A Titanic pékje azért élte túl a végzetes hajóbalesetet, mert rettenetesen leitta magát
1912. április 14-én a Titanic főpékje, Charles Joughin egy dolgos nap után álomba szenderült, majd kis idő múlva arra riadt, hogy a hajó megremeg. Nem volt túlságosan meglepve, mert korábban látta a jéghegyeket, és azt is tudta, hogy Edward Smith kapitány délebbre igyekszik kormányozni a hajót, hogy elkerülje a veszélyes vidéket. Charles Joughint 11:35-kor riasztották és a fedélzetre parancsolták a legénység többi tagjával együtt. Ahogy azt már – legkésőbb a híres filmből – az egész világ tudja, a Titanic jéghegynek ütközött.
Azt tartották, hogy a monstrum elsüllyeszthetetlen, és a vízbiztos kamrák miatt a hajótest legkomolyabb sérülése sem járhat végzetes következménnyel, vagyis bármilyen baleset kontroll alatt tartható. A kamrák azonban, ahogy megteltek vízzel és elnehezedtek, elkezdték lefelé húzni a hajó orrát, így a víz szabadon áramolhatott befelé a hajó más részeibe. Smith kapitány világosan látta, hogy a süllyedésbiztos Titanicnak vége, és kiadta a parancsot az utasok mentésére.
Vén tengeri medve
Charles Joughin 11 éves kora óta szolgált a tengeren, tudta, mit kell tennie. Tisztában volt vele, hogy nincs a hajón elég mentőcsónak, ezért számított rá, hogy neki már nem jut bennük hely. Ennek ellenére is összeszedetten és önzetlenül viselkedett: a péksegédeknek kiadta a parancsot, hogy a hajón lévő összes kenyeret gyűjtsék össze és osszák szét a mentőcsónakokba, hogy az emberek tudjanak majd harapni valamit a tengeren hánykolódva.
Nemcsak a tengerésztapasztalat miatt nem pánikolt Joughin: a jövés-menés közben meg-meghúzta a whiskysüveget a kabinjában. Egyes források szerint két üveggel döntött magába a lélekmelegítőből, bár ő maga azt állítja, csak pár kortyot ivott.
Közben a társaival együtt besegítette a nőket és a gyermekeket a mentőcsónakokba, majd végigtántorgott az addigra már erősen megdőlt fedélzeten, hogy felmérje, mennyi idejük van még hátra. Még arra is volt gondja, hogy a székeket a fedélzetről a vízbe hajítsa, hogy a menekülők azokba kapaszkodhassanak.
2 óra 20 körül a Titanic másik fele is függőleges helyzetbe állt, és elnyelte az óceán. Joughin addig nem ereszkedett bele a mínusz 2 fokos vízbe, amíg ez nem vált elkerülhetetlenné. Mint később felidézte:
2 óra mínusz 2 fokban
A Titanic másodtisztje úgy emlékezett vissza, hogy olyan érzés volt a jeges vízbe merülni, mintha egyszerre több ezer késsel szurkálnák az ember testét.
Joughin azonban jó úszó volt, és természeténél fogva nyugodt. Majdnem két órán át taposta a jeges vizet a vaksötétben. Ahogy megjelentek az első napsugarak, meglátott egy felfordított mentőcsónakot, és úszni kezdett felé. Teltház volt, 25 ember szorongott rajta, de annyit segítettek neki, hogy amennyire tudták, tartották. Később azonban újabb csónakot fedezett fel, és arra már fel tudott kapaszkodni.
Végül az RMS Carpathia hajnali 4:10-kor tűnt fel a láthatáron, és hamarosan elkezdte a hajótörötteket a fedélzetére emelni. 1517 embernek ez már késő volt, csak 706-an élték túl a békeidőben valaha történt legsúlyosabb hajókatasztrófát. Joughinnak mindössze annyi panasza volt, hogy megdagadt a lába. Biztos volt benne, hogy a whiskynek köszönheti az életét.
Hidegsokk versus alkohol
A mai napig nem tudjuk pontosan, hogyan maradhatott életben. Bizonyára szerepet játszott nyugodt viselkedése, az, hogy jó döntéseket hozott, és az utolsó pillanatig kinn maradt a vízből.
Ami a lerészegedést illeti, az alkohol egyrészt tágítja az ereket. Ez általánosságban fokozza a hypothermia, a kóros kihűlés esélyét az úgynevezett vazodilatáció jelensége miatt, amelynek során több vér áramlik a bőrfelszín közelébe és gyorsabban távozik a testhő. Ezért nem ajánlatos becsípve hideg helyen éjszakázni, mert nagyobb a kihűlés esélye.
Másrészről azonban, a legtöbb ember a hideg vízbe merülve nem a hypothermiába, hanem a hidegsokkba hal bele. A 10 Celsius fok alatti vízben szaporává, szaggatottá válik a légzés, az erek összehúzódnak, a szervezet pánikreakciókat produkál. Ilyenkor hamarabb bekövetkezik a vízbe fulladás vagy a szívinfarktus, mint a kóros kihűlés.
Ez a két tényező fura módon a Titanic főpékje esetében éppen kioltotta egymást. Joughin alkoholtól kitágult erei a hideg vízben éppen normális méretűre szűkültek. Az alkohol pszichés hatása pedig megakadályozta, hogy érzékelje az intenzív hideget, és azt is, hogy a szervezete pánikreakciót adjon.
Így történhetett meg, amire senki nem gondolt: az alkohol mentette meg az életét. Tudósok azért arra figyelmeztetnek, hogy ne próbáljuk meg utána csinálni…
Bár a Titanic túlélői közül sokan szent fogadalmat tettek, hogy soha többé nem hagyják el a szárazföldet, Joughin az első világháború kitörésekor csatlakozott egy kereskedelmi flottához, és ismét nekivágott a nyílt tengernek. Így nem is a Titanic volt az utolsó hajókatasztrófa, amit átélt: az SS Oregon fedélzetén is ott volt, amikor az elsüllyedt a bostoni kikötőben. Azt is túlélte, bár azt nem tudni, hogy akkor is felöntött-e a garasra. 1956-ban halt meg 78 éves korában.
(Via ATTI, McGill, Aspects of History)
Fotó: Beroesz/Wikipédia
