Taika Waititi az egyik kedvenc alkotóm. Ezt mindenképpen el kell árulnom, mivel maga a sorozat viszont nem fogott meg. Taika a széria producere, 8 epizódban szerepelt, és még egy részt rendezett is. Az új-zélandi fenegyerek mindent megtett, hogy ez a sorozat jó legyen: érezhetően sok pénzt költöttek rá, a jelmezek, a helyszínek, minden korhű, a szereplő gárda hibátlan, de mégis olyan semmilyen az egész.
Pedig a szereplők nem csak hülyéskednek, nagyon komoly témák is előtérbe kerülnek, mint a rasszizmus, az emancipáció és a homoszexualitás.
Mégsem működik a sorozat. A 10 epizódos A zászlónk halált jelent David Jenkins ötlete volt, ő írta és hozta tető alá a sorozatot. Mr. Jenkins kissé tapasztalatlan még ezen a téren, ez még csupán a második széria, melyben úgynevezett kreátor pozícióban volt, így talán lehet ezzel magyarázni a forgatókönyv és úgy átfogóan a sorozat minőségét.
Főszereplőnk Rhys Darby, aki elképesztő odaadással játssza az Úriember kalózt: Stede Bonnetet. Taika Waititi Feketeszakáll szerepében ripacskodik, látszik, hogy élvezte a forgatás minden pillanatát.
A mellékszereplők között is zseniális karakterszínészeket tisztelhetünk: egyik személyes kedvencem Joel Fry, aki egy nagyon tehetséges brit színész,
de megemlíthetjük még Leslie Jonest, Will Arnettet, Fred Armisenet is, sőt még a Trónok harca Hodorja, Kristan Nairn is tiszteletét teszi. Hibátlan a casting, csak a sztori, amit próbálnak elmesélni, gyenge.
A történet szerint főszereplőnk egy gazdag család sarja, aki idegennek érzi magát otthon, hiába a pénze, mindenki lebecsüli, még a felesége és a gyermekei sem tisztelik, így arra az elhatározásra jut, hogy felhagy eddigi szárazföldi patkány életével, építtet egy hajót, összeszervez egy legénységet és beáll kalóznak.
Egy apró hiba csúszik a gépezetbe: Stede Bonnet nem a klasszikus kalóz életet választja,
ő nem akar senkit sem bántani, a legénységének bért fizet és nem a zsákmányból élnek. Valójában csak el akart menekülni az unalmas élete elől és egy általa „megírt”, kalandokkal teli kalóztörténetben akarta megtalálni a helyét. Ezzel az életfelfogással természetesen a kalózvilágban sem tud tiszteletet kiharcolni magának. Az igazi érdekessége a sztorinak, hogy igaz történeten alapul: elég pontosan követték Stede Bonnet életét a készítők.
Az alapfelvetéssel nincs is probléma, de a helyzet az, hogy a sorozat nem vicces, vagyis nem eléggé. Pedig az alkotóknak minden adott volt: a színészek, a helyszínek, a pénz. Talán az írók hiányoztak csupán, valahogy teljesen középszerű lett.
Van humor, kacagunk is egy párszor, de Waitititől és az egész társaságtól sokkal többet vártam volna,
nincs egy igazi hasfogós röhögés sem, tényleg csak kacarászás. Megvolt rá a lehetőség, hogy egy Gyalog-galopp szintű komédiát tegyenek le az asztalra.
A zászlónk halált jelent leginkább a szintén HBO-s Avenue 5 című sci-fi sorozatra hasonlít. A potenciál ott volt abban is, de nem tudta eldönteni, hogy mennyire akarja komolyan venni magát - és nagyon nem volt vicces.
Azonban amiben talán jobban sikerült a sorozat, az a dráma kérdésköre: vannak igazán nehéz témák, melyeket nagyon szépen kezelnek. Így lehet, hogy közönségére talál majd az HBO üdvöskéje, nem teljesen reménytelen a helyzete, bárcsak a humora is jobb volna. A kilencedik epizódban egyébként még egy csavar is van, amely sokakat elidegeníthet az alapból is „woke” sorozattól.
Azért ha lesz második évad, én még felszállok a hajóra, kap még egy esélyt, mert a minőséggel nincs baj,
a téma is adott, a potenciál ott a sorozatban - de sokkal jobban ki kell dolgozni a karaktereket és érdekesebbé tenni történetet. Így, jelen állapotában, nem tudom mindenkinek jó szívvel ajánlani ezt a csodabogarat. Akit megfogott a téma, nézze meg az első részt és aztán el tudja dönteni megéri-e az a nagyjából 5 óra az életéből. A sorozatot szinkronnal nézhetitek meg az HBO Max kínálatában.
Taika Waititi az egyik kedvenc alkotóm. Ezt mindenképpen el kell árulnom, mivel maga a sorozat viszont nem fogott meg. Taika a széria producere, 8 epizódban szerepelt, és még egy részt rendezett is. Az új-zélandi fenegyerek mindent megtett, hogy ez a sorozat jó legyen: érezhetően sok pénzt költöttek rá, a jelmezek, a helyszínek, minden korhű, a szereplő gárda hibátlan, de mégis olyan semmilyen az egész.
Pedig a szereplők nem csak hülyéskednek, nagyon komoly témák is előtérbe kerülnek, mint a rasszizmus, az emancipáció és a homoszexualitás.
Mégsem működik a sorozat. A 10 epizódos A zászlónk halált jelent David Jenkins ötlete volt, ő írta és hozta tető alá a sorozatot. Mr. Jenkins kissé tapasztalatlan még ezen a téren, ez még csupán a második széria, melyben úgynevezett kreátor pozícióban volt, így talán lehet ezzel magyarázni a forgatókönyv és úgy átfogóan a sorozat minőségét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.
Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.
A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.
A La Repubblica információi szerint
az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.
A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.
A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.
Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.
Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.
A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.
A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.
„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.
A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:
ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.
Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.
Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.
A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.
A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.
A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.
Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.
Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.
Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.
Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.
A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.
Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.
Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.
A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:
ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.
Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.
Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.
„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal ImrétőlMáthé Erzsiig, Dörner GyörgytőlLatinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi GyulátólKabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.
Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.
Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.
A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.
Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.
Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
