News here

KÉK HÍREK

A világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy visszavonul

Mindenkit meglepett elhatározása, de megértik és tisztelik bátorságáért a versenyzőt.

Link másolása

Szinte senki nem tudta, hogy Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája, aki megnyerte az idei Forma-1-es világbajnokságot, pár nappal később Bécsben bejelenteti, hogy befejezi versenyzői pályafutását. Hivatalosan azért érkezett az osztrák fővárosba, hogy átvegye a vb-trófeát a Nemzetközi Automobil-szövetség éves díjátadó gáláján, ám az öröm mellett itt közölte sokkoló döntését.

nico2

Elhatározásáról a versenyző korábban csak Lewis Hamiltont tájékoztatta, akivel közösen versenyeztek a Mercedesnél. Csapatát is meglepte a bejelentés. A sportigazgató, Toto Wolff is azt nyilatkozta, hogy nem tudták, mit mond majd a versenyző a sajtótájékoztatón. Valami furcsa érzése volt ugyan a versenyzővel kapcsolatban, de nem tudta volna elképzelni, hogy befejezi a versenyzést. Ugyanakkor csodálja is a döntéséért.

VIDEÓ: Nico Rosberg beszél döntéséről

A sportoló versenytársai és az ahhoz közelállók is meglepődve, de elismerően nyilatkoztak Rosbergről. Juan Pablo Montoya, aki 2006-ban vált meg a versenyzéstől, bátornak nevezte a döntést. Alex Wurz, aki szintén visszavonult már, legmélyebb tiszteletét fejezte ki.

Kevin Magnussen sok szerencsét kívánt neki, Sergio Perez pedig nagy bajnoknak nevezte Rosberget.

A McLaren csapat közös képet posztolt a távozó versenyzőkről, Jenson Buttonról, Felipe Massáról és Rosbergről.

Rosberg Facebook-oldalán írt rajongóinak. A 2016-os év nagy áldozatot követelt tőle. Már korábban is gondolt a visszavonulásra, azt szerette volna, ha világbajnokként tehetné ezt meg. Most ez sikerült, neki.

Hat éves kora óta az volt a vágya, hogy világbajnok legyen. 25 éven át keményen dolgozott érte, sok mindent feláldozott, és célja elérésben rengetegen segítették, a szurkolók, a családja és a barátai is. Fantasztikus élmény volt mindez számára. Ugyanakkor nagyon nehéz időszak is volt, főleg az utolsó két éve, amikor csapattársától kétszer is kikapott. Ez motiválta arra, hogy felálljon és tovább harcoljon.

Feleségét, Viviant külön is kiemelte, ő végig mindenben mellette állt, megértette, és támogatta abban, hogy sikeres lehessen.

A 31 éves autóversenyző azt írta, hogy élete legnehezebb 55 köre volt az utolsó F1-futama. A verseny után hétfőn este döntötte el véglegesen, hogy befejezi.

Döntését először feleségével közölte, majd ügynökével, és végül a Mercedes-csapat vezetőjével.

Bár nehezére esett a döntés, mert nem akarta a csapatát kellemetlen helyzetbe hozni, de csapatfőnöke biztosította arról, hogy saját belátása szerint cselekedjen, és magával foglalkozzon.

Bár Wolff közölte, hogy meglepte a bejelentés, de nem akarnak kapkodni, megvárja, hogy megfelelő embert találjanak Rosberg helyére.

nico_rosberg
Nico Rosberg

Apja Keke Rosberg szintén világbajnok volt. Nico hat évesen már gokartozott, 2000-től már a későbbi F1-es csapattársával, Lewis Hamiltonnal együtt versenyeztek.

2002-ben került a német Forma BMW-be, első évében már bajnok volt. A Forma–3 Euro Seriesben 2004-ig versenyzett. A F1-be a Williams hívta, 2006-tól lett pilóta a csapatnál. Mindeközben 2005-ben a GP2-ben bajnok lett.

2008-ban az Ausztrál Nagydíjon állt először dobogóra, ekkor harmadik volt, majd második lett Szingapúrban. Az első futamgyőzelmet 2012-ben, Kínában érte el a Mercedes csapat színeiben.

2013-ban két futamot nyert, 2014-ben szinte végig dobogós volt. 2014–15-ben Lewis Hamilton mögött lett második a világbajnoki összetettben.

2016-ban sikerült megszereznie a világbajnoki címet.

Összességében tíz év alatt 206 nagydíjat, 23 futamgyőzelmet, 57 dobogós helyezést ért el a Forma–1-ben.

Fotók forrása: wikipedia, Nico Rosberg Facebook-oldala


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy kóborolt el, és mit csinált éjjel a hidegben az a hatéves kislány, akit vasárnap óta kerestek Pérnél
Zóra 10 kilométert gyalogolt, éjjel pedig az erdőben aludt. Végül egy siklóernyős bukkant rá hétfőn.

Link másolása

A kutyáját követte játék közben, de aztán a sűrű ködben már nem talált haza az a hatéves kislány, akire végül hétfőn egy siklóernyős talált rá - írja a Blikk.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Zóra vasárnap délután, nagyjából négy órakor tűnt el Pérről, a Kánvási dűlőben lévő tanyáról. A kislányt ezután nagy erőkkel kezdték keresni, és végül egy a kutatásban résztvevő siklóernyős szúrta ki fentről, ahogy a gyerek a péri reptér közelében ácsorgott.

Mehringer Szabolcs később azt mondta, hogy neki is van egy hatéves gyereke, így átérezte, min mennek keresztül a szülők.

„Éppen csak felemelkedtem, és megláttam a kislányt. Amikor leszálltam hozzá, nem volt megijedve, nem is sírt. Békésen ücsörgött. Elmesélte, hogy egy fa tövében töltötte az éjszakát, most pedig napozik”

- mondta a hős siklóernyős.

"Nagyon aranyos volt, gyorsan megvizsgáltam, nincs-e baja, de szerencsére nem volt. Mondta még, hogy ma az anyukája dolgozik, mire azt válaszoltam: biztos nem, téged keres minden erejével. Megöleltem és nagyon megkönnyebbültem" - tette hozzá.

Azóta az is kiderült, hogy Zóra tegnap délután a kutyájával ment ki játszani, majd az állatot követte egy darabig, de a nagy ködben eltévedt.

A gyerek összesen 10 kilométert gyalogolt, éjjel pedig az erdőben aludt, mivel nem talált haza.

A testhőmérséklete alig 36 fok volt, amikor hétfő délelőtt megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megtalálták a Győr mellett eltűnt kislányt
A gyermek épen és egészségesen került elő.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy vasárnap 16 óra körül egy Péri tanyáról eltűnt egy kislány.

A gyerek felkutatása sikeresen záródott november 14-én a délelőtti órákban - írta a police.hu.

A gyermekre Pér községben lévő repülőtér környezetében találtak rá a keresők a nagy erőkkel végrehajtott összehangolt művelet eredményeként.

Túróczi Zóra vasárnap délután, nagyjából négy órakor tűnt el Pérről, a Kánvási dűlőben lévő tanyáról. A kislányt nagy erőkkel kezdték el kutatni, a kereséshez a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szakemberei is csatlakoztak. Állítólag egy kutya után indult el otthonról, szerencsére az időjárásnak megfelelően felöltözve az rtl.hu szerint.

A kislány egészséges, azonban a körülményekre tekintettel a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A keresésben résztvevőknek köszönetünket fejezzük ki a kitartó és eredményes munkájukhoz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Lövöldözés volt reggel a Nagykőrösi úton, egy furgonból lőtték a rendőröket
A rendőrök egy fehér furgont üldöztek, amiből tüzet nyitottak rájuk, az Ecseri piacnál állították meg a járművet végül.

Link másolása

Lövöldözés volt hétfő reggel az M5-ös autópálya budapesti bevezető szakaszán: a rendőrök egy fehér furgont üldöztek, amiből tüzet nyitottak rájuk.

A Blikk azt írja, hogy a Rádió 1 reggeli műsorába telefonált be több hallgató, jelezve a történéseket. Elmondásuk szerint egy fehér furgon menekült a rendőrök elől az M5-ös bevezető szakaszán.

A hatóságok végül a Nagykőrösi úton, az Ecseri piacnál állították meg a járművet.

A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) reggel nyolc óra körül azt írta, hogy az M5-ös bevezető szakaszán az autópiacnál sávlezárásra kell számítani hatósági intézkedés miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Videón, ahogy a kommandósok elfogják a Budapesten lövöldöző embercsempészeket
Az M5-ösön akarták ellenőrizni az autójukat, de ők továbbhajtottak és tüzet nyitottak a rendőrökre. Végül Kispesten fogták el őket.

Link másolása

A TEK kommandósai fogták el hétfő reggel azt a két embercsempészt, akiknek az autóját az M5-ösön akarták megállítani a rendőrök, de ők elhajtottak és tüzet nyitottak rájuk – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményéből. Több lövés is dördült, de az akcióban senki nem sérült meg.

Ahogy arról mi is beszámoltunk,

lövöldözés és autósüldözés volt hétfő reggel az M5-ös budapesti bevezető szakaszán.

A rendőrök egy fehér furgont vettek üldözőbe, amit végül az Ecseri piac közelében sikerült megállatni.

A BRFK most azt írja, hogy a magyar rendszámú Ford Transitot reggel 7 óra 22 perc körül az M5-ös autópályán, Inárcs közelében akarták ellenőrizni a járőrök a Nemzeti Nyomozó Iroda információi alapján.

A kisteherautó sofőrje azonban figyelmen kívül hagyta a felszólítást és tovább hajtott, a kocsiból pedig több lövést is leadtak a rendőrautó felé.

A rendőrök üldözőbe vették a Transitot, amit végül Budapest határában sikerült megállítani. Ezután a sofőr és a mellette ülő férfi bemenekült egy közeli erdőbe. Eközben további lövéseket adtak le a rendőrök felé, az egyik rendőr pedig figyelmeztető lövést követően viszonozta is a tüzet.

A BRFK ezután lezárta a területet, a helyszínre pedig csapaterőt, kutyás egységeket, nyomozókat és helyszínelőket irányítottak. A hajszába bekapcsolódott a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége is, akik

végül 8 óra 21 perckor a XIX. kerületben elfogták a két, magát iraki állampolgárnak valló férfit.

Ellenük embercsempészés és hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

A kisteherautóban 21 illegális migráns utazott. A BRFK közleménye szerint a lövések következtében sem ők, sem az embercsempészek, sem a rendőrök nem sérültek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: