HÍREK

A Valton Security kamerázta be az Integritás Hatóság elnökének otthonát

Ezt Biró Ferenc kérte, miután szerinte a nyomozásaik számos érdeket sértettek, és ő, illetve családja is fenyegetéseket kapott.


Az elmúlt napokban több sajtótermék arról cikkezett, hogy az Integritás Hatóság pénzén felújított házban élek. Ez nem igaz - írta a Facebook-oldalán Biró Ferenc Pál. Az Integritás Hatóság elnökét múlt héten hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.

A hatóság épületében és a Biró otthonában tartott házkutatás után az Origo és a Magyar Nemzet azt írta, hogy Biró a szervezet pénzén több száz méter hosszú kerítést is építtetett a budapesti agglomerációban található ingatlana köré. A cikkek szerint „a telken fekvő luxusvillán átalakítások és fejlesztések is zajlottak, szintén az Integritás Hatóság pénzén”.

Erre reagált hétfőn a hatóság vezetője a Facebook-oldalán:

„Nem dicsekedtem vele, de soha nem is titkoltam, hogy a versenypiacon eltöltött 30 év sikeres munkája nyomán, saját erőmből elértem egy anyagi jólétet.

A házamat, amelyben családommal élek, hosszú évek alatt, nemzetközi és hazai terepen végzett kemény munka eredményéből építettem.”

Biró azt is hozzátette, hogy ezt a magas jövedelmet biztosító, versenypiaci, cégtulajdonosi létet hagyta ott, hogy „éppen az antikorrupció és jogszabályi megfelelősség terén megszerzett tudást a magyar nemzet javára tudjam hasznosítani, és az európai uniós források megszerzéséért, helyes elköltéséért, valamint a korrupció ellen küzdjek”. Mint írta: az Integritás Hatóság elnöki pozíciójának elfogadásával az akkori fizetése egyik napról a másikra a töredékére csökkent.

Szerinte rosszindulatú gyanúsítgatás, hogy az adófizetők pénzéből újíttattam fel a házát.

„Nyomozásaink számos érdeket sérthetnek és több, a személyemet és a családomat érintő fenyegetést is kaptam. Ezért

miniszteri rangú állami tisztviselőként eljárva engedélyt kértem és kaptam a megfelelő szervektől, valamint az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságától arra, hogy a modernebb kamerákat szereljenek fel a házon és azon kívül, valamint egy 100 méteres szakaszon egy megerősítő drótkerítést szereljenek fel oszlopokkal, hogy egy esetleges behatolást megakadályozzanak. A munkálatokat a Valton Security végezte el.”

Biró szerint ezek teljesen indokolt, jogszerű, kérvényezett és engedélyezett tevékenységek voltak. Ő úgy látja, hogy a tények hamis feltüntetésének egyetlen oka van: a személyén keresztül az Integritás Hatóság munkáját hivatott ellehetetleníteni és eltávolítani őt a vezetői pozíciójából.

„Természetesen ez sem engem, sem kollégáimat nem tántorítja el attól, hogy továbbra is szakmai alapon, pártpolitikától teljesen függetlenül és felülemelkedve, objektíven előzzék meg, akadályozzák meg és derítsék fel a korrupciót. Még akkor is, ha a következetes, tisztességes munkánk egyesek érdekeit sérti” - zárta a bejegyzését az Integritás Hatóság elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megrázó felvételek kerültek nyilvánosságra a szolnoki befogadó otthonról: kikötözték, molesztálták és bántalmazták a gyerekeket
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.

A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.

Volt lakók és dolgozók is azt állítják, hogy egyes felügyelők ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat zaklattak szexuálisan, de a vezetőség jelzések ellenére eltussolta ezeket az ügyeket.

„Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdte fogdosni a melleim. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett”

– mondta egy fiatal lány, aki két hónapot töltött Szolnokon, miután saját kérésére állami gondozásba került.

A lány azt mondja, sokszor bántották korábban, ezért is szökött meg otthonról, de a befogadó otthonról a mai napig rémálmai vannak.

Magyar Péter a Facebookon reagált a riportra. Mint írta, a beszámoló döbbenetes, ahogy annak lehetősége is, hogy a bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozókat elhallgattatták vagy ellehetetlenítették.

A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt! Oszd meg, hogy a tízmilliárdos jachtokon nyaraló miniszterekhez is eljusson!

- fűzte hozzá a TISZA Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kapu Tibor 8 hónap után hazaérkezett Magyarországra
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.

A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.

A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben, ahogy Kapu Tibor hazaérkezik Magyarországra
Hosszú idő után végre ismét itthon Kapu Tibor. A magyar űrhajós hétfő délelőtt érkezik Magyarországra.


Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.

A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.

A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.

Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemondott a fideszes polgármester, függetlenként indult újra, de elvesztette az időközi választást Cégénydányádon
A fideszesként lemondott, majd függetlenként újraindult vezető alulmaradt a szabolcsi községben vasárnap tartott időközi választáson. A kihívója több mint magabiztos előnnyel verte.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson Károly Lászlót választották meg polgármesternek a helyiek – közölte a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.

A voksolásra a települést 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondása miatt volt szükség. A korábbi polgármester az MTI szerint már nem fideszesként, hanem függetlenként indult újra az időközi választáson, ám csak 171 szavazatot (43,07%) kapott, míg a kihívója, a független Károly László 226 voksot (56,93%) szerzett.

A névjegyzékben szereplő 523 választópolgár közül 403-an jelentek meg az urnáknál, és 397 érvényes szavazatot adtak le.

A Fehérgyarmathoz közeli községben vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: