KÉK HÍREK
A Rovatból

A Pa-Dö-Dő egyik tagját is be akarták szervezni a III/III-as ügynöknek

Lang Györgyit a 80-as években azzal próbálták együttműködésre bírni, hogy így visszakaphatja korábban bevont jogosítványát.

Link másolása

A hírhedt III/III-as ügyosztály a rendszerváltás előtt az állambiztonsági szolgálat belső elhárítással foglalkozó csoportja volt. Ám ahelyett, hogy az alapvető nemzetbiztonsági feladatokat látta volna el, inkább a kommunista diktatúra elnyomógépezetének részeként igyekezett minden belső szervezkedést megfigyelni. A társadalom totális ellenőrzésébe beletartozott a rendkívül népes besúgóhálózat kiépítése: akkoriban a gyáraktól a az egyetemekig mindenütt voltak beépített emberek.

Természetesen a művészvilág sem volt kivétel, és bár a 80-as években - főleg a második felében - a diktatúra fokozatosan puhulni kezdett, még ekkor is voltak próbálkozások újabb emberek beszervezésére. Ez történt Lang Györgyivel is, akinek akkoriban egy közlekedési kihágás miatt bevonták a jogsiját.

Ezek után egy bemutató után, a banketten "odasündörgött" hozzá egy férfi, és megkérdezte tőle, hogy szeretné-e visszakapni a jogosítványát. Az énekesnő - aki akkoriban inkább színésznőként dolgozott - természetesen azonnal rávágta, hogy persze.

Erre a titokzatos férfi azt mondta, hogy holnap ott lesz a jogosítványát a portán, "csak majd találkoznunk kell még".

Lang Györgyi rákérdezett, hogy miért kell találkozniuk, mivel nem értette, hogy a férfi mire akar kilyukadni. A férfi megmagyarázta, hogy a színésznő időnként majd menjen be hozzájuk, és meséljen róla, hogy "ki mit mondott". De Györgyinek még ekkor sem esett le a tantusz.

"Nem tudtak beszervezni. De nem azért, mert akkora ellenálló vagy annyira okos voltam, hogy ezt kijátszottam, hanem mert nem fogtam fel, hogy be akarnak szervezni"

– mesélte nevetve a Pa-Dö-Dő tagja a Borsnak.

Így aztán sosem ment be "mesélni", ezért aztán szerinte "látták, hogy nem vagyok normális", így hát a jogosítványát simán visszakapta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragédia a szalagavatón: a fellépése után meghalt a kiskunhalasi középiskola egyik tanára
A mentők hosszasan küzdöttek az oktató életéért, de már nem tudták megmenteni. Az iskola saját halottjának tekinti.

Link másolása

Rosszul lett egy oktató a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium pénteki szalagavató ünnepségén. A kiérkező mentők hosszú időn keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, de nem tudták megmenteni az életét - írja a baon.hu.

Az intézmény közleményében azt írta, hogy

az oktató a fellépését követően lett rosszul.

„Az Iskola a nagy tisztelettel övezett Tanárát saját halottjának tekinti” - tették hozzá.

A baon.hu úgy tudja, hogy a rendezvények helyet adó Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokához egy másik mentőt is hívtak, mert egy diák is rosszul lett. Őt a kiérkező mentők a helyszíni ellátást követően a kiskunhalasi kórház sürgősségi osztályára szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvittek a kórházból egy ismert orvost a rendőrök Salgótarjánban az asszisztensével együtt
Az a gyanú ellenük, hogy hálapénzt fogadtak el. A rendőrség megerősítette a történteket.
SZMO, fotó: Police.hu - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Egy ismert orvost és asszisztensét vitték el a rendőrök hálapénz elfogadása miatt a salgótarjáni kórházból, írta meg a nool.hu.

A történteket a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette:

"A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán folyamatban lévő büntetőeljárásban munkatársaink vesztegetés elfogadása miatt december 7-én állítottak elő egy orvost az egyik Nógrád vármegyei kórházból."

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel más információt egyelőre nem hoz nyilvánosságra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Rémálom a sípályán: nyolc métert zuhant az anya és fia, amikor kizuhantak a sífelvonóból Ausztriában
Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

Link másolása

A sífelvonó, amelyben a család ült, hirtelen meglazult, és hátracsúszott, majd összeütközött a következő üléssel. A baleset Schwendauban történt: egy 38 éves nő és 11 éves fia a körülbelül nyolcméteres mélységbe zuhantak.

A Blikk összefoglalója szerint a négyüléses székben az anya és a fiú mellett a családfő is ott volt, amikor eddig ismeretlen okból a baleset bekövetkezett.

Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

A családot mentőhelikopterrel szállították az innsbrucki kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
128 késszúrással ölte meg 19 éves feleségét – akár életfogytiglant is kaphat
Első fokon októberben a férj 14 év börtönt kapott, de ezt az ügyészség kevesellte, ezért fellebbeztek.

Link másolása

Élete végéig börtönbe kerülhet az a 22 éves férfi, aki két éve 128 késszúrással végzett 19 éves feleségével Jászladányban. A házaspár tagjai aznap hangosan veszekedtek, ez fajult el a vád szerint. A gyilkosság után a férfi elrejtette felesége holttestét a lakásban, később a rokonai ott találtak rá - hangzott el az RTL híradójában. A párnak két kisgyereke van. Első fokon októberben a férj 14 év börtönt kapott, de ezt az ügyészség kevesellte, ezért fellebbeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: