HÍREK
A Rovatból

A parkolóban találtak a Boeing-alkalmazott holttestére pár nappal azután, hogy vallomást tett a cég ellen

John Barnett súlyos vádakat fogalmazott meg az óriásvállalat ellen. A Boeing tagadott, de a légügyi hatóság a férfinak adott igazat. Épp a jogi eljárás kellős közepén halt meg.


Holtan találták az Egyesült Államokban a Boeing egy korábbi alkalmazottját, aki aggodalmát fejezte ki a cég termelési szabványai miatt – közölte a BBC.

John Barnett 32 évig dolgozott a Boeingnél, egészen 2017-es nyugdíjazásáig. Halála előtt nem sokkal pert indított volt munkaadója ellen, néhány napja pedig tanúvallomást is tett.

A hatóságok közleménye szerint a 62 éves férfi önkezével vetett véget életének március 9-én. Holttestét az autójában találták meg egy hotel parkolójában. A rendőrség jelenleg is nyomozást folytat. A Boeing közleményben tudatta, hogy szomorúan értesültek Barnett haláláról.

Barnett 2010-től minőségügyi menedzserként dolgozott a North Charleston-i gyárban, ahol a 787 Dreamliner-t, egy korszerű, főleg hosszú távú útvonalakon használt utasszállítókkal dolgozott.

2019-ben azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a nagy nyomás alatt dolgozó munkatársai szándékosan nem szabványos alkatrészeket szereltek fel a gyártósoron lévő repülőgépekre.

Azt is elmondta, hogy komoly problémákat tárt fel az oxigénrendszerekkel kapcsolatban, ami azt jelentheti, hogy minden negyedik légzőmaszk nem működik vészhelyzetben.

Azt is állította, hogy a dolgozók nem tartották be az alkatrészek nyomon követésére szolgáló eljárásokat, így a hibás alkatrészek eltűnhettek. Valamint arról is beszámolt, hogy olykor selejtes alkatrészeket tároló dobozokból vettek ki tartozékokat, és azt építették a repülőkbe, hogy tartani tudják a gyártási tempót.

Barnett állításai szerint felettesei nem tettek semmit, amikor értesítette őket a hiányosságokról. A cég minden vádat tagadott, de a Szövetségi Légyügyi Hatóság (Federal Aviation Administration –FAA) 2017-es felülvizsgálata megerősítette Barnett állításainak egy részét.

Barnett ezért beperelte a céget, épp az ügy jogi meghallgatásán vett részt, nem sokkal azelőtt, hogy meghalt. Múlt szombaton ismét meghallgatták volna, de azt már nem érte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről
Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a Hősök tere felé.


Magyar Péter már korábban megüzente a honvédelmi miniszternek, hogy felszállnak, „akár tetszik, akár nem”. A Honvédelmi Minisztérium ugyanis biztonsági okokra hivatkozva váratlanul visszavonta az engedélyüket a drónrepülésre.

Ezt a döntést valószínűleg a parlament felett átrepülő Gripenek miatt hozták meg, csakhogy azok már negyed kettőkor megjelentek a Kossuth tér fölött, miközben a tiltás elvileg 15:40-ig él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mik a letakart plakátok a Tisza Párt Nemzeti Meneténél
A helyszíni hírek szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.


Ahogy már beszámoltunk róla, két letakart plakát várja a Tisza Párt Nemzeti Menetére érkezőket az Erzsébet téren, az Anker közzel szemben, az Akvárium oldalán.

A Telex helyszíni beszámolója szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.

A plakátokat erős acélszerkezet tartja, betonnal súlyozták le őket, látszik, hogy komoly előkészületek előzték meg az elhelyezésüket. Egyszer leesett róla a ponyva, ekkor le is fotózták, hogy mi van rajtuk. A lap úgy tudja: cöfösök állnak a túloldalon, és azt várják, hogy leleplezhessék a 2 azonos tartalmú, Magyart és Zelenszkijt ábrázoló plakátot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal, akik azt hiszik, a kormányváltást támogatják
A kormányfő úgy véli, sok olyan magyar van, „aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”. Ezért kell velük beszélni.


Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”

Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.

„De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le”

– jelentette ki a kormányfő.

Mint mondta:, „van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”.

„El kell mondanunk neki, hogy Brüsszel ma nem a jó, hanem a veszedelem. Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, azok valójában a háborút támogatják, akár hiszik, akár nem”

– mondta Orbán.

Azt is hozzátette, hogy akik kormányváltást akarnak, azok az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megnyirbálását is támogatják. „És ez így van akkor is, ha nem tudják. Beszélni kell velük” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Ha eljön a pillanat, és suhintani kell, suhintani is fogunk
Hozzátette: „a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap” A miniszterelnök szerint a következő öt hónapban, a választások előtt beszélni kell a „megtévesztett magyarokkal is”.


A 2026-os országgyűlési választásokról is beszélt Orbán Viktor október 23-án a Kossuth téren. Szerinte akik most ott voltak, tudják, mit kell tenniük öt hónap múlva.

„Ha mozdulni kell együtt mozdulunk, ha eljön a pillanat és suhintani kell, akkor suhintani fogunk, a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap”

– fogalmazott.

A kormányfő a fiataloknak is üzent, mert szerintük velük is beszélni kell, ami nem lesz könnyű. Mint mondta, szükség van a fiatalokra ahhoz, hogy megvédjék Magyarországot.

„Merjél és tegyél, kockáztass! De jó, ha tudjátok, hogy a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy gépre kötve szunnyadjatok!”

– mondta, hozzátéve, hogy „le kell jönni a gépekről”.

„Tisztelt magyar fiatalok, ti is lehettek hazafiak! Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok” – szólított fel Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk