KÉK HÍREK
A Rovatból

A tömegbe hajtott egy autó Münchenben, legalább 20 ember megsérült

Az eset egy német szakszervezet demonstrációján történt. A sofőrt elfogták, most azt vizsgálják, hogy szándékosan hajtott-e a tömegbe.


Többen megsérültek, amikor egy autó a tömegbe hajtott Münchenben - írja a The Independent.

A helyi rendőrség szóvivője azt mondta, hogy jelenleg „jelentős rendőri akció folyik a Dachauer Strasse környékén”.

A Bild információi szerint

legalább 20 ember sérült meg.

A közösségi médiában több felvételt is közzétettek a helyszínről.

A német lap úgy tudja, hogy egy Mini Cooper hajtott a tömegbe, és az eset a Ver.di nevű szakszervezeti szövetség demonstrációján történt, helyi idő szerint 10.30 körül. Mint írták, a sofőr gázt adott, és a tüntetők közé hajtott.

A német rendőrség mindeközben közölte, hogy a sofőrt elfogták, ártalmatlanították. Most azt vizsgálják, hogy szándékosan hajtott-e a tömegbe, vagy összekeverte a gázpedált és a féket – tette hozzá a Euronews. A sofőr indítékáról egyelőre nem adtak tájékoztatást a hatóságok.

A csütörtöki demonstráció részeként a város önkormányzatának számos alkalmazottja elhagyta a munkahelyét, hogy egy figyelmeztető sztrájk során 8 százalékos béremelésért, magasabb prémiumokért és három további szabadnapért demonstráljon.

Legutóbb az előző év végén, Magdeburgban történt egy ehhez hasonló, súlyos eset Németországban, amelynek több halottja, valamint több mint kétszáz sérültje volt összesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A gránátrobbanás két sérültjénél járt Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „a katona jobban van, a sebesült hölgy jelenleg nincs életveszélyes állapotban”
A honvédelmi miniszter a kórházban azt ígérte, hogy az újdörögdi baleset mindkét sérültjének minden támogatást megadnak.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglátogatta a gránátrobbanásban megsérült katonát és kormánytisztviselőt.

Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy kormánytisztviselő mindkét karját elveszítette a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, miután felrobbant egy gránát a tenyerében. „A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – közölték. A másik sérült a kiképző katona, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.

A miniszter a kórházi látohatás után azt írta:

"Ma délután meglátogattam a Honvédkórházban az újdörögdi baleset sérültjeit.

A kormánytisztviselő hölgy szüleinek személyesen fejeztem ki az együttérzésemet, valamint biztosítottam támogatásomról a kiképző katonát.

A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban.

Köszönöm orvosaink és ápolóink helytállását!

Mindkét sérültnek minden támogatást megadunk"

- írta bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Napokig verhette élettársa a 64 éves pedagógust, akinek holttestét szombat délelőtt találták meg Ráckeresztúron
A háromgyerekes anya két éve fogadta be a férfit, de a szomszédok szerint gyakran hallották, hogy veszekedtek, verekedtek egymással.


Szombaton találták meg azt a 64 éves pedagógust, akit részeg élettársa verhette halálra a ráckeresztúri otthonában. Napokig is bántalmazhatta az asszonyt, mielőtt meghalt - derüt ki a Tények beszámolójából.

Szomszédai elmondása szerint egy nappal korábban is összevert arccal látták a nőt, akit korábban is durván bántalmazott a férfi. Sokszor hallottak kiabálást, veszekedést, verekedést tőlük. Mentő is vitte már el a nőt, a férfit pedig a rendőrök. Mindketten ittak, majd veszekedtek, vélhetően legutóbb is ez történt.

A gyilkossággal az 53 éves alkoholista élettársát gyanúsítják, aki maga hívott mentőt a nőhöz, de már nem tudták megmenteni az életét. Nem menekült el, megvárta a rendőröket, akik elvitték.

A háromgyerekes anya egyedül élt, ismerősei szerint két éve ismerhette meg a férfit, akit befogadott. Nem jöttek ki egymással, többször elküldte a nő a férfit, de visszatért.

A férfit a napokban letartóztathatják.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Betörték az ablakot és vízzel kevert kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába
Kisberk Szabolcs szerint a támadás nem véletlen, hiszen hónapok óta foglalkozik a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyével, és több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett.


Fotókkal illusztrált hírt osztott meg a gyömrői Mi Hazánk közösségi oldala. Bejegyzésük szerint megtámadták a párt képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak az autóját. Szerintük az állatkínzók lehetnek az ügy mögött.

Azt írják:

"Az elmúlt időszakban egyre szaporodnak a párt elleni támadások. A hét közepén a Mi Hazánk szegedi irodájának megnyitása előtt pár órával dobtak festékbombát az iroda bejáratára, szombatról vasárnapra virradó éjszaka pedig a Mi Hazánk Pest Vármegyei képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak, - aki egyben gyömrői önkormányzati képviselő is - az autóját tették tönkre. Az egyelőre ismeretlen elkövető

kivágta az autó egyik gumiját, betörte az utasoldali ülés ablakát, és körülbelül 10-15 liter vízzel elkevert kutyaürüléket öntött az utastérbe".

A pártban ő foglalkozik az állatvédelemmel, és biztos benne, hogy ennek a támadásnak köze van "az állatvédelem területén végzett tevékenységéhez. Ő tartja hónapok óta napirenden a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyét, de több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett az elmúlt hetekben" - áll a bejegyzésben.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A Fólia nevű dizájnerdrogot fogyaszthatta a férfi, aki fadoronggal vert halálra két embert Fonón
Egy bolti eladót és egy utcán sétáló asszonyt támadott meg, majd a nő segítségére siető idős férfit is bántalmazta. A támadó barátai megdöbbentek a hír hallattán.


A FÓLIA nevű dizájnerdrogot fogyasztotta rendszeresen az a 31 éves férfi, aki a gyanú szerint 2 embert vert halálra fadoronggal március közepén Fonón - az RTL Híradónak a gyanúsított barátja beszélt erről.

15 éve ismeri a férfit. A történtek sokkolták, szerinte megbocsáthatatlan, amit a férfi tett, mégis nehezen hiszi el, hogy barátja ilyen kegyetlenségre volt képes. Korábban több országban is dolgoztak együtt. Azt tudták, hogy bár füvezett, soha nem volt erőszakos. Évekre megszakadt a kapcsolatuk, így nemrég tudta meg, hogy a férfi rászokott egy új drogra. Nemrég véletlenül találkoztak újra, akkor teljesen tiszta volt.

A támadó egy fadoronggal halálra vert egy 46 éves bolti dolgozót. Előtte a helyi nyugdíjasklub 63 éves vezetőjére támadt az utcán. Ő épp hazafelé sétált, amikor a férfi leütötte. Olyan súlyosan sérült, hogy pár nappal később a kórházban meghalt. Egy idős férfi sietett a nő segítségére, neki a kezét törte el a támadó.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: