valósul meg!!! Inga néven egy új kulturális tér nyílik Budapesten, amelynek a létrejöttében nagy szerepet vállalt. Spoiler: a beszélgetés végén egy kicsit kitérünk a legutóbbi balhéra, de azért előtte a kultúra-politika vonalon lengedezünk hosszan, hiszen ilyen ez az Inga!”

– írta Instagram-posztjában a műsorvezető, akit körbevezetett a videóban a megmondóember. Puzsér hozzátette, szerinte a kultúrával lehet bármilyen változást elérni a politikában, ezért álmodta meg a kulturális tér ötletét.

„Nem az a cél, hogy pénzt hozzon, az a cél, hogy kitermelje a működési költségeit. Minden olyan pénzt, amit pluszban megtermel, azt vissza fogjuk forgatni az infrastruktúrába, hogy fejlesszük, hogy egy nap talán megalapítsuk a következő Ingát egy megyeszékhelyen, aztán az azt követőt”

– jegyezte meg motiváltan. A helyet úgy képzelte el, hogy bevonzza a fiatalságot, akik este megnézik az előadásokat, beszélgetnek, majd az előadókkal együtt kocsmáznak.

A beszélgetés végén az Ábrahámmal való botrányra is kitértek. Úgy tűnik, Puzsér már túl tette magát az incidensen:

„Többé-kevésbé kihevertem. Hordozom magamban, de nem egy akkora dráma a dolog. Engem csaptak már meg sokszor, nem ez volt az első eset, és aligha az utolsó!”

– mondta mosolyogva Tillának a Propaganda műsorában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


Péntek este a Hősök terén gyújtanak gyertyát Fenyő Miklós emlékére, a megemlékezést azonban máris vita árnyékolja be: Szikora Róbert, a zenész egykori társa bejelentette, nem megy el, mert meg sem hívták. A rock and roll királya január 31-én, 78 éves korában hunyt el.

A legendától a rajongók február 6-án, pénteken 18 és 21 óra között búcsúzhatnak a budapesti Hősök terén. Bár zenei aláfestés is lesz, a szervezők halk, méltóságteljes és csendes eseményre készülnek.

Az eredeti helyszín a Szent István park lett volna, de a terület csupán pár száz ember befogadására alkalmas, így a nagy érdeklődésre való tekintettel esett a választás egy tágasabb helyszínre.

„Az eredeti elképzelés szerint egy nagy méretű Fenyő Miklós-fotó előtt bárki leróhatja a tiszteletét. Ez mára kicsivel nagyobbra nőtt, mint gondoltuk, köszönhetően a két lemezlovasnak is, akik zenével is készülnek” – mondta a Storynak Tóth Ádám, a Budapesti Show-színház igazgatója.

Azonban lesz, aki nem megy el a megemlékezésre:

„A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta. A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve ,,sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalma ért!” – írta közösségi oldalán csütörtökön Szikora Róbert, az R-Go frontembere.

A szervezők azonban úgy vélték: „Ez egy spontán szerveződés volt, nem hivatalos rendezvény. Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – közölte a Budapesti Showszínház.

Az eseményen Fenyő Miklós élettársa, Erika sem vesz részt, de köszönetét fejezte ki a szervezőknek a lehetőségért. A szervezők ígérete szerint a Hősök terén a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek.

A megemlékezés Facebook-oldalán arra kérik a gyászolókat, hogy egy mécsessel vagy egy szál virággal érkezzenek. A zenei aláfestésről két lemezlovas, DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk