KÉK HÍREK
A Rovatból

A pénz bajjal jár: lottónyertesek, akiket meggyilkoltak a pénzükért

Ki ne álmodott volna már arról, hogy nyer a lottón? A pénz azonban őrült dolgokra készteti az embereket. Ezeknek a nyerteseknek az lett volna a szerencséjük, ha nem nyernek.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2023. június 13.



Lee Kost

Lee Kost 78 éves volt, amikor 2007-ben 250 ezer dollár ütötte a markát. Vett egy Rolex órát és két Jaguárt. A szerencséje után többször is betörtek hozzá, és az utolsó ilyen eset a halálával végződött. Négy fiatal tört rá a házában, és készpénzt követeltek tőle, meg azt, hogy árulja el a PIN-kódot a bankkártyájához. Ezután lelőtték, és az egyik Jaguárjával elhajtottak. A rendőrök nem sokkal később gyorshajtás miatt leintették őket.

Urooj Khan

Urooj Khant órákkal azután ölték meg, hogy rámosolygott a szerencse, még meg sem kapta a pénzét.

Khan korábban megpróbálta abbahagyni a szerencsejátékozást, de 2012 májusában mégis vett két kaparós sorsjegyet. Az egyikkel 1 millió dollárt nyert. Az összeget arra akarta fordítani, hogy fejlessze ruhatisztító üzletét, amelyet azután létesített, hogy Indiából Chicagóba költözött.

Még azelőtt, hogy a pénz megérkezett volna a számlájára, egy nap evés után rosszul lett, és meghalt.

A boncolás során kiderült, hogy cianiddal mérgezték meg, de az ügyben a mai napig nem vontak felelősségre senkit. A lottónyereményt az örökösei osztották el egymás közt.

Doris Murray

Doris Murray a 41. születésnapján nyert 5 millió dollárt 2007-ben. Úgy döntött, hogy nem veszi fel egyben az összeget, hanem inkább évtizedekre bebiztosítja a sorsát: ez évi mintegy 172 ezer dolláros adózás utáni jövedelmet jelentett neki. Nem kezdett nagy lábon élni, a terve mindössze az volt, hogy a pénz nagy részét az unokáinak teszi félre. Pontosan egy évvel később azonban már halott volt: a barátja ölte meg, akivel szakítani készült.

Jonas Lucas Alves Dias

2020-ban a brazil Jonas Lucas Alves Dias 9 millió dollárnak megfelelő összeget nyert. Két évvel később egy út szélén találták összeverve, és a kórházba szállítás után 55 évesen belehalt sérüléseibe. Kiderült, hogy korábban elrabolták, és 20 órán át fogva tartották.

Alves Diasról tudták, hogy nyert, és ő nem változtatott a szokásain. Azon a napon is, mikor elrabolták, sétálni indult. A támadók ismerték a napi rutinját, így tudták, mikor és hol csapjanak le rá. Megpróbáltak egy nagyobb összeget átutaltatni vele a bankszámlájáról, de végül nem jártak sikerrel.

Jeffrey Dampier

Jeffrey Dampier Jr. 20 millió dollárt nyert a lottón 1996-ban. Ezután elvált feleségétől, akivel az összeget testvériesen elosztották, majd újranősült. Második neje, Crystal Jackson húga, Victoria végzett vele. 2005-ben ő és barátja elcsalták magukhoz, megkötözték, fogva tartották, majd fejbe lőtték. Az özvegyen maradt nő később azt mondta:

„Sosem lottózom. Hozzá se nyúlok, mert attól félek, hogy ha nyernék, akkor elkezdenék sírni.”

(Forrás: Grunge, Lottery Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: hátulról nekiment egy motoros a budaörsi körforgalomban, kiszállt, aztán el is ütötték
Hihetetlen jelenetek játszódtak le egy budaörsi körforgalomban. A felvétel alapján azonban szerencsére senkinek nem esett komoly baja.


Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.

A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.

Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.

A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.


Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.

Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.

Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.

A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.


A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.

Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.

A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.

A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk